aeon flux

ready for the action now, danger boy?

íme, az új vasember Zalaba_Ferenc
2010. november 11. 07:35:46

Kategória: 36 komment

Nem kell megrémülni, mostantól nem megyünk át sokandrangú babafotó-mutogató "cukulós" blogba, de Mighty Gee eljöveteléről illik megemlékezni, ugyanis ez a kölök nagy dolgokra hivatott, ez már érkezési paramétereiből is látszik. Közel 4400 grammos súlyával és 61 centijével jól megdolgoztatta zsét, aztán végül 10.11.10-én, két perccel du. 4 előtt kidugta a fejét, sírt egy bugyborékolósat, aztán egy erélyesebbet, ezt követően máris felvette a csücsörítő pózt jelezve, hogy ő bizony most enni akar. Hiába, no, az én fiam.

Rendesen megvárakoztatott minket (ebben viszont nem rám ütött :), hisz eredetileg október 31-ére vártuk - és már rá is akasztottam a Little Myers becenevet, amit nem csupán 10 napos prolongálódása miatt hagytam el, ugyanis ez a csávó egyrészt cool arc (azok a pofák, amiket már most vág!), másrészt igazi kis vasgyúró - jól be kellett csomagolni, különben kirúgta volna az oldalamat, olyan ereje van. S abban is biztos vagyok, hogy 2-3 év múlva már fürtökben lógnak majd róla a csajok, miközben kvantummechanikai képleteket old meg a zsiráfos füzetében. Szóval, bizton állíthatom, hogy a fiam Tony Stark és a Vasember legújabb reinkarnációja. Robert Downey Jr. meg már úgy is öreg.

Címkék

offtopic aeonflux

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr254538934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_37501 2010.11.11. 07:39:27

Ha már forgatási kép van, akkor remélem gyorsan fog érkezni a teaser poszter/előzetes is! ;) Hatalmas gratuláció, sok boldogságot a legfiatalabb vasemberhez. :)

anita 2010.11.11. 07:52:58

:) Gratulálunk! :)

Ismeretlen_6782 2010.11.11. 08:13:56

:) Én is nagyon gratulálok! Sok boldogságot mindőtöknek! :)

Ismeretlen_169693 2010.11.11. 08:51:46

Szívből gratulálok! :)

nosferatue 2010.11.11. 08:57:15

Itt is gratulálok!

Kata 2010.11.11. 09:29:55

gratulálunk!!!

Ismeretlen_22899 2010.11.11. 09:33:31

Gratulálok! :) Sok boldogságot és egészséget a családnak!

dracoo 2010.11.11. 09:36:46

Gratulálok! :)

Vanice 2010.11.11. 10:20:49

Gratulálok!:)

Ismeretlen_16964 2010.11.11. 10:46:54

Aw, man. Drakuláció :) '74-es It's Alive nézéssel áldozom az örömhírnek majd.

nasan 2010.11.11. 11:03:01

sokéves read only follower-ként most nem tud megállni, h hozzászóljak...gratulálok neketek!:)

Locutus · http://locutus.sfblogs.net 2010.11.11. 11:42:05

Gratula! Az első szava meg biztosan az lesz, hogy "Ron Burgundy!" :-D

Ismeretlen_93066 2010.11.11. 12:04:27

hatalmas grat!

Ismeretlen_9654 2010.11.11. 12:09:02

gratulálok! 4400 gramm azért elismerésreméltó teljesítmény! :)

Ismeretlen_1068 2010.11.11. 12:21:51

Köszi mindenkinek! Átadom: a gyerek és az anyja küzdött a legtöbbet - én csak álltam, ültem, fotóztam. :)

Ismeretlen_1068 2010.11.11. 12:22:52

Locutus: már megállapítottam, hogy az lesz az első szava, hogy "bjú-jéj", e kehet, hogy mindjárt megtoldja azzal, hogy "enkómen bjú-jéj". :)

clive 2010.11.11. 12:57:59

Sok szeretettel gratulálok :)

Real013GSF 2010.11.11. 13:33:48

Csatlakoznék az előttem szólókhoz, gratulálok a 'kicsihez':)

Ismeretlen_77710 2010.11.11. 13:39:56

Gratulálok az ifjú Starkhoz! :)

mikice 2010.11.11. 14:00:39

Én is 4400 grammal születtem ('75-ben) és imádom a filmeket. Ez jelent valamit? Remélem, a fiatoknak is olyan szerencsére lesz a mozi jövőjében, mint nekem volt a '80-as években Spielberggel, Lucasszal, Zemeckisszel, Harrison Forddal, stb. stb. Isten éltesse!

Ismeretlen_140561 2010.11.11. 14:24:04

Gratulálok én is!

ottóka 2010.11.11. 15:12:51

Sok boldogságot és egészséget Aeon Flux fiának ! Mellette tényleg minden filmes hír eltörpül ! ;) Hatalmas gratula a kis jövevényhez !

duwy 2010.11.11. 15:34:27

Gratulálok! :)

Jaks. 2010.11.11. 16:33:35

Én is gratulálok;)

Ismeretlen_104405 2010.11.11. 17:01:12

Gratulálok!

Ismeretlen_141758 2010.11.11. 18:05:07

Óriási gratula! Jó egészséget és sok-sok szép pillanatot! ;-)

Ismeretlen_41270 2010.11.11. 18:13:29

BIGLÁJK!!!

xyzdg1981 2010.11.11. 19:41:50

Grat 1000-rel, isten működtesse a páncélját sokáig (meg téged is) :)

theJACKal 2010.11.11. 21:16:05

Gratulálok!

Ismeretlen_1068 2010.11.12. 07:12:51

18-31: Kösz, kösz! :)

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.11.12. 13:02:27

10.11.10? Ebből akár filmet is lehetne forgatni. Gratulálok és sok egészséget:) Ha mégsem a világbéke privatizálásával lesz elfoglalva, akkor maga is írogathatna:D Mondjuk megvan ki folytatja a blogot évtizedek múlva

Ismeretlen_129422 2010.11.12. 14:10:10

Gratulálok! Sok boldogságot, egészséget! :)

partychoke 2010.11.12. 15:21:23

grat!

n4nom4n · http://n4nom4n.tumblr.com 2010.11.12. 19:49:30

http://m.youtube.com/index?desktop_uri=%2F&gl=US#/watch?xl=xl_blazer&v=Gd5yN43TqCk

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása