Ezúttal egy kis lemaradást pótlunk, de mindenképp meg kell említenünk, hogy a kormányzói posztról már leköszönt Arnold Schwarzenegger azt fontolgatja, hogy visszatér a gyöngyvászonra.
Ezúttal egy kis lemaradást pótlunk, de mindenképp meg kell említenünk, hogy a kormányzói posztról már leköszönt Arnold Schwarzenegger azt fontolgatja, hogy visszatér a gyöngyvászonra.
Az osztrák Kronnak adott interjújában az Ex-Governator bevallotta, hogy jelenleg három forgatókönyvet is fontolóra vett, ezek közül az egyik egy II. világháborús thriller, amely a With Wings As Eagles címre hallgat (és Randall "Braveheart" Wallace az elkövetője). A megtörtént eseten alapuló sztori főszereplője egy öregedő német tiszt, aki a háború vége felé azt az utasítást kapja, hogy végezzen néhány amerikai gyerekkel, akik a fogolytáborban várnak sorsukra. A parancs végrehajtása ellenére a tiszt inkább megmenti a gyerkőcöket.
Corny as shit, de mégis tökéletes visszatérés lehet ez Arnoldnak, aki életkorának megfelelő szerepeket keres (referenciaként megemlíti Clint Eastwoodot). Egyébként ezt a forgatókönyvet már a visszavonulása előtt is felajánlották neki, és Randall Wallace úgy véli, hogy a 63 éves színész még egyáltalán nem öregedett ki a szerepből.
Természetesen Arnold még semmire sem bólintott rá, annyit viszont kijelentett, hogy a tervei között szerepel a filmkészítés. Ő is tudja, hogy nincs az a bolond, aki nem szívesen látná újra az Osztrák Tölgyet a nagyvásznon.