Magyar mozibevételek, 2011. november 24. - 27.
Továbbra is a Hajnalhasadás uralja a magyar mozikat is, míg a kedvezőtlen előjelek ellenére a Karácsony Artúrnak sikerült jól megalapoznia hazai pályafutását. A Testcsere közepesen muzsikált, a Válogatott gyilkosok iránt pedig szórványos érdeklődést mutatott az itteni közönség, akárcsak az amerikai két hónapja.
Magyar mozibevételek, 2011. november 24. - 27.
Továbbra is a Hajnalhasadás uralja a magyar mozikat is, míg a kedvezőtlen előjelek ellenére a Karácsony Artúrnak sikerült jól megalapoznia hazai pályafutását. A Testcsere közepesen muzsikált, a Válogatott gyilkosok iránt pedig szórványos érdeklődést mutatott az itteni közönség, akárcsak az amerikai két hónapja.
> startolt
Az Aardman Animation új produkciója, a Karácsony Artúr a tengerentúlon erőtlenül kezdett a hétvégén, ám sorsát az elkövetkezendő hetek döntik el, márpedig a karácsonyi történetben lehet bízni. Ha ez nálunk is így állna, akkor a Tintin kalandjaiét is überelő, 28 millió forintos nyitány láttán nyugodtan hátradőlhetne az InterCom. Nálunk azonban még mindig nincs annyi 3D-s terem, ami egyszerre bírná el Artúrt, Csizmást, a kandúrt és a táncoló pingvintalpakat is, hogy a további bemutatás előtt álló térhatású darabokról már ne is beszéljünk. Így tehát komoly fenyegetést jelent a UIP jövő héten esedékes Shrek-spinoffja, de akkorát talán nem, hogy az egyébként árnyalatnyival jobban kezdő Elvitte a víz 102 millió forintját ne lehessen beérni - ha már annak 114 ezres nézőtábora messzinek is hat. A lényeg, hogy nem vallott kudarcot ez a mese első körben.
A Testcsere nálunk is hasonló fogadtatásban részesült, mint hazájában csaknem négy hónapja. A 16,4 millió forint jó szívvel is csak közepes eredmény egy szinkronizált vígjátéktól, ami ráadásul harsány humorral él, hiszen korábban a Förtelmes főnökök és a Rossz tanár is messze jobb eredményt ért el. Egyébként alighanem épp e két komédia miatt vándoroltatta a UIP a filmet augusztus 11-ről mostanra, hiszen két biztosabb pontról volt szó, ráadásul a két főszereplő egyéb filmjei is körbevették volna akkortájt a Testcserét. A rendező, David Dobkin legnépszerűbb filmje, az Ünneprontók ünnepe egyébként szinte ugyanekkora összeggel indult 2005 szeptemberében -noha akkor még pár ezerrel több néző kellett ehhez-; A 40 éves szűz akkor beárnyékolta Owen Wilson és Vince Vaughn párosát, akik ráadásul saját hangjukon szóltak. A Testcsere egyedüli amerikai vígjátékként szerepel a műsorban a Jack és Jill egy hónap múlva esedékes premierjéig, de az Ünneprontók 70 ezer nézőjének legfeljebb kétharmadára számíthat. A konkurencia ellenére is lehet, hogy kedvezőbb lett volna a nyári premier, amikor egy Koszorúslányok is képes volt 11 milliós nyitány után 65 millióig vándorolni.
Jason Statham ha szállítói minőségben érkezett a magyar mozivásznakra, szép számmal sorakoztak fel az érdeklődők, ellenben más bevetései alkalmával nagyon hullámzó, többnyire csak az elégséges szintet megütő bizonyítványt érdemelt ki. A War, a Crank 2. és idén tavasszal A mestergyilkos például érdektelensége fulladt, így jól jött ezúttal egy kis támogatás Clive Owentől és Robert De Nirótól a Válogatott gyilkosokhoz. A Forum Hungary 20 kópián bemutatott akciófilmje még így is csak 13,1 millió forintot ért el, ami az ötödik helyre volt most elegendő. Az országos nézőszám nem éri el a tízezret, ami egyáltalán nem jó, de nem meglepő, hiszen a magyarok tömegével vettek búcsút a mezei akciófilmektől (sőt, a nagyszabásúaktól is) az elmúlt egy-két évben, de hát már nem is készülnek a 300 ezer néző felett teljesítő A fegyencjárathoz vagy Ál/archoz fogható produkciók. Az elit ölőgépek 40 millió forintnál többet nemigen fognak érni a Kárpát-medencében.
