aeon flux

ready for the action now, danger boy?

lemezkritika: ákos - 2084 (2012) Cseh Dániel
2012. október 05. 15:18:32

Kategória: zene 153 komment

Volt már sámán, pap és katona, dalolt már parasztingben, egyenruhában és frakkban is, de a lényeg, a dalok, a mondanivaló nem változik. Mint minden szerzői előadó, Kovács Ákos is csak arról énekelhet, ami foglalkoztatja, a köntös, az előadásmód csak eszköz. Idén egyenesen a jövőből jelentkezik, hogy a múlt eszközeivel regéljen a jelenről; a 2084 című album a nyolcvanas évek elektronikus hangzásvilágát kombinálja mai megoldásokkal, miközben élesen kritizál, felráz, és megérint. Megint nem sikerült elrontani.

termkep_11222.jpg

Az egész történet a 2010-es A katona imája című albummal indult. A leginkább karcos rockdalokat felvonultató, gitár- és dobközpontú lemez egyik száma (Főleg régen) a Bonanza Banzai hangzásvilágát használta, hogy az Ákost bírálók egy kicsit visszakapjanak abból, amit adtak. A humoros hangvételű dal végül megihlette a szerzőt, aki úgy döntött, következő lemezén végig hasonló zenei megoldásokkal fog operálni, és a legutóbb két albummal ellentétben erre ezúttal csak 2 évet kellett várni. Már a tavaly májusi koncerten is észrevehettünk érdekes elektronikus megoldásokat, de amikor idén áprilisban napvilágot látott az Előkelő idegen, nagyjából tudtuk, mire számíthatunk. Azóta Ákos, és idei csapata (Lepés Gábor a szintetizátorok, és Bánfalvi Sándor az elektromos dobok mögött) jártak Londonban, Amszterdamban, zajos sikert arattak és tömegeket mozgattak meg a Volt, a Sziget és a Félsziget fesztiválokon, és éppen erre készültek a Balaton Sound fesztiválon is, amikor a természet közbeszólt. Valahol félúton felborzolta a kedélyeket a Tipikus sztereó; a dal önmagában is rendkívül merész húzás, de a videokliphez képest a Gangnam Style egy Tarr Béla filmnek tűnik. Volt, aki vakon bízott, volt, aki aggódva figyelte az eseményeket, amíg végül október 3-án megjelent az úgy nagylemez, a 2084

Valamiről jellemzést adni mindig úgy a legkönnyebb, ha hasonlítjuk máshoz, vagy éppen a különbségekre hívjuk fel a figyelmet, de erre itt most semmi esély nem látszik. A 2084 egy szokatlanul éles váltás az életműben, talán az eddigi leginkább egynemű, koncepciózus lemez, ahol nem csak a tok és a hangszerelés fűzi össze a dalokat. A 13 új szerzemény leginkább egy egészként értelmezhető, elenyészőek az éles váltások, és egészen máshogy hangzik egy dal kiemelve, mint a sor részeként értelmezve. (A meglepően személyes Keserves fényűzés például egészen más fényben tűnik fel, ha a közvetlenül utána érkező Vén tinédzserekkel együtt hallgatjuk.) A koncepció tiszta; az Úr 2084. évében járunk, „az elégedetlenkedők eltűntek, minden csatornán vidám a műsor”. Ákos a jövőből kritizálja a jelent, teljes joggal, és a megszokottnál lényegesen több dallal és szófordulattal. Talán semmi sem olyan borzasztó, mint egy Ákos dalszöveg nyilvános értelmezése, így ettől el is tekintek, de érdemes nyitott füllel hallgatni a lemezt, és csak arra koncentrálni, hiszen a szokásos frázis, mely szerint csak sokadik hallgatásra válnak világossá a dolgok, itt most hatványozottan áll.

Ákost persze ezúttal sem foglalkoztatja más, mint ami a legtöbb embert; szó esik szerelemről (Táncolj velem), emlékekről (Előkelő idegen), álmokról (Vén tinédzserek), hitről (A szabadság rabszolgái), elmúlásról (Ne keress engem), és szinte minden dalban ott van a kritika, megszólal az ébresztő, és felnyílik a szem. Persze, „ezerből tán egy lesz, aki gyógyul”. Akadnak hangszerelés szempontjából merészebb, harsányabb darabok, mint például a Tipikus sztereó, ami nem csak, hogy új értelmet nyer a lemez egészeként, de hibátlanul bele is simul annak tökéletes ívébe. Az eddigi reakciókat olvasva nem sokat változott az elégedettek és elégedetlenek aránya, de talán ezúttal élesebbek a bírálatok. Sokak fülét megfekszi a szokatlan hangzásvilág, és akadnak, akik a dalszövegekkel nincsenek kibékülve, de a legigazabb gondolatot is egy fórumon találtam meg; egyetlen Ákos lemez sem váltja ki első meghallgatásra azt a reakciót az emberből, amitől extázisba esik. Ezek a korongok soha nem erről szóltak, az első találkozás a rácsodálkozásról és az első érzelmekről szól, de minden alkalommal több hallgatás után érnek be a dalok, a gondolatok, áll össze a sok dal, hangszer, ének egyetlen óriási, lélegző egésszé, és a 2084 esetében ez nem egyszerűen ugyanígy van, hanem minden eddiginél inkább.

Az új lemez a megszokott igényes csomagolásban látott napvilágot; a borítót és a dalszövegeket tartalmazó füzetet ezúttal is Emmer László zseniális fotói tarkítják, a 13 dalt tartalmazó CD mellett pedig egy DVD is megtalálható, amin az album dalai három hangnormában (sztereó, DTS, DD 5.1) is szerepelnek, továbbá megtekinthető rajta az Előkelő idegen és a Tipikus sztereó klipje, egy 5 részes werkfilmsorozat és a Szigeten rögzített koncertből 10 szám. Utóbbi egyébként félelmetes hangulatról árulkodik, és azok számára, akik lemaradtak az őrületről, enged egy kis betekintést az áthangszerelt dalokból álló koncertbe. Az Ákostól megszokott dicséretes technikai jellemzőkön túl azonban ott van egy album, ami semmihez nem fogható, ami minden hallgatással egyre többet ad, és ami a nyilvánvaló párhuzamon kívül talán még egy közös tulajdonságot is ápol Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmjével; ő lehet a meg nem értett mestermű. A 2084 a szerző elmondása szerint az életmű eddigi legfontosabb darabja, és ezzel a kijelentéssel aligha lehet vitába szállni; az eddigi legőszintébb, legszemélyesebb, legkritikusabb lemez, magával ragadó köntösbe bújtatva. Tökéletes.rating-10.gif

26120121002171440.jpg

Címkék

zene ákos album 80s electronic albumkritika magyar zene 10csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr54821582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

klág 2012.10.05. 15:38:17

srácok, ez csak valami kurva nagy tréfa, ugye?

kaamir 2012.10.05. 15:52:25

Mindannyian jobban járnánk, ha ez a f*sz 2084-ben élne. Addigra talán az orvostudomány talál valami gyógyszert az elmebajára.

pubahh 2012.10.05. 15:57:53

Egyetertek, egyben nem: nekem elsore mar libaborom olt par szamtol! ikon ota nem alkotott ilyet!

Varga Denes 2012.10.05. 16:21:18

"Idén egyenesen a jövőből jelentkezik, hogy a múlt eszközeivel regéljen a jelenről" - Ezt a jövőt nem akarom megismerni.
"egy közös tulajdonságot is ápol Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmjével; ő lehet a meg nem értett mestermű." - Ö, ez az állítás a Szárnyas fejvadászról a nyolcvanas években még megállta volna a helyét, de most?

elmouse 2012.10.05. 16:35:57

Ez nem a modorosra akart menni? :(

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.05. 16:39:05

Ákos világa ugyan messze áll tőlem, de azért érdeklődöm, hogy közületek hányan hallgattátok meg ezt az albumot véleménynyilvánítás előtt?

elmouse 2012.10.05. 16:40:30

Nem az albumot kritizáltam, hanem a cikket.
És Ákos világa tőlem is fényévekre van.

Mac911 2012.10.05. 16:55:48

Azt az egyet nem értem, hogy akinek nem tetszik egy dolog (jelen esetben Ákos munkássága), az mi a bánatért írogat be az adott dologgal pozitív hangnemben foglalkozó blogra?

Én például ki nem állhatom a Republik zenekart, de messze el is kerülöm a velük foglalkozó blogokat, fórumokat, nem trollkodom szét.

Vagy ez amolyan jó magyar szokás lenne? Ugassunk mindenbe bele, nem számít, hogy senki nem kíváncsi rá az adott médium közönségéből?

Mellesleg a cikk jó!

Roulez 2012.10.05. 17:02:53

@Zalaba_Ferenc: Itt az egyértelmű válasz: Egy se.

wovbagger 2012.10.05. 17:05:07

szerintem egy blognak a meglévő renoméját nem kell azzal degradálni, hogy erkölcsi hullákról zengedez - még akkor sem, ha az illető zenésznek képzeli magát.

Kriszti25 2012.10.05. 17:13:09

Itt nem azzal van a baj, hogy tetszik, vagy nem teszik Ákos munkássága, hanem hogy ez így nem egy kritika. Ez egy nyálas ömlengés a kedvenc sztárodról!
Egy indoklást nem olvastam a cikkben, hogy pl. miért jobb a lemez az előzőeknél.
" a Szigeten rögzített koncertből 10 szám. Utóbbi egyébként félelmetes hangulatról árulkodik, és azok számára, akik lemaradtak az őrületről," - csak ez a két fél mondat elég ahhoz, hogy nevetségessé tedd magad mint kritikus!

B. B. Queen 2012.10.05. 17:14:03

Ákosnak megrömlottak az erkölcsei!!! :-D Ez kurva nagy!
(Vagy csak az van, hogy toleránséknál kötelező gyűlölni Ákost, meg mindenki mást, aki nem ők...)

(Kérnénk némi érvelést ez alá a röhejes véleménytákolmány alá - bár "erkölcsi hulla az, aki mondja"...)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.05. 17:27:14

Ugyan az albumot nem hallgattam meg, csak a cikkben linkelt két klipet, de ezek annyira nem s hozták meg a kedvemet ahhoz, hogy azonnal rohanjak a lemezboltba.

Az a baj, hogy mindkét nótában van fülbemászó motívum, van valami ötletfoszlány, de a hangszerelés (főleg a Tipikus sztereó esetében) még a 80-as évekhez mérve is kínos (ajánlanék egy kis Front 242, Front Lyne Assembly, Nitzer Ebb triót ebből a korból), így aztán a kétségkívül ironikus megközelítés mögül egyre feltűnőbben lóg ki a "mivel nincs ötletem, ezért a(z ön)paródiába takarózom" hozzáállás, ami viszont nem túl egészséges, ellenben nagyon fárasztó.

És a tekintetemet akkor temettem a tenyerembe, mikor Ákos a nevadai sivatagban pózolva széttárta a karját, és azt kiáltotta: "ez itt Magyarország", pedig azt kellett volna, hogy "erre költöm a pénzeteket".

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.05. 17:38:20

@Kriszti25: Ezt nem értem. Ha valaki egy albumkritikában egy albumot, és nem egy életművet vizsgál, akkor az nem kritika? (Egyébként az első bekezdésben pont az ezt megelőző dolgaival állítja szemben, szóval végképp nem értem.)

metacinum 2012.10.05. 17:43:10

Ákos-lemezt senkinek nem kötelező venni, következésképp Ákos a saját pénzét költi klipre, akármire. Ha nem csinálna klipet, az lenne a baj, hogy spórol és megtartja magának a lóvét... Aki pedig nem érez iróniát abban, hogy a sivatag közepén elhangzik: ez itt Magyarország, nos, az maga is hozzájárult a (szellemi) elsivatagosodáshoz.

Az erkölcsi hulla hozzászólónak meg csak annyit: tudható, hogy Ákos főbűne annyi, hogy merészel nem liberális lenni, és ennek ellenére/éppen ezért/ettől függetlenül rengeteg emberre van hatással.
Cseh Dániel főbűne az, hogy Ákosról pozitívan elfogult kritikát írt. Pedig ez csak a Kispálnak, Quimbynek, Péterfy Borinak és hasonszőrüeknek jár.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.05. 17:49:24

@metacinum: Tudod, ez a Las Vegas-i trip azért nem vicces, mert az összes subba-rezidens énekes ide jár klipet forgatni, és hogy Ákos is beállt a sorba, az nem őket kritizálja, legyen bármennyire is ravasz az a vigyor az arcán, inkább egy szemtelen fricska a rajongók orrán.

De persze biztosan én vagyok az elvakult.

(A poén akkor lett volna poén, ha Ákos a Symbol vagy a Stúdió elé megy felvágós klipet forgatni, mert az tényleg Magyarország.)

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.05. 18:16:43

Aki jobban tudja, csinálja jobban!

waces · http://blog.waces.hu 2012.10.05. 18:21:09

hatoo. felmerult a kerdes,hogy ki hallgatta meg az albumot. jelentem. en. bonanzat szerettem (vallalom :) ),korai akos is jo volt (mittudomen,karcolatok,indiantanc ilyenek). az utolso 2-3 lemezt max ketszer tudtam meghallgatni es pont semmi nyomot nem hagyott. ez a mostani se. a rockos akos hiteltelen volt,a retro akos meginkabb. ami mint bonanza meg most is hallgathato es vallalhato (annak aki szerette/szereti oket), ez a mostani katyvasz nem nosztalgia,hanem a tizenx evvel ezelotfi bonanza kifigurazas. pedig nem kene. az akkor szolt valamirol valakiknek. abbol nott ki a kossuth-dij es nemzet igaz zenesze szerepkor. ha az nincs,ha nincsenek a rajongok,akkor akos sincs. az egykoron frappans szovegek most mar csak modoros es maniros panelek halmaza. ez tenyleg fontos allomasa az eletmunek. konkretan az alja.

kaamir 2012.10.05. 18:36:23

@metacinum: Ne aggódj lesz ő még (újra) liberális, vagy megint sámán, vagy indián, vagy amit csak akarsz.

maestro1 2012.10.05. 19:39:56

Ikon óta a legjobb lemez. Pont.

McCl@ne 2012.10.05. 19:51:38

Azoknak az embereknek milyen életük van, akik élből idejönnek epét hányni valamire, amit nem is ismernek?
Ilyen érzelmeket vált ki valakiből egy könnyűzenei album? Mert olyanról már hallottam, hogy valaki rajong egy dalért, előadóért, de az valahogy nem fér a fejembe, hogy milyen életvitellel egyeztethető össze az, hogy zenészt utálunk, de folyamatosan és dühből.

Ha nem tetszik valami, nem hallgatom meg. Még szerencse, hogy én döntöm el :) Kimondottan rühellem pl. a magyar könnyűzene nagyját, ezért nem hallgatom őket. Ha meglátok egy cikket az albumaikról, azonnal eltűnök onnan és maximum azon agyalok, hogy hogyan kerülhettem a környékükre.

Amúgy az is érdekes, hogy minden gyűlölködve fröcsögőre azért jut ám egy emberke, aki szerint nagyon jól sikerül album ez.
Én egyelőre egyszer hallgattam végig, szokni kell, de látom/hallom az értékeit... Inkább arra gondoltam közben, hogy végre valami új! :)

maxxxma 2012.10.05. 20:28:30

"Sokak fülét megfekszi a szokatlan hangzásvilág, és akadnak, akik a dalszövegekkel nincsenek kibékülve, de a legigazabb gondolatot is egy fórumon találtam meg; egyetlen Ákos lemez sem váltja ki első meghallgatásra azt a reakciót az emberből, amitől extázisba esik."
Ezek után mi a baja a fanyalgóknak? Gondolom már mind megvették az albumot, és a negyedik meghallgatás után alkottak véleményt,
Hoppá! Már nincsenek is itt!

Nostro · http://www.flickr.com/photos/terraflex/ 2012.10.05. 20:33:39

Az egyik kedvenc filmes blogom, miért kell írni erről a ripacs faszról??!! Krúdy majomkodásról és politikai irányultságának nyílt felvállalásáról nem is beszélve.
Ja és ha valaki azzal jönne, hogy ez művészet, az ne fárassza magát azzal, hogy majd erről meggyőz engem (meg sok más embert), mert ez semmi más csak egy nárcisztikus majom hólyagoskodása. De gondolom erre meg majd jön a "áhh nem is akartunk meggyőzni" féle alaptalan fölényeskedés
Eléggé csalódott vagyok most az AeonFlux-ot illetően!!

maxxxma 2012.10.05. 21:00:21

Vettem a fáradságot, és elolvastam lassan, figyelmesen, kétszer az írást - mert úgy tűnik nem a lemezről, hanem a szerzőről és Ákosról folyik a polémia. Azt leszámítva, hogy nyilvánvaló Ákos alapos ismerője a cikk írója, többször elismeri, hogy itt márpedig béke nem lesz.
A lemezen meg teljesen mindegy mi van, aki nem szereti Ákost, az kedvére kiírhatja magából elszánt dühét. Ezért lehet kommentelni.
Gondolom, az "ellenkritikusok" most fülhallgatóval mászkálnak és hallgatják a dalokat-nemdalokat, és visszatérnek.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2012.10.05. 21:04:05

@Nostro: nem is akartunk meggyőzni.

Szerintem legközelebb egyeztesd a blog szerkesztőivel, hogy miről szeretnél olvasni. Gondolom, ha lehúzó kritika született volna, akkor boldogan csápolnál, hogy írnak erről a ripacs faszról. Addig pedig:

www.youtube.com/watch?v=ludLp_STGmU&feature=player_detailpage#t=154s

-creeper- 2012.10.05. 21:44:53

A Tipikus sztereót egy ideje játssza az mr2, és többször is felkaptam a fejem a szövegre, mert úgy rémlett, az előadó nem volt ennyire odamondó.

Egyébként ritkán olvasni itt lemeztesztet, úgyhogy azt tudom mondani, a cikk kellemes, a tendencia tetszik.

Nostro · http://www.flickr.com/photos/terraflex/ 2012.10.05. 22:44:35

@dino vercotti: így teljesüljön minden kívánságom :)
még most is tapsolok olyan váratlan a válasz tartalma, linked csak hab a tortán (hiába, így teljes ez)

És igen, ha kell egyeztetek a szerkesztővel/szerkesztőkkel, mert ezen a normális blogon, magát óriási művésznek képzelő (a fidesz féle Kossuth díjat most hagyjuk is, bár nyilván sokan örömmel ugranának, hogy felemlegetem, főként ilyen kontextusban :)) előadóról szóló írásnak szerintem nincs helye, legyen szó pozitív vagy negatív kritikáról.
Persze ez csak egy vélemény, meg nem én csinálom a blogot, és szarhattok is az egészre, mert miért ne, de ha gyakran olvashatok majd ilyen színvonalas művészek őrületes zenei teljesítményéről, akkor egyértelmű, hogy egyszerűen csak Zalaba Ferit követem majd fészen és felejtem el ezt a remek blogot. Van ezen kívül sok másik (vigyázat!! labda feldobva)
Ha meg zenéről van írhatnékod, akkor tedd ezt egy zenei blogon.
Persze lehet mondani, hogy volt már itt szó lemezekről. Igen volt, de nem ilyen terjedelemben, és főként nem egy kapuzárási pániktól gyötrődő, saját nevét fogalomként kezelő pozőrről.
Gesztiről mikor írtok majd? Hiszen olyan összetett személyiség.

Dr. Sick Fuck 2012.10.06. 08:20:54

Valóban tökéletes:-)

A meg nem értett mestermű, mindjárt tényleg beszarok:-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.06. 10:09:05

mostanra tényleg index címlap, és jönnek is a szakértők...

Juraviel.Ihuan.Bedvin 2012.10.06. 10:39:05

Dealer -nekem mindig is ez maradsz, no- jóuram, jól meggondoltad te, hogy Trollföldére teszed ki az írásod? ;)

Mindenek előtt arra reagálnék, hogy mé' került ez ide, ennek itt helye nincs. Fpfúj! Ha így megy ez tovább, nem is jövök ide!

Most én is trollba megyek át.

░░░░░▄▄▄▄▀▀▀▀▀▀▀▀▄▄▄▄▄▄░░░░░░░
░░░░░█░░░░▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒░░▀▀▄░░░░
░░░░█░░░▒▒▒▒▒▒░░░░░░░░▒▒▒░░█░░░
░░░█░░░░░░▄██▀▄▄░░░░░▄▄▄░░░░█░░
░▄▀▒▄▄▄▒░█▀▀▀▀▄▄█░░░██▄▄█░░░░█░
█░▒█▒▄░▀▄▄▄▀░░░░░░░░█░░░▒▒▒▒▒░█
█░▒█░█▀▄▄░░░░░█▀░░░░▀▄░░▄▀▀▀▄▒█
░█░▀▄░█▄░█▀▄▄░▀░▀▀░▄▄▀░░░░█░░█░
░░█░░░▀▄▀█▄▄░█▀▀▀▄▄▄▄▀▀█▀██░█░░
░░░█░░░░██░░▀█▄▄▄█▄▄█▄████░█░░░
░░░░█░░░░▀▀▄░█░░░█░█▀██████░█░░
░░░░░▀▄░░░░░▀▀▄▄▄█▄█▄█▄█▄▀░░█░░
░░░░░░░▀▄▄░▒▒▒▒░░░░░░░░░░▒░░░█░
░░░░░░░░░░▀▀▄▄░▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒░░░░█░
░░░░░░░░░░░░░░▀▄▄▄▄▄░░░░░░░░█░░

Egyrészt, ezt a blogot bár Zalaba Ferenc indította, okkal és nem véletlenül választotta Danit társszerkesztőül, talán éppen azért, mert úgy vélte, tartalmas, remek stílusban megfogalmazott írásokat képes a képernyőre vetni. Úgy vélem joggal gondolhat ilyet, még a régi blogon -Factory, azt archívum bárkinek elérhető- számos amerikai rendezői munkásságát taglalja és vesézi ki, és távolról sem mondható elfogultnak, noha pl. Hitchcock legalább annyira közel áll a szíve, mint Ákoshoz.

Azt akarom kihozni ebből, hogy immár ez blog nemcsak Ferencé, hanem éppen annyira Danié is, illetve, mindazoké, akik írást jelentetnek meg ezen oldalon, blogon.

Az még érdekesebb, hogy most ide tévednek néhányan, nem ismervén Dani korábbi "munkásságát", írásait és beböfögök "nem vagy te kritikus, pföj". Nagyon kíváncsi lennék, hogy létezik e földön olyan véleményformáló, akinek a nézőpontjával, irányultságaival minden esetben egyetértünk-e? Egy írás alapján nem lehet megítélni egy ember véleményformáló képességét. Ismerve Dani korábbi írásait -és ez független attól, hogy ismerem-, blogbejegyzéseit (az itt egybegyűlt nagyérdemű olvasott-e bármit is Factoryn, Kingdom-on, vagy a korábbi AE-n? - aki kivétel, az az inget ne vegye magára, közhelyfaktor! :P)

Annyit persze talán el lehet ismerni, hogy Dani nagy rajongója Ákosnak, így tőle inkább várható egy pozitív hangvételű kritika/albumajánló, de vajon azok, akik most ezt kritizálják, megteszik-e azt is, hogy a túlzottan negatív bloggerek/kritikusok véleményét is piedesztálra emelik, mondván: "hé' az ömlengést sem fogadtuk el, a túlzott ekézést sem".

Másrészt, valahol felnőttnek kell lenni ahhoz (és ebben nulla személyeskedési szándék vagyon), hogy képesek legyünk elfogadni, az általunk kedvelt oldalakon nekünk egyáltalán, semennyire nem tetsző írások is megjelennek/megjelenhetnek, és eme alakalomból nem teszünk olyan kijelentéseket pl. "ide többet be nem nézek, ha ez így megy tovább, itt enenk nincs helye, van konkurencia". Mindezt egyetlen írás alapján.

Mint fentebb elmondtam, ez egy blogközösség, és a szerzők különböző kultúrköri miliőből jöttek, vannak közös halmazok, de eltérőek is. Ha Feri úgy gondolta volna, rontja a blog "hírnevét" (sicc!), akkor megkéri Danit, hogy ezt ide ne tegye ki. De kitette/kitehette. Feri szerint helye van itt. Pont. Nem tetszik tovább, lapoztok, visszanéztek később.

Nekem is vannak olyan írások az általam követett oldalakon, amik nem tetszenek, oszt még sem megyek trollkodni, mert tudom mit adtak nekünk a rómaiak.

OFF A Kossuth-díjra még, de tényleg csak minipolitkát, nehogy itt is ez folyjon már, a Mandier, Vincent, Kettős Mérce és társaik bőven elé gyűlölködő és frusztrált tömegnek. Az összes kormány az ízlésüknek tetsző emberkéket díjazta is. MSZP is. FIDESZ is. Ennek tükrében az összes díjazott többsége emlegethető lenne. ON

Amúgy az előző albumnál is csodás volt nézni a különböző véleményeknél megejtett kommentflamet. Igazi képet ad hazulról. Én pl. "utálom" a bokorból evente kiugráló Xek, Megák tömegét, még sem megyek trollkodni az oldalakra, meg a YT-os videókhoz "de gyökér vagy, hogy teszik, pfúj, romlik a minőség".

Ez persze nem jelenti azt, hogy a fenti írással kapcsolatban nem lehet megejteni ellen-kritikát. De. Annak is itt ugyanúgy helye van. A fenti cikkbéli "hangnemhez" hasonlóan.

Mellesleg kíváncsi vagyok, hogy ez a 2084 mennyire kötődök ahhoz, hogy Ákos egyik kedvenc műve Orwell 1984-e. Még filmet is csinált róla a Nagy Könyv idejében (amit csak halkan jegyzek meg, Ákos 194-e volt legjobb kisfilm számomra Kulka Aranyembere mellett).

Köszönöm, hogy végigrágtátok magatok ezen a modorosságon! ;)

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2012.10.06. 10:39:41

Remélem az utókor nem Ákos zenéjéről ítéli majd meg ezeket az éveket.

Juraviel.Ihuan.Bedvin 2012.10.06. 10:43:01

@doggfather: Ááá, ezt öröm lesz nézni. McCl@ne már ezért megérte felkelni. ;) :D Remélem vagy pár száz kommentflame-catfight születik. :D

Amúgy az index ért ahhoz, mi vonzza a tömeget. Köszönjük Emese! :D

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2012.10.06. 10:45:22

Csinálok egy Ákos blogot és mindig címlapon leszek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.06. 10:57:03

Tök jó,hogy ezt a fideszsegg nyalót futtatjátok!Gratulálok!:))
Egyébként az újabb számait nem ismerem.
De pl az Ikon az nagyon jó volt.És még volt egy pár jó száma.

Gáborom 2012.10.06. 11:09:13

Ízlések és pofonok...Drágáim, nem értem minek ez a csörte. Ez egy popzenész lemeze, semmi több.
Én speciel szeretem Ákost, szeretem a nézeteit is - amik nem politikaiak hanem egyszerűen csak egy életszemlélet.Kár benne politikát keresni.
Nekem speciel nagyon tetszik a lemez, és valóban sokszor hallgatós.

A cikk helyesen írja, hogy van akik utálkoznak és van akik zengedeznek.
Ez így van rendjén egy bizonyos, emberi,kultúrált fokig.
Pluralizmus van apukáim, és nemcsak a politikai nézetekben - bár ez a pluralizmus egyeseknek csak addig megy, amíg az ő igazságuk szól - hanem ízlésben is,zenében is.

Én pl zengedezek a cikkíróval együtt, nekem tetszik és a leírtak lényegével egyet is értek.

Milyen érdekes: a Szabadság rabszolgái a posztoló szerint a hitről szól, szerintem meg a füvezésért és más baromságért harcba szálló, a szabadság nevében függővé válókról - pl álliberálisokról.

De, mint tudjuk, egy mű annyiszor születik, ahányszor megnézik,meghallgatják, elolvassák.

Szomorú, hogy egy poplemez kapcsán képesek egymásnak esni emberek, mi lenne itt egy polgárháború esetén....Bár ahhoz fel kell kelni a fotelből...

Szóval azzal együtt,hogy szeretem Ákos és a Bonanza minden lemezét, hibáival együtt is,ez csak egy poplemez, vagy ha úgy tetszik pop-rock lemez.
Nem több és nem kevesebb.

Illene helyén kezelni a dolgot, és máris feleslegessé válik az ölre menés és a gyalázkodás.

Hogy divatos legyek - ennyike...

Wilson11 2012.10.06. 12:21:58

Ilyenkor nem kell kiírni, hogy "Fizetett politikai hirdetés"?

Rick Carton 2012.10.06. 12:22:29

Ákos agyonművelt zenéje, szövege; modoros szövegei ellenére ugyan tehetséges, de nem az én zeném. Számomra az egész lénye és előadásmódja elképesztően mesterkélt, szögmérővel megtervezett. Zavar.

Lencsés István 2012.10.06. 12:34:05

@Mdavid89: Miért ?

@kaamir: Miért nem mered kiírni ? :D Miért az ? nem elmebajos .

reccs 2012.10.06. 12:36:13

Nocsak, Ákosnak mégiscsak eszébe jutott valami. Hogy régi vagy új, az más kérdés.
Viszont a szakállas szintist hogy hívták a Babylon 5-ben?

LAVÓRVAGÁNY 2012.10.06. 13:01:44

Akinek ez a giccses, modoros szar, meg Akosh felejthetetlen kínrímei jelentik a tökéletes zenét, azt csak sajnálni tudom. Ez 14 éves kor előtt, és 60 után megbocsátható.

szkristof92 2012.10.06. 13:06:20

Index címlapra kitették a kritikát vagy mi, hogy itt van ez a sok epét hányó eszelős, akinek ennyire fáj más szubjektív véleménye egy zenész munkájáról? Az hogy ennek a zenésznek milyen a politikai pártállása az a személyes biznisze, és kiszabottul nem a bologot, a kritikát és annak megíróját minősíti.

kaamir 2012.10.06. 13:09:14

@Lencsés István: hetivalasz.hu/itthon/sztereo-hatas-28295

Gyakorlatilag minden mondata orvosért kiált, pláne az elmúlt két év tükrében. A "díj mindig annyit ér, mint az, aki adja" gondolat külön csodálatos ön-tökönrúgás.

Kata78 2012.10.06. 13:19:30

@B. B. Queen: Emlékszel talán, hogy mindig is Ő írta a dalszövegeket, még a BBs korban is. Akkor most hallgasd meg és értelmezd az 1984 című album szövegeit. Ha ez esetleg nem lenne meg, akkor magát a könyvet ajánlom kiegészítve az Állatfarmmal. És vesd össze, hogy mit csinál, ki mellett tűnik fel az utolsó pár évben. Esetleg olvasd el @kaamir: linkjét. Nah, sok ember ezért tartja erkölcsi nullának, mint ahogy én is. (Mielőtt megkérded volt szerencsém? személyesen is ismerni)

pody31 2012.10.06. 13:24:38

Teljesen ertelmetlen vita. En mint prog rock/metal, alt rock, jazz, blues.... es minden ami nem kommersz, radio barat formedveny, nyilvan az Akos zenejen leginkabb csak nevetni es borzongani tudok. Viszont elismerem, hogy ennek is megvan a maga kozonsege es nem fogom oket emiatt lenezni, de ennek a lemezkritikanak tenyleg ebben a formaban nem itt a helye

Dr. betonfelhő Ph.D. 2012.10.06. 13:51:32

Szerintem Ákos anti-tézise Lovasi Andrásnak.
Abban az értelemben, hogy mit mondanak és hogyan.

Lencsés István 2012.10.06. 13:54:23

@kaamir: De miért , magyarázd meg . Ha idézel legalább pontosan tedd . Nem magáról beszélt .

lepkegyűjtő82 2012.10.06. 14:02:09

Igazán viccesek ezek a blogok:)

Az utóbbi években kevés Ákost hallgattam, mert más együttesek kötötték/kötik le a figyelmem. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy a most megjelent lemeze számomra is az Ikon c. album szintjét adja. És ez most számomra nagyon pozitív. És ennyit szeretnék megosztani az új Ákos lemezzel kapcsolatban.

Viszont ami ezt a blogot és az összes többit illeti, mindig egy dalszöveg jut eszembe:

"Uram, bocsásd meg minden bűnömet,
És ha keselyűként köröz a gyűlölet,
Dobj neki egy csontot a fazékból,
Minket meg ments meg a gonosztól"

Aki érti, érti, aki nem, nem!:)
Mindenesetre dobtam egy csontot, lehet rászállni :)

Wilson11 2012.10.06. 14:15:15

@szkristof92: Kedves Kristófka! Kérlek ne keverd össze a kritikát a szubjektív véleménnyel, mert a kettő szöges ellentétben áll egymással! Nem az a baj, hogy dicsérik az igénytelen semmitmondó profit-centrikus dalait, hanem, hogy ezt kritikának álcázzák. Más kérdés, hogy az ország "legsikeresebb" zenészének miért kell pártkatonává süllyednie, de ez egy másik blog témaköre.

Wilson11 2012.10.06. 14:19:28

@bOY: Áruld el nekem,Ákos azért nemzeti érzelmű, mert sokat jótékonykodik, ápolja a magyar értékeket és nemzetközileg elismert zenészként a magyar kultúrát népszerűsíti, vagy azért, hogy a Párt benyomja a Szigetre, Soundra meg Voltra, stb. a szokásos 20 misis tiszteletdíjával?

similarthings 2012.10.06. 14:31:42

Na bakker. Számomra teljesen egyértelművé vált hogy Ákosnak nincs egyáltalán semmilyen hangja!

A kreativitásnak némi-nemű nyoma a Tipikus sztereoban megtalálható (a másik szám az Kraftwerk paródiának esetleg elmenne), node egyébként elég béna digitális VA szintiket használtak, amivel nekem speciel nincs bajom, mert a hangmérnöki munka jó, de egy valódi analóg szinti mellett eléggé gyengének, szinte már szoftveresnek hat.

De mondom az egész fel sem tűnne, ha jó az énekes hangja és kvalitása. Zenében engem csak legutolsósorban érdekel hogy miről is énekel, szóval ha kínrím, ha nem, egy jó énekes a lalalával is ütni tud.

Ezt a két számot meghallgattam, többet nem vagyok hajlandó.

Sonka Nery 2012.10.06. 14:32:44

Ákos megtestesíti mindazt, amit utálok ebben az országban.

szkristof92 2012.10.06. 14:34:10

@Wilson11:
Véleményem szerint nem olyan éles az a határ, ami a szubjektív véleményformálást és a kritikát elválasztja egymástól. Ha neked a fentiek nem egy koherensen megírt kritikai összegzés hanem egy szimpla ömlengésáradat akkor az a te véleményed, én ezt elfogadom. És innentől a vitát le is zárnám, mert a lemezt nem hallottam, nem is fogom, így nem lehet róla véleményem mert nem érdekel ahogy Ákos sem.
Akinek nem tetszik saját szíve ügye, de a szimpla (és főleg politikai indíttatású) fröcsögést finoman szólva is szélsőséges megnyilvánulásnak tartom. Főleg egy könnyűzenei alkotás esetében.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2012.10.06. 14:36:23

Én nem értem ezt a cikket az AeonFluxon. Hová tenni sem tudom.

kirapufy · http://www.vhegy.com/ 2012.10.06. 14:39:47

Miért szintipop? Miért nem hátraarc a "2084"? Hatásokról, inspirációról, sikerekről, felelősségről, de kritikusokról és kritizálókról, sőt az internetes fórumok okostojásairól is, és sok-sok egyébről beszélgettem Ákossal. Az exkluzív interjút elolvashatjátok ITT:
kerekesgyuszi.blogspot.ro/2012/09/hittel-es-hitellel-beszelni-exkluziv.html

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2012.10.06. 14:44:35

Ákost lehet fikázni imádni nemérdekel. De ez a sztereó tipikus tényleg jó lett.

dr.Hüppögő Balneológus 2012.10.06. 15:01:51

"...miközben élesen kritizál, felráz, és megérint. Megint nem sikerült elrontani"

Na ezt az ömlengést erről a pártkatona ripacsról eddig olvastam, ez is sok volt :)

Blogerovac 2012.10.06. 15:03:32

Én szeretem Ákos, szinte minden albuma megvan. Általában 5-6 szám kifejezetten tetszik minden albumáról. De ez... Első hallgatásra azt mondom, hogy a zenei alapok sok helyen tetszetősek, egy-egy számnál teljesen rendben vannak. De a szöveg és az összkép az maximum gyenge közepes, helyenként botrányosan rossz. Ez, hogy sikerült?

madai 2012.10.06. 16:19:04

Amióta először hallottam az Induljon a banzai-t, azóta nem értettem, hogy ebben mi a jó, azon kívül, hogy magyar DM akart lenni. Aztán lett ÁKOS aki ugyanazt az 1987-ben 16 éves "Mode-os" lányok bugyijait levarázsolni akaró zenét csinálja, de egyre öregebben, egyre modorosabban, egyre inkább nyilvánvalóan, hogy ez az arc azóta is keresi a saját stílusát, de nem nagyon mert a bevált modoros szartól elkalandozni.
Mondom ezt úgy, hogy elég meghallanom a hangját és hideg ráz tőle és menekülök a hangforrástól.
Amin végképp kiakadtam az volt, amikor megtudtam hogy Kossuth díjat kapott...
Magára vessen az az ország aminek egy Ákos a Damon Albarn-ja.
Ja és persze belehallgattam az új slágerbe. Bazzzzzz....
Kft-Depeche Mode-Kraftwerk felállás a színpadon és Kállói Molnár Péter nézi tévén a klipet??? Mivan???
Gáz gáz gáz gáz. Ez úgy ahogy van gáz.
Hallgassatok inkább zenét.
Ákos saját magát dugná meg örömében ha egyszer valaha egy hasonlót tudna összehozni önerőből.

www.youtube.com/watch?v=h1l4pDXbkic&feature=related

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.10.06. 16:24:28

hát igen... az index címlap...

a kommentek alapján látszik, hogy a magukat felsőbbrendű értelmiségi/ateista/liberálisoknak Dopeman (lopott) dallamai, és (primitiv) szövegei jönnek be, az való az ő kifinomult szellemiségüknek

nem is csoda, hogy őt választották demokratikusan elnöküknek, mind az 1milliárdan

madai 2012.10.06. 16:37:18

@wmiki: húbazz, te lennél a széleslátókörű?
Ha valakinek nem tetszik Ákos, akkor kizárólag dópmenimádó millás liberális lehet, mi?
Neked aztán van fogalmad a világról. Igazi ZEMBER vagy :D

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.10.06. 16:40:19

@madai: :x

ha gondolod bemutathatod, mi az igazi zene, amit a hozzád hasonló felsőbbrendű liberálisok hallgatnak, amikor ilyen magasztosakat kommentelnek

kaamir 2012.10.06. 16:40:34

wmiki és Lencsés István, a honi internet két legbüdösebb trollja az aeonflux-on, hát ezt is megértük :D

reccs 2012.10.06. 16:42:02

Eljött a végső sötét, be lehet csukni a boltot :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.06. 16:45:41

Szóval ilyen az, amikor indexes bölénycsorda erre vonul. :)

Isten ments, hogy terelgessem őket, inkább azokhoz szólnék, akik azzal jönnek, hogy ez az írás így meg úgy árt az AE hírének, és azzal jön, hogy mostantól nem olvas minket: gyerekek, váljék egészségetekre.

A blog olyan műfaj, hogy a szerkesztője arról ír, amiről kedve tartja. Mi történetesen olyan dolgokról írunk, ami rajtunk kívül sokakat érdekel; nem ritkán nálunk jelennek meg adott filmekről (vagy most egy popzenei albumról) az első magyar nyelvű kritikák, majd minden napra jut egy exkluzív bejelentés, van egy egyedülálló bemutatónaptárunk, vannak klassz fesztiválriportjaink, box office-os beszámolóink, stb-stb.: szeretjük is azt, amit csinálunk, kurva jók vagyunk, és ami nagyon fontos, a fenti rohamot leszámítva értelmesen kommunikációra hajlamos olvasótáborunk van.

Na most, ha valaki törzsolvasónak tartja magát, és mindezek ellenére elkezd hisztériázni amiatt, hogy ezen a felvállaltan szubjektív helyen - mert a kritika mi más lehetne, mint szubjektív? - egy neki nem szimpatikus szerző szerzeményét vizsgáljuk, az nézzen már egy kicsit magába.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.06. 16:49:39

@||||||||||||: Én szeretem az elektronikus zenét - még a vadabb dolgait is (ott voltam Shitmat, Tim Exile, Otto Von Schriach gigeken, és nem menekültem el) -, de ez hardcore izé konkrétan hallgathatatlan.

kaamir 2012.10.06. 17:10:17

@Zalaba_Ferenc: Egyrészt igazad van, de azért várható volt, hogy egy ilyen cikk sokaknak lesz vörös posztó, és hogy az Index rá fog cuppanni és kiteszi (nyilván a flame kedvéért) címlapra. Márpedig ezzel számolni kell, mert a valóban értelmesen kommunikációra hajlamos olvasótábor le fog morzsolódni, ha ez túl gyakran fordul elő. Szerintem se Ákos, se ez a cikk nem ér ennyit.

A zene pedig ez: www.youtube.com/watch?v=EiR1hmpk-x4

reccs 2012.10.06. 17:10:53

@Zalaba_Ferenc:

Ti ugyanazok vagytok, akiket a DVD Extra környékén olvashattam egy időben?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.06. 17:15:25

@kaamir: A megszólított tábor bizonyos tagjai már azelőtt elkezdtek szikrákat szórni, hogy az Index kiposztolta volna ezt a cikket.

Egyébként meg ha egyszer a bölénycsorda levonul, annak maximum ebben a posztban lesznek nyomai. Aki meg hosszútávon itt marad, az nem Ákos miatt fog maradni, és ha így lesz, akkor feltételezhetően tud majd viselkedni.

gébence · http://soraim.blog.hu 2012.10.06. 17:34:11

@bOY: Egyszer az én idegemet a minden oldal felől fröcsögően érkező ballibezés, fideszbérencezés, buzizás, zsidózás, kommunistázás, fasisztázás, hülyézés, anyázás, faszozás, seggezés, féregezés fogja szétbaszni. Meg hogy mindenki zene-, futball- és történelem-szakértő, minden téma fölött. De hát ez ilyen terep, ,,welcome to internet". Nem is szálltam be a vitába (pedig ma hallgattam meg az albumot, ismerősöm javaslatára, és van is véleményem), inkább rátok hagytam, felálltam, és elmentem elmosogatni, súlyzózni meg olvasni.

különvélemény 2012.10.06. 17:48:13

@Mac911: "Azt az egyet nem értem, hogy akinek nem tetszik egy dolog (jelen esetben Ákos munkássága), az mi a bánatért írogat be az adott dologgal pozitív hangnemben foglalkozó blogra?"

Mert trollok.
Ha egy maszop szimpatizáns zenész lenne, akkor a fityeszesek meg a jobbikosok anyáznának.

Ezért ilyen szép ez az ország...

reccs 2012.10.06. 17:49:26

@Zalaba_Ferenc: Hát, tulajdonképpen miattam, én maradtam el onnan valamiért. Épp volt elég más bajom is :) Csak arra emlékszem, hogy abban az időben sokat állt a dvdextra és a blogon jelentek meg a cikkek, de az nem volt nekem világos, hogy a két dolog ennyire összetartozik. De akkor járok ide olvasni megint.

különvélemény 2012.10.06. 18:03:48

@wovbagger: "hogy erkölcsi hullákról zengedez"

rofl

Aki nem osztja a te világnézeted, az erkölcsi hulla?
Mellesleg ennek mi köze az albumhoz?

különvélemény 2012.10.06. 18:09:26

@Zalaba_Ferenc: "felvágós klipet forgatni"

Akkor te sem azt gondolod a klipbe, mint én, pedig nekem annyira be sem jön Ákos.
A sivatag és Las Vegas szerintem ugyanúgy a mondanivaló része, mint a tipikus sztereó.
Pénzszórás (Las Vegas), sekélyesség (sivatag), tipikus kétpártrendszer (sztereó).

különvélemény 2012.10.06. 18:14:50

@maxxxma: "Sokak fülét megfekszi a szokatlan hangzásvilág"

Ez természetes, nem a szintipop korát éljük.
A DM-nek bejött, hogy visszatértek, Ákos is követte őket, nem vagyok mahaszos, így nem tudom, bejött e nekik.
Ákos bevállalta ugyanezt a vonalat, mindig is onnan lopott/onnan nyerte az inspirációt.

CJKrisz 2012.10.06. 19:02:18

Rég volt már olyan, ha a rádióban meghallottam egy zenét, akkor azonnal elkapcsoltam, csak hogy ne kelljen végigszenvednem azt a 3-4 percet, amíg megy. Ez a Tipikus sztereó pont ilyen.

ReVi-X 2012.10.06. 19:36:44

@McCl@ne:

Nem tartom magam nagy Ákos Fannak, szeretem, de meg sem közelítem azokat akik megveszik az összes albumát, ott vannak minden koncerten és rendezvényen ami hozzá köthető.
De jól megfér a zenéje mp3-ban a gyűjteményemben.
Viszont én sem szoktam olyan előadókkal foglalkozni semmilyen szinten, akik zenéjét nem szívlelem.Pedig tudnék a Magyar zenei életben felsorolni százával olyan előadókat, akiket nyomnak tunkolnak a médiában, de a teljesítményük és hitelességük egyenlő a nullával!Odamehetnék Trollkodni Pl egy Vastag Csaba fórumra, hogy így meg úgy tartom minősíthetetlennek amit csinál.De nem teszem, mert nem érdekel, ennyire sem.
Inkább szentelem ezt az energiát azokra az előadókra akikben látok spirituszt, mondjuk a Magyar zenevilágban is vannak.Zselenszky, Plútó, Amber Smith, Popular, Frenk....stb A külföldiekről nem is beszélve, ott szinte kiapadhatatlan a forrás.
Ákost mindig úgy tekintettem, mint mindentől elkülönülő előadó.Mint ember sem egyszerű, egy Magyar Tom Cruise, de ez van.Zeneileg mindig megújul és tud újat mutatni úgy, hogy az nem laposodik el, sokakkal ellentétben.
A 2084 nagyon vártam, mindig lestem mikor lesz elérhető valahol.Először nagy csalódásnak tűnt, de ezután kipróbáltam többször, ami bevált, megszerettem.
A szintipop hangzás korántsem ideje múlt szerintem.Ma már nincs olyan hogy "idejemúlt", ez csak a divatfejek véleménye.Hiszen ezer meg ezer előadó van ma is.Vannak klasszikus zenét játszó előadók, azokat sem érdekli az hogy idejétmúlt az amit csinálnak vagy sem.
Ákos már az az előadó, aki gyakorlatilag azt csinál amit akar mert ő már tett le az asztalra valamit élete során.Mondjuk ki, nem egy egylágeres majom :)
A Depeche Mode legutóbbi albuma is szintipop hangzásvilággal bírt, nekem az is bejött, hiszen ők is azt csinálnak, amit akarnak.
Ákos nyilván úgy látta hogy kipróbálja magát, szerintem jól döntött.Valóban ez az album, ami a Hűség, az Új Törvény és a Katona Imája után a kedvencem.Egyre jobb lesz, nekem ez a meglátásom.Akinek meg nem tetszik, annak go valamerre, hallgasson Eddát.:D

ReVi-X 2012.10.06. 20:09:41

@CJKrisz:

Mondjuk én nem hallgatok rádiót, épp azért amiért Televíziót sem nézek soha.De a Tipikus Sztereó nekem is bántja a fülemet.De ez van, nem kötelező hallgatni.Nekem mondjuk nem tetszenek Ákos angolul énekelt dalai, megoldás:Nem hallgatom! :)

ReVi-X 2012.10.06. 20:16:24

@kaamir:

Tool, nem rossz.De ez nem egy kategória Ákossal, mivel nem egy stílus és nem is magyar.Hogy jön ez ide?

Most csomó jobb külföldi előadót tudnék felsorakoztatni, akik jobbak, de nem itt a helyük, szerintem!

ReVi-X 2012.10.06. 20:26:13

@metacinum:

Az a baj, hogy sokan azért utálják Ákost, mert egyáltalán nem értik mit akar.Aki meg érti nem akar tudomást venni arról amiről nyilatkozik a dalaiban.
De ez a szemellenzős hozzáállás tipikus Magyar mentalitás.
Ha valaki nyilvánvaló problémákat feszeget, azt csendre intik a többiek.Ákos minden dalában azt akarja hangsúlyozni mennyire nagy baj az hogy elzárkózunk egymás elől önmagunkba.Miért baj az ha egy előadó próbál más témát is kiemelni, a sallangos klisék helyett.Most mindenkinek a rózsaszín szerelemről kellene énekelnie vagy a szexről?
Egyet értek veled.Bűn Magyarországon ha valaki nem akar sablonember lenni és próbálja megvalósítani önmagát.
Inkább a lustaság és irigység beszél az ilyenekből.

ReVi-X 2012.10.06. 20:31:04

@bOY:

De hülye vagy :D:D:, de egyébként igazad van.

Hadd mérgelődjenek az ilyenek.Ettől mi ugyanúgy szeretni fogjuk ÁKOS-t.Sok eredménye nincs a trollkodásuknak.Okoskodnak a wc-n ülve az okostelefonjukat nyomogatva, mert csak ott meg a fórumokon van szavuk, egyébként meg valószínűleg szolgalelkű sznob senkik.:D:D

ReVi-X 2012.10.06. 20:40:04

@wmiki:

Az emberek utálják az igazságot és a jó zenét!
Elítélnek mindent amit nem értenek.
Ákos is megmondta:
"Az emberek utálják amit nem értenek, ravaszkodnod látod, nem érte meg".
Ez de mennyire igaz.
A mi kis "befáradt" lelkű társadalmunkban az emberek a saját pesszimizmusukba vannak burkolózva, más nem is érdekli őket.
Csak a könnyen gyorsan fogyasztható ételek, filmek, zenék és szórakozás érdekli őket, nem számít ha igénytelen, csak 2 perc alatt túl legyenek rajta.Csodálkoznak miért nincs értelme az életüknek, de találnak azért szóraozást.Szabadidejükben olyan fórumokra írogatnak, ahol olyan emberek gyűlnek össze akik tudnak értékelni minőségi dolgokat és pénz nélkül is élvezik az életet.Rájuk zúdítják a magányos kis keserű véleményüket, hogy saját gondjaikat másévá tegyék, azt hiszik így könnyebb lesz a holnapi nap, de szép lassan lélektelenné válnak, ezután már csak a testük várja a halált.
Úgy kell nekik!

ReVi-X 2012.10.06. 20:52:47

@madai:

Minek hallgattad meg, minek nézed?ki az aki kérte tőled?
Lehet hogy szélsőséges Ákos/Bonanza Banzai fanatikusok raboltak el, egy székhez kötöztek és fixálták a szemhéjadat.Ezután meghallgattatták és megnézették veled az említett szerzeményeket?Utána elengedtek és megzsaroltak hogy írd ide a véleményedet mert ha nem annak következményei lesznek?
Nem hiszem, akkor meg nincs helyed itt sem neked sem a véleményednek.Javíts ki ha tévedek.:)

madai 2012.10.06. 21:00:57

@ReVi-X: van egy olyan jelenség, hogy irritáció...
és ha már túl sokszor találkozom az irritáló valamivel, akkor kibuggyan belőlem a sav és pl. ideontom, mert valahogy meg kell szabadulnom a felgyülemlett dzsuvától.

Ákostól kiver a víz. Hülyét kapok tőle, mert csak. Borzalmas amit művel és ez még nem lenne akkora baj, mert ehhez bárkinek joga van hogy szart csináljon, de hogy még sztárolják is ezért és állami kitüntetést kapjon...

A véleményemnek pedig ott van helye ahol lehetőségem és kedvem van kinyilatkoztatni.

Kijavítottalak, mert tévedtél, de nincs ezzel semmi baj :)

ReVi-X 2012.10.06. 21:11:57

@madai:

Persze, igazad van, ott nyilatkozol ahol akarsz.De itt speciel te jelented mások számára az irritációt vagy a dzsuvát.
Ha neked ez az impulzív szerep megfelel és látod értelmét, nos áldásom rád.Csak ne feledd hogy ez sokat elárul jellemedről.Miből gondolod hogy kijavítottál?Nem is ejtettem hibát, teljesen helytálló volt amit írtam.:)
Ha én nem kedvelek valamit, nem nyomorékoskodok a fórumon hogy a semmitmondó kis véleményemmel irritáljak másokat.Hiszen ki vagyok én, hogy ezt megtegyem.De te valószínűleg valami Réz András 2.0 verzió lehetsz, akinek számít a szakmai véleménye, ha így van azonnal térdet hajtok, de ha nincs, akkor húzd le a wc-t a véleményeddel és jó éjszakát! :)
Tovább nem etetlek, mert így is túl kövér Troll vagy a fórumnak!HHHH....

madai 2012.10.06. 21:15:47

@ReVi-X: na térdelhetsz is, íme a szakmai véleményem:
Ákos egy fos
Bocsánat, ez így nem teljesen precíz.

Ákos egy Kossuth díjas fos!

Figy, amúgy trollnak lenni tök jó. Próbáld ki te is!

reccs 2012.10.06. 22:27:10

Mondjuk az egész albumot meghallgatva, az égész egyben undorító erkölcsileg. Ritka szar ember csinál ilyet.

nzk 2012.10.06. 22:57:25

@waces: tökéletes megfogalmazás. maximálisan 1etértek.

phelan76 2012.10.06. 22:58:51

Lencsés István az AE-n. hát van ami nem ér index címlapot. :)

ami Ákost illeti. a 2000-es évek nálam zeneileg nem jönnek be. akad 1-2 jó száma, de összességében nem tud lekötni. az új album losslessben itt van a gépen, mert van pár haverom akik másképp gondolják. de ez nem baj. én viszont inkább meghallgatok egy régi BB albumot, vagy ha már Ákos akkor a Karcolatokat, vagy a Testet.

így megy ez :)

nzk 2012.10.06. 23:20:52

@madai: az ákos fanatikusoknál betegebb embercsoporttal még nem találkoztam. mondhatsz nekik bármit, érvelhetsz bármivel, semmit nem fognak fel belőle, csak ontják a maguk kis szarát. csak az nem jut eszükbe, hogy ezzel pont az istenüket teszik még ellenszenvesebbé..., mert akinek ilyen a rajongótábora..., ugye... szánalmasak. veled meg 1etértek, max. annyival egészíteném ki, hogy régen, még a bb-s időkben nem volt fos - szerintem -, de mára azzá lett sajnos. kár érte.

ReVi-X 2012.10.06. 23:21:29

@reccs:

Lehet hogy szar, de itthon nem is nagy a mérce amit meg kell ütni, ahhoz képest meg. :D

ReVi-X 2012.10.06. 23:29:21

@madai:
Győzz meg egy rockert hogy legyen diszkós, szerinted menni fog?
Miért akarsz te meggyőzi bármiről bárkit, ezt én nem értem.
Most azt várod hogy itt alázod azt akiről szól a fórum, és meggyőzöl mindenkit hogy úgy van ahogy te állítod?
Esélytelen.
Csomó embernek mondhatnám hogy a Primus egy ku***jó zene, de ha csak én vagyok ennek a miértjéről meggyőződve, az őt nem fogja érdekelni.Ennyi erővel győzködhetnéd a c*g*nyokat is hogy miért hallgatnak Bódi Gusztit meg Ötvencentet, tudod mit, próbálkozz velük, az eredményre külön kíváncsi lennék.HHHHH...

ReVi-X 2012.10.06. 23:33:26

@mi ez a zaj?:

Te csináltad jól, nekem is ezt kellett volna tennem.
De tudod mit, még nekem sem késő sz*arni az egészre.HHHH....

nzk 2012.10.06. 23:37:10

@Mac911: azért, mert van véleménye, és el is akarja mondani. nem olyan bonyolult.

ReVi-X 2012.10.07. 00:58:58

@nzk:
És ezt normál keretek között, ép sorokba szedett kontextusban nem lehet megtenni?Hogy talán emészthető legyen minden szempontból.
Mert a "Ezegyrakásszarkurvaannyáttosznátelibeakieztcsináltaegyenszartésdögöljönmeg" az nem vélemény, hanem egy vulgáris tapló aránytalan butaságának bugyborékolása.
Gondolom van különbség.
Én most úgy írok, mint aki nem megrögzött rajongója az említett előadónak.Sok ezerszer jobban szeretek más előadókat Ákosnál.Van róla jó és rossz véleményem, azokat vagy kifejtem vagy nem.De megpróbálom azt érvekkel és normál módon kinyilatkoztatni.Tehát nem a vélemény nyilvánítással van a baj, vagy azzal hogy nem szereti és ennek hangot ad.Itt a "hogyan" ami hangsúlyos.

nzk 2012.10.07. 10:11:02

@ReVi-X: én ilyet "Ezegyrakásszarkurvaannyáttosznátelibeakieztcsináltaegyenszartésdögöljönmeg" nem láttam sehol..., de még hasonlót sem. azzal meg, ha leírja vki, hogy "ez 1 szar" nem bánt senkit, csak a véleményét közli, mert attól még, hogy ákos szerint a szar az nem vélemény, igenis az, max. a művész urat érzékenyen érinti, amit viszont be kell vállalnia, ha már 1x ezen a pályán tevékenykedik. én ákost azóta nem szeretem, amióta megismertem személyesen,de ezt félretéve hallgattam meg néhány dalt az új lemezről, és totálisan hidegen hagyott. a 2084-et bármelyik bonanza banzai album, illetve ákos első 2 szólólemeze is csúnyán elveri. persze, ízlések és pofonok.

similarthings 2012.10.07. 12:08:49

Visszavonom: a keverés is nagyon gyenge. Vékony, összehasonlítva a mai trendekkel. Szét van komprimálva, mégsem hangos, de cserébe emiatt szoftveres minőségű dinamika, konkrétan olyan mintha az egésznek semmi alja nem lenne, szinte semmi basszus nincs főleg az Előkelő idegennél. Ilyen technikával ilyen gyenge eresztést valóban művészet csinálni. Konkrétan nem értem Lepét aki a Balkan Fanatikban ugyan szereti a digit VA szintiket, de azért az jobban szólt már 2003-ban.

Konklúzió: Gyenge énekhang, szoftveres/digitális műanyag szintihang, gyenge keverés, gyenge hangerő.

Ez kell a magyarnak? Ezt én nem hinném.

nzk 2012.10.07. 12:43:29

@similarthings: nem hiszem, hogy ebbe lepének sok beleszólása volt, hiszen ez 1 hangsúlyozottan 1személyes lemez, ugye... amúgy sem hiszem, hogy a 2 másik tag bármibe is beleszólhat. nem azért vannak ott...

villalaci 2012.10.07. 13:47:08

Mindig mikor Ákos kiad egy uj klippet, lemezt,és az valakinek tetszeni merészel esetleg ezt vállalni meri rögvest hányászuhatag ömlik a fejére és Akoséra. Jómagam speciel nagyon csípem Akos munkásságát,amihez nyúl magas szinvonalon teszi,ez a lemez nem minden izében de ami igen az nagyon tetszik,,a koncertjei nagyon odabaszósak, ((többet is láttam: sziget,müpa 40,Katonás arénás))A médiás megnyilvánulásai nekem spec szimpatikusak,mellesleg a fideszes szinpad óta annyit tudni hogy,,konzervatív,osztakko mivan? én meg Jedi vagyok! Rossz olvasni ezt a sok szar hülyeséget.Valaki aki nyilván Sting hangmérnöke itt a fórumon már azt is kijelentő módba: hogy még a cd-keverés is gyenge mert nem trendy,,,tényleg trollok vagytok:-)))))),,,na písz

ReVi-X 2012.10.07. 14:30:22

@villalaci:

Ász vagy.:D
Igazad is van.

similarthings 2012.10.07. 19:58:28

Ez konkrétan gyenge anyag, olyan mintha vérpistike keverte volna. Azt pedig ne nevezzük profinak. Vannak jó és nagyon jó magyar anyagok keverés tekintetében. És vannak átlagosak is, akik nem akartak a keverés terén semmit sem csinálni, semmit sem újítani. Ez azt sem üti meg, mert olyan mintha kötelezően tettek volna kompresszort mindehová. Ha nem tesz sehová dinamikaszabályzót csak szépen megfelelő aránnyal keveri le az egészet akkor jobbat kellene kapni azokból a cuccokból amik elviekben a rendelkezésére állnak. A lehallgató cuccairól nem is beszélve. Négy millióért nem mindenki vesz magának otthonra hangfalat...

De ha már szintipop/electro ott van a Neo. Esetleg hasonló minőséggel kellett volna kijönni. Szóval csak ennyi.

similarthings 2012.10.07. 20:01:11

@nzk: Ezt elképzelhetőnek tartom.

nzk 2012.10.07. 20:10:08

@similarthings: feltételezésem szerint ez az 1ik oka annak is, hogy nem éledhet újra a bonanza banzai... az ottani 2 tag ezt így nem vállalná... teljesen érthető módon. ja, meg persze ákos egoizmusa... de ez már 1 más téma.

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.07. 20:34:36

@Wilson11: Azt hiszem itt a kommentek kozul ma te viszed haza az aranyermet :)) Te mirol beszelsz? A Sziget kb 10 eve probalja leszervezni, es mindig o mondott nemet, mert nem olyanok voltak a feltetelek. Amit mondasz az egy ostoba hazugsag, de meg ha igaz is lenne, szerinted azt akarmilyen politikai hatalom el tudja intezni, hogy az emlitett rendezveny leglatogatottabb koncertje az ove legyen?

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.07. 20:38:33

@||||||||||||:

Mi ez? Valaki vodorbe hugyozott es pont ott volt egy hangmernok?

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.07. 21:01:33

@nzk: Ok nem vallalnak mi? Mert a Hauber amiket osszehozott a Bonanza ota az baromira vallalhato: a Bizo Boyz, Zoltan Erika, Fresh, a Spigiboy-al kozos dalok meg a tobbi borzalom ugye vallalhato? Micsoda dicsoseglista!

Akos munkassagaban legalabb nincsenek Pal-fordulasok, mindig konzekvensen kepviselte a hitet es a vilagnezetet.

nzk 2012.10.07. 21:24:41

@Szájkarate Szamuráj: igen, azt gondolom, hogy ők nem vállalnák az adott feltételekkel. mondjuk, nem kell tartaniuk attól, hogy ákos meg fogja őket keresni 1 ilyen ajánlattal... de ki beszélt itt hzs munkásságáról? én 1 szóval nem mondtam, hogy azért nem vállalná(k), mert ő minőségibb munkát adott ki a kezei közül az elmúlt 18 évben... nem kell kötözködni.

B. B. Queen 2012.10.07. 22:03:50

@similarthings: A gyülölködésről eddig is tudtuk, hogy elvakít, de ezek szerint a hallásra sincs jó hatással...
A kamuszövegedből teljesen nyilvánvaló, hogy fingod sincs, miről vartyogsz. "Kompromálás" nevű folyamat nincs a stúdióban, de köszönjük, jót nevettünk. Az anyagot Lepe keverte, ő párszáz albumot összerakott már, biztos mind szar volt, hahah, vagy csak ez az egy, biztos direkt, el akarta rontani. :-D Kit akarsz átbaszni? Max magadat sikerült. Szoftveres dinamika? Vicces gyerek vagy, esetleg ne a fater kölcsönlaptopján hallgasd: Sellyei elég nagy mágus a maszter terén, sok mindent használ, elég drága, egyedi vasakat, szoftvert azt pont nem. Nézelődj, okosodj, úgy látom eléggé rádfér:
mastering.hu/?pagenav=3

A "szoftveres/digitális szintihang" baromságod előtt jó lett volna tájékozódni kicsit...
www.youtube.com/watch?v=zBkRENvHPTo&list=UUF1emTE49sHmYZDtd_U_zCg

Összefoglalva: ahhoz valami orbitál rosszindulat/tahóság/elvakultság kell, hogy ennyi hülyeséget egyetlen beírásba sűríts.
Gratulálok! Ez azért valamilyen értelemben rekord!

similarthings 2012.10.08. 00:11:50

@B. B. Queen: Hát azt látom hogy a gyűlölködés közben olvasni is elfelejtettél kedves barátom. Az komprimálás, az is volt odaírva, de ne zavartasd magad ilyen apróságokkal. Nem tudom mi az a "kompromálás" de te majd elmondod. Ez a félreolvasásod viszont elárulja hogy neked fingod sincs miről beszélsz, illetve miről írok én. Ez egy biztos pont. A keveréssel foglalkozók jelentős hányada használja ezt a szót, akár tetszik akár nem. Te nem is ismered, ebből mindenki levonhatja te ki vagy inkább mi vagy.

Ha ezt a lemezt Silk keverte volna akkor hangosan röhögnék: még soha nem csinált ilyent. Ilyen sz@rt. Csak hogy néven nevezzük.

Ha volna füled, akkor a korábbi munkáival összehasonlítva azonnal látnád hogy ezzel köszönőviszonyban sincs az ő munkája. Ennyit Silkről.

Azt a linket szvsz. hamarabb láttam mint te, és jobban is tudom milyen cuccai vannak Ákosnak. Ettől függetlenül a JP8000 nem analóg, viszont ha elkúrják tud olyan szarul szólni mint a legutolsó szoft. Mint itt. Sőt, az analóg is tud olyan szarul szólni.

