Magyar mozibevételek, 2010. november 25 - 28.
Azért olyan nagy bajok nincsenek Harryvel, de a széria szűkülése folytatódik a HARRY POTTER ÉS A HALÁL EREKLYÉI 1. RÉSZ premierjével is; ettől függetlenül a több mint 180 millió forint gond nélkül az év legjobb rajtja.
Magyar mozibevételek, 2010. november 25 - 28.
Azért olyan nagy bajok nincsenek Harryvel, de a széria szűkülése folytatódik a HARRY POTTER ÉS A HALÁL EREKLYÉI 1. RÉSZ premierjével is; ettől függetlenül a több mint 180 millió forint gond nélkül az év legjobb rajtja.
> #1
Tizenhat hónappal A FÉLVÉR HERCEG debütálását követően érkezett a HARRY POTTER ÉS A HALÁL EREKLYÉI 1. RÉSZ a hazai mozikba, s a 2005-ös A TŰZ SERLEGE óta elsőként a tél eleji időszakban. Az öt évvel ezelőtti, negyedik epizód amolyan vízválasztóként is funkcionál: a legjobb startot jegyzi máig a Potterek közül, s azóta folyamatos az érdeklődés csökkenése részről-részre.
A HALÁL EREKLYÉI 1. RÉSZ közönségének 52,8%-a Budapesten ült be a filmre, közülük is 5,8% IMAX-ben tekintette meg. A legjobb kihasználtságot mégsem a 400 férőhelyes moziterem, hanem a Palace Mammut és Palace Westend tudhatja magáénak, úgy, hogy előbbiben például egyszerre három teremben is játsszák a produkciót. A fővárosi össztelítettség igen magas, 53% feletti mértéket mutat: vetítésenként átlagosan 156 ember foglalt helyet.
Országosan a sorozat penultimáját jelentő darab 183,8 millió forintot kaszált csütörtök és vasárnap között, ami 1,8%-kal kevesebb A FÉLVÉR HERCEG indításánál, míg nézőkben kerek 1% az eltérés, ugyancsak negatív irányban. A hátrálás tehát nem számottevő, és ilyen magas szinten, továbbá egy hetedik epizód esetében botorság volna kifejezetten hanyatlásról beszélni, de azért némi keserű szájíz társul a dologhoz. A végződés ezzel együtt lehet kedvezőbb, mint a sorozat-mélypontot jelentő A FÉLVÉR HERCEG 492 ezer nézője: a karácsonyi időszakban talán könnyebben boldogultak a Potter-filmek, bár alternatívában nem lesz hiány a családok számára az előttünk álló hónapban. Jelen pillanatban azonban a félmillió jegyváltó még bőven elvárható, ellenben Shrek kilökése az éves elsőséget jelentő nyeregből már nehezebb lesz, mint megsemmisíteni egy horcruxot.
> új filmek
Csaknem negyedéves késéssel csörtetett be a magyar mozikba MACHETE. Robert Rodriguez akciófilmjét a Budapest Film 15 kópián mutatta be, Budapesten kívül látható Debrecenben, Győrött, Pécsett és Szegeden. Egy effajta mozinak könnyen árthat a túl nagy késlekedés, de 6,3 millió forintnál sokkal többre világpremier esetén sem lehetett volna számítani. Ez egy ilyen műfaj nálunk: anno a TERRORBOLYGÓ is valahogy így, kicsit gyengébben nyitott, de ott mondjuk horrorfilmről volt szó, ami még inkább veszett ügy. A MACHETÉ-t segíthette volna a nem kevés ismert név (bár a főszereplő neve kevéssé beszédes a hazai közönség számára), s a múlt hét elbukott konkurensei sem okoztak semmiféle zavart az érvényesülés felé, mégsem jött össze. A vidéki látogatók 13,7%-ot tettek ki a hétvégén a teljes közönségből, a fővárosi kihasználtság pedig nem érte el a 11%-ot.
> további filmek
Harry Potter térnyerése kedvezőtlenül hatott minden filmre: a még dobogós GRU csaknem felezett, így már teljességgel bizonyos, hogy távol fog végezni a 200 ezer nézőtől, de bevétele még megütheti a 200 milliós szintet. A második helyezett TERHES TÁRSASÁG ugyancsak valószínűtlen, hogy tagja lesz az elit klubnak; négy heti, 162 ezer nézős és 183 millió forintos eredménye szinte megegyezik Harry Potterével.
A BÉRGYILKOSÉK a top 10 legkisebb változását szenvedte el, de ez így is 43%-ot jelent mínuszban, ám ez semmi ahhoz képest, ami a SZÁGULDÓ BOMBÁ-nak jutott: 57%-kal kevesebb forint került a kasszákba a film vetítései alkalmával most, mint egy hete. 11 nap után csupán 15,7 ezren látták a szinkronizált akciófilmet, így már nyugodt, ám fájó szívvel deklarálható az év egyik nagy bukásának.
> végszó
Harry Potter a top tíz bevételének kereken háromnegyedét birtokolja, az eladott jegyek számában pedig még nagyobb aránnyal bír. Mivel egy esztendeje a ZOMBIELAND - AZ INFORMÁTOR! - ASTRO BOY trió szenvedett csúfondáros vereséget, az ÚJHOLD második hetére hagyva a munkát, 2010 utolsó novemberi hétvégéje több mint 100 millió forinttal veri 2009-ét.
> ami jön
Az év utolsó havának első hetében érkezik az ARANYHAJ ÉS A NAGY GUBANC, nagy várományosként, továbbá az ILYEN AZ ÉLET című vígjáték, s végül, de nem utolsósorban a ZIMMER FERI 2. bizonyíthatja, hogy tud még magyar film 20 ezer nézőnél többeket érdekelni.
> a top 10 (forintban; csüt-vas) [eddigi nézőszám]
1. Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész (183,8m/183,8m) [165 671]
2. Terhes társaság (13,9m/183,6m) [162 192]
3. Gru (13,4m/179,3m) [131 857]
4. Bérgyilkosék (8,8m/28,5m) [24 306]
5. Machete (6,4m/6,6m) [5604]
6. Száguldó bomba (4,6m/18,4m) [15 791]
7. Social Network - A közösségi háló (3,8m/33,3m) [28 847]
8. Ízek, imák, szerelmek (3,5m/149,2m) [128 228]
9. Fűrész 3D (3,2m/84,1m) [56 621]
10. Jackass 3D (2,7m/8,9m) [6565]
> kapcsolódó írások
box office: 2009 azonos hétvégéje (Zombieland, Az informátor!)
kritika: HARRY POTTER ÉS A HALÁL EREKLYÉI 1. RÉSZ
kritika: MACHETE
A UIP-DUNA FILM TÁMOGATÁSÁVAL