Évek múlva, ha valaki rákattint az IMDb-n a 2011-es esztendőre, a következő két filmet találja majd a megjelenő lista elején: Drive - Gázt! és A szégyentelen.
Évek múlva, ha valaki rákattint az IMDb-n a 2011-es esztendőre, a következő két filmet találja majd a megjelenő lista elején: Drive - Gázt! és A szégyentelen. E két film díjak és elismerések nélkül is kiállja majd az idők próbáját, s generációs kedvencekként vonulnak be a nagykönyvbe. Mindkettő egy harmincas férfiról szól, aki egy nagy amerikai város éjszakájában éli zárkózott életét (ezt a felállást nagyon magáénak érzi a 21. századi fiatal felnőtt társadalom), amit alaposan felráz Carey Mulligan betoppanása. A betoppanás ezen esetben kellemetlen. Brandon (Michael Fassbender) átlagos harmincas yuppie, szexuális éhsége viszont átlagon felüli; a legkülönbözőbb módokon tesz eleget szüntelen jelentkező vágyának. Mindennapi életében nincs helye állandó szereplőknek, így húgának (Mulligan) sem, aki nem csak eleven és szeleburdi, de szexi is... ezáltal kettős teher nehezedik a férfi vállára, ami különféle hatásokat gyakorol szenvedélyére.
Egy olyan elemi ösztön hajtja, ami mindenki számára ismeretes bizonyos fokig. A függőség mögött betájolni az embert nem jelent akkori kihívást, mint például egy alkoholizmustól szenvedő jellem esetében, így Steve McQueen író-rendező nem is rója ki feladatként, hogy megfejtsük Brandont, ehelyett egész egyszerűen bemutatja őt nekünk, a meztelen valóságában. Nem analizál, nem ítélkezik és nem is ítéltet, de legfőképp, nem botránkoztat meg. Amit láttat, a maga szokatlan keretein belül természetesnek tűnik. Ebben rejlik egyik ereje A szégyentelennek: egy a legkisebb szexuális devianciától is idegenkedő, meztelenkedni is csak sötétben, a paplan alatt hajlandó néző sem fog fészkelődni. Meg aztán, azt sem tagadhatjuk, hogy ha egyszer a kukkoló szerepét szabják rá, mindenki igyekszik a legteljesebben kihasználni helyzetét.
A siker másik záloga Michael Fassbender. Maximálisan elhivatott, ebből kifolyólag hibátlan alakításával semmi perc alatt beránt minket világába, amiből még napokkal a megtekintés után sem szabadulunk teljesen. Carey Mulligan mindenben méltó partner, közös jelenteik, párbeszédeik olyan markáns részét képezik a filmnek, amik mellett a szexjelenetek is homályba vesznek. McQueen sosem veszíti el az irányítást, biztos rendezői keze nem egy, helyét önmagában is megálló, mélyen emlékezetünkbe égő szcénával is megörvendeztet. A metrós jelenet egy betűnyi dialógus nélkül zakatol át rajtunk, Carey Mulligan éneklése pedig...nos, azon a körülírás nem segít, azt látni kell és hallani.
A film természetesen 18 éven felülieknek szól. A szexualitás napjainkban egyre inkább eluralja a televíziót és tulajdonképpen minden mást (talán csak a politikát nem, pedig annak igazán jót tenne), meglehetősen közönséges, s így a jóérzésű ember számára inkább taszító módon. A mozi feladata marad, hogy a cenzoroknak és korhatár-besorolóknak rémálmokat kilátásba helyezve ismét a művészet igájába fogja a témát –elsősorban Amerikában–, s A szégyentelen méltán lehet zászlóshajója ennek a törekvésnek. Ami pedig az online filmes sajtót bejárt, tagadhatatlanul ötletes magyar plakáttervet illeti: provokatívságával valójában nem utóbbit segíti elő, hiszen direktsége vagy elriasztja a kellő nézőt, vagy vonzza azt, akit nem kellene. A végleges verzió ellenben tökéletesen jellemzi A szégyentelent: a lényeg a takaró alatt van.és fél.