Elfogult. Egyoldalú. Demagóg. Hazaáruló. Cigánybérenc. Néhánya azon vádaknak, amivel Fliegauf Bencét illették, amikor bejelentette, hogy a 2009-ben elkövetett gyilkosságsorozat alapján filmet készít Szállnak a varjak címen. Azóta eltelt néhány esztendő, a film címe végül Csak a szél lett, de a vádakat illetően semmi nem változott. Csak azok állítják, akik nem látták a filmet.

Elfogult. Egyoldalú. Demagóg. Hazaáruló. Cigánybérenc. Néhánya azon vádaknak, amivel Fliegauf Bencét illették, amikor bejelentette, hogy a 2009-ben elkövetett gyilkosságsorozat alapján filmet készít Szállnak a varjak címen. Azóta eltelt néhány esztendő, a film címe végül Csak a szél lett, de a vádakat illetően semmi nem változott. Csak azok állítják, akik nem látták a filmet.

S ez nem mentség többé. A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Zsűrijének nagydíját elhozó filmet múlt hét óta a hazai mozik is műsorukra tűzték, így aki szentül meg volt róla győződve, hogy a Dealer és a Womb – Méh című filmek rendezője állítólagos szélsőségesen liberális hajlamait a vásznon élte ki, az saját szemével bizonyosodhatott meg az ellenkezőjéről. A Csak a szél ugyanis történetesen a legobjektívabb matéria, ami a témában valaha elkészült.

A gyilkosokkal ellentétben a rendezőt nem érdekli a bőrszín. Nem a miértekkel foglalkozik, nem a merényletig vezető utat járja végig, nem ad válaszokat és nem az első pillanatban érdekesnek tűnő oldalról szemléli az eseményeket. Hiszen ha már ilyen érzékeny témához nyúlunk egy évek óta puskaporos hordóként funkcionáló társadalmi szituációban, nem volna érdekesebb bemutatni a gyilkosokat? Eljátszani a gondolattal, hogy vajon mi mételyezhette meg annyira az elméjüket, hogy ártatlan embereket mészároljanak le az éj leple alatt? Hogy a véletlen műve-e, hogy minden megtámadott családban dolgos, tisztességes cigányok éltek, vagy csakugyan egy polgárháború kirobbantása lett volna a cél?

Eme kérdések megválaszolása természetesen érdekesebb lett volna, feltéve, ha bárki más ül a rendezői székbe, de Fliegauf Bence munkáinak ismerői joggal borítékolhatják az áldozati nézőpont bemutatásának sikerét. Bencét az foglalkoztatta, milyen az, ha az a népcsoport, amelyik az elménkben hordákba verődve, hangoskodva jelenik meg, magára marad. Ha magányosan sétál a mezőn, ha hajnalban vár a buszra vagy ha a félelem szülte töménytelen dühét tehetetlenségében fákon tölti ki. Mert amikor a negyedik merényletnek is híre ment, a cigányok elkezdtek félni. A film középpontjában álló család ráadásul a biztonság látszatát jelentő férfi nélkül él egyik napról a másikra, a külhonban dolgozó apa szerepkörét ösztönösen magára vállaló fiú pedig minden igyekezete ellenére sem képes felnőni a feladathoz.

A rendező eddigi filmjeit ismerve a legkevésbé sem meglepő, hogy a játékidő nagy részében gyakorlatilag nem történik semmi. Legalábbis a vásznon. A Rengeteg nyelvezetéhez visszanyúló, olykor bántó közelikkel dolgozó dokumentarista stílus a percekig fojtogató csöndeket és mozdulatlan képeket is eseményszámba emeli, a kurta dialógusok, elfojtott indulatok és ritkán, de erőteljesen kirobbanó érzelmek szélviharában ijesztően könnyen kerülhetünk át a film dimenziójába, amin a teljesen amatőr színészek is sokat segítenek. A rendező és a stáb részéről tett közel másfél éves, szorgalmas előkészületi munka negatív oldala is kiütközik, amikor a másik oldalt kell megszólaltatni vagy annak kedvére kell tenni. A filmből kissé kilógó, mégis tagadhatatlanul szükségszerű párbeszéd a rendőrök között, vagy a kocsma előtti heves szóváltás idegenek Fliegauftól, sem a rasszista gondolatok, sem a sztereotípiák nem alkották kutatásának tárgyát, ugyanakkor ezek a jelenetek segítenek időnként helyrebillenteni a mérleg nyelvét is.

Több kritikus is állítja, hogy a Csak a szél az utóbbi évek legfontosabb magyar filmje, amit nehezen lehet tagadni. Ha valakinek filmművészeti szempontból nem is kenyere Fliegauf stílusa, az ügy, a téma megköveteli a titulust. Beszélni kell róla, és bár a mindig hangos ellentábor a rendezőn kéri számon a cigányok által elkövetett erőszak bemutatását, arról talán mégsem Fliegauf Bence tehet, hogy az ilyen próbálkozások csak Szíven szúrt ország szintű gyalázatos fröcsögésekig jutnak el. A Csak a szél nem csak cigányoknak készült, hanem minden normális embernek, bőrszíntől függetlenül. Nem sajnálatot, szánalmat kíván gerjeszteni a nézőben, csak meg akarja mutatni egy átlagos család átlagos napját egy nem átlagos hangulatban, amit aljas indulatok teremtettek. Cserébe csak annyit kér, hogy a vetítés előtt a telefon mellett az előítéleteidet is kapcsold ki.