aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office: rossz nevelés Takács Máté
2010. március 28. 18:26:02

Kategória: 5 komment

> Amerikai mozibevételek, 2010. március 26 - 28.

A több mint 4000 mozit elárasztó 3D-s versenyző, az ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT véget vetett az ALICE CSODAORSZÁGBAN hosszúra nyúlt uralkodásának, ám nem oly határozottsággal, mint ahogy azt a stúdiótól az utóbbi időkben megszokhattuk.

főhet a feje

> Amerikai mozibevételek, 2010. március 26 - 28.

A több mint 4000 mozit elárasztó 3D-s versenyző, az ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT véget vetett az ALICE CSODAORSZÁGBAN hosszúra nyúlt uralkodásának, ám nem oly határozottsággal, mint ahogy azt a stúdiótól az utóbbi időkben megszokhattuk.

főhet a feje

> #1
A DreamWorks Animation 2010-ben maximális sebességbe kapcsol, hiszen három filmet is bemutatnak az év folyamán. Elsőként az ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT (How to Train Your Dragon; hazai bemutató: már a mozikban) mérettetett meg, ami egyúttal a legkeményebb dió is a trióból. Miért is? A sárkányos történetek - annak ellenére, hogy kellő fantáziát hordoznak magukban, márpedig a fantasy nem egy megvetett műfaj - sosem tartoztak a box office nyertesei közé, gondoljunk csak az 51 milliónál kifújó SÁRKÁNYSZÍV-re, vagy a még a karácsonyi szezonban is csak 75 milliót bíró ERAGON-ra. Ennek fényében nem is tűnik rossznak az újabb kísérletet tevő 43 milliós nyitánya, ami nem sokkal marad el a fentiekre tekintettel lévő, óvatos prognózisoktól, melyek nyilván azt sem felejtették el figyelembe venni, hogy a célközönséget alaposan kimerítette az ALICE CSODAORSZÁGBAN a vártnál messze jobb teljesítménye. A Paramountnál ugyanakkor 60 milliótól örültek volna, már csak azért is, mert a 3D-s és IMAX-jegyárak külön a sárkányos attrakció "kedvéért" növekedtek országszerte (Alice-t 15%-kal, a n'avikat 7%-kal lehetett olcsóbban megnézni). A legkevésbé sem mondhatni tehát, hogy felégette a mezőnyt az ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT, hiszen a DreamWorks tavaly ilyenkor 59 millióval állította pályára a SZÖRNYEK AZ ŰRLÉNYEK ELLEN-t, szintén 3D-s formával megtámogatva, noha számottevően kevesebb kompatibilis vásznon. A képlet egyszerű: a sárkányok nem egyenlőek a szörnyekkel, az űrlényekkel, a harcoló vagy csak galibába keveredő állatokkal.

A 180 millió dolláros költségvetés azonban kérlelhetetlenül követeli a nagyobb bevételeket, nem értve a piacképességi különbségekről szóló szóból. A folytatások kivételével a korábbi DW-animációk egytől-egyig sokáig a lista élmezőnyében maradtak, csak lassan veszítve az érdeklődőkből, s ez kiváltképp igaz lehet majd jelen produkcióra, hiszen a fogadtatása egyöntetűen pozitív. A Rotten Tomatoes-on több mint 100 újságíró 97%-a találta jónak a látottakat, ráadásul a filmre adott átlagos pontszám is megközelíti a 8-at. Mindez a stúdió eddigi legjobbjának minősíti a LILO & STITCH - A CSILLAGKUTYA rendezőpárosának új munkáját, így a korábbiakat is kedvelő közönség szeretetében sem lesz hiba. De akkor miben lesz? Az ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT bevételének túlnyomó része a 3D-s vetítésekből származik, márpedig ezt a tényezőt fenyegeti a jövő héten érkező A TITÁNOK HARCA. Jó esetben jobban kihasznált nézőtereket eredményez a dolog, hiszen azért nem egykutya a két mű. A Cressida Cowell 2003-as könyvéből készült film számára kedvező tény az ifjúságot megcélzó bemutatók gyérsége az elkövetkezendő hetekben, így a tavaszi szünidő segedelmével, s további intenzív erőfeszítéssel talán 175 millióig is eljuthat az ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT, de 150 millióig biztosan.

> új filmek
Az elmúlt években megszaporodott korhatáros vígjátékokon egy szokatlan csavart eszközöl a tavalyi HÍRNÉV kudarca után első ízben jelentkező MGM új bemutatója, a HOT TUB TIME MACHINE. A John Cusack főszereplésével készült filmben négy barát egy jakuzzi segítségével visszautazik a '80-as évekbe, fiatalkoruk fénykorába. A merész elképzelés a jelek szerint 14 millió dollárra fordítható le a jegypénztáraknál, amire senki nem fog bukást kiáltani, de minden adott volt ahhoz, hogy eggyel magasabb szinten szálljon ringbe a 2006-os FELVÉVE rendezőjének filmje. Úgy látszik azonban, a komédiákat a közönség most jegelné egy kicsit (hiszen a TÚL JÓ NŐ A CSAJOM sem okozott fennakadást két hete). A kritikusok módjával bólintottak rá a HOT TUB TIME MACHINE-ra, a nézők között pedig vélhetően utóéletében lesz igazán kapós a film ilyen-olyan formában, miután megkeresett 30-35 millió dollárt a mozikban.

> további filmek
Az ALICE CSODAORSZÁGBAN bevétel-feleződése szemlélteti a 3D-s vetítőhelyek jelentős csökkenését. A Disney sikerfilmje ugyanakkor a negyedik héten még mindig 17 millió dollárt gyűjtött, s így összbevétele alig egy arasznyival marad el a 300 milliós vonaltól. Ezt bőven túl is szárnyalja majd a film - noha a jövő hét várhatóan ismét átrendezi a mozik milyenségét -, ami után valami egészen rendkívülinek kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy ne legyen folytatása Tim Burton filmjének.

A múlt héten jól, de nem maximálisan teljesítő EXFÉRJ ÚJRATÖLTVE viszonylag mérsékelten veszített nyitányából. A Sony romantikus akció-vígjátéka 60 millióig eljuthat még, mielőtt direkt versenytársat kap április második hetében a PÁRTERÁPIA képében. A DIARY OF A WIMPY KID című ifjúsági film a meglepően erős rajtot követően lefelé vette az irányt egy huszáros felezéssel, ami azért egyáltalán nem meglepő az érkezett konkurencia és a vártnál jobb indítás mellett. 50-55 millió dollár között zárhatja naplóját a Fox terjesztése.

Az AVATAR 14 hét után kiszorult a top 10-ből. A film a 750 millió szomszédságában fogja befejezni (jelenlegi) pályafutását.

> végszó
Mivel egy évvel ezelőtt a SZÖRNYEK AZ ŰRLÉNYEK ELLEN bőven nagyobb felhajtást okozott, ráadásul árnyékában a KÍSÉRTETJÁRÁS CONNECTICUTBAN is vaskos dollármilliókat zsebelt be, az idei csatasor több hét után vereséget szenvedett a 2009-estől. Az első tizenkét helyezett összbevétele több mint 20 millióval mutat alacsonyabb számot, mint tavaly.

> ami jön
És hasonlóan nehéz menet lesz a jövő heti is, hiszen a HALÁLOS IRAM áprilisi nyitány-rekorddal ragadta magához a pole pozíciót anno. Hogy A TITÁNOK HARCA méltó lesz-e e cím elbitorlására, arról a hét folyamán bizonyosan sok spekulációt olvashatunk majd. Az egy évvel korábbi összforgalom lepipálásában komoly segítség lehet Tyler Perry legfrissebb alkotása, illetve egy újabb Nicholas Sparks-adaptáció Hannah Montanával. Vagyis Miley Cyrussal.

> a top 10
1. How to Train Your Dragon ($43.7m/$43.7m)
2. Alice in Wonderland (17.7m/$293.5m)
3. Hot Tub Time Machine ($14.0m/$14.0m)
4. The Bounty Hunter ($12.0m/$38.4m)
5. Diary of a Wimpy Kid ($10.1m/$35.9m)
6. She's Out of My League ($3.5m/$25.6m)
7. Green Zone ($3.4m/$30.5m)
8. Shutter Island ($3.2m/$120.6m)
9. Repo Men ($3.0m/$11.3m)
10. Our Family Wedding ($2.4m/$16.9m)

> kapcsolódó írások
box office: 2009 azonos hétvégéje
box office: 2008 azonos hétvégéje
kritika: HOW TO TRAIN YOUR DRAGON

follow me on twitter!

Címkék

box office comedy animation dreamworks children movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr954537837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fred Fredburger 2010.03.28. 21:24:49

Nincs különösebb apropója, hogy pont most teszem, de szeretném megköszönni a heti rendszerességgel érkező BO jelentéseket, nagyon jó, hogy minden vasárnap van egy ilyen remek áttekintő!:)

Ismeretlen_82723 2010.03.28. 21:43:45

You're welcome. :)

afterward 2010.03.28. 22:39:46

Igen. Szeretném én is megköszönni. Igazán kiváló olvasgatni ezeket. Magyarország jelenleg legjobb BO jelentései ezek! Köszönjük a nép nevében.

Ismeretlen_1068 2010.03.28. 23:14:51

Ügyes húzás volt a HOT TUB-ot összeereszteni az OUT OF MY LEAGUE-gel, lévén nem csak a célközönség azonos, de az írópáros is, akik elkövették ezeket a filmeket. Kritikusok ide, nézők oda, ezerszer inkább jöjjenek az ilyen komédiák, mint a Katherine Heigl/Gerard Butler/Kate Hudson/Matthew McConaughey/stb. szörnyűségek.

Ismeretlen_1068 2010.03.29. 09:51:27

Úgy tűnik, nálunk a hétvégén nem sokan akartak sárkányt nevelni. :(

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása