Rocky. Blood Sport. Kickboxer... Aztán mostanság Fighting. The Fighter. Warrior... Oscar-jelölésektől és -díjaktól függetlenül a tesztoszteron-függő közönségnek (értsd: a Twilighttal végződő mozis spektrum ellentétes pólusának) is megvan a maga bűnös drogja. Férfiak is nyűglődhetnek a vásznon apró-cseprő szocio/szerelmi problémák felett, de csak akkor, ha mindezt kigyúrt felsőtesttel és legális pofonosztás közben teszik.

Rocky. Blood Sport. Kickboxer... Aztán mostanság Fighting. The Fighter. Warrior... Oscar-jelölésektől és -díjaktól függetlenül a tesztoszteron-függő közönségnek (értsd: a Twilighttal végződő mozis spektrum ellentétes pólusának) is megvan a maga bűnös drogja. Férfiak is nyűglődhetnek a vásznon apró-cseprő szocio/szerelmi problémák felett, de csak akkor, ha mindezt kigyúrt felsőtesttel és legális pofonosztás közben teszik.

A Warrior a hazai mozikban nem, de rengeteg tavalyi internetes toplistán tűnt fel - és még a kritikusok is imádták -, és ez teljesen érthető, hisz nyers, férfias, alapos(kodó) és három baromi jó színész kínálja hozzá tehetségének, no meg fizikumának legjavát. Mindezzel együtt azonban nem kiemelkedő darab: a dokumentarista stílusban markolt kamera, a konstans izzadság- és white trash-szag előtt mesébe illő történet bontakozik ki annak minden közhelyével, fordulatával és sekélyével egyetemben. Hisz ha két, egymással haragban lévő testvér indul el ugyanazon a tornán, akkor nincs az a forgatókönyvíró, aki ne állítaná őket szembe a ketrecen belül is, hogy ott rendezzék több évtizedes nézeteltéréseiket. És ez nem az egyetlen fordulat, amely előre borítékolható.

A hollywoodi filmekből eddig kihagyott, egyébként szupertrendi ketrecharc ad némi színt a történésekhez (például jó látni, ahogy eme két testvér, Tom Hardy és Joel Edgerton két különböző harcmodorban küzdi fel magát a döntőbe), de az elvárt végkimenetel minden esetben kinyírja a csörték feszültségét, és sajnos a jobb zsánertársakkal szemben a ketrecen kívül zajló történésekből is hiányzik a súly. Nagy a harag a famíliában, melyet a részeges apa (Nick Nolte) szabott szét, hogy aztán minden adandó alkalmat megragadjon a bűnbánatra, csakhogy egyes ellentétek gyenge lábon állnak, mi több, infantilisek (felnőtt fejjel is tényleg haragudni kell a tesódra azért, amit 16 éves suhancként szerelemből tett?), és ugyan a film javából hiányzik az ilyen típusú mozikat hazavágó hamis pátosz, de azért esetenként Gavin 'Connor író/rendező sem bír magával (gondolok itt a döntő előtt feltűnő, vigyázzban éneklő katonakórusra). Ugyanakkor megértem, ha ez a film egyeseknek a tejjel-mézzel folyó Kánaán, hisz az ennyire maszkulin mozi manapság már ritka, mint Chuck Norrisban a golyó ütötte seb.