aeon flux

ready for the action now, danger boy?

2012-es előzetes: disney Takács Máté
2012. január 05. 21:54:01

Kategória: film 6 komment

A Buena Vista, azaz a Disney jelen állás szerint nem viszi túlzásba a mozis forgalmazást 2012-ben, de akad több nagyágyú is kínálatukban, mint ahogy régi ismerősök is.

A radaron

Az egyik legtutibb befutó az esztendőben, A sötét lovag: Felemelkedés méltó, ámbár óvatos kihívója A Bosszúállók (The Avengers; hazai bemutató: április 26.). A Marvel és a Paramount szakításával új stúdióhoz került szuperhős-univerzum legjét jelenti a 220 milliós gyülekező, aminek ilyen borsos árcédula mellett sincs semmi félnivalója. Amerika Kapitány és Thor tavaly meggyőzően mutatkozott be, fejenként 175-180 millió dollárt termelve, de a sztár egyértelműen Vasember, akire kétszer 300 milliót is elköltöttek már az amerikaiak nem is csoda, hogy az első, egyébként csak mutatóba készült előzetesben ő kapta a leghangsúlyosabb szerepet. Az eseményfilmre való kiéhezettség mindig kedvez a nyári szezont megnyitó produkcióknak, s egy ilyen szörnyeteg, mint A Bosszúállók, gond nélkül meg kell üsse a 100 milliót a premier alkalmával, de a nyitóhétvégék toplistájának élmezőnyét is nyugodtan megcélozhatja. Aztán némi szerepe lesz a továbbiakban annak, miként is vizsgázik a nézőknél (és a kritikusoknál) Joss Whedon rendezése, bár túl sokat nem lehet alapozni a jó szájhagyományra; eleve nagy durranás várható, meg aztán, az X-Men: Az elsők is úgy zuhant lefelé a listán tavaly nyáron, mint a veszett fejsze nyele. Mindent összevetve, A Vasember 318 milliója alsó elvárásként lebeghet a Disney szeme előtt.

A Pixar két folytatás után újra friss ötlettel operáló produkcióval jelentkezik. A Merida, a bátor (Brave; hazai bemutató: augusztus 2.) főhőse az ősi időkben, a skót felföldön élő harcias királylány, aki szembeszegül a hagyományokkal, s ezzel felzördülést szít apja birodalmában. A több korábbi Pixar-művön dolgozó Mark Andrews rendezése egyúttal visszatérést sejtet a helyes ösvényre, amiről a Verdák 2. tavaly kicsúszott, vagyis ez a tündérmese ismét nagy reményekkel tekinthet 200-250 millió dollár irányába; az Aranyhaj és a nagy gubanc nemrég megmutatta, hogy női főszereplővel is meghódíthatók ezek a magasságok. A kritikai ovációra ugyancsak lehet számítani, egyszóval minden összejöhet ismét az asztalilámpás cégnek.

Az éppen onnan kiránduló Andrew Stanton számára azonban jóval nagyobb a kihívás: a John Carter (hazai bemutató: március 8.) egy nagyszabású sci-fi/fantasy, aminek már több lapot betölt produkciós krónikája: az Anyát a Marsra! vaskos buktájától vélhetően nem függetlenül kikerült a címből a Mars szó (ti. a film Edgar Rice Burroughs Barsoom című művéből merít, aminek főhőse John Carter of Marsként is ismert), majd a költségvetés környékén akadtak problémák, történetesen az, hogy elszabadult: 200 millió fölé. Ilyen költségvetési összeggel ritkán találkozhatunk a nyári hónapokon kívül, ráadásul a relatíve ismeretlen Taylor Kitschnek több más nagy dobás (Az éhezők viadala, A titánok haragja) között kell helytállnia. A Perzsia hercege: Az idő homokja a valamivel piacképesebb Jake Gyllenhaallal is bukott, ahogy a Zöld Lámpást is csak a képregényhősök töretlen népszerűsége segítette 100 millió fölé. Stanton viszont megérdemli a bizalmat, miszerint messze jobb filmet hoz össze a két említettnél, s akkor még van némi remény arra, hogy ne jöjjön ki túl rosszul a Disney ezen vállalkozásából. A rossz sajtó elkerüléséhez minimum 50, de inkább 60 milliós start szükségeltetik.


A radaron kívül

A Merida, a bátor természetesen nem az egyetlen animációs kínálnivalója a forgalmazónak, sőt, idén igazán kitesznek magukért ezen a fronton. Ősszel, másfél hónappal a Focus ParaNormanjét követően érkezik a sok mindenben hasonlító Frankenweenie (várható hazai bemutató: október 4.), ami Tim Burton 1984-es rövidfilmjének egész estés remake-je. A fekete-fehér, stop motiont alkalmazó sötét vígjáték érdekes színfolt lesz, annyi szent, de alighanem a technológia box office-határait még kevésbé fogja tudni áthágni, mint az eddigiek, vagyis A halott menyasszony és a Wallace és Gromit 53-56 milliója már abszolút jó eredményként értékelendő majdan. A Walt Disney Pictures maga is készül valamivel 2012-re: november elején kerül a mozikba a Wreck-It Ralph, ami a stúdió 52. egész estés rajzfilmje. A címszereplő egy játéktermi játék gonosztevője, aki be akarja bizonyítani, hogy jófiú is tud lenni. Az ötlet nem épp elcsépelt, már ami a főhős kilétét és környezetét illeti, de ez éppenséggel nem szolgálja a sikert a Disney háza táján: a korábbiaktól elrugaszkodó Atlantisz és A kincses bolygó is elvérzett a pénztáraknál. A Disney-canon mellesleg legutóbb sem zárt jó a Micimackóval, úgyhogy Ralphnak több bizonyítanivalója van, mint gondolná; természetesen 100 millió felett kellene teljesítenie.

Az oroszlánkirály tavaly őszi uralkodásának hatására idén már két korábbi kedvenc térhatással kiegészült változatát köszönthetjük a vásznon: januárban A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast; hazai bemutató: február 16.), szeptemberben pedig a Némó nyomában (Finding Nemo) élheti reneszánszát. Előbbi sikerrel veheti be a 200 milliót több mint húsz esztendővel eredeti bemutatója után, míg utóbbi némi szerencsével megcsípheti akár a 400. millióját is. A saját portékáin kívül a Ghiblitől kölcsönöz a forgalmazó: az Arrietty - Elvitte a manó (The Secret World of Arrietty / Kari-gurashi no Arietti) februárban néz országos premier elé; ha a Ponyo (15m) számait hozza, akkor már nyert ügye van, bár ez nehezebb lesz nem nyári időszakban.

További két filmre számíthatunk biztosan perpillanat. Az egyik a szokásos Föld napi természetfilm, amely ezúttal Chimpanzee címre hallgat, és ki lehet találni, milyen állatokról szól. Alighanem nem versenyezhetnek a nagymacskákkal (15m) népszerűségben, de 10 millió fölé mindenképpen eljuthatnak. Az utolsó delikvens egy fantasyszerű családi történet, a Timothy Green különös élete (The Odd Life of Timothy Green). Az augusztus közepén érkező, eredeti forgatókönyvet használó drámában Jennifer Garner és Joel Edgerton gyermekről álmodozik, s egy előnyös tulajdonságokkal teleírt fecnikkel teli doboz elásása után különös dolog történik: feltűnik az életükben Timothy. A csodabogárra és a Benjamin Button különös életére hajazó sztori még jól is elsülhet, ismerve az amerikaiak fogékonyságát az effélére, ráadásul a premier ideje is ideálisnak tűnik, úgyhogy kedvező szájhagyománnyal megtoldva még sokra is viheti a Dan és a szerelem rendezőjének munkája.


Végső szó

A stúdió egészen jól áll 2012-ben: egyedül a John Carter miatt van oka körömrágásra, máskülönben csak győzniük kell a pénzszámolgatást A Bosszúállók és a Merida, a bátor bemutatójakor. Ha a két 3D-s újrázás bejön annyira, mint Az oroszlánkirály, akkor talán a Wreck-It Ralph esetleges kudarcát is könnyebb lesz kiheverni, csak aztán nehogy az legyen belőle, hogy 52-nél megrekednek a klasszikusok, s újak helyett az összes korábbi visszaköszön a mozikba!


A Disney 2012-es naptára jelenleg

  • 01.13. Beauty and the Beast 3D
  • 02.17. The Secret World of Arrietty
  • 03.09. John Carter
  • 04.20. Chimpanzee
  • 05.04. The Avengers
  • 06.22. Brave
  • 08.15. The Odd Life of Timothy Green
  • 09.14. Finding Nemo 3D
  • 10.05. Frankenweenie
  • 11.02. Wreck-It Ralph

 

korábban:

    Címkék

    joss whedon disney box office marvel animation jennifer garner tim burton pixar ghibli coming soon robert downey jr stop motion documentary brave taylor kitsch cobie smulders the avengers john carter joel edgerton andrew stanton 3d cinema film 2012

    A bejegyzés trackback címe:

    https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr344541275

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Ismeretlen_233610 2012.01.05. 23:13:18

    Ebből három érdekel. A The Avengers, mert szeretem a képregényeket, de inkább arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire lesz ez az egész történet kellemetlen. (Tartok tőle, hogy olyan lesz, mint egy születésnap a McDonaldsban - mindenki ott van, de fájó hassal megy haza.) A Brave, mert a Pixar még akkor is jobb vetélytársainál, ha takaréklángon ég, ez a produkció viszont nekem nagyon ígéretesnek tűnik. És a Frankenweenie, mert Tim Burton sokáig a kedvenceim közé tartozott, viszont a Corpse Bride kivételével 1999-ben csinált utoljára olyan filmet, amiért én annak idején megszerettem.

    Helsing · http://helsing.blog.hu 2012.01.06. 08:34:39

    én már csak azt nem értem, hogy az Avengers előzetesében, ill. a posztere alsó sarkában mit keres egy Paramount logó...

    Ismeretlen_1068 2012.01.06. 08:43:08

    No, erről a Wreck-It Ralphról eddig még csak nem is hallottam, most viszont elég erőteljesen felkeltette az érdeklődésemet. Csak legyen VICCES, ne GICCSES, amit mostanság "klasszikus Disney-értékek" formájában szokás promózni.

    Ismeretlen_82723 2012.01.06. 09:26:04

    2: http://www.variety.com/article/VR1118044282

    Ismeretlen_139112 2012.01.06. 19:08:54

    Hátizé, azért a Kuffupanda meg a Sárkányos az szerinem jobb volt egynémely Pixar filmnél.

    Az oldalon található tartalmak kizárólag
    18 éven felülieknek ajánlottak.
    A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

    Facebook

    Beszélt

    Filmes naplók

    süti beállítások módosítása