aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: braveheart Takács Máté
2012. június 24. 17:58:06

Kategória: 30 komment

A Pixar Animation Studios tizenharmadjára is betalált a kasszáknál, hiszen a Merida, a bátor szokás szerint magas összeggel szerzett vezetést. Ezalatt az Abraham Lincoln, a vámpírvadász csak közepes vérmérséklettel vetette magát a sűrűjébe, míg a Míg a világvége el nem választ című drámára nem volt kíváncsi az amerikai közönség.

A Pixar Animation Studios tizenharmadjára is betalált a kasszáknál, hiszen a Merida, a bátor szokás szerint magas összeggel szerzett vezetést. Ezalatt az Abraham Lincoln, a vámpírvadász csak közepes vérmérséklettel vetette magát a sűrűjébe, míg a Míg a világvége el nem választ című drámára nem volt kíváncsi az amerikai közönség.

ÚJ FILMEK
Az 1995-ben (mozis) színre lépő Pixar két évvel ezelőtt a saját csapdájába esett: a Toy Story 3.-mal elérték a végső határt minden téren, így az út kényszerűen már csak lefelé vezetett onnan, ahol 415 millió dollár és 250 átütően pozitív tengerentúli kritika termett hamarjában. A tavalyi Verdák 2. éppen ezért nagyon rosszkor jött, hiszen a kontraszt szélsőséges lett közte és az említett trilógia-zárás között mindkét téren, s egyúttal utat is engedett a 'gyenge' jelzőnek, ami addig a cég szótárából hiányzott. Az újságírók persze túloztak, ám úgy tűnik, egyúttal meg is orroltak: a Merida, a bátor (Brave; hazai bemutató: augusztus 2.) nem részesült univerzális éltetésben, ahogy az korábban megszokott volt, s ennek alapvető okaként leginkább a címben hivatkozott jellemvonás pontos ellenkezőjét, annak is a forgatókönyvi vonatkozását jelölik meg. Egyszer mindennek vége szakad, ám nem mindennek egyszerre: a 2009-es Fel óta először rukkolt elő újdonsült történettel az asztalilámpás alkotógárda, s a nézők továbbra is vakon bíznak a jól bevált márkában, erre utal a 67 millió dollárt számláló nyitóhétvége. A csak szimplán kedvező kritikákat tehát nem pusztán kedvező, hanem kifejezetten erős érdeklődés kíséri, ami aláhúz egynéhány megelőlegezett ill. megkérdőjelezett megállapítást a nagy képre nézve is. Egyfelől, 2012-ben az animációs filmek ismét a topon vannak, s újra határozottan kijelenthető a Lorax, a Madagaszkár 3. és a Merida, a bátor vaskos számait látva, hogy manapság az efféle filmekkel lehet legkönnyebben nyerni, természetesen 3D-ben, hiszen a gyerekek számára változatlanul nagy kaland a harmadik dimenzió. A másik érdemleges következtetés, hogy a nőnemű főhősökkel is lehet kifejezetten jól járni, ha világosan közvetítik érdemes történetüket az illetékesek a célközönség felé: az Aranyhaj és a nagy gubanc után ismét egy talpraesett hercegnő arat nagyvonalú sikert, így mindennemű aggodalom, hogy a Pixar első gyengébbik nemű hőse limitálja a közönséget, alaptalannak bizonyult. A Merida, a bátor jó folytatást biztosít az ötmilliárd dolláros összbevételt rekordidő alatt elért 2012-es moziévadnak, egyébként az esztendő negyedik legmagasabb rajtjával, ami mindenképpen elegendő szint ahhoz, hogy a Verdák 2. jelentette megbicsaklást (191m) követően ismét 200 millió dollár fölé nyúljon a tengerentúli végösszeg; tekintve, hogy a nézői elégedettség nem függvénye a csak mérsékelten lelkes kritikáknak (nehéz mondjuk elképzelni, hogy a film valóban a Madagaszkár 3.-mal áll egy szinten, noha a DreamWorks-nek és a Pixarnak is megvan a maga mércéje a kritikusoknál), Merida éppenséggel olyan hosszú távra is tervezhetne, mint a Fel (298m), de már a WALL-E közel 225 milliója is elégedettségre okot adó finis lenne a 185 millió dolláros vállalkozástól.

Minden évben akad egy-két furcsa filmszerzet, s nem ritkán ezekhez Tim Burtonnek és Timur Bekmambetovnak igen jelentős köze van. Az Abraham Lincoln, a vámpírvadász (Abraham Lincoln: Vampire Hunter; hazai bemutató: augusztus első fele) az azonos című fantasyregényen alapszik, ami 2010-ben jelent meg, vagyis meglehetősen hamarjában elkészült az adaptáció; vélhetően jó üzletet láttak benne a neves producer urak. A műfaji hibridek azonban mindig is nehezen találták meg az igazán széles közönséghez vezető utat, elég csak a tavaly nyári Cowboyok és űrlények erőtlen szereplésére gondolni, ráadásul a 20th Century Fox 69 millió dolláros gyártási költséget megkövetelő projektje még húzónevekkel sem rendelkezik, a sci-fi helyett pedig a szűkebb kört lázba hozó horror zsánerével operál, azon belül pedig a manapság igencsak túlszerepeltetett vámpírokat teszi meg az Amerikai Egyesült Államok 16. elnökének ellenlábasaiként. Egy elszállt ötlet biztos alapokon szakíthat nagyot (Bekmambetov előző rendezése, a Wanted is egy igen sajátos mű adaptációja volt), de ez most nem az a szituáció: a filmnek be kell érnie 16,5 millió dollárral, ami erős pozitív visszhang mellett még jó kiindulópont volna a büdzsé fényében kielégítő menethez, ám a közepesnél gyengébb kritikák és a hasonlóan erőtlen nézői visszajelzések alighanem 40-45 millió dollár közé predesztinálják a korhatáros történelemhamisítást.

Ugyancsak a sajátos házasítás lett a veszte a Míg a világvége el nem választ (Seeking a Friend for the End of the World; hazai bemutató: július 26.) című filmnek. A Dalok ismerkedéshez (Nick and Norah's Infinite Playlist) írónőjének első rendezése ugyanis egy szerelmi történetet helyez a világvége előterébe, s mindezt korhatáros keretek között teszi. Az ezen tényezők alkotta taszítóerőt a figyelemfelkeltő cím nem bírta kompenzálni: kevesebb mint 4 millió dollár gyűlt össze 1625 moziból, ami nagyon alacsony egy mozira eső átlagbevételt takar, s feleannyit jelent csupán, mint amennyit már értékelni lehetne nyitányként e konkrét esetben. Steve Carell számára új mélypontot hozott az alacsony érdeklődés, míg Keira Knightleynak az első országos szintű nyitányt jelenti A Karib-tenger kalózai: A világ végén óta, egyébként pedig a katasztrofális Dominót is alulmúló, ám a hasonlíthatóbb A fiókénál egy fokkal jobb számról van szó, de csak addig, amíg nem az eladott jegyeket nézzük. A Míg a világvége el nem választtal a Focus Features kellemetlen helyzetbe került, hiszen innen szélesíteni a terjesztést már nem éri meg a fentiek alapján, de még a kritikákat sem vetheti be, mivel azok a középszer tájékán mozognak. A 10 millió dollárt nem sokkal fogja meghaladni a film, ha egyáltalán. Csalódás minden téren, és elrettentő példa a forgalmazóknak, hogy drámát nyáron nem illendő bemutatni.

KORÁBBI FILMEK
A két héten át uralkodó Madagaszkár 3. a vártnál jobban állta a Merida, a bátor érkezését. A DreamWorks igen erőteljes szereplést nyújtó családi mozija a harmadik hétvégén is 20 millió dollár felett bankolt, így összbevétele 160 millió közelébe nyúlik, s ezzel komoly előnyt jegyez két elődjével szemben. Mindennek fényében felettébb izgalmas lesz figyelni, minként teljesít három hét múlva a negyedik Jégkorszak-film.

Lelépett a dobogóról a Prometheus, ám ezzel egy időben átlépte a 100 millió dolláros határt, ami derék teljesítmény egy korhatáros sci-fitől. A Fox filmje három hétvége után csaknem 110 millió dolláron áll, viszont ahhoz, hogy 130 millióra rúgó költségvetését még befogja az észak-amerikai moziforgalmazással, nem ártana mérsékelni heti szintű változási mutatója magas kilengésén (hozzá kell tenni, hogy hétköznapi forgalma ugyanakkor második hete volt igen intenzív).

