A nyár egyik legjobb filmje lehetett volna ebből az egyküllős sztoriból, ehhez viszont az kellett volna, hogy a forgatókönyvön dolgozó féltucat ember (köztük a Lost, a Transformers, a Prometheus, a Children of Men és izé, az Ace Ventura 2 írójával) néha egyeztet egymással.

A nyár egyik legjobb filmje lehetett volna ebből az egyküllős sztoriból, ehhez viszont az kellett volna, hogy a forgatókönyvön dolgozó féltucat ember (köztük a Lost, a Transformers, a Prometheus, a Children of Men és izé, az Ace Ventura 2 írójával) néha egyeztet egymással.

A filmnek ugyanis az a legnagyobb baja, hogy kicsit ilyen, kicsit olyan, valami jóra mindig hajaz, de soha nem kiegyensúlyozottan. Pedig a címben hordozott hi-concept, azaz a néhány szóban leírható alaphelyzet (idegeninvázió a vadnyugaton!) ezüsttálcán kínálta magát egy jó kis szombat délutáni matinéhoz, melyben fehér kalapos cowboyok rugdossák haza a bolygónkra tévelygő rossz szándékú, -arcú és -lehelletű alieneket. Ehhez képest már a nyitó képsorok is egy halálosan komolyan vett western büdös/koszos/könyörtelen miliőjét tárják fel, mikor a pusztában magához tért emberünket (Daniel Craig) kegyetlen - és a szó szoros értelemben vett - skalpvadászok támadják meg, és mire előkapják a hatlövetűt, a némileg feszült fazon már szét is csapott közöttük, hogy a legszerencsétlenebbnek a fejéből csináljon véres pépet.

Ezzel a nyári blockbusterektől szokatlanul kemény felütéssel nem is lenne baj, ha a későbbiekben nem kerülne napirendre minden westernfilmes és idegeninváziós klisé, melyek közé hol hasonlóan explicit keménykedéseket, hol kenyérre kenhető okosságokat illesztgetnek, hogy az önfeláldozó halálesetekről és a lélek kilehelése előtt elrebegett hálákról és búcsúkról már nem is beszéljünk. De ha a kizökkentés volt Spielberg és Favreau célja, akkor mindent értek... illetve a címre pillantva inkább semmit se...

Isten áldja hát Harrison Fordot, aki a nevesincs várost irányító, velem-senki-sem-szarakodhat mentalitással megáldott, kapzsi és önző Woodrow Dollarhyde-jaként (micsoda név!) első pillantásra nem a megszokott figuráját hozza, de aztán kiderül, hogy mégis (ie. a-családommal-senki-sem-szarakodhat), méghozzá a tőle megszokott, és hosszú-hosszú évtizedeken át hálásan fogadott manírokkal, félszeg bájjal, iróniával és öniróniával. Kár, hogy a forgatókönyvben csupán annyi szerepel, hogy "ebben és ebben a jelenetben Harrison Ford Harrison Fordot játszik", ugyanis afféle gúnyos szakkommentátori szerepet leszámítva Dollarhyde-nak nem sok köze van a cselekményhez.

Ahhoz a cselekményhez, amely végtelenül egyszerű és tulajdonképpen egysíkú is (az idegenek rajtaütését követően egy meglehetősen szedett-vedett "posse" verbuválódik, hogy kiszabadítsa az elrablottakat), és amelyet fantasybe illő, a rögvalóságot vasvillázó alapoktól messze elrugaszkodó, ezért önkéntelenül is vicces fordulatokkal próbálják feldobni. Meg a már említett zavarba ejtő hangulatváltásokkal.

A trailerben azért nem volt money-shot (azaz a filmet eladó, kulcsfontosságú látványelem), mert ilyen a filmben se nagyon van, de ami A majmok lázadásából nem hiányzott, ide úgy kellene, mint egy falat kenyér, hisz embereink az idegenek bázisát keresik, és amit találnak - idegenekkel, bázisokkal együtt - az meglehetősen lehangoló.

Mindezzel együtt a film úgy mégis képes szórakoztatni, ha az alkotóstábbal szemben te nem próbálod meg komolyan venni, és ugyan néha nagyon kell igyekezni, de bele lehet kapaszkodni Sam Rockwell tréfás megjegyzéseibe, Daniel Craig emberfeletti maszkulinságába vagy a fegyverrel is jól bánó Olivia Wilde ki-kivillanó meztelen vállaiba. És ha ez sikerül, akkor egy olyan faszagányos világban találhatod magad, melyben a cowboyok tényleg szétrúgják az idegenek seggét.

kövess minket facebookon és twitteren!