Aztán hogy egy kicsit művelődjön a félsötét félművelt adok kis meghatározást hozzá:

"Komprimál

(lat.) a. m. összenyom, sűrít. Komprimált levegő, sűrített levegő.

Forrás: Pallas Nagylexikon"

Esetleg a fejben lévő levegőhöz még hasznos lehet, hogy némi tudás komprimálódjon bele. :D

B. B. Queen 2012.10.08. 00:55:41

@similarthings: Írd le lécci, milyen lemezeket kevertél, te kis komprimálógép. Aztán majd leírom én is. :-D

Stúdiómunka során kompresszálás van, komprimálás nincs. De ez csak az elmúlt húsz év tapasztalata. Erőlködj nyugodtan.

A Juno, 330, meg jópár dolog full analóg Ákosnál, de ez ne zavarjon. Persze nem kell analógnak lennie ahhoz, hogy jól szóljon, jópár ilyen okostojást megzavartam már komolyabb szoftszintikkel, vakteszten megesküdtek, hogy vas, aztán csak néztek, mint hal a szatyorban. Az ilyen kis komprimátorok ugyanis általában a füllyukuktól nem tudják megkülönböztetni a segglyukukat se.

Közben meg menj el Silkhez, és kérdezd meg tőle, szerinte hogy szól a lemez, amit sávonként összesített és maszterelt - hetekig. Biztos azért, hogy direkte szar legyen és te, szaktekintély komprimátor ezt jól észrevedd.

De aztán ne csodálkozz, ha körberöhög.

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.08. 01:23:17

Ugy tunik, hogy Magyarorszag a meg nem ertett zsenik orszaga. Tele vagyunk jobbnal-jobb filmkritikussal, zenekritikussal, hangmernokkel, studioszakemberrel, akik nagyon tudjak fejben, hogy ki mit csinal rosszul, mit kene jobban csinalni. Sajnos csak fejben tudjak a tutit, mert a csinalas az nem megy.

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.08. 01:37:33

@nzk: Mellekkorulmeny, hogy ki nem vallalna el. Nem is volt rola szo, hogy ujra osszeallnanak, maximum a te fejedben.

similarthings 2012.10.08. 01:39:43

@B. B. Queen: Teheted ki a lemezeket, legalább lehet tovább röhögni a "kompromálásodon" vagy mi a nyavalyán diszlexika kedves barátom.

"Stúdiómunka során kompresszálás van, komprimálás nincs. De ez csak az elmúlt húsz év tapasztalata. Erőlködj nyugodtan." Aha és a farkad mérete is nőtt az elmúlt húsz percben igaz? :D Ennyire kifényezve már műanyag lakkoscipőnek kell majd szólítani.

De azért meg kell hagyni elég bátor troll vagy ha egy lexikonnal is tudsz vitakozni. "Nem vak ez a ló, hanem bátor!" :DD

Vagy süket és diszlexiás.

similarthings 2012.10.08. 01:45:58

Egyébként Bébékvín egy nullácska indulati trollocska. Friss reg, kevés még a hozzászólás, de az legalább mind fikázó.

nzk 2012.10.08. 09:12:01

@Szájkarate Szamuráj: mondtam, hogy volt róla szó? istenem..., ha a rosszindulatba bele lehetne halni... mondjuk, bele is lehet. hajrá!

nzk 2012.10.08. 09:16:10

@similarthings: nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem azért jó érzés tudni, mennyivel feljebb vagyunk EZEKnél... engem még szórakoztatnak is.

similarthings 2012.10.08. 09:59:24

@nzk: Őszintén szólva teljesen semlegesen áltam a témához. Kitették a klippeket, meghallgattam őket. Mivel először fáradt voltam - és Lepének tulajdonítottam a felvételt (kövezzetek meg, de én inkább vagyok pozitív véleményem a Balkan Fanatikkal kapcsolatosan mint negatívon) - így JOBBNAK tituláltam az első postomban mint amilyen. Meg arra gondoltam hogy a youtube effekt miatt kissé rosszabb mint amilyennek lennie kell.

Aztán meghallgattam az otthoni jól megszokott cuccaimon is, akkor kezdtem el hiányolni hogy most ennek hol van az alja? Meg egyáltalán miért bántja az egész a fülem?Aztán amikor egy vacak keverésű Lady Gaga mellette meglepően és normálisan vastagon szólt, akkor már teljesen világos volt hogy ezekkel van a baj. David Guettához vagy a tényleg "RMS király" Skrillexhez meg nincs is értelme hasonlítgatni.

Ezt a véleményemet írtam le.

Aztán ide jön egy ilyen fotelharcos Ákos-fan (ventillátor!) és elkezdi osztani kellemes stílusban osztani az észt természetesen orbitális hülyeségeket beszélve hogy ő "kompresszál nem komprimál". :DDD A magyar nyelvet sem ismeri a szerencsétlen, de azért ő megmondja a frankót.

Igazából nem mi vagyunk feljebb, hanem "ők" lejjebb. És sokaknak ebből van elege.

metacinum 2012.10.08. 10:05:01

@nzk: Persze, persze, ti vagytok feljebb.
Közben Ákos tölti meg a sportcsarnokokat, ő játszik több tízezres tömeg előtt a Szigeten. Rátok meg a kutya se kíváncsi.
Nem csoda, ha frusztráltabbak vagytok, mint egy laboratóriumi egér.

nzk 2012.10.08. 10:07:48

@metacinum: :D:D:D jajh! annyira frusztrált vagyok, amiért ákos sportcsarnokokat tölt meg... tessék orvoshoz menni gyorsan! de min. pszichológus. ;)

similarthings 2012.10.08. 10:30:58

@metacinum: Hát erre azt tudom mondani hogy beszélgettem a - nem mondom meg kivel - és összehasonlítgattuk az egyik zenei CD-jét egy épp akkor próbaképpen felvett darabbal amiben igazából egy Access Virus C és némi sampling alapú dob volt nagyon minimális dinamikaszabályzóval és hát az a bizonyos CD úgy volt fos mellette hogy bárki hallhatta, nem kellett semmi hozzáértés sem.

Megkérdeztem az illetőt hogy ez meg mijjez a sz@r? Erre azt mondta hogy "Na és? Így is megveszik, én megélek belőle te pedig úgy látszik nem...". Egyébént ez az arc nagyon normális és jópofa, ezért sem írom ki a nevét, nem rontom a hitelét, mert ért ahhoz ami csinál, de a közönségnek egyszerűen nincs magasabb igénye. Aki csak az előadó neve miatt szereti a dolgokat és benyeli tőleg a vacakot is, az meg is érdemli. És sajnos ezekből az emberekből van sok.

Döntsd el te hová akarsz tartozni.

similarthings 2012.10.08. 10:33:16

Habár most nézem hogy jónak magyarázok. NZK is hivatásos Ákos-ventillátor az előzményeit tekintve.

similarthings 2012.10.08. 10:35:06

Bocs nzk, metacinumot akartam írni, hiába no, "reggel" van még.

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.08. 10:55:41

@similarthings: Bocs, nem akarok a vitatokba beleszolni, de BB Queen szerintem azt mondta, hogy az a folyamat (komprimalas) amirol te beszelsz, nem letezik a studioban. Nem azt mondta, hogy nincsen ilyen szo. Lehet, hogy rosszul olvastam.

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.08. 11:40:28

@nzk: Konkretan nem mondtad, de lagyan sugalmaztad, hogy csak Akos egoizmusa az oka annak, hogy ujra osszealljon a zenekar, mikozben 2004-ben pont o hivta meg a Haubert meg a Menczelt a koncertjere egy kis kozos dzsemburira. Az alapjan amit ott akkor osszehoztak (az Induljon a Banzaj peldaul kifejezetten ciki volt abban a lanctalpas zakatolo, lakodalmas techno valtozatban), talan jobb is ha soha nem all ossze tobbet a Bonanza Banzai. Igy ugy maradnak meg a zenetortenetben, mint az egyik legnagyobb magyar zenekar. Amugy az osszeallas lehetoseget 18 evvel a zenekar feloszlasa utan akar elmeletben is felhozni szerintem totalis idopocsekolas.

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.08. 11:45:23

@similarthings:

Elso meghallgatasra szerintem a 2084-et siman oda lehet tenni barmelyik Bonanza Banzai lemez melle, de peldaul ha osszehasonlitom a hangzast a hipszter media altal felszentelt szinti pop darlingjai, a La Roux lemezevel, hat sokkal modernebb es igenyesebb a 2084 hangszerelese. Es itt nem a hangmernoki munkat minositem, meg a maszteringet, mert ahhoz en nem ertek. Evekig tanuljak a hivatasukat a hangmernokok meg a studioszakemberek, talan egy szobaproducer, aki a laptopjan keszit zenet a kisszobaban a torrentelt szoftveren ne ossza nekik az eszt. Megmondom oszinten par eve meg en is foglalkoztam zenekeszitessel, nagyon szereny korulmenyek kozott. Csinaltam egy dalt, nagyon buszke voltam ra, meg voltam gyozodve rola, hogy ugy szol mint az alom, a bolcsek kove a zsebemben volt. Utana meghallgattam a zenet egy komoly studio cuccon es majd elsullyedtem szegyenemben, olyan szarul szolt. Persze nem ez a legfontosabb, szerintem ez csak masodlagos, kellenek jo dalok is. Az a velemenyem, hogy egy lemez ami 2 evig keszul komoly studioban, profi szakemberekkel akik mar tobbszor bizonyitottak, kizart, hogy szarul szoljon. Inkabb hiszek egy Sellyei Tamasnak,akinek hitele van, mint egy nevtelenul beiro okostojasnak.

nzk 2012.10.08. 13:31:09

@Szájkarate Szamuráj: jajjj! te komolyan azt gondolod, hogy 2004-ben ákos csupán jófejségből hívta meg a 2 másik tagot? ne legyél már ennyire elvakult és naiv! ákos nagyon jól tudta, hogy óriási lesz az érdeklődés a kisstadionos koncertre és az azt követő turnéra is, ha viszi magával gáborékat. biztosra akart menni..., és be is jött neki. az teljesen mind1, mit kommunikált erről akkor felénk, a kisstadionos koncert induljon a banzáj alatti majomkodása pont elárulta, hogy állt ehhez az egészhez... és igen, maximálisan 1etértek, hogy botrányos volt a bb blokk hangszerelése, de abban teljesen biztos vagyok, hogy erről nem a 2 másik tag tehetett. kétlem, hogy szabad kezet kaptak volna...

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.08. 13:55:06

@nzk: Nem fontos, hogy en mit gondolok, foglalkozzunk inkabb a tenyekkel. Ugyanis minden jel, de legalabbis az elmult 18 ev tapasztalata arra mutat, hogy Akosnak nincsen szuksege rajuk ahhoz, hogy telthazat produkaljon. Mellesleg volt veluk egy kozos interju a Danubius radioban a koncert elott, ahol kiderult egy-ket dolog. Tobbek kozott:

1. Akos hivta meg oket, mert annak idejen nem volt melto lezarasa a dolognak es rendezni akartak emberileg a kapcsolatukat. Szerintem ez egy gesztus volt, es az interju alapjan a masik ket tag is igy gondolta, ezert is fogadtak el a meghivast.
2.A zeneket Hauber Zsolt csinalta, ez is eleg vilagosan kiderul, nyilvan volt beleszolasa Akosnak is, elvegre ez egy Akos koncert volt, ezert tettek bele gitart itt-ott, de az alapokat a Zsolt csinalta.

Ezek tenyek, nem arrol beszelek, hogy mit gondolok vagy kepzelek. Biztos jol latod, hogy en vagyok az elvakult?

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.08. 14:02:49

@nzk:

Pontositok. 2.Hauber Zsolt es Menczel Gabor csinalta a zeneket.

De hallgasd meg,ha nekem nem hiszel, megkerestem neked az emlitett interjut.

akosfan.smartworks.hu/index.php/riportok-interjuk/60-2004/1169-2004-02-29-danubius-hajra-magyarok

nzk 2012.10.08. 14:31:54

@Szájkarate Szamuráj: nna, rátapintottál a lényegre. pont ezért nem fogunk 1etérteni soha, mert te elhiszed ákosnak, amit mond, én meg nem. vannak, akik átlátnak rajta vannak, akik nem. én az előbbiekhez tartozom, te az utóbbiakhoz. nincs ezzel baj. 1ébként, köszönöm az interjút. ismerem. én is pont most hallgattam meg 7végén, és épp azért írtam, amit írtam. sztem teljesen felesleges erről vitáznunk. neked is van 1 teóriád, meg nekem is. azt, hogy te ezt tényeknek nevezed, már nem az én bajom. ismerem ákost személyesen. nem hiába az a véleményem, ami.

similarthings 2012.10.08. 14:40:55

@Szájkarate Szamuráj: "Bocs, nem akarok a vitatokba beleszolni, de BB Queen szerintem azt mondta, hogy az a folyamat (komprimalas) amirol te beszelsz, nem letezik a studioban. Nem azt mondta, hogy nincsen ilyen szo. Lehet, hogy rosszul olvastam. "

De létezik. Sőt, a magyar nyelvehelyesség szerint a kompresszálás nem létezik igazából. De tény hogy én is szoktam ezt a szót is használni. Ez van.

De ha valaki elkezd azzal arcoskodni hogy a komprimálás szó nem létezik az azt bizonyítja, hogy mekkora sötétség van arrafelé.

Wilson11 2012.10.08. 14:43:33

@Szájkarate Szamuráj: " A Sziget kb 10 eve probalja leszervezni, es mindig o mondott nemet, mert nem olyanok voltak a feltetelek. "

Eddig nemet mondott mindenre, aztán hirtelen csak sikerült mindháromra, VOLTra, Szigetre és Balaton Soundra is leszervezni... Te magadat nézed hülyének?

similarthings 2012.10.08. 14:47:54

@Szájkarate Szamuráj: Nem Silk csinálta a felvételt, a keverést (illetve gyanítom a mastert sem) a 2084-n, sőt a Katona Imájánál is csak instruált, ha ő csinálta volna az egészet, máris másképp szólna az egész.

Ilyen egy Silk féle valódi analóg keverés/master analóg szintivel, ahol szó szerint nincs elb@szva semmi sem, de nincs is utlra brutál RMS értékre kihegyezve:

www.youtube.com/watch?v=sO8LWza4g0A

Másrészről pont Silk mondja azt, hogy ne a hülyéknek hanem a fülednek higgy. És azt is vedd figyelembe ha elfogult vagy vmilyen irányban a füledet becsapja az agyad. Ezért kell sokszor több referencia anyaghoz melléhallgatni többféle lehallgatón.

nzk 2012.10.08. 14:59:39

@similarthings: uhhh, milyen jó kis zene ez...

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.08. 15:09:16

@similarthings:

"De ha valaki elkezd azzal arcoskodni hogy a komprimálás szó nem létezik az azt bizonyítja, hogy mekkora sötétség van arrafelé."

Bocs, lehet, hogy en nem tudok olvasni, de idezned azt a mondatot ahol azt mondta, hogy a komprimalas szo nem letezik? Szerintem ilyet nem mondott. Azt mondta, hogy ilyen folyamat a studiotechnikaban nem letezik.

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.08. 15:24:09

@nzk: Ember! En nem Akosnak hiszek, hanem a ket fulemnek. Hat ott ult mellette a Hauber meg a Menczel a radio studiojaban, ok is megszolalnak. Vegighallgattad te azt a radiomusort? Ok mondjak, hogy mennyire ertekelik ezt a gesztust, nem is volt kerdes, hogy elfogadjak. Az is elhangzik ott, hogy pont arra a musorra keszultek el a demok, amiket a Hauber meg a Menczel csinalt. Mar ne is haragudj, de az is teny (vagyis fuggetlen attol, hogy en mit gondolok), de tolem hivhatjuk mashogy is, ha ez a szo neked nem tetszik, hogy az elmult 18 evben Akos nelkuluk is telthazat csinalt barhol. Ha meg ismered Akost, az elegge feluletes ismeretseg lehet, ha egy internetes forumon, nevtelenul teszed koze azt a rettentoen mely velemenyedet, hogy Akos egy fos.

similarthings 2012.10.08. 15:49:26

@Szájkarate Szamuráj: "Azt mondta, hogy ilyen folyamat a studiotechnikaban nem letezik."

Ismétlem: a stúdiótechnikában ismeretes a dinamika szabályozók használata. Erre használatos egyik szó a "komprimálás" - amely a lexikon szerint a helyes forma. És létezik a magyartalan szleng a "kompresszálás", ami én is használok mindezek ellenére, ha úgy jön ki.

Megismétlem: aki ezen akad fent az azt bizonyítja hogy mekkora ökör és mennyire fogalma sincs semmiről.

És aki egyébként ezen szőrözik...hát mit mondjak erre.

A lényeg még mindig az: ezek a számok nem jók.

Nem jó benne: -az ének az énekesi kvalitás miatt ("nincs hangja" az énkesnek)
- nincs basszus (főleg az Előkelő Idegennél)
- szörnyen vékonyan/digit szoftveresen szólnak a szinti hangok
- nagyon furcsa dinamikaszabályzó technika (a furcsát értsd úgy hogy rossz), olyan mintha kötelezően tettek volna sok helyre kompresszort
- az összhatása a hangmérnöki munkának nem kellemes
- az Előkelő Idegen videoklipje egy Kraftwerk paródiának tűnik
- egyik szám sem csinált semmi újat, sőt.

Pozitívum:
- Tipikus sztereo kreatív
- Én szeretem a szintipopot/electrot és ebben elég sok ilyen elem van

Sokkal több a negatívum mint a pozitívum

EZ AZ ÉN VÉLEMÉNYEM és ebből nem engedek.

nzk 2012.10.08. 16:54:32

@Szájkarate Szamuráj: miért kéne a nevem adni hozzá? nem kurvamind1, ki vagyok? csak 1 vki a sok közül, akinek nem 1ezik a véleménye a tiéddel, amit te nem bírsz elviselni. végighallgattam, igen. szerinted mégis mit mondhattak volna, amikor már - feltételezem - leszerződtek a koncertre, meg 1ébként is úgy kell(ett) mindenkinek ugrálnia, ahogy ákos fütyül(t)?!? istenem... és ki mondta, hogy nem értékelték ezt a gesztust? jó mellébeszélni? 1ébként, ákos ebben a rádióműsorban azt is elmondja, hogy ez a kisstadionos koncert az 1. lépcsőfok, aztán majd kiderül, tudnak, illetve akarnak-e a jövőben 1ütt dolgozni. hát, azóta kiderült... és ezzel vissza is kanyarodtunk szépen a legelső felvetésemhez, miszerint gáborék nem mennének bele a közös munkába, mert nem akarnak vállalhatatlan kompromisszumokat kötni (pl. gitárt a kihalt mindenbe... LOL.). felesleges "szájtépés", parttalan vita, kedves szomorú szamuráj. kiszálltam.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2012.10.08. 18:03:04

@Wilson11: akkor a tények:

2002-ben már fellépett a Sportszigeten. 2004-től igen gyakran a VOLT-on is. A Hajógyárin valóban az idei volt az első önálló koncertje.

Remélem, segíthettem.

similarthings 2012.10.08. 18:17:52

Így kéne szólnia a jelenlegi trendek mellett (ebből is levesz természetesen a youtube, tessék ezt is eredetiben hallgatni vagy 320 kbps mp3-ban):

www.youtube.com/watch?v=OGNHLc4FWwA

ReVi-X 2012.10.09. 16:25:13

Vitatkoztok itt a semmin, mikor annyi sok jobb zene meg téma van.Kapjátok be! :)

cszn · http://cszn83.blogspot.com/ 2012.10.11. 14:31:59

Inkább nem olvasom végig a kommenteket (a cikket is elég volt), csak annyit fűznék hozzá, hogy most egyet lépek hátrafelé.

K.Leslee 2012.10.15. 14:33:07

Kb. csak a kommentek felet volt turelmem vegig olvasni, mert feluton beleuntam a tipikus negativ hozzaszolasok pasztazasaba.
Szerintem egyszeruen az a baj, hogy nem tudjak elkuloniteni az emberek Akos zenei teljesitmenyet a politikai hovatartozasatol. Egy olyan kommentet sem lattam, ami megmagyarazza, h Akos zeneileg miert szar, csak azt, hogy budos,fasszopo,kocsog partkatona.
A cikk viszont a zenerol szol. Javitsatok ki, ha tevedek.
Pont ez a bajom a magyar blogokkal, hogy vilagszinthez kepest is sok a frocskolodo. Meg ha be is akarod vonni Akos szemelyiseget egy lemezkritikai cikk kommentjebe, teheted azt muvelten is.
Mindegy, ugyis eselytelen.
En peldaul nem ertem azokat, akik annyira odavannak Akos zenejeert(van egy-ket jo szama, inkabb ilyen eloadok legyenek, mint klon-fluor tomik, de tulzasokba azert ne essunk), de soha nem jutna eszembe ezeket az embereket leszolni.

|Ádám| 2012.10.25. 21:29:30

similarthings nem a levegőbe beszél, bár a vita eddig nagyon elméleti síkon zajlott, ezért én fogtam és megnéztem egy waveformot (bárki megteheti, az Audacity pl. pont elég ilyesmire) - és hát valóban sok helyen tömörítőt alkalmaztak, nem sok dinamika van a zenében. Legalább ne tolták volna túl, tele van levágásokkal minden dal. Ez minden, csak nem jó. Hogy most ez masterelésnél lett ilyen vagy sem, az egy másik kérdés, de valaki valóban és szomorú módon trendkövetően adott a hangzásnak egy pofont. Leginkább egyébként ott nyilvánul meg az ilyesmi, hogy az ember nem tud egy lemezt végighallgatni. Türelmetlen, ideges lesz tőle (ugyanis az ember agya elfárad a zajáradattól). Ennyi. Amúgy az album nem is a hallgathatatlan zenék közé tartozik, bár nem vagyok Ákos rajongó, de mindig megpróbálom megérteni a zenéjét - kevés sikerrel.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása