aeon flux

ready for the action now, danger boy?

depeche mode - tour of the universe, bp, 09-06-23 Angyalosi Ádám
2009. június 29. 18:31:46

Kategória: 15 komment

Az idei Depeche Mode koncert nem volt jó.

2006. június 12-én a brit zenekar zuhogó esőben, teltház előtt adott gyönyörűen megkoreografált és színészi profizmussal eljátszott koncertet a Puskás Ferenc Stadionban Anton Corbijn* nagyszerű vizuáljaival megtámogatva.

Három évvel később a körülmények adottak voltak: az eső ömlött, a helyszín megtelt, a műsor ismét előre betanult volt, Corbijn pedig ott ugrált a színpad előtt. Akkor mégis mi változott? Hajjaj, ezaz kérem: a nagy büdös semmi.

Dave ugyanakkor pörög a mikrofonálvánnyal, ugyanakkor rázza a seggét, és ugyanazokat a fáradt narcissztikus manírokat vágja be a közönség énekeltetésekor (mely mostmár kb az összes szám refrénjét jelenti: elfelejtettük a szöveget vagy csak ilyen lusták vagyunk?), a számok hangszerelése, mely 2006-ban még újszerű erőt kölcsönzött a régi daloknak, pedig teljesen ugyanaz, mint a Touring the Angel koncerten.

Az igazi probléma nem is ezekkel volt: szeretem azt a koncertet, a polcomon pihenő live cd-t már rengetegszer pörgettem a lejátszóban. De most néztem ezeket a fáradt, ráncos embereket a színpadon, és nem tudtam eldönteni, hogy ők vagy én unom jobban ezt a haknit, mely már az istentudja hányadik a Depeche Mode történetében. Az érzést tovább fokozta a legutóbbi pörgő-forgó mini-kivetítőket felváltó halálosan monoton háttérvetítés: Corbijn ezúttal néhány, egész számok kitöltéséhez kevés, de jó alapötletet (összeöregedő arcok, a peace jellé változó doomsday clock és mások) valósított meg közel sem izgalmas módon – az egyetlen kivétel talán a Strangelove érzéki videója, de a női közönség talán szívesebben nézte volna ott is a fél óráig egyhelyben álldogálló Dave-asztronautát.

Természetesen voltak elronthatatlan klasszikusok: az In Your Room – I Feel You kettős, az előbb említett Strangelove, vagy a mindig nagyszerű Personal Jesus most is jól szóltak, és jó volt olyan slágereket hallani, mint az It’s No Good vagy a Master and Servant. Rossz döntések is akadtak: a szerintem kiváló új albumról sikerült egy blokkban lejátszani a három leggyengébb dalt (Come Back, Peace és a lemezen is, de az éppen rákezdő esőben különösen gyötrelmes Jezebel), de az Angelről is bármit szívesebben hallgattam volna, mint a totál semmilyen Precioust.

Ha bővebben érdekel, hogy szóltak a dalok, tedd be a lejátszóba a Live in Milan dvd-t. Ugyanaz, csak ott még úgy tűnt, hogy van lelke a koncertnek, mostanra az is kiveszett. Az akciós csaj a legutóbbi koncert kritikájában már utalt arra, hogy egyre önismétlőbb formát öntenek a Depeche Mode koncertek hangulatkeltő elemei, de ezúttal konkrétan kopipésztelték az előző turnéjukat. Nem szép dolog.

Azt hiszem, a következő DM turnéra akkor fogok kinézni, ha Anton Corbijn előtte egyeztet a Rolling Stones műsorrendezőjével: Mick Jaggerék képesek voltak stílusosan megvénülni. Dave Gahan és Martin Gore viszont már szemmel láthatóan öregek ehhez a szarhoz. Tessék újragondolni. 

 

*aki még nem látta a LuMu Corbijn kiállítását, próbáljon meg eljutni a hét során: nagyon jó anyag.

Címkék

koncert depeche mode daesu

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr144536844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyé 2009.06.29. 19:05:08

Szerencsére a koncert nem volt ennyire rossz, szerintem örüljünk, hogy a kihagyások után egyáltalán volt... Januárban jobb lesz! Ok?

Ody 2009.06.29. 21:23:23

Remek koncert volt, hatalmasat tomboltunk végig. Aki értelmes írást akar olvasni ezzel kapcsolatban, annak ajánlom az alábbi kis szösszenetet. http://www.freestate.hu/site/article/art-enjoy-the-rain-live-in-budapest-2009/

KIRCSI-SA 2009.06.29. 21:49:35

Pff, mekkora lúzer vagy. In Your Room, I Feel You, Personal stb... A legérettebb számok a cserére. Ha neked a milánói dvd az etalon akkor csak gratulálni tudok...

don101 2009.06.29. 22:01:34

Téged is újragondolhattak volna anyádék,talán egy autistával kevesebb lenne ebben az igyis elb@szott országban!!!

Ismeretlen_108973 2009.06.29. 23:00:42

daesu: én szóltam. :) de gyerekek. 1. szabad véleménynyilvánítás van. ha neki nem tetszett, akkor neki rossz volt, kiélte magát az írásban, ennyi. nem tehet róla, hogy MÉG nem ismeri a "tisztelet" szó valódi jelentéstartalmát... 2. ae még 3. és 4. lábbal is taposta volna, mert ő MÁR nem fogja megismerni a "tisztelet" valódi jelentéstartalmát... 3. *holnapig megérlelem a tényleges mondandóm*

Luke 2009.06.30. 10:17:48

De jó hogy nem jössz a következő koncertre! Több hely marad nekünk tombolni és legalább helyetted egy rajongó tud eljönni. Amúgy meg tisztán látszik, hogy számodra 2006-óta létezik a DM. Elárulom 1980 óta zenélnek! Mielőtt írsz nézzél utána a munkásságuknak!

Ismeretlen_95523 2009.06.30. 10:42:23

Na, vajon mi lesz még itt a kommentekben? Nem irigyellek. Ja, és sose szerettem a DM-et, sose voltam koncertjükön, a rajongók hozzáállása és fanatizmusa viszont messziről is taszít. Érdekes volt ilyen kritikát is olvasni a koncertről, nem csak az elfogultat, ahol ha a DM szellent kettőt, akkor a rajongótábor elalél a gyönyörtől. :D

Ismeretlen_9654 2009.06.30. 10:42:24

nem személyeskedjetek, mert ki lesztek b*szba! a vélemény szabad. Luke: 2005-ben jött ki az angel, nem 2006-ban.

Ismeretlen_82723 2009.06.30. 11:50:28

Ejnye, mindenki álljon sorba egy kis modorért a kijáratnál. Mi ez itt, kérem?! Nincs itthon a macska, cincognak az egerek?

pimp 2009.06.30. 16:22:49

daesu egy pimp, period. KIRCSI-SA-t, don101-t és Luke-ot pedig várom a kijáratnál.

Luke 2009.06.30. 18:24:58

Dick laurent: Ki mondta hogy 2006-ban jött ki a PTA? Kiestél a padból amikor az olvasást tanították? Ejnye...

Ismeretlen_9654 2009.06.30. 18:41:54

Luke a 2006-os angel koncert méltatása feltételezi a 2005-ben megjelent album ismeretét.

Ismeretlen_62806 2009.06.30. 20:29:17

na, igaz, hogy alig látok a láztól (biztos vudu babát gyártottak a fanok), de válaszok szép sorban: Gyé: ok. remélem. KIRCSI-SA: az utolsó mondatodat nem tudom értelmezni, mert ezt egy szóval sem írtam. A fenti számokat pedig azért játsszák állandóan, mert jók, és abban igazat adok neked, hogy valóban unalmas állandóan meghallgatni ugyanazt a slágert, de a múltkori turnén előszedett rockosabb hangszerelés szerintem váratlan frissességgel ruházta fel ezeket a dalokat is. don101: javaslom, hogy nézz utána az autista szó jelentésének. Z: én állom az ostromot. a tiszteletről pedig annyit, hogy szerintem ez nem azt jelenti, hogy bármilyen szart tapsikolva fogadok az überalles idoljaimtól, hanem azt, hogy a milliós villáimért fizető közönségemnek próbálok valamit adni, és nem csak fölényeskedő módon teszek a fejükre. Luke: kiemelt állójegyem van a januári koncertre - ott találkozunk. A rejtélyes módon levont következtetésedről pedig annyit, hogy már a múltkori koncerten is a Photographicra tomboltam a legnagyobbat. zs.gothpunk: soha nem értettem, miért attól lesz valaki rajongó, hogy megeszik minden alibi haknit, amit koncert néven odatolnak az arcába. ezek nem istenek, hanem egyszerű zenészek, akiknek az a dolguk, hogy profin és lélekkel játsszanak. a többi csak az üres csillogás. dick, Hungarian, pimp: köszi.

Ismeretlen_89754 2009.07.01. 11:20:11

Nekem nagyon tetszett a 2006 márciusi és most ez is. Én nagyon örültem annak, hogy Dave legalább ennyire összeszedte magát! Egy ilyen betegség után meg főleg. A Master and servant meg aztán olyan egyedire sikerült itthon, mint sehol máshol. :) Nekem nem tűntek megfáradtnak ezek a fiúk, sőt, még úgy tűnt, hogy élvezik is az egészet. Persze Dave nagyon elfáradt a végére, sokszor elcsúszott a hangja, de ettől -nekem- ez még egy jó koncert volt. :) Az Angel turné dvd pedig tényleg nem az etalon koncertanyag a DM-től :) A blogomon megemlékeztem egy tök más szemszögből erről a koncertről (AE-hez képest) :) Akit érdekel, olvassa el.

Ismeretlen_1068 2009.07.05. 23:32:47

a fenti koncert 2/3-át azzal töltöttem, hogy végiggondoltam, milyen említésre méltó blockbusterek várhatók még az idén (kb. 3), mit kell még elintéznem a nyaralás előtt, van-e valamilyen rövidebb út a papp lászló és az aréna pláza között, ahol a kocsit hagytam (erre szívesen várnék választ), hogy a fenébe nem ázik át a kapucnis pulcsim, amikor nem is vízhatlan, és legfőbbképpen, mi a szart keresek én itt ebben az unottan ácsorgó, kiöregedett nézőmasszában, amihez a zenei ízlésemet nagy mértékben meghatározó banda unott és öreges játéka kínál passzentos zenei aláfestést. a másik 1/3-ban mintha némi élet pislákolt volna a színpadról, de a botrányos hangosítás miatt ebben sem vagyok biztos.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása