Asszony zongora nélkül
(La mujer sin piano, Spanyolország, 2009, Javier Rebollo)

Rosa tisztességes háziasszony, szereti a munkáját és látszólag boldog házasságban él férjével. Egyik nap gondol egyet és bőröndjével nekivág az éjszakának. Különféle emberekkel találkozik, idejének jelentős részét mégis egy "furcsa" (Asperger-szindrómás) lengyel fickóval tölti. Javier Rebollo egy éjszaka eseményét mutatja be, kedves és kevésbé kedves ismeretlenekkel, futó kapcsolatokkal, valamint sok-sok cigivel és konyakkal. A játékidő alig haladja meg a 90 percet, a ráérős tempó és az érdemi történések hiánya miatt mégis úgy tűnik, mintha ez az éjszaka sosem akarna véget érni.

Asszony zongora nélkül
(La mujer sin piano, Spanyolország, 2009, Javier Rebollo)

Rosa tisztességes háziasszony, szereti a munkáját és látszólag boldog házasságban él férjével. Egyik nap gondol egyet és bőröndjével nekivág az éjszakának. Különféle emberekkel találkozik, idejének jelentős részét mégis egy "furcsa" (Asperger-szindrómás) lengyel fickóval tölti. Javier Rebollo egy éjszaka eseményét mutatja be, kedves és kevésbé kedves ismeretlenekkel, futó kapcsolatokkal, valamint sok-sok cigivel és konyakkal. A játékidő alig haladja meg a 90 percet, a ráérős tempó és az érdemi történések hiánya miatt mégis úgy tűnik, mintha ez az éjszaka sosem akarna véget érni. 

Látogató
(Muukalainen, Finnország, 2008, Jukka-Pekka Valkeapaa)

Jukka-Pekka Valkeapaa nem egy fecsegő típus, nehezen találja a szavakat és kényelmetlenül érzi magát, ha beszélnie kell. Ő inkább a csend embere, ebből adódóan első nagyjátékfilmje sem a dialógusai miatt lesz emlékezetes. A Látogató főszereplője egy néma fiú, aki édesanyjával él valahol az erdő közepén. Nyugodt mindennapjaikat egy titokzatos férfi érkezése zavarja meg, aki üzenetet hoz a börtönben ülő édesapától. Anya és fia befogadják az idegent, de azt nem tudják, hogy ennek milyen ára van. Brutálisan gyönyörű dráma egy néma fiú és a természet kapcsolatáról, Jukka-Pekka Valkeapaa a csodálatos képek és a nyugtalanító zene kettősével páratlan atmoszférát teremt, filmje dialógusszegényen is elvarázsol és a székbe szegez. Így kell ezt csinálni! 

Metropia
(Svédország-Norvégia-Dánia-Finnország, 2009, Tarik Saleh)

A közeli jövőben járunk, a helyszín Európa. Az olajkészletek fogyóban, az emberek minden mozdulatát térfigyelő kamerák pásztázzák, a főbb városokat pedig egy metróhálozat köti össze. Ebben a közegben találkozunk Rogerrel, aki egy teljesen átlagos figura. Soha nem történik vele semmi érdekes, egészen addig, amíg egy hang meg nem szólal fejében. Tarik Saleh vízfejű emberekkel teli noirja animációs szempontból mindenféleképpen kuriózumnak számít. Szerény költségvetése ellenére (3 millió euro) erőteljes látványvilággal bíró alkotás, a nagyfejű karakterek, legyenek első látásra bármennyire furcsák, mégis tökéletesen illeszkednek a visszafogott színvilágú környezetbe. Kellemes humorú, rendkívül hangulatos disztópia, egy erősebb forgatókönyv azért nem ártott volna neki.