aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office preview: the hangover 2 & kung fu panda 2 Takács Máté
2011. május 26. 16:39:18

Kategória: film 15 komment

A mai napon két nagyon sikeres film folytatása indult útnak az amerikai mozikban (az egyik nálunk is), hogy a Memorial Day hétvégéjén minél nagyobbat szakítsanak az öt naposra nyújtott indítással. A Kung Fu Panda 2. és a Másnaposok 2. is biztos kasszasikerként lép be a nyári mozik körforgásába.

Észak-Amerika

2008-ban a DreamWorks Pictures egy nézők és kritikusok által egyaránt kiválóan fogadott animációs filmmel jelentkezett, s a Kung Fu Panda így nem kerülhette el végzetét: ahogy az a stúdiónál szokás, a nagyot markoló rajzfilmek futószalagra kerülnek. A Kung Fu Panda 2. kasszarobbantására pedig nagy tétekben lehet fogadni: egy közkedvelt előddel, a 3D-vel és a korábbi gyerekfilmek lecsengésével a csaknem négyezer mozit elárasztó pandalírozás előtt lukratív napok állnak. A Paramount ennek ellenére nagyon óvatoskodó, s közzétett elvárásait 65-70 millióra lőtte be az öt napra; nevetséges összeg, hiszen az előzmény is 60 millióval dobbantott mindössze három nap alatt. A csütörtöki start ugyanakkor kicsit elosztja az energiát, így a hagyományos péntek-vasárnap periódusra 68-70 millió dollárt érdemes várni, a csütörtökkel és hétfővel együtt pedig Po és társai 100-105 millió dollárt is a magukénak tudhatnak majd. A kritikák elmaradnak az első részétől, de még éppen elég kedvezőek ahhoz, hogy sokáig a lista vendége maradjon a film, s végül bőven meghaladja a 2008-as verzió 215 millióját.

A Másnaposok 2. sok mindenben osztozik a pandával: egy hosszú távon sikert arató, nagyon kedvelt vígjáték folytatása, ami fix, hogy hatalmas nézőtábort toboroz az első napjaiban. A 2009-ben, éppen két éve startolt Másnaposok már az első hétvégén rendesen csődítette népeket 45 milliós nyitányával, ami máris gond nélkül fedezte a 35 milliós büdzsét. Most sem kell pár napnál többet várni erre, noha a költségvetés alaposan megcombosodott: 80 millió dollárt kell visszatermelni, de aligha lesz ez probléma. Az elemzők nagyon lelkesek, nem egy helyen az első 100 millió felett nyitó R-korhatáros filmet látják benne, ami azért elég húzós elvárás volna még négy (péntek-hétfő) napra is; az öt nap azonban valószínűleg elég lesz ezen határ meghódítására - a forgalmazó 90-100 milliót vár. A mai napon (és még talán holnap is) elsőségre számíthat a Warner filmje, azonban a továbbiakban meg kell küzdenie a Kung Fu Panda 2.-vel a koronáért. A szokásos, három napos víkendre 55-60 millió várható, a hétfőt pedig hozzávetőleg 95 millióval fogja zárni. Mivel azonban a várakozás most felfokozott, ráadásul a kritikák sem rózsásak, gyorsabb lefutásra kell készülni, ami végül alatta marad az első rész 277 milliójának.

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken kellően eltérő alternatíva a két premier mellett, noha az 50%-os esés a péntek-vasárnap időszakra elkerülhetetlen. A második hétvége 36-40 millió közötti összeget tartogat, hétfővel együtt pedig 47 millióval zárkózik majd fel a Disney bemutatója a harmadik helyre. Ha így lesz, valamivel 160 millió fölé ér, ami meglehetősen lassú tempó egy ilyen költséges és nagyszabású filmtől, ám a továbbiak javíthatnak még a képen.


Magyarország

Itthon a világpremierrel egy időben került műsorra a Másnaposok 2. A sztori nálunk is ugyanaz: 2009 júniusában jól indított a film, majd pedig ritkán látott módon tartva fenn az érdeklődést (karöltve az ugyanakkor rajtolt Nász-ajánlattal), az év egyik legnézettebb bemutatója lett 319 ezer eladott jeggyel. Ilyen mezei vígjátékok már ritkán jutnak ekkora magasságba, így tapintható a magyar közönség lelkesedése a film iránt (ez már a Terhes társaság tavaly novemberi futásakor is kiütközött, hiszen az a mozi is nem sokkal maradt le a 200 ezer látogatóról). Mostanra a Thor már szinte el is tűnt a képből, ahogy a Halálos iramban: Ötödik sebesség és a Rio is halványul, így lényegében csak Sparrow kapitány van a radaron, vagyis kiváló az időzítés is ahhoz, hogy nagyot szóljon az InterCom bemutatója: akár 100 ezer nézővel a négy nap alatt.

A Budapest Film talált egy filmet, ami ha lehet, még a Winter's Bone-nál is depresszívebb. A Ne engedj el végül elkerülte a korábban megszellőztetett 'csak DVD-n'-sorsot, így ez a nem mindennapi filmdráma most több multiplex és pár artmozi műsorára kerülhet fel. A várakozások nyilván nem vérmesek, de az 1000 nézőt illene elérni csütörtök és vasárnap között minden kedvezőtlen tényező ellenére.

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken menthetetlenül visszaszorul a második helyre, de ez nem feltétlenül jelent olyan mértékű zuhanást, mint ami a tengerentúlon vár a filmre. A tegnapi nappal bezárólag, azaz az első héten 132 ezren ültek be a Fórum Hungary terjeszésére, ami erőteljes érdeklődést jelent, s ha sikerül heti szinten 50%-os mínuszon belül maradni, akkor egy hét múlva a 200 000. látogató is tiszteletét teszi a nézőtéren. Addig is egy 45 ezer fős és 60 millió forintos második kör vár a karibi kalózokra.


Táblázat az amerikai premierekhez

Az alábbi táblázat, ami klikkre nagyobb formát ölt, az amerikai bemutatónaptárt követi nyomon a jelentős érdeklődésre számító filmekkel. A premier dátuma mellett a költségvetés és idővel a nyitóhétvége ill. az akkor éppen aktuális bevétel összege szerepel majd, ezen felül pedig a Rotten Tomatoes, az IMDb és az Aeon Flux értékelése kap helyet.

Címkék

box office comedy animation kung fu panda the hangover 3d cinema box office hazai

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr264539755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_82723 2011.05.26. 17:18:29

Pár hazai vonatkozású megjegyzés: a Másnaposok 2. látható feliratosan is, a Kung Fu Panda 2.-t pedig premier előtt vetítik 3D-ben a hétvégén, ahogy a Bogyó és Babóca: 13 új mese című rajzfilmet is, minden bizonnyal a gyereknaptól nem függetlenül.

tristram 2011.05.26. 19:18:52

Ezek a költségvetési adatok egyre meredekebbek. Most komolyan 50 milliót kóstál a Super 8? Ezt elhiszi valaki? Vagy éppen a X-Men 120 milliós költségvetése, bár ez utóbbi még belefér. Nekem eddig a Water for Elephants 38 milliója volt a legnagyobb blöff, egyszerűen nem tudom bevenni, hogy ennyiből kihozták, holott legalább a dupláját is simán aláírná mindenki.

Ismeretlen_1068 2011.05.26. 19:33:01

Hajrá, Panda!

Ismeretlen_82723 2011.05.26. 19:52:33

A Másnaposok 2. 10 milliót gyűjtött az éjféli vetítések alkalmával. Nem semmi!

Daemiaen 2011.05.27. 09:14:59

A Másnapoksok 2. 30 milliós csütörtöknek néz elébe a 10 millás éjféllel együtt, a Panda vioszont csak 6 milliósnak, amit Nikki Finke és a józan ész a sulival magyaráz. Az utóbbi szám akkor is harmatosnak tűnik.

Ismeretlen_82723 2011.05.27. 12:52:13

Nálunk is söpör a Másnaposok 2: tegnap országosan közel 19 ezren látták, amiből lesz 90 ezer is a hétvégére.

Daemiaen 2011.05.27. 14:52:27

Tudod, mit nem értek? Hogy miért nem kapott egy-két kivételtől eltekintve több termet egy-egy nagyobb moziban?

Ismeretlen_1068 2011.05.27. 14:57:14

7: Nézegetem a ma esti foglalásokat - alig akad olyan előadás, amire az első 2-3 soron kívül még lenne hely. Amúgy szerintem ennyi kópia jutott.

Ismeretlen_82723 2011.05.27. 16:21:06

[Daemiaen](#11371699) Arénában 3 teremben megy (szink, fel, VIP), Mammutban kettőben, a Westendben pedig két esti előadás megy két teremben (brutális kihasználtsággal). Whatareyoutalkinabout? :) Mondjuk tény, hogy nagy vonalú dolog pl. a Lurdytól, hogy ugyanannyi előadást tart a Paulból mint ebből.

Ismeretlen_1068 2011.05.27. 16:39:13

A Never Let Me Go-nak tegnap a Toldiban három nézője volt. Két előadáson. :\

Daemiaen 2011.05.28. 08:53:03

Vatemájtókinöbáut... Ilyen horderejű filmet még a Duna Plaza két terem szokott játszani. Lehet, hogy nem számoltak akkora bevétellel, mint a Hopp esetében. :) Amúgy a WestEnd a legkirívóbb példa. Ott 3 terem szokott elmenni ilyenekre, félórás-órás kezdésenkénti időpontokkal.

Ismeretlen_1068 2011.05.28. 10:00:14

Ez van, Daemiaen: a sok 3D-s terem és film miatt kevesebb játékidő jut a hagyományos filmekre. Vagy szűkítsék inkább a kínálatot?

Ismeretlen_82723 2011.05.28. 10:51:53

11: Ne feledd, a Duna Plaza és a Westend már Cinema City...úgy tűnik, az ő politikájuk a trilliótermes Arénára koncentrál többvásznas vetítésekkel. (Amúgy az új műsorábrájuk a PestiEstben egy áttekinthetetlen rettenet lett. Ugye nem csak én gondolom így?)

Ismeretlen_1068 2011.05.28. 10:56:39

(Nem.)

Daemiaen 2011.05.28. 13:55:14

12. Nem. 13. (Nem.)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása