aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office: ki nevet a végén? Takács Máté
2009. augusztus 02. 18:45:33

Kategória: 7 komment

Az amerikai mozik bevételei, 2009. július 31 - augusztus 2.


A csúcson
Szokatlanul gyenge júliusi hétvégét zárnak az amerikai filmszínházak. A hét húzófilmjeként számon tartott KI NEVET A VÉGÉN? (Funny People, hazai bemutató: december 3.) ugyanis nem bírt felnőni a várakozásokhoz, amit a stúdió egyébként az utolsó pillanatokban így is lecsökkentett 25 millió dollárra. A stúdió a Universal, akiket kísérteni fog még e nyár a jövőben, hiszen egyetlen sikerre szánt filmjük sem törte át a gátat igazán. Na, de azért persze nem eszik azt olyan forrón! A jelent tárgyalt film rendezője ugyanis Judd Apatow, akinek két korábbi munkája is hosszú lefutásáról (is) volt híres egyebek mellett. A most begyűjtött 22 millió dollár A 40 ÉVES SZŰZ nyitányával mutat erős rokonságot, s négy évvel ezelőtt Steve Carell bénázásai végül százmillió fölé jutottak. Most ráadásul Adam Sandler a főszereplő, akinek filmjei rendre beveszik az ominózus határt, igaz, az utóbbi időkben elég nyögvenyelősen. Mi szól mindez ellen? Bár a kritikusok többsége keblére ölelte a filmet (ugyan jóval kevesebben, mint az előzőeket), nem győzik hangsúlyozni, hogy a rendező legkevésbé kommersz, legszemélyesebb munkájával van most dolga a nézőknek, s ráadásul a drámai jegyek jóval erősebben vannak jelen, mint a korábbiakban. Emellett a játékidő közel 140 percet mutat, s bár rövidnek az eddigiek sem voltak mondhatók, vígjátéknál merőben szokatlan tényező ez. Az már kevésbé, hogy 75 millió dollárba kerüljön egy látszólag könnyen összedobott vígjáték, ha Sandler szerepel benne. Egy ilyen költségvetés csak nyomatékosítja a már emlegetett kívánalmas célt, s rendező úr box office-történelmére támaszkodva megelőlegezhetjük, hogy ha nem is nevet, de legalább egy fél mosolyt megengedhet a végén a Universal.

További új bemutatók
Nem így a Fox. Mindent megtettek, hogy az UFÓK A PADLÁSONból (Aliens in the Attic) blockbustert kovácsoljanak, de hamar világossá vált, hogy ez nem jön össze. A változtatások sorában a kedvezőbb bemutatódátumot az eladhatóbb cím követte, amit egy több mint 3000 mozis premierrel koronáztak meg. A célkorosztályt azonban éppen lefoglalja a RÁGCSÁVÓK, Harry Potter vagy a JÉGKORSZAK 3, így a biztosított teret nem tudta kihasználni 8 milliós rajtjával. Jól fog illeszkedni hát a rendező filmográfiájába, amiben csupa alsó-középkategóriás, elfeledett vígjátékot találunk. Kritikai szempontból szintén idomul ezekhez az új nevezés, s 45 milliós költségvetésének jó, ha a felét látja viszont a moziforgalmazásból. Nyilván ez egy X-MEN KEZDETEK: FARKAS és egy ÉJSZAKA A MÚZEUMBAN 2 mellett kevésbé fájdalmas pontként marad meg a stúdiónak. Nekünk pedig nem kell aggódnunk, hogy akár csak esélyt kapunk rá, hogy a vásznon lássuk az UFÓK A PADLÁSONt.

A hét harmadik országos bemutatója a THE COLLECTOR című horrorfilm. A FŰRÉSZ ötödik és hatodik (!) részének forgatókönyvíróinak munkája - ahogy a plakát hirdeti -, nem zavart sok vizet, s ez várható volt. A Freestyle Releasing 1325 moziban tűzte műsorra az alacsony büdzséjű filmet, s három nap alatt 3,5 millió dollár gyűlt össze, a top tízen kívül. Gyorsan a feledés homályába fog merülni a majdani magyar címadóknak a leckét alaposan feladó produkció, bár meg kell jegyezni, hogy a műfaj szerelmeseinek a hírek szerint kellemes perceket szerezhet extrém erőszakosságával, noha a kritikusoknak csak egy újabb megnézendő nyűg maradt. A THE COLLECTOR 10 milliónál többet nem fog gyűjteni.

Korábbi filmek
Megőrizte második helyét a HARRY POTTER ÉS A FÉLVÉR HERCEG. A Warner sikerfilmjéhez szerdán átvándorolt az IMAX-vásznak legjava, ami meg is látszott az aznapi bevételi adatokon, s látszik most, a harmadik hétvége számain is. A 18 millió dollár 39%-os visszaesés csupán, kontrasztként az előző, több mint 60%-os zuhanás mellett, s minden tekintetben kedvező eredmény A FŐNIX RENDJÉvel összevetve is. A gigászi, negyedmilliárdos produkciós költségek teljesítve, s halvány remény még akad a 300 millióra is.

Harmadik helyre csúszott vissza a múlt hét bajnoka. A RÁGCSÁVÓK hétfő és csütörtök között több mint 17 millióval toldotta meg nyitányát, s még ugyanennyit tesz most hozzá a péntek-vasárnap a számlához. Ez közel a fele közönség elpártolását jelenti, de a százmilliós vég azért nem került veszélybe. Nem így A CSÚF IGAZSÁG esetében. A romantikus komédia 13 milliós második víkendet zár, ami több mint 50%-os bevételveszteség. Ettől függetlenül a kasszában már most több van, mint amire alapvetően számítani lehetett. Meglepő módon az ORPHAN bírta legjobb arányban fenntartani az érdeklődést. A Warner horrorfilmje - a zsánertől merőben szokatlanul - csupán 41%-kal regisztrált most kevesebb nézőt.

A tízes listát az elmúlt hónapok slágerei zárják: a JÉGKORSZAK 3 tovább küzd elődje lefőzéséért, a MÁSNAPOSOK és a NÁSZ-AJÁNLAT még mindig fej-fej mellett igyekeznek elnyerni a Box Office Mojo weboldal idei "legelismerésreméltóbb box office-szereplés" polljának első helyét, míg a TRANSFORMERS-folytatás már csak alig több mint tízmillióra van a 4. százastól.

Több mint egy hónapja szerepel kiváló eredményekkel az észak-amerikai mozik műsorán Kathryn Bigelow rendezőnő talán legéltetettebb filmje, a THE HURT LOCKER. Az iraki háború egészen pokoli bugyraiba kalauzoló művet a Summit Entertainment most már közel országos szinten játszatja, s bár átlaga megsínylette a moziszám-emelést, még egy darabig a milliós heti bevétel fölött maradhat, ha jól taktikázik a forgalmazó.

A hétvégi összeredmény tehát magasan a tavalyi alatt alakult, amikor is az új, kínai múmia esett pofára Batman harmadik #1 hétvégéje mögött.

Ami jön
A nyár utolsó sikerre ítélt blockbustere kerül a mozikba. A Paramount az alakváltók után az elit katonákat hozza el a közönségnek a G.I. JOE: A KOBRA ÁRNYÉKÁban (meglepően jó első visszajelzésekkel), míg Meryl Streep és Amy Adams újra együtt látható a JULIE ÉS JULIA című filmben. Ezalatt a Universal utolsó koporsószegét is beveri az A PERFECT GETAWAY címre hallgató produkcióval.

A Top 10
1. Funny People ($22.7m/$22.7m)
2. Harry Potter and the Half-Blood Prince ($17.9m/$255.7m)
3. G-Force ($17.5m/$66.9m)
4. The Ugly Truth ($13.2m/$54.7m)
5. Aliens in the Attic ($8.0m/$8.0m)
6. Orphan ($7.5m/$27.1m)
7. Ice Age: Dawn of the Dinosaurs ($5.5m/$182.1m)
8. The Hangover ($5.2m/$255.9m)
9. The Proposal ($4.9m/149.0m)
10. Transformers: Revenge of the Fallen ($4.7m/$388.2m)

updated: 2009. augusztus 4. 7:37

Címkék

horror box office comedy judd apatow adam sandler children movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr24536973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Daemiaen 2009.08.02. 19:02:17

Koporsószeg? Nálam az A Perfect Getaway az egyik legvárósabb film. Persze Twohy rajongójaként ez nem is kérdés. :) Amúgy nem fog sokat bukni vele a Universal, lévén, hogy késő télen vette meg bagóért az amerikai forgalmazási jogokat (amúgy a tavaly óta az önállóság nélkül lévő, azaz a Warner által a New Line-hoz hasonlóan bekebelezett Rogue Pictures részére) az MGM-től mondván, hogy nem rossz a film, látnak benne fantáziát. Eredetileg március 13. lett volna a premierdátum, most ez. Nagyon tudnék örülni egy sleeper hitnek.

Ismeretlen_1068 2009.08.02. 19:14:27

a sleeper hit esélye jelen esetben szerintem elég csekély. viszont ha a múlt hetihez hasonlóan lehet kérni filmet, akkor a következő beszámolóban tessék megemlékezni a (500) DAYS OF SUMMER c. filmről. köszi! :)

Ismeretlen_82723 2009.08.02. 19:33:24

Kicsit még szélesedjen, majd akkor. Az 500 mozi volt a küszöb a THE HURT LOCKERnek is (amit legalább nagyjából belőhetne már valahová a Budapest Film). Különben meg marha sok mindent írtam ám erről is... :) Daemiaen, te mindig mindent vársz. :)

Daemiaen 2009.08.02. 19:56:56

Mert várni jó dolog. :) Csak ezt is hiába fogom. :(

Ismeretlen_82723 2009.08.03. 12:04:03

Két rekord a hétvégéhez: Harry Potter, a moziherceg - közel 4400 helyen játsszák, így a legszélesebb premier lett Észak-Amerikában Elsöprő Jégkorszak - nemzetközileg a legnagyobb bevételt elért animációs film lett, Némó bottal ütheti a nyomát

hahakocka 2009.08.03. 14:43:42

Jaja a Jégkorszak 3 hatalmas siker, nem hiszem hogy sokan gondoltak volna akár erre hogy 500 millió körül lesz USA-n kivül. HP6 most már 747.8 milliónál tart valószínűleg megfogja előzni de ki gondolta volna hogy a Dinókorszak3 :) ennyire megközelíti.

Ismeretlen_112472 2009.08.06. 14:04:25

Végre sikerült behoznom a lemaradásomat, és el tudtam olvasni a frankó leírásodat TheHun. Ezt is megértük: immáron linkeled a tavalyi beszámolódat emlékeztetőül. Szerintem ez egy mérföldkő! :) (Természetesen pozitív értelemben!) Gratulálok! A HP6-ot még mindig nem tudtam megnézni, de jövő héten 100% hogy beveszem magam az IMAX termébe másod vagy harmadmagammal. ;)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása