A jó idő beköszöntével az élet is felpezsdült. Május majdnem annyi eseményszámba menő történést tartogatott mint az azt megelőző négy hónap. A nyári moziszezon kezdete és Cannes is besegített, hogy végre valahára a tízes lista minden helyére jusson egy film, ráadásul még új első helyezettet is köszönthetünk, ami orrhosszal ugrott az élre, miközben három másik meglepetésversenyző is elfoglalta a ranglétra egy-egy fokát.

A jó idő beköszöntével az élet is felpezsdült. Május majdnem annyi eseményszámba menő történést tartogatott mint az azt megelőző négy hónap. A nyári moziszezon kezdete és Cannes is besegített, hogy végre valahára a tízes lista minden helyére jusson egy film, ráadásul még új első helyezettet is köszönthetünk, ami orrhosszal ugrott az élre, miközben három másik meglepetésversenyző is elfoglalta a ranglétra egy-egy fokát.

Időrendben első delikvensünk Cannes-i nyitófilmként kezdte pályafutását, amivel gyorsan meg is alapozta az amúgy is nívósabbra sikerült fesztivál nívóját. A közönség nagyon megszerette Woody Allen új moziját - mert hogy róla van szó -, a kritikusok meg azon versenyeztek, ki adja először a világ tudtára: az élő komikuslegenda olyan filmet készített, amire minimum tíz, de sokak szerint húsz éve nem volt példa. Az igazság a kettő között van, ugyanis ha ilyen magas kritikai átlagot szeretnénk látni, 1994-ig kell visszarepülnünk, amikor a Lövések a Broadwayn (7 Oscar-jelölés) volt Allen éves projectje. A rendező rajongóinak már az is éppen elég lett volna, hogy a mesterük visszatért a "közepes-elég jó" mezejéről; de hogy a filmet olyan korai klasszikusokhoz hasonlítsák mint például a Manhattan - erre a legvadabb álmában sem gondolt senki. Ezek után a Midnight in Paris jó eséllyel indul a díjszezonban, melynek során Allen megkaphatja 22. Oscar, 22. BAFTA, 12. Golden Globe és 20. WGA jelölését, nem is beszélve a 10. Césarjáról. Ezen kívül azon sem csodálkoznék, ha agyonimádott operatőre (Darius Khondji) vagy egyik-másik színésze is belesne a szórásba. És azt hiszem, ez nem is olyan irreális elvárás az előzmények ismeretében.

Néhány nappal később, versenyfilmként debütált a rég várt The Tree of Life. A vetítés végén fütyülés is vegyült a tapsba, de pár órán belül kiderült, hogy nem a kritikusok adtak hangot nemtetszésüknek. Még ha nem is egyöntetű a siker, a többségnek azért nagyon tetszett Terrence Malick ötödik mozija. Ennek ellenére még mindig kétségeim vannak a jövőjét illetően. Ott van például a kritikusok fiatalabb korosztályát képviselő BFCA, ami meglehetősen gyenge pontot osztott a filmnek úgy, hogy általában ők adják a legmagasabb pontszámokat. Hogy egész pontos legyek, a The Tree of Life kevesebb kapott tőlük mint a Thor, miközben a többi jelentős kritikusnál 20-30 pont különbség van a két film között Malick javára. Persze a film biztos résztvevője lesz az év végi díjszezonnak, de reális esélyt a győzelemre csak néhány keleti parti nagyvárosban látok a számára (és valószínűleg ez lesz a helyzet a box office téren is).

De most evezzünk prózaibb vizekre, és rögtön álljunk is meg a legjobb közönségfilm címet viselő alkotásnál. A Bridesmaids kimagasló eredménye újfent bebizonyította hogy Judd Apatow igenis tényező, és hogy a kritikusok teljes mellszélességgel kiállnak a jól elkészített, eredeti darabok mellett, legyen az akármilyen habkönnyű semmiség. Különösen igaz ez a nyári szezonban, amikor hetente három olyan filmet kell végignézniük, ami mögött a legnagyobb húzóerő a franchise-építés. Egyesek szó szerint hálát rebegtek Kristen Wiignek, hogy végre valaki megalkuvás nélkül mert vicces lenni; és persze Apatow is megkapta a maga vállveregetését. És legyünk őszinték, meg is érdemli. Manapság bevállalni egy nőközpontú (ami nem cici-popsi központúságot jelent!), R besorolású, eredeti forgatókönyvből készített vígjátékot bátor húzás. A díjszezonban azonban mindig előnyt élveznek a drámák, de ahol van külön vígjáték kategória, ott találkozunk még ezekkel a koszorúslányokkal. Egy biztos: jelen pillanatban Kirsten Wiig a Golden Globe első számú favoritja, de én még egy SAG jelölést sem tartok elképzelhetetlennek. Ahogy a jelmondatuk is mutatja (Dying is easy. Comedy is hard.), a színészek elismerik a komédia súlyát.

És végül jöjjön egy olyasvalami, ami több szempontból is handicappel indult: a Kung Fu Panda 2 (kritikánk). Na nem mintha bárki is bátorítani akarná a folytatások özönét, de azt még a Dreamworks animációkkal kritikusabb nyugati partiak is elismerték, hogy ha már franchise, akkor az legyen ilyen. Po második kalandja nem az első rész másolata, ráadásul vicces és még az animáció is szép. Bár a 3D-t egyesek már szívesen száműznék a pokol legmélyebb bugyrába, de most még azzal sem sok mindenkinek akadt baja. Ezen összetevők együttállása pedig azt eredményezte, hogy még ha nem is sokkal, de a második felvonás jobb fogadtatásban részesült mint az első; és ez az eredmény nem sokkal marad el az Így neveld a sárkányodat! pontszámaitól. Üröm az örömben, hogy a Rangótól ez még mindig távol van. Viszont érdekes lesz figyelni, hova pozicionálja magát a hamarosan érkező Verdák 2 (trailer), aminek első része viszont nagyjából ilyen eredményt produkált.

Ez volt tehát május, és június is hasonló izgalmakkal kecsegtet. Az előzetes eredmények szerint a Super 8 (két trailer) akár felül is múlhatja az Eredet eredményeit (80,4), a Christopher Plummer jutalomjátékával tarkított Beginners (trailer) pedig szintén a dobogót célozza meg. De addig is jöjjön a friss táblázat, ami a ma délelőtti adatokat tartalmazza, vagyis kisebb eltérések még adódhatnak:

Magyarázat:

A lista az Egyesült Államokban bemutatott egész estés, angol nyelvű játékfilmeket tartalmazza, amik a kritikusoknál minimum 7/10-es eredményt értek el.

Az egyes gyűjtőoldalak eltérő átlagolása miatt a négy legnagyobb eredményeit átlagoltam a tisztább kép miatt.

A Rotten Tomatoes adatai közül a Top Critics kritikai átlagát vettem figyelembe.

Az IMDb és az aeonflux értékelései tájékoztató jellegűek, az átlagba nem számítottam be őket.

A múlt havi lista ITT látható.