A második hete látható Mindörökké rock és Apa ég! kettős egyike sem éri el tíz nap után a 30 millió dolláros szintet, ezzel vitathatatlan bukássá minősítve a Warner ill. a Sony nagy várományosait. A nyilvánvaló látványelemek hiánya komoly ballépés a nyári szezonban.

Egy hajszál választja el a nyolcadik hete futó Bosszúállókat a 600 milliós határtól. A Disney megablockbustere ezzel már megkérdőjelezhetetlenül minden idők legnézettebb képregény-adaptációja odaát, hiszen nem csak a tényleges számokkal, hanem inflációval számolva is határozottan maga mögé tessékelte A sötét lovagot. Ha pedig a Titanic nem kap erősítést idén 3D-s formátumon, akkor bizony még egy helyet visszaszorult volna az öröklistán...és az azért nem semmi.

VÉGSZÓ & AMI JÖN
A premierek triója közül a Merida, a bátor jól, az Abraham Lincoln, a vámpírvadász közepesen, a Míg a világvége el nem választ pedig gyengét teljesített, a mezőny további része pedig változatos képet fest; legfájóbb pontja box office-szempontból a múlt heti kettős markáns alulteljesítése, ami lényegében előre eldöntötte, hogy jelent víkend nem ér majd az egy évvel korábbi nyomába, amikor is a Verdák 2. és a Rossz tanár vezette a toplistát. A következő körben is fel van adva a lecke: a Transformers 3. kihívója a G.I. Joe: Megtorlás megfutamodását követően a Ted című vígjáték, a Magic Mike, a People Like Us című dráma és Tyler Perry új filmje, a Madea's Witness Protection lesznek. Négyen együtt is alighanem csak a zajos blockbuster nyitányának (97m) kétharmadát bírják majd teljesíteni.

cím | becsült moziszám | első hétvége-előrejelzés
Madea's Witness Protection | 2000 | $20,000,000
Magic Mike | 2900 | $13,000,000
People Like Us | 2000 | $6,500,000
Ted | 3000 | $27,500,000

A TOP 10
(# (múlt heti #) | cím | hétvégi bev./összbev.)
01. (ú) Brave ($66.7m/$66.7m)
02. (1) Madagascar: Europe's Most Wanted ($20.2m/$157.6m)
03. (ú) Abraham Lincoln: Vampire Hunter ($16.5m/$16.5m)
04. (2) Prometheus ($10.0m/$108.5m)
05. (5) Snow White and the Huntsman ($8.0m/$137.1m)
06. (3) Rock of Ages ($8.0m/$28.8m)
07. (4) That's My Boy ($7.9m/$28.2m)
08. (7) The Avengers ($7.0m/$598.2m)
09. (6) Men in Black 3 ($5.6m/$163.3m)
10. (ú) Seeking a Friend for the End of the World ($3.8m/$3.8m)
(hivatalos becsült adatok)

E HÉTVÉGE KORÁBBAN
2011 | 2010 | 2009 | 2008

Kövess minket Facebookon!

Címkék

disney fantasy box office animation keira knightley vampire drama action tim burton timur bekmambetov pixar brave steve carell children movie 3d cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr834769621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_82723 2012.06.24. 18:02:55

Nem néztem utána, de még az is lehet, hogy most először foglalja el az első és a második helyet is animációs produkció. Woody Allen meg ezúttal csak a jegypénztárakra tett mély benyomást, de most valószínűleg az sem fog olyan sokáig tartani, mint tavaly.

Ismeretlen_180758 2012.06.24. 18:50:00

Az amerikai kritikusok nem nagyon szeretik letörni azt a glóriát, amit ők maguk vontak valaki feje köré. Persze, ha nagyon muszáj, akkor megteszik, viszont utána nem nagyon igyekeznek újrafényesíteni. Szóval a Pixar örüljön, hogy csak ilyen későn jött a Verdák 2. Mert ha előbb jött volna, akkor a kritikusok biztos megtalálták volna azokat a hibákat az utóbbi néhány filmjükben (kivéve TS3), amiket a fanboyokon kívül mindenki.

Gameface 2012.06.24. 18:59:27

1: 1998 november 1. a bug's life 2. the rugrats movie

Ismeretlen_1068 2012.06.24. 19:26:07

2: Szerintem nem a kritikusok, és nem is pusztán a fanboyok juttatták az IMDb all time listájára az Up, a WALL-E vagy a Ratatouille című filmeket, és annak még csak közelébe sem a Cars 2-t. És még csak azt sem lehet mondani, hogy az a három film kis mintával rendelkezik, ugyanis 200-300.000 szavazatról van szó, ami barátok között sem kevés. Továbbá az sem elhanyagolható tényező, hogy a Cars 2 bevételben mindhárom említett filmhez képest elmarad - pedig közülük csak egyet mutattak be 3D-ben is (és ráadásul jóval kevesebb 3D-s vásznon).

Ismeretlen_180758 2012.06.24. 19:37:13

Na jó, hát az imdb toplistája:) Egyébként a Wall-e és az Up első fele tényleg jó. A fent leírtakat tartom, nagyon erős tendencia. Mondjuk nyilvánvalóan elsősorban rendezőkre és színészekre értendő... és rohadt bosszantó tud lenni.

Ismeretlen_1068 2012.06.24. 19:41:20

5: Hozhattam volna a KT-t is példának, de majd jön vargatom, és akkor már ketten mondhatjátok azt, hogy mindenki szembejön az autópályán. :)

Ismeretlen_1068 2012.06.24. 19:42:31

5: És hogy én is tegyek valamit a mérleg másik serpenyőjébe: a Ratatouille-t nem istenítem, de a Cars első részét sem, a folytatást meg kifejezetten közepesnek találtam: ha a Brave sem fog tetszeni, akkor azt nem fogom véka alá rejteni. Eddig sem szoktam. :)

Ismeretlen_82723 2012.06.24. 19:44:38

3: Azóta eszembe jutott ez, anélkül, hogy utánanéztem volna. :)

Ismeretlen_180758 2012.06.24. 19:47:35

Nem szembejön csak bekötött szemmel. Például nem gondolod, hogy a Rolling Stone max pontot ad azokra az idétlen beszélő kutyákra meg arra az elmebeteg madárra a Felben, ha kicsit elhajtja maga körül a lilás pixar ködöt? Különösen azok után, hogy olyan gyönyörűen kezdődik :(

Ismeretlen_1068 2012.06.24. 19:47:50

1: Kevés lesz az a félmilliárd, amit a cikkben írtál: esélyesebb inkább, hogy ötre gondoltál.

Ismeretlen_82723 2012.06.24. 19:48:31

8-hoz: Plusz még 2004 novembere is A hihetetlen családdal és a Polar Expresszel. A Pixar mindig ott van. :)

Ismeretlen_1068 2012.06.24. 19:50:36

9: It's for the kids! :) Elsőre egyébként nekem is barátkoznom kellett velük, de aztán rájöttem, hogy nem az a lényeg, hanem az, hogy az utazás, a kaland, a szerelem soha nem ér véget. Hívj csak naivnak! :)

Ismeretlen_180758 2012.06.24. 20:06:50

12: Igazad van, az lenne a lényeg, de ezt ők meg tudják csinálni idétlenkedés nélkül is. Ha már párszor sikerült, itt is sikerülhetett volna. De gyorsan átnyergelek egy másik példára, mert a Pixar veszélyes terep:) Szóval a Zongorista után kábé nyolc évig melengették a keblükön Brody-t mire valamelyik le merte írni, hogy azóta legfeljebb egy négyes alá volt a maximuma. Ez úgy a Predator magasságában volt, aztán persze amikor újra csinált valami emlékezeteset (Éjfélkor Párizsban), akkor már le se szarták.

Ismeretlen_62806 2012.06.24. 20:11:09

"nem az a lényeg, hanem az, hogy..." Ott van az a szemellenző :)

Ismeretlen_1068 2012.06.24. 20:12:30

13: Nem kell ezen fennakadni: már az első Toy Storyban is volt hasra esős poén: az összkép szerintem varázslatos, szerinted nem. Daliként tényleg állat volt Brody, de hát az a film egy cameo-gyűjtemény volt, ezért nem is nagyon jelölgették a színészeket díjakra (meg aztán Wilson elég halovány Allen-másolt volt).

Ismeretlen_1068 2012.06.24. 20:15:02

14: Nem szemellenző ez, hanem fürdővíz és bébi esete: azért, mert egy magas hangon beszélő kutya poénja idétlen, még nem fogom az egész filmet elítélni.

Ismeretlen_180758 2012.06.24. 20:18:44

15: Nem is kellett volna díjra jelölni, de amikor felsorolják, hogy ez ilyen jó, az olyan jó, akkor neki is szentelhettek volna pár szót. Különösen Cotillard mellett (akire mindenki kitért, pedig nem volt olyan jó, csak ugye most glóriája van). Mondom, ez egy erős tendencia odaát, méghozzá elég bosszantó tendencia. Egyébként az all time 250-ben a KT-n nincs Pixar-film:) Mondjuk egyéb animáció sem nagyon.

Ismeretlen_1068 2012.06.24. 20:24:20

17: Azért az éves listákon elég jól szerepelnek. :) (A KT súlyozásán meg lenne még mit csiszolni szerintem.)

Ismeretlen_82723 2012.06.24. 20:28:37

17/18: A KT-szavazók inkább az ázsiai rajzfilmeket csípik. No meg a magyarokat, hiszen Vuk és a Macskafogó a két top-notch animációs film ítéletük szerint :)

Ismeretlen_180758 2012.06.24. 20:32:04

19: Na de hát ki nem szereti a Vukot és a Macskafogót?:-)

Ismeretlen_82723 2012.06.24. 20:34:23

20: Az, aki a Kis Vukot és a Macskafogó II: A Sátán macskáját szereti!

hahakocka 2012.06.24. 21:36:49

Nézőszámban szerintem annó a Titanicot és a Sötét lovagot is jobban teljesített, hisz azért a 3D felár a kedetektől (Titanicnál csak egy kis ráadás volt 15 évre rá) sokat jelentett az Avengersnél. 30-40%-ot minimum.

hahakocka 2012.06.24. 21:41:45

Én is úgy vélem hogy az Up és a Wall-e is csak a film feléig nagyon jó kb. Utána átmegy nem felnőtteknek szólóba. A Toy Storytól sem voltam szinte sosem voltam elájulva de legalább hozta az egyenletes jó teljesítményt. Szórakoztató felnőttnek és gyereknek egyaránt.

Ismeretlen_82723 2012.06.24. 21:43:32

22: A Titanic valóban jóval előrébb van eladott jegyek számában (135,6 millió), ellenben, ahogy fentebb írtam -és nem tudom, miért mondasz ellent mindenáron-, a Bosszúállókat (75,5 millió) már többen látták, mint A sötét lovagot (74,3 millió).

hahakocka 2012.06.24. 23:02:53

Azért gondoltam így mivel 588 millió inflációval a Sötét lovag bevétele és 3D nélkül, ha hozzáadnám a 3D-t sokkal több jönne ki. Avengersnél pedig ott a 3D és így van 598-nál. Logikusan gondoltam, hogy azt többen is nézték meg, (a 3D-s felár hiánya miatt), de ha nem akkor bocsánatot kérek. A 3D ég ma is jövedelmező a PG 13 PPG 12 filmeknél, amit sajnos más filmeknél is annyira szeretnek a nézők ezért is nem hagyják abba a filmek utólagos 3D-sítését is.

hahakocka 2012.06.24. 23:05:49

Tehát csak Amerikára értettem. Világszinten egyértelmű hogy többen látták. Érdekesmód annó nem volt oly sikeres a TDK Amerikán kívül. Pedig szerintem többet mond az Avengersnél az Amerikán kívül élőknek is.

Ismeretlen_139112 2012.06.25. 08:00:52

1,43 milliárd az Avengers worldwide, a végén még bejön a másfeles tippem :) Tavaly meg asszem a Trafó 3-at találtam el hogy messze túlmegy a milliárdon az is. Hmm, a Batmant viszont most nem nagyon merem belőni, túl keveset láttunk belőle (szerencsére)...

hahakocka 2012.06.25. 09:47:08

Nekem a Potter utolsó részét sikerült belőnöm 1.3 milliárdra és annó a Sötét Lovagot 1 milliárdra. Pedig ritkán találom el.

Ismeretlen_1068 2012.06.25. 10:04:55

A Prometheus 260 millión túl jár világszinten, ami nem jelenti azt, hogy a Fox már a pénzénél lenne, de a home video és a tévés jogok értékesítése már profitot hoz majd, meg aztán moziban is eldöcög majd 300-350-ig, úgyhogy egyre esélyesebb a folytatás.

hahakocka 2012.06.25. 14:47:56

Remélem is hogy folytatják eleve úgy álltak neki ez látható az egyeseknél előjövő sok kérdésből is. :D Én várom mindenképp.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása