Armadillo (Dánia, 2010, Janus Metz Pedersen)

Valami nincs rendben ezekkel az egyszavas háborús dokumentumfilmekkel. Vegyük például a Restrepót, amiben egy amerikai szakasz Afganisztánban töltött egy évébe nyerhetünk betekintést. A nyögvenyelős kezdetektől, a hősi halottakon át, a várva-várt hazatérésig számtalan ismerős momentummal találkozhatunk, a háborús közhelyszótár oda-vissza megtalálható benne. Tényleg van úgy, hogy az élet írja a legjobb forgatókönyveket, de néha érdemes ezt inkább hozzáértőkre bízni. Van, amikor a valóság unalmas, vagy épp teljességgel érdektelen, ilyenkor kell segítségül hívni a kreatív elmét, és kiszínezni a történteket. A Restrepo és az Armadillo között első ránézésre csak apró különbségek vannak. Másodikra is. Amerikai helyett dán katonák, egy év helyett fél évig harcolnak Afganisztánban. Mindkét filmben megölnek egy-egy tehenet, aminek az értékét a katonák szépen ki is fizetik a tulajdonosoknak. Szörnyű, ami ott történt, de a mai információközpontú világunkban olyan dózist kapunk ebből nap, mint nap, hogy a mozikban már semmi szükség egy 100 percesre kibővített híradóra. Elég volt.

Armadillo (Dánia, 2010, Janus Metz Pedersen)

Valami nincs rendben ezekkel az egyszavas háborús dokumentumfilmekkel. Vegyük például a Restrepót, amiben egy amerikai szakasz Afganisztánban töltött egy évébe nyerhetünk betekintést. A nyögvenyelős kezdetektől, a hősi halottakon át, a várva-várt hazatérésig számtalan ismerős momentummal találkozhatunk, a háborús közhelyszótár oda-vissza megtalálható benne. Tényleg van úgy, hogy az élet írja a legjobb forgatókönyveket, de néha érdemes ezt inkább hozzáértőkre bízni. Van, amikor a valóság unalmas, vagy épp teljességgel érdektelen, ilyenkor kell segítségül hívni a kreatív elmét, és kiszínezni a történteket. A Restrepo és az Armadillo között első ránézésre csak apró különbségek vannak. Másodikra is. Amerikai helyett dán katonák, egy év helyett fél évig harcolnak Afganisztánban. Mindkét filmben megölnek egy-egy tehenet, aminek az értékét a katonák szépen ki is fizetik a tulajdonosoknak. Szörnyű, ami ott történt, de a mai információközpontú világunkban olyan dózist kapunk ebből nap, mint nap, hogy a mozikban már semmi szükség egy 100 percesre kibővített híradóra. Elég volt.

Esős évszakok (Rainy Seasons, Irán, 2010, Majid Barzegar)

Nem vagyunk jóban az iráni film és én. Eddig ritkán kerestük egymás társaságát, amikor mégis összefutottunk, akkor rendre csalódottan távoztam. Örömmel jelentem, hogy megtaláltuk a közös hangot, remélem kapcsolatunk az idő múlásával egyre tovább mélyül. De ne szaladjunk ennyire előre. Sina (Navid Layeghi Moghadam) egy 16 éves fiú, aki egyedül él válófélben lévő szüleinek lakásában. Szereti a rock zenét, hébe-hóba jár iskolába, esténként barátaival sokat lóg az utcán. Nahid (Marzieh Khoshtarash) épp szállást keres Teheránban, így kapóra jön neki Sina „kiadó” szobája. Ahogy a két fiatal egyre jobban megismerkedik, úgy kerülnek a felszínre olyan dolgok, amik próbára teszik kapcsolatukat. Feltűnik egy ex-barát, kiemelt szerephez jut egy drogdíler, és elindul a hajsza az idővel. Az eddig látott iráni alkotásoktól eltérően a film egyáltalán nem politizál, helyette egy érdekes szituációba keveredő tinédzser történetét meséli el. A csodaszép Marzieh Khoshtarash pedig még kendővel a fején is uralja a filmet.


Kapcsolódó cikkek

Titanic Filmfesztivál 2011 - 1. nap
Titanic Filmfesztivál 2011 - 3. nap
Titanic Filmfesztivál 2011 - 4. nap
Titanic Filmfesztivál 2011 - 5. nap
Titanic Filmfesztivál 2011 - 6. nap