Ugyan istenkáromlás lenne olyat állítani, hogy Almodóvar filmjeiben a cselekmény nem annyira fontos - ugyanis az esetek többségében briliánsan csavarja fel asszonyait és néha férfijait is a történések füzérére -, de általában a narratíva csupán másodlagos a szereplők érzéseivel szemben. Az érzelmek, illetve azok változása legújabb filmje esetében is kiemelt figyelemben részesülnek, ám ezúttal a cselekmény az, amely igazán magával ragad. A cselekmény, melyről - szerencsére - a legtöbb szinopszis csak ködösen nyilatkozik, mások viszont - a pokolra velük - idióta módon lelövik azt a fordulatot, amely minden bizonnyal dobogós helyezést érhetne el, ha rangsorolnánk Almodóvar filmográfiájában megforduló perverz ötleteket.

Ugyan istenkáromlás lenne olyat állítani, hogy Almodóvar filmjeiben a cselekmény nem annyira fontos - ugyanis az esetek többségében briliánsan csavarja fel asszonyait és néha férfijait is a történések füzérére -, de általában a narratíva csupán másodlagos a szereplők érzéseivel szemben. Az érzelmek, illetve azok változása legújabb filmje esetében is kiemelt figyelemben részesülnek, ám ezúttal a cselekmény az, amely igazán magával ragad. A cselekmény, melyről - szerencsére - a legtöbb szinopszis csak ködösen nyilatkozik, mások viszont - a pokolra velük - idióta módon lelövik azt a fordulatot, amely minden bizonnyal dobogós helyezést érhetne el, ha rangsorolnánk Almodóvar filmográfiájában megforduló perverz ötleteket.

Szóval ha ki akarsz szabni magaddal, akkor nyugodtan bújd a netet infó után, de ha óvatos vagy - és legfeljebb a film remek atmoszférájú előzetesét abszolválod -, akkor egy olyan spirálban találhatod magad, melyről szédelegve, ellentmondásos és felkavaró érzésekkel telve jössz majd ki. Mint egy jó kis Almodóvar-filmről, ugye.

Műfaját tekintve a La piel... tényleg nehezen besorolható: legrosszabb pillanataiban egy picsogó melodráma szintjét is alig üti meg, de szerencsére ezek a pillanatok gyorsan elillannak, mivel a film valahol félúton zakatol egy olyan bosszúdráma és egy pszichológiai thriller között, amely után Park Chan-wook is biztosan megnyalná mind a tíz vérbe mártott ujját, és hangulatát továbbfűszerezi az olasz giallók szexuális perverzitása és az eurohorrorok sokkolóan profán egyszerűsége. Szóval akad itt mindenféle jó - vagy rossz, ha úgy tetszik.

Rossz lehet a film összeszedetlen nyitánya, amely egy feleslegesnek tűnő, humorosnak szánt, de - nomen est omen - elég balul elsülő karaktert is felvonultat, ugyanakkor Banderas doktorának foglyát/teremtményét/vágyainak netovábbját alakító Elana Anaya feltétlenül az utóbbi kategóriába tartozik: színészi szempontból ugyan semmi extra, megjelenése viszont annyira érzéki, annyira magával ragadó, hogy nem hinném, hogy lesz olyan férfiember a nézőtéren, akiben ne ébresztene bizonyos vágyakat. És eme vágyak megragadása a legmesteribb trükk, mellyel Almodóvar új filmje előállhat. Ülj be rá szomjasan.

kövess minket facebookon és twitteren!