A legjobb sci-fik elsősorban nem a fizikai utazásról, nem a nagy kalandozásokról, az ismeretlen felfedéséről és hasonló egzakt dolgokról szólnak, sokkal inkább a belső űr felfedezéséről. Az egyén szembesül az új élménnyel, majd ezt összeveti eddigi világképével. Kubrick űrodüsszeiája, a Wachowski-testvérek mátrixa, Dick és Scott Deckardja, Spielberg harmadik típusú találkozásai, de még a Sam Lowry-val szemben álló szürreál-hierarchia is az emberi tudat átfestéséről szól, s ebbe a sorba Duncan Jones (trivia: David Bowie fia) első egész estés filmje, a MOON is kiválóan beleillik.

És ez, kérem szépen, óriási teljesítmény. Könnyű azt kijelenteni, hogy "manapság már nem készülnek jó sci-fik", de ez korábban sem volt másképp. Űrhajók és űrlények mindig is tiszteletüket tették a filmvásznon, ám ezek a jelenések inkább voltak sci-fi köntösbe bújtatott kaland- és akciófilmek vagy éppenséggel horrorok: az igazi science-fiction jóval közelebb áll az egzisztencialista drámához és a társadalomtudományokhoz, mint Darth Vader vagy teszem azt, Ellen Ripley.

A MOON első megközelítésben az egyén értékét méltatja - ki és főleg miért lenne képes önkéntes magányba vonulni egy égitest egyedüli lakójaként? -, továbbá azt, hogy a tudat kialakulása, puszta léte emlékektől és vágyaktól függ, ezek irányítják, ezek kölcsönöznek neki értelmet, és ha... de ez már spoiler lenne. :)

A film cselekményében talán nem hoz áttörést - a sztori nagyobb vonalait néhány perc alatt le lehet követni -, ugyanakkor gondolati síkon hihetetlen szabadságot kínál a befogadónak. Nincs olyan momentuma vagy üzenete, amit szájbarágósnak vagy erőltetettnek éreztem. Sam Bell (Sam Rockwell műanyag maníroktól mentes, elképesztően pontos alakításában), a Föld energiaszükségleteinek 70%-át ellátó egyik holdbázis egyszemélyes legénysége előbb-utóbb szembesül szerepével, ám a felismerés nem párosul sem gyötrelmes monológokkal, sem audiovizuális trükközéssel: Jones ügyesen kerüli a modern sztereotípiákat, azokat az idegesítő tényezőket, melyek manipulálják, összezavarják a nézőt - nem hagyják gondolkodni. Mert ez a létezésünk egyik kulcsa.

Ellenvélemény:
sam lowry