A film, mellyel holnap a nagyközönség előtt is felavatják a digitális vetítésre átállt hazai IMAX-mozit, a Mars Needs Moms igazából említésre sem méltó (tarkabarka és idétlen, kenyérre kenhető érzelmekkel, bicskanyitogató figurákkal, viszont egyre meggyőzőbb mocappel és pörgő akcióval), viszont a minőségváltásról érdemes néhány szót ejteni.

A film, mellyel holnap a nagyközönség előtt is felavatják a digitális vetítésre átállt hazai IMAX-mozit, a Mars Needs Moms igazából említésre sem méltó (tarkabarka és idétlen, kenyérre kenhető érzelmekkel, bicskanyitogató figurákkal, viszont egyre meggyőzőbb mocappel és pörgő akcióval), viszont a minőségváltásról érdemes néhány szót ejteni.

A 70mm-es filmszalagot használó hagyományos vetítésről digitális sugárzásra történő átállás tulajdonképpen költséghatékony okokból történt (a gigantikus kópiák helyett winchestereken lehet szállítani a filmet), ugyanakkor az új rendszer már a vetített filmek játékidejének sem szab határt (tetszik hallani, Mr. Cameron?). Minőségben viszont előre- és visszalépés egyaránt történt, ugyanis a jelenlegi projektorok az eddiginél jelentősen gyengébb minőségű képet sugároznak (a régi vetítőgépek 18k-s felbontása helyett mindössze 2/4k-s felbontást), ami bizony szemmel látható a vadonatúj vásznon (a beépítésről itt olvashattok kimerítő részletességgel). Már a Walt Disney lógó feltűnésekor kiszúrtam a pixeleket, melyek az élek természetes vonalait tördelték fel apró digitális négyzetekre: ez a jelenség amúgy csupán az éles kontraszttal rendelkező felületeknél zavaró, és feltételezem, hogy így is minden századik nézőnek tűnik majd csak fel... A 3D-hatás nem sokban változott: eddig is egyenes háttal, merev nyakkal kellett nézni a filmet, hogy ne legyen szellemképes, ez most sem változott.

A digitális projektorok kisebb teljesítményű izzóval rendelkeznek, szerencsére azonban nem éreztem visszalépést a vetítés fényerejében, és végre a hagyományos vetítőgép lencséjén éktelenkedő kosz okozta káposztafej méretű képhibák is eltűntek - a filmszalagban jelentkező elkerülhetetlen bakik, karcok, stb. hiányáról nem is beszélve.

A legpozitívabb élményt a lecserélt hangrendszer szerezte, ami végre felnőtt az IMAX "think big" jelmondatához, és ha a film is úgy kívánta, hát becsületesen átrendezte a belső szerkezetemet.

Összességében az élmény felemás: a Mars Needs Moms színvilága pompás (túlságosan is az...), és ennek minden egyes árnyalata visszaköszönt a vászonról; a digitális sugárzásnak hála a vetítés menete makulátlan, a fény/árnyék hatásra nem panaszkodhattam, viszont a felbontásra annál inkább. De szerintem az átlagember ezután is ugyanúgy bámulja majd a vásznat, mint eddig, csupán a Cinema City-nek kerül mindez kevesebbe.

kövess minket facebookon!