Nehezen tudnám eldönteni, hogy a 80-as évek bájosan naiv tinivígjátékai, vagy Cameron Crowe korai filmjei állnak közelebb a szívemhez. Talán nem is kell elkülöníteni a kettőt, hisz előbbi tagadhatatlanul megtermékenyítő hatással volt Crowe forgatókönyveire. A Say Anything vérbeli átmenet, egyszerű, univerzumukban játszi könnyedséggel elhelyezhető, ám mégis szerethető hősei még erősen hajaznak a John Hughes éra karaktereire, de a sors már közel sem olyan kegyes hozzájuk, mint elődeikhez volt. Lloyd Dobler nem Ferris Bueller kaliberű csodagyerek, sőt, igencsak megküzd a talponmaradásért, de Diane sem a Fast Times at Ridgemont High népszerű szöszije. A realitás mindvégig dörömböl az ajtón, és a főszereplők - akárcsak a film akkori közönsége - kénytelenek beengedni azt.

Nehezen tudnám eldönteni, hogy a 80-as évek bájosan naiv tinivígjátékai vagy Cameron Crowe korai filmjei állnak közelebb a szívemhez. Talán nem is kell elkülöníteni a kettőt, hisz előbbi tagadhatatlanul megtermékenyítő hatással volt Crowe forgatókönyveire. A Say Anything vérbeli átmenet, egyszerű, univerzumukban játszi könnyedséggel elhelyezhető, ám mégis szerethető hősei még erősen hajaznak a John Hughes éra karaktereire, de a sors már közel sem olyan kegyes hozzájuk, mint elődeikhez volt. Lloyd Dobler nem Ferris Bueller kaliberű csodagyerek, sőt, igencsak megküzd a talponmaradásért, de Diane sem a Fast Times at Ridgemont High népszerű szöszije. A realitás mindvégig dörömböl az ajtón, és a főszereplők - akárcsak a film akkori közönsége - kénytelenek beengedni azt.

Ha végignézzük Crowe filmográfiáját, hamar rájövünk: szereti pofára ejteni a hőseit. Egyszer a bukáshoz vezető folyamat érdekli (Almost Famous), máskor a fiaskót követő felemelkedés (Elizabethtown), de a középpontban mindig az A és B pont között megtett út áll. Ebből a sorból a Say Anything sem lóg ki, de inkább afféle felvezetésként értelmezhető Crowe (de nem csak Crowe) későbbi filmjeihez, ugyanakkor egy generáció kamaszkorának végére tesz pontot, és vezeti át azt a valóságba. Crowe debütáló filmjének minden főbb karakterét megtaláljuk a Singles-ben, aztán pár évvel később, már a családalapítás felé haladva Stephen Frears High Fidelity-jében.A nevek és a helyszínek változnak, de ez nem töri meg a logikai viszonyt. A popkulurális utalások ugyanazok maradnak, csak a kontextus változik, Lloyd még Peter Gabriel In Your Eyes-át aktualitásának virágában bömbölteti a táskarádióból, a lemezboltos Rob Gordon és segítői viszont már nosztalgikus hangnemben emlegetik Stevie Wonder I Just Call... előtti korszakát.

A Say Anything pedig ennek a láncnak az egyik legerősebb szeme. Humora persze mára jócskán megfakult, és Crowe, a történetmesélő is sokat fejlődött a Singles-ig eltelt három év alatt, viszont néhány zseniálisan megkomponált részletének hála, mert leginkább ezzel hódít a Say Anything, máig tökéletesen élvezhető kísérlet, a nyolcvanas és kilencvenes évek dramedyjeinek összefonására. Árad belőle a pozitív energia, és a legnehezebb pillanataidban is meggyőz arról, hogy ez a világ nem is olyan szar hely.