Itt a színvallás ideje! De mielőtt rosszra gondolnál: történetesen nem az érdekel, mikor jártad el először a horizontális táncodat, a kérdés film-, egészen pontosan DVD-centrikus: mikor és hol és hogyan és mennyiért vetted meg az első DVD-det? Válaszodat képekkel, sztorikkal is illusztrálhatod, mint jómagam teszem majd az "elolvasom" után.

Valamikor 1999 elején, az 1.000-1.500 Ft-os írható CD-k évében történt az, hogy egy informatikus barátom mutatott nekem valamit, amitől tátva maradt a szám: ez a valami a The Replacement Killers című film volt, amelyre ma már nem szabadna emlékeznem, de mivel a Heroes III és a Duke Nukem szprájtjaihoz szokott monitoron elképesztő részletgazdagságú, mosott arcoktól, itt-ott beremegő képernyőtetőktől és hasonló anomáliáktól mentes film pörgött, melynek a hangja sem volt többé tompa vagy hullámzó, azonnal tudtam, hogy nekem ez kell.

Ahhoz viszont, hogy mindezt ne csak egy monitoron, hanem akár egy tévé képernyőjén is élvezhessem, vagy asztali DVD-lejátszóra (az akkoriban 150.000 Ft körüli indulóárral bezsákolható böszme példányok valamelyikére) vagy egy számítógépbe beépíthető DVD-ROM + Realmagic Hollywood Plus kártya kombóra volt szükségem. Mivel ez utóbbi úgy 50-60e-ből már kihozható volt, így emellett tettem le a voksomat.

Most már csak filmre volt szükségem, és ez akkoriban nem volt egyszerű feladat: ha helyesek az infóim, a formátum hazai történetében úttörő InterCom már 1998-ban majd 50 lemezt kínált magyar felirattal (a Columbia/Tristar kiadványait 7.500, a Warner korongjait 5.000 Ft-os ajánlott áron), de még meg is kellett találni azokat a helyeket, ahol eme lemezeket meg lehetett vásárolni, és ez vidéki kölökként nem is volt olyan egyszerű. Végül a Duna Plazában található, azóta már bezárt Virgin Megastore-ban találtam megfelelő választékot (kb. tucatnyi lemezt, amit kérésre vettek csak elő a vitrinből, és egy eladó mindvégig ott strázsált melletted, amíg a portékát vizsgáltad). Arra már nem emlékszem, milyen egyéb korongok voltak eme vaskos kínálatban, de azt tudom, hogy nehezen tudtam választani a The Fugitive és a The Witches of Eastwick között. Ebben talán az a legfurább, hogy az utóbbi azóta sincs meg. Ez előbbi – amiért 5.000 szép magyar pénzt kanyarítottam ki az amúgy se túl vaskos ösztöndíjamból – viszont jelenleg is gyűjteményem ékessége, s ugyan a képminőségtől ma már heveny sírásroham fog el, a lemez (annak ellenére, hogy az évek során rendesen befelhősödött) továbbra is kifogástalanul működik, az 5.1-es angolnak szép tere van (szinkron? miféle szinkron?), a film pedig nagy-nagy kedvenc: nincs az a félkarú, akiről ne Richard Kimble jutna eszembe.

Klasszikus, ún. pattintókos kiszerelés - a hivatalos magyar forgalmazás ellenére természetesen angol nyelvű szövegezéssel.

A magyar forgalomra utaló egyetlen nyom a hátsó borító aljára felkent matrica - az InterComot azért már ne keressétek a Bácskai utcában.

Egyenszitázás háromnyelvű felirattal, és a formátum egyik legnagyobb induló extrájával, a jelenetválasztással (akkoriban még külön jelenetcímekkel ellátott felsorolással, ugye).

A fapadosság csimborasszója ez a főmenü, de legalább csak akkor indul el, ha megnyomod a menü gombot (a korongot behelyezve a film automatikusan elkezdődik).

Harrison Ford megöregedett, de nem csak ő, hanem a transzfer is (klikkre nagyobb méretben is megtekinthető).