aeon flux

ready for the action now, danger boy?

az avatar magyarország legnézettebb filmje Takács Máté
2010. október 19. 19:54:09

Kategória: 21 komment

10 hónap kellett James Cameron filmjének egy 10 éves rekord megdöntéséhez.

Mint ahogy az február végi cikkünkből kiderül, az AVATAR című Oscar-díjas fantasztikus film, amely a globális box office királya lett egészen rövid idő alatt, Magyarországon is röpke két hónapot követően már helyet követelt az újkori mozizás leglátogatottabb bemutatói között. Akkor, az egymilliós nézőszám tájékán még bizonytalan volt, lesz-e trónfosztás a dologból. Mint az az InterCom sajtóhíréből is megtudható, az elmúlt hétvégén, vagyis kerek tíz hónappal a premier után megtörtént a STAR WARS I. RÉSZ: BALJÓS ÁRNYAK lefőzése. A példátlan mértékű érdeklődésben kulcsszerepet játszott, hogy az addigi (és talán máig a) legteljesebb 3D-s élményt kínálta a költséges produkció, IMAX-ben is, s persze egy könnyen, minden korosztály által befogadható történettel párosította azt.

A feláras jegyekből kifolyólag a bevételi rekord nagyon hamar az InterCom ölébe hullott, hiszen a film már a 2010. január 21-ével kezdődő, 6. műsorhéten meglépte a milliárd forintos szintet (1,066 milliárddal zárva a szóban forgó hétvégét), míg az egymilliós nézőszám a 11. hétig, február végéig váratott magára, s ez egyúttal az utolsó víkendet jelentette a filmnek a hétvégi országos toplista élén (március elején egy újabb 3D-s attrakció, az ALICE CSODAORSZÁGBAN, továbbá a VIHARSZIGET szorították a harmadik helyre). Csaknem fél évvel később, június közepén, forgalmazásának 24. hetében töltötte utolsó hetét a top 10-ben, ekkor 1 millió 160 ezer eladott jegy birtokában, amit már csak a BALJÓS ÁRNYAK előzött meg. Ekkorra nagyobb részt már csak az IMAX-vetítésekből és néhány további 3D-s prezentációból építkezhetett ez a monstrum; augusztusi forgalmát például teljes egészében a fővárosból nyerte, ahol új erőre kapott a TOY STORY 3. és a SHREK A VÉGE, FUSS EL VÉLE IMAX-verziójának lecsengésével.

Az InterCom által frissen közzétett nézőszám 1 millió 196 ezer 882 főt mutat, amiből 651 ezer 283 jut Budapestre; vagyis a közönségarány a főváros javára 54,4% vs. 45,6%. Az 1 millió 196 ezer 113 főt vonzó STAR WARS I. RÉSZ: BALJÓS ÁRNYAK e szempontból fordított képet fest: 494 ezer 837 látogatót jegyzett a fővárosban (az AVATAR érkezéséig csúcsnak számított), ami 41,4%-a az összesnek. Az 1998 januárjában startolt TITANIC közönségének 36,9%-a váltott jegyet Budapesten. Hozzáteendő azonban, hogy manapság igen jó megoszlásnak számít az AVATAR-é.

A filmet 153 ezer 605 fő látta tegnappal bezárólag az IMAX-teremben. Ez a fővárosi nézettség 23,6%-a és a teljes nézettség 13,7%-a. Hozzáadva a Cinema City Aréna további termeinek vendégeit, a filmet ebben a moziban 265 ezer 704-en látták, vagyis a budapestiek több mint 40%-a.

A siker visszhangja talán nem ér, nem ért a BALJÓS ÁRNYAK-at körülvettéhez, de ez nem változtat a tényen, hogy immáron a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnézettebb, legnagyobb bevételt elért (1,72 milliárd forint) filmje az AVATAR, ami az IMAX-vetítéseken még mostanság is képes egy szombat estén legalább háromnegyedéig megtölteni a 400 férőhelyes termet. A TRON: ÖRÖKSÉG érkezéséig talán műsoron is marad, így megelőlegezhetjük neki az 1 millió 200 ezres nézettséget.

És hogy meddig kell visszamenni, hogy ennél nagyobb tömeget fogadó filmet találjunk? A megengedett időszakhoz, azaz 1990-hez képest igazából nem sokáig. 1988-ban Stallone és a KOBRA is igen kimagasló volt a maga 1 millió 191 ezer 841 érdeklődőjével (43,2 millió forintos bevétel, you do the math), ám az igazi királyok Bud Spencer és Terence Hill voltak, hiszen AZ ÖRDÖG JOBB ÉS BAL KEZE 1 millió 386 ezer 758 néző szemei előtt pergett le...

Magyarország legnézettebb filmjei (1990-2010)
1. AVATAR (1 196 882)
2. STAR WARS I. RÉSZ: BALJÓS ÁRNYAK (1 196 113)
3. NICSAK, KI BESZÉL! (1 062 120)
4. HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE (1 034 441)
5. TITANIC (1 020 466)
6. JURASSIC PARK (950 583)
7. STAR WARS II. RÉSZ: A KLÓNOK TÁMADÁSA (812 130)
8. A GYŰRŰK URA: A GYŰRŰ SZÖVETSÉGE (805 085)
9. NICSAK, KI BESZÉL MÉG! (802 980)
10. TERMINÁTOR 2.: AZ ÍTÉLET NAPJA (786 374)

ajánlott olvasmányok
Magyarország legnézettebb filmjei
megkezdődik az AVATAR észak-amerikai hódítása
megkezdődik az AVATAR magyarországi hódítása
a film kritikája

Címkék

avatar box office james cameron intercom magyarvalosag box office budapest box office hazai

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr124538834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hamsy 2010.10.19. 20:00:56

:) örülök!

Ismeretlen_1068 2010.10.19. 20:13:48

"3. NICSAK, KI BESZÉL! (1 062 120)" Szégyelld magad, Magyarország. :)

hamsy 2010.10.19. 20:43:07

2. há mé zavar ez tégedet? :)

Ismeretlen_112472 2010.10.19. 21:48:59

Welcome back Huni! :) 2: Mi a bajod azzal a filmmel?

Ismeretlen_82723 2010.10.19. 21:56:10

4: Nono! Már itt se vagyok! Csak ezt nem bízhattam aeonra. ;) A Nicsak, ki beszél! világsikerű volt, a 90-es évek egyik legnépszerűbb vígjátéka, szerintem nincs mit szégyellnünk rajta.

Dylan · http://dylans-newyorktrip.blogspot.com 2010.10.19. 22:13:46

Vagyis Az ördög jobb és bal keze óta nem láttak ennyien egy filmet Magyarországon? :))))) Azért ezt így tök poén leírni... :)))

Süti 2010.10.19. 22:20:11

2, minden lehetőséget meg kell ragadni egy jó kis fikázásra :)) mellesleg a film vicces és aranyos :) azért arra kiváncsi lennék, hogy anno, a klasszikus star wars részeket hányan látták itthon moziban. szerintem tuti többen mint ezeket.

Ismeretlen_1068 2010.10.19. 22:28:56

Nem zavarna a babahakni, ha látták volna 1-200.000-en, de hogy 1.000.000-an?! Amerikában még csak éves szinten se lett dobogós.

hamsy 2010.10.19. 22:44:11

de eredeti nyelven ki is Mikey hangja? bruce willis. a magyar szinkronban meg mikó istván. na itt a különbség! :)

Ismeretlen_1068 2010.10.19. 22:48:28

Igen, mert Mikó István sokkal nagyobb arc. :)

Montana 2010.10.19. 22:53:29

10: Ott a pont! Hát ezt a statisztikát lehetett sejteni! A legnézettebb sorozat magyarországon a Barátok Közt. Na ez már sokkal jobban sokkol! :D :D

Ismeretlen_82723 2010.10.19. 22:57:24

7: Csillagok háborúja: 5,482 millió (de ezt meg kell felezni, mert "I-II."-ként adták, dupla, de legalábbis emelt jegyárral, így duplázták a nézőszámot is; érdekes szokás volt), tehát: 2,741 millió A Birodalom visszavág: 2,996 millió A jedi visszatér: 2,574 millió Plusz ha hozzáadjuk a 97-es verziókat, az első kettő viszi a 3 milliót is. És jönnek majd még a 3D-s változatok is...

Ismeretlen_139112 2010.10.19. 23:05:07

Akkoriban még nem volt videó, az egyetlen lehetőség az újranézésre a moziban várta a rajongókat egy jó darabig.

Dilibogyo 2010.10.20. 07:19:36

Engem marhára érdekelne egy minden idők magyar toplistája, a nézőszámokkal. :) Ez volt már vhol publikálva?

Ismeretlen_97684 2010.10.20. 08:48:46

Azért az elég szomorú és jól mutatja a Pesten kívüli (vidéki, ha úgy tetszik) mozihelyzetet, hogy az ország kb. 20-25%-át kitevő főváros adja a bevétel felét (és más filmeknél még sokkal többet). Nincs ez így jól, hogy tulajdonképpen a megyeszékhelyeket és nagyobbacska városokat leszámítva az emberek nem is jutnak hozzá (moziban legalábbis) az aktuális filmekhez. Így nem csoda, ha manapság már a 100.000-es nézőszámnak is örülni kell. Amúgy meg: Baljós árnyak több,mint egymillió néző?! Hát ennyi mazochista van ebben az országban?

hamsy 2010.10.20. 13:56:59

15. akkor még nem tudták, hogy ennyire szar lesz! :) amúgy meg elég szégyen tényleg, hogy a fővároson és megyeszékhelyeken kívül már sehol nincs mozi. nekem biciklivel volt 13 percre a mozi igaz csak 19-től 22 órától volt vetítés, de mindig teltház volt. meg volt annak is a hangulata, a nagy ember előtted ül, vagy párocska az egész filmet végismacizza és semmit nem látsz, akkor a szemétdombra vizelés, nyáron úgy izzadtál légkondi híján mintha szaunában lennél, akkor a helyemen ülsz b*zd meg beszólások, és hasonlók. úgyhogy az akkori mozitermet és mait összehasonlítva mindenképpen szép eredmény amit az AVATAR itthon elért.

hamsy 2010.10.20. 14:00:52

15. ez lemaradt. azt is vedd figyelembe, hogy a fővároson belül hány mozi van, és hányféleképpen juthatsz el egybe és mennyi vidéken. nekem 40 perc kocsival és kb 1 óra vonattal meg busszal egy film megnézése. és így is 3 szor láttam nagyvásznon a filmet. mások ezt nem engedhetik meg maguknak, hogy csak a mozijegyért kipengessenek fejenként 1500-at akkor egyenek-igyanak, és az útiköltségről még nem is beszéltem.

orion 2010.10.20. 19:59:09

"így duplázták a nézőszámot is; érdekes szokás volt" Ebben biztos vagy? Mert a jegyár tényleg dupla volt (vagy 24, vagy 44 forint a Corvinban pár héttel a bemutató után - a viszonyításhoz: 3,60 a kenyér, 4 a benzin, 10-12 ft-os átlagár a legjobb premiermozikban), de erről a duplázott nézőszámról még nem hallottam.

Ismeretlen_82723 2010.10.20. 21:53:46

18: Idézek a Cinematrix cikkéből, amit az Avatar 1 milliós nézettsége kapcsán írtak: "Például a kétrészesként feltüntetett filmeknél a második világháború után és az 1980 közötti időszakban duplázták a nézőszámot (egy előadást kettőnek vettek)."

Ismeretlen_140561 2010.10.21. 13:04:40

Még egy aprócska adatra szeretnék rákérdezni, amennyiben van róla tudomásunk. Mennyien vettek jegyet a 2D-s verzióra?

orion 2010.10.22. 15:01:26

19: Elég furcsán hangzik.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása