aeon flux

ready for the action now, danger boy?

newsflash! Zalaba_Ferenc
2010. május 04. 07:32:35

Kategória: 11 komment

A Paramount reagált ANCHORMAN 2 és ZOOLANDER 2 ügyben. A bennfentestől érkezett hír jó is, meg nem is: a stúdió hajlandó lenne mindkét filmet leforgatni, ha egyik költségvetése sem haladná meg a 40 millió dollárt. Jogosan gondolhatjuk azt, hogy ennyiből azért illene kihozni egy-egy komédiát, még ha sajátos miliőben is játszódik mindkettő, csakhogy a színészgázsik visszafogása ellenére a közreműködők nem mehetnek egy bizonyos összeg alá, mert ezzel a további filmekért felajánlott gázsijukat kockáztatják (az üzlet az üzlet...).

Mint arról már korábban is beszámoltam, az ANCHORMAN stábja hajlandó lenne visszavenni az elvárásaiból, ám az így előirányozott költségvetés is 70 millió dollárra rúgna. Ez pedig kockázatot jelent a stúdiónak, mivel az ANCHORMAN nemzetközi piacokon nem életképes (mint ahogy Will Ferrell-filmek általában), s a ZOOLANDER-projekt is hasonló cipőben jár: ezek a filmek kb. egy fillért sem kerestek Amerikán kívül.

Egyelőre nem tudni, hogy Ben Stillerék és Adam McKayék le tudják-e szorítani 40 millió alá a büdzsét, esetleg képesek lesznek új befektetőt felhajtani (ilyenkor jöhetne képbe a világpiac felosztása, ami sajnos ebben az esetben nem alkupozíció), vagy pedig végleg eltemethetjük Ron Burgundy-t és Derek Zoolandert. Amint megtudok valamit, osztom az észt. Addig is csodáljátok meg a bőrkötésű könyvgyűjteményemet a mahagóni illatú nappalimban.

Címkék

ben stiller will ferrell paul rudd adam mckay steve carell anchorman filmhir frat pack studiohir

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr664538004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anita 2010.05.04. 08:21:02

A Paramountnak üzenek egy nem figyelsz rám Maury-t..

ommadawn 2010.05.04. 09:16:19

Ron Burgundy for Mugatu!!!

Ismeretlen_45995 2010.05.04. 10:24:39

szervezzünk gyűjtést

Süti 2010.05.04. 11:42:40

de "sajnálnám", ha nem készülnének el :))

anita 2010.05.04. 12:27:19

Mielőtt tüntetésbe kezdek a stúdió főhadiszállása előtt, azért megnézem az Anchorman-t, mer' azt még nem is láttam.. :D ..pedig azon kevesek közé tartozom, akiknek semmi baja a Will Ferrell névre keresztelt jelenséggel.. XD

orion 2010.05.04. 16:23:54

Vajon hány országban és mire lenne elég 40 millió dollár? Pláne egy olyan filme esetében, ahol vagy a szobában, vagy a parkban beszélgetnek, és ahol a legnagyobb CGI-kihívás az időjárás-jelentés beapplikálása a műsorvezető mögé. A színészeknek igazuk van, amikor a nyereséggel valahogyan arányos jövedelmet kérnek, csak épp ezt lefelé is rugalmassá kéne tenni. Tehát, egy várhatóan nullszaldós film esetében vissza kéne venniük kicsit.

anita 2010.05.04. 22:04:42

Stiller mondjuk leforgathatná a Zoolander 2-t a Story Gálán..

Ismeretlen_1068 2010.05.05. 06:15:53

6: Állítólag az ANCHORMAN 2 mögött egy "nagy és őrült ötlet" van, amit sajnos többe kerül, mint egy ilyen vígjáték általában, de McKay szerint csak akkor érdemes leforgatni a folytatást, ha ezt az ötletet megvalósíthatja. A költségvetés pedig azzal együtt ment le 70 millióra, hogy a színészek visszavettek a gázsijukból. Persze, még így is soknak tűnik. :) A ZOOLANDER pedig egy elképesztően tékozló miliőben játszódik, ahol a külsőségek határoznak meg mindent, ezért lenne drága a folytatás is.

pimp 2010.05.15. 22:36:20

via twitter: ParamountFilms We have decided that if Will and Adam pay for Anchorman 2 out of their own pocket, we'll release it. The ball is in your court @ghostpanther

Ismeretlen_82723 2010.05.16. 10:23:29

9: A Paramount twittere egy nagy hoax, állítólag egy begurult filmes hozta létre, és tünteti fel a stúdiót nem túl szép fényben ("...Paramount are very proud of, The Last Airbender. See white kids pretending to be Asian in glorious fake 3-D!")

Ismeretlen_1068 2010.05.16. 11:35:52

Állítólag vmi tűz közeli személy szívatja a népet a Paramount nevében, pontosabban a Paramountot a nép nevében. :) http://www.deadline.com/2010/05/whos-behind-paramountfilms-on-twitter/

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása