aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: biutiful (2010) Zalaba_Ferenc
2011. szeptember 05. 18:15:01

Kategória: 1 komment

Néhány évvel ezelőtt a Babel saját magát kárhozatra ítélő párhuzamos narratíváját és magát gyorsan parodisztikussá redukáló tragédiaáradatát elszenvedve meggyűlöltem Alejandro González Inárritut. Jogosnak is tűnt a döntés, mivel a süppedős érzelmi fekáliában hempergés és az egyenként helyüket még tán meg is álló epizódok egyre mesterkéltebb összekapcsolása a zseniálisnak is nevezhető Amores Perros után csak filmenként újabb méterrel kalapálta mélyebben a földbeművek szerzőjét.

Néhány évvel ezelőtt a Babel saját magát kárhozatra ítélő párhuzamos narratíváját és magát gyorsan parodisztikussá redukáló tragédiaáradatát elszenvedve meggyűlöltem Alejandro González Inárritut. Jogosnak is tűnt a döntés, mivel a süppedős érzelmi fekáliában hempergés és az egyenként helyüket még tán meg is álló epizódok egyre mesterkéltebb összekapcsolása a zseniálisnak is nevezhető Amores Perros után csak filmenként újabb méterrel kalapálta mélyebben a földbe a művek szerzőjét.

A Biutiful azonban a felismerés filmje, mind szerzői, mind nézői oldalról és bár szerzői filmeseknek pályájuk derekán nem szokása kibújni a már levedlett, de még használható bőr alól - és ez Inárritura is igaz - a manírrá silányult kézjegy átértékelése mindenképp szimpatikus húzás. Az érzelmi fekália persze visszaköszön és hempergünk is benne szorgalmasan, de a Biutiful főszereplőjébe és főleg halálhoz fűződő viszonyába több potenciál verődött, mint az idáig vezető út bármely bemutatott kálváriájába.

Hősünk, Uxbal válogatott tehetségek embere és egy szembeszökően jó szív birtokosa. Ha egy picivel szebb világ szemétdombján kapirgál, minden bizonnyal ország szerte ismert tévés sarlatán lenne, mivel remek kommunikációs készségei a frissen elhalálozott emberekre is kiterjednek. Ám hányattatott életében ő nem lehet ilyen hívságok embere, otthon két éhes száj várja a kínai és afrikai bevándorlók után szerzett napi betevőt és amikor egy nap menthetetlen, előrehaladott stádiumú prosztatarákot állapítanak meg nála, végképp kénytelen felhagyni minden reménnyel. A fennmaradó időben Uxbal igyekszik rendezni a káoszt, mely utána marad. Mindenkire kiterjedő méltóságteljes figyelmességgel, amolyan szegény ember "szupermenjeként" segít, ahol tud, gesztusai viszont végül csak pusztulást hoznak.

A történet egyszerűsége a bukott Teréz anyáról teret enged minden nemű esztétikai élményfokozónak, van itt transzcendens sík, mely mindent keretbe foglal, képzőművészi igénnyel megkomponált szekvenciák és ólomsúlyú epizódszerepek, melyek külön-külön történetszálakat is elvinnének a vállukon, de a nagyvonalúság jegyében ezúttal nem teszik. És ez az amiért Javier Bardemmel egyetemben minden búbánatra szomjazó nézőjelölt hálás lehet, hisz Inárritu egyik karaktere sem volt még olyannyira életszagú, mint ez az ember, aki a halálra készül.

Világos, hogy az életmű eddigi fő témáival való szakítást nem a Biutiful jelenti és még az is merész állítás lenne, hogy a kulturák súrlódása idegen talajon és a halál motívumai kimeríthetetlen kincstárat jelentenének egy rendezői életműre nézve, pláne ha az a bizonyos rendező ilyen következetesen vési kőbe egy évtizeden keresztül koncepcióját, de ezutóbbi munka jó mentség az önismétlésre, átfogalmazza mindazt, ami korábban már elmondattatott és olyan szívfacsaró anekdotákkal szolgál, melyeket a filmtörténet bármely nagy mesélője büszkén mondhatna magáénak. Abszurd és kegyetlen ítélet ez hit, halál és jószándék felett.

kövess minket facebookon és twitteren!

Címkék

kritika drama javier bardem alejandro gonzalez inarritu eurocinema 9csillagos samlowry

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr194540421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_180758 2011.11.12. 10:14:26

Kommentek: kirijima: 2011. 09. 05. 21:14 Bár a Bábel is élen járt ebben (én ettől függetlenül még viszonylag kedveltem), de én pont a Biutifult érzem Inarritu eddig legmanírosabb munkájának, émelyítően melodramatikus, nekem tömény volt, jó témákba kapott bele, mégsem mondott semmit, mellett elmentem ez a film egész egyszerűen, ez van. aeon_flux: 2011. 09. 05. 21:22 A 21 Gramsnál nem lehet rosszabb, az Amores perrosnál meg nem lehet jobb. :) Dealer: 2011. 09. 05. 21:36 Nem leszek népszerű a véleményemmel, ugyanis számomra a Bábel a rendező legjobb alkotása. Mondom ezt úgy, hogy az egyik kedvenc rendezőm, és imádom mindegyik filmjét, még ha a 21 gramm nem is olyan sűrű vendég a lejátszómban. A Biutifultól nem azt kaptam, ami vártam, nem merném kijelenteni, hogy jobbat, de merőben mást, és ez a fontos. Még egy hasonszőrű filmet már nem bírt volna el a karrier, Shyamalan szindróma, és ez az éles váltás nagyon jó irányba terelte az életművet. ddarko: 2011. 09. 05. 21:42 a 21 gramm-mal mi a baj? chris92: 2011. 09. 05. 22:02 Hihetetlenül nyomasztó és depresszív ugyanakkor realisztikus és életszerű sorsdráma és haláltánckeverék, nem az a fajta film amit gyakran lehet vásznon látni. Nekem tetszett, bár a Bábel nagyobbat ütött (és a 21 Grammot meg a Amores perros-t pótolnom kell). aeon_flux: 2011. 09. 05. 22:09 4: 20 perc alatt összeáll a kép, onnantól kezdve idegesítő a szétszabdaltság, és várom a végét... elejét... közepét... whatever. samlowry: 2011. 09. 05. 22:10 Ünneprontó leszek, de a 21 grammal még teljesen ki vagyok békülve, a Bábellel ellenben... dracoo: 2011. 09. 06. 0:00 Magyarul ahányan vagyunk, mindenkinek más filmje tetszik, de valamelyik tetszik mindenképp. :) Számomra is leginkább a Korcs szerelmek viszi a prímet, s ezt az újat már nagyon régóta vágyom megtekinteni - amint lesz rá pár szabad órám, ezt a tervemet véghez is viszem. Utána nyilatkozok. :) kekec: 2011. 09. 06. 7:45 8: Csak, hogy kilógjak a sorból: nekem eddig még egyik filmje sem tetszett (a 21 grammot nem láttam). Azt hiszem, ennek ellenére ezzel a Biutiful-lal is megpróbálkozom. kirijima: 2011. 09. 06. 15:30 Ahány ember, annyi vélemény, nálam a Korcs szerelmek és a 21 gramm egyaránt zseniális, a Bábel jó, a Biutiful közepes. A Mesterszakács: 2011. 09. 08. 21:57 Kissé több empátiával, belefeledkezéssel - kár, hogy ilyet még nem olvastam sem ezen a blogon, sem a kommentelőktől -, pláne nemrég elvesztett szülőkkel a film gyilkos és úgy bőget, mint egy kislányt. samlowry: 2011. 09. 09. 14:27 11: Tény és való (bár könnyeket nem csalt elő, megrázó élmény volt), na de a La Haine-t is lehet méltatni köffök meg möffök nélkül...

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása