aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office: sideways Takács Máté
2009. december 06. 18:39:42

Kategória: Szólj hozzá!

 

Az amerikai mozik bevételei, 2009. december 4 - 6.

Sandra Bullock és a THE BLIND SIDE végre megtalálta útját a csúcsra: a harmadik héten az ÚJHOLD elé került a Warner sportdrámája. Az év eddig sem szűkölködött a bravúros teljesítményekben, de hasonló megmozdulás az országos premierek között már jó ideje nem fordult elő. A bemutatkozó produkcióknak azonban semmi emlékezetesben nincs részük: az év rendszerint egyik leghervatagabb hétvégjén a BROTHERS legalább a dobogón nyitott, ám A SZÁLLÍTMÁNY és a MINDENKI MEGVAN tetszetős szereplőgárdája ellenére sem tudott érvényesülni, a TRANSYLMANIA című horrorvígjáték pedig minden idők egyik legrosszabb rajtját jegyzi.



A csúcson
Sandra Bullock télen-nyáron. A NÁSZ-AJÁNLAT júniusi indulásakor nagy fennakadást nem okozott, ám az elkövetkező hetekben alaposan fennakadt a toplistán, s végül 165 millió dollárig vitte. Most a THE BLIND SIDE ezt az impozáns menetelt homályosítja el azzal, hogy a harmadik héten először kerül a toplista élére, 20 millió dolláros bevétellel, ami a Hálaadás utáni hétvégén oly gyakori mélyrepülések legvisszafogottabbját jelenti az élmezőnyben 50%-on belüli csökkenésével. A Warner Bros. produkciója remek hírnek örvend a nézők körében, így még jó darabig nem szabadítják meg tőle magukat a mozik. A stúdióvezetők 200 milliós végben remélykednek, de ha az nem is valósul meg (bár akad rá reális esély), 180 millió egészen biztosra vehető.

Új bemutatók
A Hollywoodi újragondolásokba egyre rangosabb rendezők folynak bele: Martin Scorsese még Oscart is kapott egy távol-keleti történet amerikanizációjáért, s most az Akadémia által így vagy úgy, de hatszor jelölt Jim Sheridan tett kísérletet egy dán produkció átültetésére amerikai közegbe. A 2004-es TESTVÉRED FELESÉGÉT... három főszereplője nem ismeretlen a tengerentúli közönség előtt (Ulrich Thomsen - A BŰN ÁRFOLYAMA, Connie Nielsen - GLADIÁTOR, Nikolaj Lie Kaas - ANGYALOK ÉS DÉMONOK), de természetesen Tobey Maguire, Natalie Portman és Jake Gyllenhaal triója sokkal meggyőzőbb tud lenni. A Lionsgate-nem tulajdonképpen nem is kellett csalódnia a három színész értéke felől, hiszen a BROTHERS nyerte a heti premierek versenyét, s közel 10 millió dollárral még a dobogóra is felkapaszkodott, igaz, csak harmadik helyre. A közepes kritikák, a melodramatikus hangvétel és a témaválasztás ismeretében ez a számadat méginkább becsülendő. Így december tájékán akár a 30 milliós is kitűzhető cél erről a pontról.

Antal Nimródot mintha direkt gáncsolnák a Screen Gems fejesei. Az ELHAGYOTT SZOBA 2007 áprilisában érte a mozikat, egy tradicionálisan gyenge hónap legközepén, nem csoda, hogy csak a minimálist hozta. A SZÁLLÍTMÁNY (Armored; hazai bemutató: január 28.) hasonlóan kedvezőtlen időszakban, a Hálaadást követő hétvégén került a közönség elé, s hasonló módon, csupán egy nagyon gyenge közepes indulásra futotta erejéből. A forgalmazó ráadásul még kétezer mozit sem szerzett a számos ismert nevet felsorakoztató akciófilmnek, amiről a kritikák hasonlóképpen szólnak, mint két és fél éve: a filmnek végül nem sikerül kitörnie műfaja tengeréből, de a rendezői munkára ezúttal is van egy-két elismerő szó. A 6,6 millió dolláros start még az ELHAGYOTT SZOBA végeredményénél is alacsonyabb zárást sejtet, ám szerencsére ez már nem zárhatja be a kaput Antal előtt, hiszen a Fox egyik, ha nem legnagyobb nyári címét készíti legközelebb.

Ki ne karácsonyozna együtt Robert De Niróval, Drew Barrymore-ral, Kate Beckinsale-lel és Sam Rockwellel? Hát az amerikai mozibajáró közönség java. Legalábbis, ez szűrhető le a MINDENKI MEGVAN (Everybody's Fine; hazai bemutató: február 18.) sikertelenségéből. A 4 milliós nyitány még a legborúlátóbb előrejelzéseket is alulmúlja, de hát hiába: a fenti színészek nem Reese Witherspoon és Vince Vaughn, a Miramax pedig nem a Warner. Nagyobb részt olvashatunk lehúzó kritikát a LOTTÓZSONGLŐRÖK és a NANNY McPHEE rendezőjének harmadik filmjéről, azonban De Niro játékát a még ezekben is kiemelik. Van tehát, amiért érdemes befizetni a MINDENKI MEGVANra, azonban a 20 millió már kész karácsonyi csoda lenne a film számára.

De van még ennél lejjebb is. A Full Circle Releasing teljesen újonc a filmforgalmazás terén, s valószínűleg még csak nem is sejtették, hogy a bemutató előtt reklámozni kell filmjüket, pláne, ha országos babérokra törnek. A TRANSYLMANIA című horrorvígjátékban egyetemisták Romániába látogatnak tanulásnak álcázott partizás céljából, ám vámpírokkal akadnak össze. A filmmel azonban senki nem akadt össze abban az 1007 moziban, amely műsorra tűzte, és ez 300 ezer dolláros nyitány alatt még csak nem is akkora túlzás. Teátrumonként tehát 268 dollár volt a bevétel, ami mellett jól mutat a Rotten Tomatoes 0%-os értékelése.

Mindössze 15 filmszínházból keresett több mint egymillió dollárt Jason Reitman új filmje, az EGEK URA (Up in the Air; hazai bemutató: február 18.). A National Board of Review által legjobb filmnek választott Paramount-produkció 79 ezres átlaggal várja karácsonyi országos premierjét.

Korábbi filmek
Tovább tünedezik az ÚJHOLD nézőközönsége. A Summit Entertainment világraszóló sikerének (570 millió dollár) rajongói vélhetően elérik majd azt a pontot, amikor a mozis megtekintésből elég lesz, ám most még újabb 16 millióval gyarapodik a bevétel. Három hétvége után 255 millió dollár gyűlt össze, így már csak egy-két nap kérdése az éves listán a STAR TREK lekörözése, mindazonáltal a 300 milliós korlát egyre távolabbinak hat. A Disney VÉN CSONTOK című vígjátéka így 10 nap után érte el azt a szintet, ami öt nap alatt sem lett volna túlzás. John Travolta és Robin Williams csetlő-botló párosa 50 millió dollár környékén kerülhet le a műsorról.

A hétvégi összesített adatok jobb képet festenek a tavalyinál: 2008-ban, mikor a NÉGY KARÁCSONY második hete vezette a listát és a MEGTORLÓ: HÁBORÚS ÖVEZET csődöt mondott, az első 12 helyezett bevétele nem érte el a 80 millió dollárt, míg most 90 millió feletti értéket mutatnak.

Ami jön
Hosszú évek után először kerül a vászonra rajzolt rajzfilm. A HERCEGNŐ ÉS A BÉKA vetítéseire két moziban már - nem meglepő módon - rendkívüli érdeklődés mutatkozott. A felnőtt közönséget Clint Eastwood új filmje, az INVICTUS - A LEGYŐZHETETLEN csábítja a mozikba.

A Top 10 (becsült adatok)
1. The Twilight Saga: New Moon ($42.9m/$230.9m)
2. The Blind Side ($40.1m/$100.2m)
3. 2012 ($17.7m/$138.5m)
4. Old Dogs ($16.9m/24.2m)
5. A Christmas Carol ($15.8m/$104.9m)
6. Ninja Assassin ($13.3m/$21.2m)
7. Planet 51 ($10.2m/$28.5m)
8. Precious ($7.1m/$32.4m)

Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr394537369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók