Éljen, most már az oroszoknak is van saját Pókemberük! a középsulis Pjotr Parkerovics ugyan nem egy radioaktív pókkal ütközik, hanem egy repülő Volgával (és a Transformers-fanok már fel is kapták a fejüket), amely legalább akkora felelősséggel (és benzinszámlával) jár, mint hatalommal, de emberünk erre szintén csak akkor döbben rá, mikor önző hozzáállásának hála egyik közeli családtagja neki is eltávozik az élők sorából. Innentől veszi kezdetét a hőskultúra, amely már bőven elegendő kapcsolódási pont lenne a nagy amerikai testvérhez, de bejön a képbe egy főgonosz (aki természetesen ismeri Pjotr Parkerovics valódi énjét), egy széles mosolyú, lapos jellemű szöszi, akit hol meg kell menteni, hol el kell ámítani, és már minden együtt is van egy jóféle copycathez.

Éljen, most már az oroszoknak is van saját Pókemberük! a középsulis Pjotr Parkerovics ugyan nem egy radioaktív pókkal ütközik, hanem egy repülő Volgával (és a Transformers-fanok már fel is kapták a fejüket), amely legalább akkora felelősséggel (és benzinszámlával) jár, mint hatalommal, de emberünk erre szintén csak akkor döbben rá, mikor önző hozzáállásának hála egyik közeli családtagja neki is eltávozik az élők sorából. Innentől veszi kezdetét a hőskultúra, amely már bőven elegendő kapcsolódási pont lenne a nagy amerikai testvérhez, de bejön a képbe egy főgonosz (aki természetesen ismeri Pjotr Parkerovics valódi énjét), egy széles mosolyú, lapos jellemű szöszi, akit hol meg kell menteni, hol el kell ámítani, és már minden együtt is van egy jóféle copycathez.

Ha mindez Hollywoodban készült volna, jó eséllyel a földbe göngyölném a Timur Bekmambetov istápolásában készült orosz szuperprodukciót, hisz az említett szemérmetlen kopírozás mellett a film néhol olyan tapsolnivalóan béna megoldásokkal apellál, melyet Newton biztosan megdobálna almával (kedvencem a repülő autó és nem repülő autó frontális pusziját követő vertikális feltoloncolás, melynek segítségével, képzeljétek el, a repülő autó egy toronyház tetejére logisztikázza a nem repülő autót), s miközben a film példabeszédet mond arról, hogy a pénz nem boldogít, pofátlan product placementek segítségével rubelmilliókat zsebel be az Apple-től vagy a Mentostól (Pjotr legjobb barátja szinte minden adandó alkalommal látványos mozdulatokkal kísérve fogyaszt eme termékből).

Ilyen furmányokat az ember általában csak egy James Bond-filmnek hajlandó elnézni, hisz a reklám és  bárgyúság mellé szeretni valóan könnyed hangvétel társul. Emiatt működik a Черная Молния is.

Megmosolyogtató figurái, helyenként tompa humora és botladozó narratívája ellenére a film ugyanis óriási szórakozás. A trükkök szemtelenül színvonalasak, a cselekmény pörög, Timur és csapata pedig helyenként még a legmegátalkodottabb kritikusból is kihozza a csillogó szemű tinédzsert. A vetítés után a UIP megkérdezte tőlünk, érdemes-e bemutatni ezt a filmet a mozikban. A válaszom egyértelműen az, hogy da.