A Budapest Film öt budapesti moziban tűzte műsorra a Finánc a pácban című francia vígjátékot, amely tavaly óriási siker volt hazájában, világszerte 90 millió dolláros bevételt ért el. Nálunk mindennek az ellentettje valósul meg, hiszen csupán 1 millió forintot költöttek a nézők a belga-francia páratlan párosra, ami oly kevés, hogy vámolni sem érdemes. A hét másik frank komédiája, a Tengerre, franciák! ugyancsak figyelmen kívül maradt: 312 ezer forintot gyűjtött, 4%-os kihasználtság mellett. A Cirko-gejzírben játszott Santiago '73-at 94-en látták, Az én Amerikámat pedig a fővárosban 98-an.
> még játsszák
Az Alkonyat: Hajnalhasadás, 1. rész ezúttal is magasan vezeti a mezőnyt, 49 millió forintos hétvégi bevétele ugyanakkor 64%-os zuhanást jelent a rajthoz képest. 215 milliós összbevételével 11 nap alatt a 10. helyre lépett elő az éves toplistán, egyenesen a Förtelmes főnökök és a Kellékfeleség közé. Nézettségben ugyancsak csatlakozott az élbolyhoz, ám mind az Újhold, mind a Napfogyatkozás túl volt már a 200 ezer látogatón második vasárnapját zárva.
A Halhatatlanok bevette a 100. millióját is, így a ProVideo mostanság igen szép napokat él. A top 10 további helyezettjeit illetően, a Tintin kalandjai immáron szilárd bukásként értékelendő (60 millió körül lesz a vége, de a nézettsége 50 ezer alatt), míg a Delfines kaland egészen jól lavírozott a 3D-s hullámokon (80 milliónál állapodik meg).
> végszó & ami jön
A három premier felemásan teljesített, bár kritikus vereséget egyik sem szenvedett, s a Hajnalhasadás amúgy is foldozta a lyukakat, így 155 millió forint feletti összbevételt generált a top 10. A múlt héthez képest ez persze méretes hátraarc, a tavalyi november végével meg nem is éri meg összevetni, hiszen akkor a Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész debütált. A következő hét bajnoka Csizmás, a kandúr lehet: vajon nálunk mennyien térnek be Puss külön kalandjára az 500-700 ezres Shrek-közönségből? Bizonyára sokan. Aki meg nem érdeklődik a vívó macskák után, az az italozgató Johnny Depp (Rumnapló), a beleőszült Richard Gere (Álcák csapdája) vagy a csapongó Paul Giamatti (Barney és a nők) mellé szegődhet.
> a top 10 (forintban; csüt-vas) [eddigi nézőszám]
01. (1) Alkonyat: Hajnalhasadás, 1. rész (49,2m/215,5m) [185 234]
02. (ú) Karácsony Artúr (27,9m/27,9m) [21 857]
03. (2) Halhatatlanok (16,7m/101,9m) [68 537]
04. (ú) Testcsere (16,4m/16,4m) [13 211]
05. (ú) Válogatott gyilkosok (13,1m/13,1m) [9991]
06. (3) Hogyan lopjunk felhőkarcolót (11,3m/71,5m) [58 466]
07. (4) Lopott idő (9,8m/191,3m) [159 279]
08. (6) Éjfélkor Párizsban (5,9m/31,2m) [25 542]
09. (5) Tintin kalandjai (4,0m/54,8m) [41 044]
10. (7) Delfines kaland (2,6m/76,7m) [55 630]
> kapcsolódó írások
box office: 2010 azonos hétvégéje (Harry Potter 7/1)
box office: 2009 azonos hétvégéje (Zombieland, Az informátor!)
kritika: Karácsony Artúr
kritika: Testcsere
kritika: Finánc a pácban
kritika: Santiago '73
kritika: Az én Amerikám
A UIP-DUNA FILM TÁMOGATÁSÁVAL
Kövess minket Facebookon!