aeon flux

ready for the action now, danger boy?

nem lesz rambo 5 Zalaba_Ferenc
2010. május 02. 07:58:16

Kategória: 2 komment

A nagyüzemi filmfalók azon ritka példánya vagyok, aki nem isteníti halálra Stallone egyik exhumált hősének legújabb kalandját sem, de azért egy kicsit szomorú vagyok, az Empire-nek adott interjújában mégis csak egy ikont földelt el a szellemi atyja. Sly ugyanis kijelentette, hogy "99% az esélye annak, hogy a RAMBO V nem fog elkészülni", mert egyszerűen nem tudná hová továbbvinni a karaktert. Voltak itt ötletek marékszám - természetfeletti lények kergetésén át mexikói és dél-amerikai mentőakciókig, de jelen állás szerint egyik sem valósulhat meg. Habár, azt azért gyorsan hozzáteszem, hogy Sly nem éppen határozottságáról híres - anno RAMBO IV-et sem tudta elnevezni és ezzel kisebb fajta derültséget okozott világszerte, ugyanakkor majd minden nyilatkozatában mást mond, ha terveiről kérdezgetik.

Most például azt, hogy a JOHN RAMBO-ból farag egy 12 perccel hosszabb rendezői változatot (sok monológgal és önemésztéssel, kevés akcióval), mi több, már neki is feküdt a nyáron debütáló THE EXPENDABLES folytatásának. Jól van, Sly, csak fiatalosan!

Címkék

rambo stallone the expendables filmhir

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr544537993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maverick 2010.05.02. 10:25:22

Azért ha elrugaszkodunk kicsit a sok fikázgatótól, az marad, hogy ez a Rambo John J. egy kiszuperált elitosztag egyetlen életben maradt tagja, aki valszeg tényleg olyan játszi könnyedséggel gyilkolna le száz alsógatyában futkorászó vietkongot, mint a filmben, szopatná őket, ahogy kell (és ahogy akarná). Mert aki volt mifelénk katona, az tudja, hogy az ilyen országok laktanyáit EGYETLEN jól képzett elit katona elfoglalta volna... No comment, sztem Rambo a best! Ha szar kommandós film kell, akkor ott a Schwarzennegger pár idióta alkotása, pl. a Commando ahol tényleg egy kiskertben lövik egymást 50 emberrel, de persze csak ő nem hal meg :) De vissza a témához, én örülök a John Rambo epizódnak, minden rész tetszett, de az uccsó különösen. Végre látni egy nagykaliberű géppuska valódi erejét, semmi kozmetika, kezek-lábak röpködnek! Ez a háború, ezt kell megmutatni az embereknek!

Balee 2010.05.02. 20:10:03

@1: Igen, azt sokan elfelejtik, hogy Rambo egy elitkatona és a dzsungelben rohangáló kicsi sárga "harcosok" még egy lepkefingnak sem felelnek meg. Attól nem lesz valaki katona, ha rájuk adnak egy zöld gyakorlóruhát meg a kezébe nyomnak egy kalát egy tárral. Egy valódi, jól képzett katona 100 ilyennel bánik el szinte bármilyen környezetben. Csak idő kérdése. Szerintem is jó volt az utolsó Rambo film. Története az fingóci volt, de milyen történetet kellene elvárnunk egy olyan filmtől, ami katonákról és harcról szól? Igen az ötvenes géppuska úgy csonkított, ahogy a valóságban is tenné, Rambo úgy harcolt, ahogy egy idősödő, ámde sokat látott katona tenné. Nem akart akrobatikus mutatványokat végezni. Viszont nem tudná szerintem a sikert megismételni. Méltóképp zárta le élete egy fejezetét, ne bolygassa fel újra!

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása