aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office magazin: blockbusterek magyarországon XI. Takács Máté
2009. július 24. 21:24:23

Kategória: 8 komment

2002 visszalépést hoz 2001-hez képest a sikerfilmek számának terén, de ma mindenképpen eredményes esztendőként kell értékelnünk. A mozik berendezkedése nem sokat változik az előző éves felállásból, ám mégis akad egy jelentős esemény: február végén nyílik meg a MOM Park mozija kilenc teremmel, felhelyezve a magyarországi térképre a Palace nevet, ekkor még egészen pontosan UCI Palace keresztséggel. A teátrum ma is közkedvelt célpont a szinkronizált filmeket eredeti nyelven preferáló közönség körében.

Az év húsz blockbusteréből tíz jutott az InterComnak, míg az előző fordulóban igen szép eredményeket elért UIP kénytelen beérni öt versenyzővel. Hozzájuk csatlakozik egy-egy bemutatóval a Budapest Film, a Best Hollywood, a Mokép és az FF Film is.

2002, 2/1

Az első félév bőséges kínálattal szolgált, de jó ideig még Harry Potter is kivette részét a mozgósításból. Egy hónappal az ifjú varázsló bemutatkozása után azonban valami olyasmi került a vászonra, ami nem csak a mozi történetébe ivódott bele végérvényesen, de a teljes XXI. századi kultúra számbavételekor sem megkerülhető pont is lett csakhamar. Nem volt azonban a mifelénk vezető útja rögöktől mentes: forgalmazó- és dátumváltozás is megesett, mire megkezdhette hódítását a magyarországi mozikban A GYŰRŰK URA: A GYŰRŰ SZÖVETSÉGE. Az InterCom filmje kaliberéhez méltó módon vetette meg lábát Közép-Európa földén, s már az első budapesti héten több mint 120 ezren jártak csodájára annak, ami egyszerre kínálta a legmodernebb számítógépes technika és legkimunkáltabb díszletek alkotta fantasztikus látványt és a külsőségek mögött rejlő örökérvényű tartalmat. Négy héten át vezérelte a toplista filmjeit Peter Jackson alkotása, de a stafétabot átengedése után is még egészen március végéig volt az első tíz tagja a fővárosban, s ez legalább olyan hosszadalmas idő, mint egy hobbitnak Mordor oda meg vissza. Az egy filmet mind felett végül a sötét helyett a szívükbe zárták a nézők, egészen pontosan 805 ezren, ami elegendő volt arra is, hogy a rendszerváltozás, azaz az InterCom és a (UIP-)Duna Film megjelenése óta eltelt idő 12 legjobbja közé bebocsátást nyerjen. Hogy e grandiózus nézőseregből vajh’ hányan forgatták kezükben a regényt magát is? Valószínűleg Harry Potterrel szemben irodalmi fronton is alulmaradna Zsákos Frodó a válasz ismeretében, de biztosra vehető, hogy a film sikerét követően számos új olvasót zsákolt. Folytatás egy év múlva, majdnem ugyanilyen lelkesedéssel. A Középföldéért vívott csaták még messze voltak a tetőponttól, mikor a szexcentrikus tinédzservígjáték újra a csúcsra juttatta a fogékony magyart. 17-én, vagyis alig két hónappal az AMERIKAI PITE 2. után hozta el a Best Hollywood az európai szellemiségben fogant CSAJOK A CSÚCSONt. A világhíresen szép magyar lányok tanúi lehettek, mivel kompenzálják világhíresen nem szép német társaik hiányosságaikat, bár nagy valószínűséggel a férfi közönség legalább akkora, ha nem nagyobb számban képviseltette magát. A majd' negyedmillió látogató szép lassan gyűlt össze, az egy évvel korábbi HANGYÁK A GATYÁBANt és mindkét EU-szabványos filmprodukció folytatását is magasan felülmúlva. Az izgalmi állapotokat tovább fokozta egy héttel később Cameron Diaz és Penélope Cruz, akik Tom Cruise-on kaptak hajba. A VANÍLIA ÉGBOLTon álomba szenderülő, a 200 ezret el nem érő, de semmiképpen sem lebecsülendő közönség hazaérve talán azon morfondírozott, hogy mindez a valóság volt, vagy csak álmodta, hogy jegyet váltott az idei évben nem sok vizet zavaró UIP első 2002-es nevezésére.


Februárban még mindig határozott léptekkel haladtak az orkon-bokron át mendegélő hobbitok, emberek, törpök és miegyebek, de ettől függetlenül csak úgy adogatták egymásnak a kilincset a nézőhad-várományos darabok. 7-én, a 33. Filmszemlét követő csütörtökön kezdődött meg egy újabb hosszú távra szóló sikersztori, ezúttal azonban saját gyermeket ölelt keblére a friss hazai termékre vágyó magyar. A VALAMI AMERIKA igen decens adatokat hozott már az első hét folyamán, de a továbbiakra mégsem utalt semmi. Az első műsorhéten, Budapesten gyűjtött 26 ezer jegyváltóból senki sem mert volna félmillió feletti végeredményre tippelni, elvégre az majdnem olyan valószínűtlen, mint az egyestől ötösig megjátszott lottón a telitalálat. A szájhagyomány és az abbeli öröm, hogy végre valami jót tettek le az asztalra az itthoniak a nagyközönségnek, hétről-hétre hol alig csökkenve, hol növekedve gyarapította a látogatókat, s még június végén is heti közel ötezer fővel képviseltette magát a film a budapesti élmezőnyben, ami box office szempontból több is mint Amerika. A Budapest Film 529 ezer eladott jegyet számlálhatott meg végül, Herendi Gábor rendező neve immáron nem csak a porcelán, de a hazai film bizniszében is topnév lett, Pindroch Csaba és Szabó Győző azóta is minden 2. filmben feltűnnek, a folytatás pedig már nem elégszik meg az éves 5. helyezéssel, igaz, elődjét nem tudja megfejelni nézőszámban. Valami amerikai vígjáték is a szorítóba lépett még február első hetében, ám a CSÚCSFORMÁBAN 2. csak árnyéka volt 1999-es önmagának, s bár az élen kezdett bemutatójakor, végül csupán kevéssel százezer nézőnek osztotta ki a jól megérdemelt pofont a Chan-Tucker páros, míg a harmadik epizód öt és fél évvel később már teljes érdektelenségbe fullad, s országosan, egész futása alatt csinál annyi nézőt, mint az első rész egy hét alatt Pesten és Budán, ami minden, csak nem csúcsforma. Brad Pitt és Robert Redford sem edzett eleget, hogy a KÉMJÁTSZMÁból a kötelezőn felül bármit is kihozzanak. A 14-én rajtolt, itthon is forgott politikai thriller nem sokkal haladta meg a múlt heti hongkongi banzájt, nem így a hét egy másik premierje. A Pixar negyedik produkciója is elérte hazánkat Bálint napján, s többen találták meg számításaikat a sikoltozó gyerekekből táplálkozó rémekben, mint az InterCom másik heti premierjében, a FIÚK AZ ÉLETEMBŐL című romantikus szenvelgésben. A SZÖRNY RT. a gyártó addigi legsikeresebb produktuma lett a hazai porondon, s a 353 ezer jegyváltó az éves hetedik helyre repítette a frászhozókra frászt hozó kisgyereket és pesztrálóit. A gyerekszobák sikolytartalmának kifosztása után a kaszinók pénzügyi megkönnyítésén volt a sor, hiszen a következő héten George Clooney és tíz cinkostársa hazárdírozott Vegasban, s tette mindezt olyan elegánsan, hogy az amerikai közönség után a magyar is megütötte nekik a főnyereményt. Az OCEAN’S ELEVEN - TRIPLA VAGY SEMMI hét nap alatt Budapesten ugyanannyi nézőt toborzott, mint a SZÖRNY RT., s bár az InterCom úgy találhatta, hogy a végelszámolásnál azért jó pár zsáknyi pénz hibádzott a bevételek összevetésében, Julia Roberts mellé 234 ezer hazai látogatót is megnyert magának Danny Ocean. Akadt olyan február 21-én, aki nem kifosztani akart másokat, hanem apró jótetteivel javukat szolgálni: a sikerfilmek között ritka vendég Mokép 2002-ben két európai produkcióval is aratott, s azt senki nem gondolta volna, hogy az AMÉLIE CSODÁLATOS ÉLETE annyi embert érdekel majd, mint a VANÍLIA ÉGBOLT. A 170 ezer néző összegyűjtése legalább annyi időbe tellett, míg egy kertitörpe körbeutazza a világot, s hogy ez mennyi is, azt csak egy matematikai zseni számolhatná ki. Nagy szerencsére, akadt a moziműsorban ilyen illető, hiszen február végén, még az Oscar előtt a UIP bemutatta a díjátadók egyik slágerfilmjét, az EGY CSODÁLATOS ELME című filmdrámát. John Nash-t nem a szépségéért, hanem az eszéért szerette meg a közönség és az Akadémia is, s bár Russell Crowe tettei most nem az örökkévalóban, hanem a saját fejében visszhangoztak, azért nem feledhető el, hogy Ron Howard filmje közel annyi zöldhasút termelt hazájában, mint a GLADIÁTOR. Ugyan itthon csak borravalót jelent a 2000-es év legnagyobb sikeréhez képest a 242 ezer néző, semmiképpen sem lebecsülendő eredmény egy ilyen filmtől. A legjobb film Oscar-díja tehát még számított a nézőknek, ahogy fog a következő évben is.

Márciusban még a februárinál is nagyobb választékot sorakoztattak fel a forgalmazók, s mind közül az InterCom volt ismét a legbőkezűbb, hiszen négy hét alatt nem kevesebb, mint kilenc filmet küldtek a ringbe. Rendre ki is fektette őket a közönség a százezer néző felé vezető úton, s csupán egy szívós versenyző akadt: Jack Black végre nem a legkövérebb jelenség volt a vásznon, legalábbis a néző számára úgy tűnt A NAGYON NAGY Őt nézve, s a Farrelly-testvérek hagyományaihoz híven, bár jóval kisebb spektrumon, a magyarban PA-DÖ-DÖ-vel súlyosbított vígjáték is szép sikerré vált, több mint 150 nézőt oktatva ki felszínről és belbecsről. Akadt még egy komédia, ami a felszínen tartotta magát huzamosabb ideig: decemberről halasztotta - jó szokásához híven - a Best Hollywood szintén a 21-ei hétvégére a BANDITÁK című krimikomédiát, amiben a magyar moziba járók országos cimborája, Bruce Willis svindlerkedett, s bár 109 ezer bűntársa pár évvel ezelőtt akár dupla ennyi is lehetett volna, ezt követő katonás megmozdulásai - az első csupán egy hónap múlva - már a süllyesztőbe sem lesznek érdemesek.


A tavasz középső havában az InterCom tovább sorozta a filmszínházakat hét premierjével, amik - karöltve a többi filmmel - egymástól rabolták a vásznakat, ám most mégis akadt több említésre méltó teljesítmény is. Odaát már PÓKEMBER ácsingózott fellépésére várva, mikor a Mokép prezentálta a magyar szuperhős-filmet: a HÍDEMBER az élen nyitott a toplistán az április 11-ei héten, legyűrve John Travoltát és egy Disney-kutyulmányt is, s a Lánchíd talapzatának szilárdságával állta a nézők ostromát az elkövetkezendő hónapok folyamán. A számos iskolásnak kötelező időtöltésként előírt filmvetítéseknek hála az újabb magyar történelemóra az egy évvel korábbi SACRA CORONÁt is lenyomta, s bár a HONFOGLALÁSnak nyomába sem érhetett, a közel 300 ezer látogató rendkívül impozáns eredmény, s csak remélni tudjuk, hogy nem őrültek meg túl sokan a nézőtereken az előadások alatt, mielőtt Széchenyi ugyanezt tette volna a vásznon. Egy héttel később Eddie Murphy kergette az őrületbe Robert De Nirót a SHOWTIME - VÉGTELEN & KÉPTELEN című vígjátékban, ami a tengerentúlon elhasalt, nálunk ellenben május kietlenségének hála végül maga mögött hagyta a százezredik nézőt is. A hónap végén, kevesebb mint egy évvel A MÚMIA VISSZATÉR hódítása után feltámadt egy újabb sok ezer éves egyiptomi törtető, A SKORPIÓKIRÁLY. A 2001-es sikerfilm alkotói gyorsan feledtetni akarták a nézőkkel a finálé nagy CGI-kupacát, ezért újfent hús-vér hőssé avatták The Rockot, aki számára karrierindítóként szolgált ezen akciófilm. Észak-Amerikában ugyan lemaradt a százmillióról, s nálunk is csupán homokszemként került a mozigépezetbe a nagy elődökhöz képest, ám a több mint negyedmillió jegyváltó újfent megmutatta, hogy a régi időkben játszódó kalandok közkedveltek az egykor kalandozó életmódot folytató magyarok körében. Chuck Russell, a VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI rendezője nem törölte el végképp a franchise-t: bő hat év múlva a múmia még visszatér.

Májusban két és fél év után ismét galaxisokra szóló felhajtás volt készülőben. A biztos becsapódás elől Jodie Foster is PÁNIKSZOBÁba menekült, s valamivel több mint százezren tartottak vele, majd egy hét síri csend következett. Nem akadt forgalmazó, aki a május 9-i héten közönségfilmet eresztett volna szélnek, hiszen az újkori magyar mozizás legnézettebb filmjének folytatása érkezett 16-án mindent elsöprő erővel. A STAR WARS II. RÉSZ: A KLÓNOK TÁMADÁSA egyetlen hét alatt 154 ezer nézőt vonzott csak a fővárosban, ami 30%-kal veri a BALJÓS ÁRNYAK 1999 szeptemberi rajtját, így igazán szép remények fogalmazódhattak meg a magyar filmforgalmazásban és persze az InterComban. A második heti érdeklődők azonban már 8%-kal kisebb számot mutattak az első részhez viszonyítva. A podracer sebességét rövidesen a vén Yodáéra váltotta a folytatás, ám ahogy a nagy jedi mesterben, úgy a filmben is maradt azért még szusz: Budapesten közel 400 ezren fordultak meg a nézőtereken, országosan pedig 812 ezer látogató foglalt helyet anélkül, hogy bármiféle jedi elmetrükkel kényszerítették volna rá. A BALJÓS ÁRNYAK nézőinek tehát 32%-a látta a puszta klónt a középső fejezetben, de távolmaradásuk ellenére 2002-ben is éves bajnokká lett a Star Wars-széria, mi több, a ’89 óta jegyzett all-time lista 10. helyére is felkapaszkodott, s azóta sem ütötték ki onnan. Újabb hét következett valamirevaló, nagyobb közönséget megmozgatni képes bemutató nélkül, majd 30-án előbújtak a forgalmazók az óvóhelyről. Bemutatkozott az SPI a magyar ugaron, méghozzá egy több mint egy éves, 4 Oscar-díjas alkotással. A TRAFFIC jó híre mellett a gyér kínálatnak és sztárparádéjának is köszönhette sikerét, s bár nagy torlódást nem okozott a mozik közlekedésében, megjegyzendő, hogy egy ilyen komoly témájú film a nyári melegben általában nem első választás. A drogügyletek egész nyáron folytak, s csak a fővárosban több mint 80 ezer fő nem maradt tiszta. A kábítószernél csak a szex okozhat nagyobb függőséget, ezért Josh Hartnett megfogadta, hogy cölibátust köt 40 NAP ÉS 40 ÉJSZAKA erejéig. A magyar nézőknek ellenben esze ágában sem volt ilyesféle fogadalmat tenni, így röviddel a CSAJOK A CSÚCSON sikere után felsorakoztak egy újabb menetre. A UIP vígjátéka már az első héten közel 30 ezer trófeát gyűjtött be Budapesten, s a továbbiakban is folyamatos érdeklődés övezte, míg végül országosan 242 ezren csatlakoztak az égi háborúból a nemek harcába csöppenő főszereplőhöz.


Júniusban beköszöntött a JÉGKORSZAK. A szokatlan időjárási jelenségre már két hétvégén át premier előtt is felfigyelhettek a vájt érzékűek, s bár igen barátságos adatok születtek akkor is, az ezt követő őrületet nem jelezték előre. A második hétvégét zárva már százezren hűsöltek a filmet játszó termekben - csak a fővárosban, amivel SHREK egy évvel korábbi csörtetését is sikerült némileg elhalványítani. A szószátyár lajhár nyelvpergéséhez hasonlítható iramban gyűltek az eladott jegyek, s duzzadt a nézőszám egyre inkább mamutméretűvé, az InterComnak pedig ezt látván cseppet sem fagyott arcára a mosoly, hiszen a film olyan bravúrokat hajtott végre, hogy miután két-két hétig trónoltak a következő hetek slágerei a dobogón, a JÉGKORSZAK hatodik hetében visszavette a fővárosi listán a vezetést. Az embergyermek visszakerült apjához, az 585 ezer látogató (akik közt minden bizonnyal bőven akadt embergyermek apjával) pedig olyan jól szórakozott, hogy az éves negyedik helyet adományozta a Motkánynak, ha már az áhított makkal nem volt mákja. A folytatások is bizonyítanak, a harmadik rész krónikája már “élőben” is nyomon követhető. Június második hetében a 2002-es év legbombasztikusabb sikere hálózta be az országot. A PÓKEMBER meghökkentő rekordok (114 milliós nyitóhétvége) hírével ért ide, egy képregényektől és hőseiktől általában idegenkedő országba. A nem túl biztató múlt azonban nem állt a várossegítő útjába, így két hétre magához ragadta a budapesti lista első helyét, hogy aztán meg se álljon az országos közel 300 ezer megmentett lélekig. Ez bizony kimagasló szám a műfaj korábbi és későbbi képviselőihez mérten is, hiszen az első kivételével az összes Batman-mozi is legyőzőre talált, Supermanről nem is beszélve, s Hulk, az X-Menek vagy Vasember sem merészkedik a tejfelescsáprágójú Peter Parker közelébe. Akad azonban valaki, aki nem riad vissza a megmérettetéstől. Hiába maradt alul a végén, a PENGE II. igazán figyelemreméltó karriert futott be, ahogyan elődje is. A június 27-én kezdődött haddelhaddban sok volt a vér meg a szívás is, és Penge kis híján otthagyta a vámpírfogát az előzőnél is félelmetesebb és nagyszájúbb ellenféllel vívott küzdelemben, de a nézők kivételesen comicus kedvükben voltak 2002 nyarán, így szintén két hetet engedtek a fénybenjárónak a fővárosi dobogó legfelső fokán. Az összesen 213 ezer látogató ugyan valamivel kevesebb az 1999-es első részt megtekintők számánál, de mindenképpen dicséretes eredmény, s az InterComot kivételesen erős hónaphoz juttatta. A harmadik epizód nálunk is az érdektelenség csúf jelenségébe fullad majd, így Wesley Snipest már nem köszönthetjük többet a sikerfilmek mezején. Nem csoda, hogy a magyarországi hiányokat adózási ügyeskedéssel próbálta pótolni.

2002 első félévének tíz leglátogatottabb filmje a végső országos nézőszám alapján így fest:
helyezés, film (végső országos nézőszám) forgalmazó

1. Star Wars II. rész: A klónok támadása (812 130) InterCom
2. A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége (805 085) InterCom
3. Jégkorszak (585 124) InterCom
4. Valami Amerika (529 187) Budapest Film
5. Szörny Rt. (353 608) InterCom
6. Pókember (294 936) InterCom
7. Hídember (294 427) Mokép
8. A Skorpiókirály (251 687) UIP
9. Csajok a csúcson (246 144) Best Hollywood
10. 40 nap és 40 éjszaka (242 956) UIP

folytatása következik

a cikksorozat első része (1997/1)
a cikksorozat második része (1997/2)
a cikksorozat harmadik része (1998/1)
a cikksorozat negyedik része (1998/2)
a cikksorozat ötödik része (1999/1)
a cikksorozat hatodik része (1999/2)
a cikksorozat hetedik része (2000/1)
a cikksorozat nyolcadik része (2000/2)
a cikksorozat kilencedik része (2001/1)
a cikksorozat tizedik része (2001/2)

a UIP-Duna Film támogatásával

Címkék

star wars box office george clooney lord of the rings russell crowe ice age spider man magyarvalosag box office magazin dwayne the rock johnson

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr884536941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hahakocka 2009.07.24. 22:44:39

A Gyűrűk Ura a legtöbbet eladott könyv, ha sorozatként nézzük úgy nem nehéz Rowlingnak első lenni 7 kötetével de a GYU először 3 majd 1 kötetben (1500 oldal jó nehéz volt :) ) jelent meg. Ezt vették meg 300-350 millióan. Nem 6-7 részt mint a Hp-k esetében. Szóval sokan olvasták. azért világszinten. ?) MO-n persze más lehet a helyzet, csak megjegyzésként írtam világszerte. Ma már ritka a 800ezer-1milliós nézőszám nem? Az internet sötét urai miatt, akik a filmekkel dobálóznak és nyitják meg a sötét utat mindenki előtt a filmek megtekintéséhez. :)

hahakocka 2009.07.24. 22:45:39

A Gyűrűk Ura a legtöbbet eladott könyv, ha sorozatként nézzük úgy nem nehéz Rowlingnak első lenni 7 kötetével de a GYU először 3 majd 1 kötetben (1500 oldal jó nehéz volt :) ) jelent meg. Ezt vették meg 300-350 millióan. Nem 6-7 részt mint a Hp-k esetében. Szóval sokan olvasták. azért világszinten. ?) MO-n persze más lehet a helyzet, csak megjegyzésként írtam világszerte. Ma már ritka a 800ezer-1milliós nézőszám nem? Az internet sötét urai miatt, akik a filmekkel dobálóznak és nyitják meg a sötét utat mindenki előtt a filmek megtekintéséhez. :)

hahakocka 2009.07.24. 22:46:38

Lol beakadt a net??? Mert egyszer nyomtam és kiírta hogy várjak. Vártam és benyomtam erre 2 lett. Pedig előtte 1 komment se volt. :)

Gonzo 2009.07.25. 00:29:03

a megnyitótól számytva 2 hónapot húztam le a mom-ban. aztán összeférhetetlenségre hivatkozva kirugtak. asszem akkor utáltam meg egy életre a plázákat. a mom jó mozi lenne, ha....ha....ha....nem is tudom. nem lenne olyan lélektelen és hozzáértők vezetnék. na jó, ez már elfogultság. de akkor is...

Ismeretlen_82723 2009.07.26. 16:50:40

Összeférhetetlenség? Megdézsmáltad a popcornt?

Gonzo 2009.07.26. 23:22:12

Nem: volt önálló gondolatom, és önálló munkát végeztem. és beszltam, hogy a managerek szarul végzik a munkájukat. hát ennyi. én és a kapitalizmus(=önelégült seggfej diplomás gyökerek dirigálnak a szellemileg fejlettebb, de papír nélkül lévő dolgozóknak) nem jöttünk ki azóta se egymással. persze nem is az én szellemi szintem volt az a hely :o) a 2 kolosy téri, azóta (HÁL ISTENNEK) bezárt cinema VIP mziban is voltam hónapig - a mom megnyitó előtt. ott 2. beszólt két ostoba szopott szájú qrva, 3.-nál felmondtam. 1 évre rá becsődölt (JUHÉ!).

thedistance 2009.07.27. 16:21:54

A cikksorozat 10. részét miért nem lehet elolvasni?:(

Ismeretlen_82723 2009.07.27. 18:26:27

Javítottam a hibát, most már lehet. [Eddig is lehetett, legfeljebb nem ezt a linket követve. :)]

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása