Most már igazán megszokhattuk, hogy a Pixar évről évre kisebb fajta csodát művel a vásznon innen és túl. Ezek az animációs csodák visszaadják a lélektelen blockbusterekbe belefásult nézők hitét: talán mégis vannak még nagy ötletek az amerikai kommerszfilmben. A kreativitás nem merül ki a marketingstratégiában és a technológiai vívmányok kalapálásában: még az is előfordulhat, hogy egy stúdió arra törekszik, hogy filmjei elmeséljenek egy történetet - egy jó történetet, s minden egyéb hókuszpókusz ennek az egyetlen egy célnak legyen alárendelve.

Az UP magán hordozza az ígéret pecsétjét. Szokatlan hősei - egy zsémbes öreg úr és egy túlsúlyos cserkészfiú - és a szó szoros és átvitt értelmében véve is nagy távlatokat nyitó cselekménye szédületes lehetőségeket tartogat, amit aztán csak félig-meddig sikerül kihasználni. Szó sincs arról, hogy fáradna a Pixar formulája, hisz az ő esetükben receptről nem igazán lehet beszélni: ugyan a filmek üzenetei (család! barátság! bizalom!) nyilvánvalók, de a köréjük épített kalandok és ezek sokdimenziós szereplői minden szempontból kerülik az animációs kliséket. A Pixar nem gyárt 80 percben lezavarható sztorikat, melyek nyilvánvaló fejezetekre bonthatók; náluk a kiinduló pontból sosem lehet kikövetkeztetni a végcélt (gondoljatok csak arra, hogy Remy vagy Wall-E hová jutott poros magányából), nincsenek popkultúrális szerepekbe kényszerített figurák, sem kényszerű dalbetétek: egy Pixar-film maga a megtestesült eredetiség.

Épp ezért kényelmetlen érzés, amikor egy filmjükben profin kivitelezett, de újrahasznosított ötletek jönnek szembe, főleg ha az a film olyan felütéssel bír, hogy még szinte észre se veszed, hogy leojtották a villanyt, de már potyognak a könnyeid a meghatottságtól, a szeretettől és az együttérzéstől. 

Carl Friedricksen egész életében üldözött egy álmot, melynek megvalósításában mindig megakadályozta a könyörtelen valóság. El akart menekülni a szürke hétköznapokból, el a személytelenségből, hogy egy nagy példaképet követve meghódítsa a horizontot. A kaland végül nem úgy sül el, ahogy tervezte: egyrészt Russell, a túlbuzgó cserkészfiú személyében kap egy nemszeretem társat, az imádott ikonról pedig kiderül, hogy korrumpálódott - mi több, beleőrült a maga álmába.

Igazi sorstragédia volt kibontakozóban a vásznon, ám ennek kifejtésétől a Pixar végül meghátrált. Emberi tulajdonságokkal felvértezett kutyákkal, bolond mesestruccokkal terelgette vissza a filmet abba a mederbe, melyben sok animált hal úszott már korábban. Természetesen a produkció még ezeket a motívumokat is elképesztően magas színvonalon kezeli - innovatív akciókkal, bájos megnyilvánulásokkal és jól időzített poénokkal, csupán elveszik az a szédítő mélység, melyet a figurák és történetük ígért.