Van egy olyan érzésem, hogy nem létezik olyan ember a földkerekségben, aki valaha is nemet mondott volna Michael Baynek. Természetesen ehhez nem elég csak a megfelelő kérdéseket feltenni, meg is kell találni azokat az embereket, akik kellő méretű egóval és pénztárcával rendelkezzenek ahhoz, hogy saját létezésük megünnepléséhez Baytől rendeljenek tüzijátékot. Meat Loaf ideje talán lejárt, de Will Smith azóta is négysávos úton közlekedik, Spielberg pedig jelenleg is tenyerét dörzsöli, s valószínűleg már a könyvelőjét is utasította, hogy különítsen el 250 milliót a harmadik TRANSFORMERS-re. Minden bizonnyal az is hoz majd egy valag pénzt.

A közönségnek ugyanis szüksége van Michael Bayre, aki Hollywood negatív előjellel, mégis tisztelettel vegyes irigykedéssel kezelt szokásainak kvintesszenciája. Magyarul: brutális látványpékség, amely mind nagyobb és nagyobb kiflit gyárt, amíg csak bírjuk gyomorral. A legutóbbi fiesztát megúsztam enyhe hasfájással, most viszont sikerült visszaöklendeznem a film javát. És két és fél órányi bokákolás bizony sok a jóból.

A bajok ott kezdődnek, hogy a film nézése közben visszasírod az első részt, melynek a folytatás ugyan minden tekintetben felnagyított mása, mégis félelmetesen idegennek hat: no, nem Bay ezerszer kipróbált trükkjei, nem is az újrahasznosított cselekmény (a Kocka helyett ezúttal egy féregre emlékeztető Mátrixért folyik a hajsza: rém együgyü, rém igénytelen), még csak nem is a géppuskaszájú Shia "No-no-no-no-no" LaBeouf ámokfutása; ezek nem értek váratlanul, ellenben az az érzelmi szakadék, amely a vásznon zajló történések és a néző között húzódik, no, az nagyon tudott fájni.

Bár Sam Witwicky magas fordulatszámon pörgő ügyetlenkedései már az első részben is gyakorta felforrósították a biztosítékot, a figurának megvolt a maga bája, amibe lehetett kapaszkodni, hisz az egy robotos filmre beülő nézőben ott van egy kisfiú, aki nem tudja, mit mondjon a lányoknak. Ugyanakkor teljesen érthetetlen, hogy lehet ismét zavartan kerepelő gyépést faragni abból a csávóból, aki az első rész végén megmenti a világot, megszerzi a csajt és még az egyetemre is bejut, mi több, ki hinné el azt Megan Foxnak, hogy forró nadrágjában motort pimpelgetve attól fél, a fenti nerd majd jól megcsalja az egyetemen?!

Oké, a TRANSFORMERS 2 nem egy egzisztencialista dráma, hogy a valóság bármilyen gyökeret eresszen benne, viszont még AMERICAN PIE 5-nek sem üti meg a szintet, ugyanis a film rettenetesen próbál vicces lenni, de a "poénok" kínosan nagyokat hasalnak. Nem elég, hogy Michael Bay világában az egyetem kurvákkal és agyatlan sportolókkal van tele (plusz pedofil adjunktusokkal), de a filmet végigkísérő humorizálás szinte soha nem hagyja el az ágyék és a torok környékét: az előbbibe mindenfélét bele akarnak tuszkolni, az utóbbiból pedig más sem jön, csak a rinya. A legdurvább az egészben, hogy már rég az ülés alá süllyedtem kínomban, mikor feltűnt a színen John Turturro, s már neki is álltam szedni a sátorfám, mikor rádöbbentem, hogy az előző rész idegörlő karakterén ironizálgató fazon egészen elviselhetőnek tűnik Witwicky töketlen szobatársához vagy a Bumblebee komikus figuráját kiegészítő/leváltó Twins folyamatos szájkaratéjához képest. A szörnyülködést tovább fokozza, hogy immáron a Deceptionék között is van vicces fazon, értsd: olyan, amelyik meghágja Megan Fox lábát, s ezzel akar nála bevágódni. És arról még elfelejtettem szólni, hogy a megmosolyogtatóan excentrikus Witwicky-ősök helyett ezúttal egy vén kujon és egy agyatlan trippes banya szórakoztatja a népet ízléstelen megnyilvánulásaival.

Ezek után szinte biztos, hogy a REVENGE OF THE FALLEN írásába becsatlakozó (egyébként az ARLINGTON ROAD-ot jegyző) Ehren Kruger üzemeltette a kávéfőző gépet, s így kb. ennyiben ki is merült a szerepe.

Ami pedig a film modus operandiját illeti: a TF2-ben több tucat új robot tűnik fel, egytől-egyig kb. két percig érdeklik Michael Bay-t, aki aztán a vállrándítással kísérve teszi őket margóra, s ha a cselekmény elakad valahol, hát előrántja valamelyiket. Szóval ha az első részben gondot okozott a gépek beazonosítása, most inkább ne is erőltesd. Azért akadnak itt jellemek: vannak robotok, amelyek ejtőernyőt finganak a seggükből, mások csilingelő vasherékkel bírnak, ugyanakkor szerencsétlen Megatron (biológia óra Mchael Bayjel: a polipok 7 mérföld mélyen is vígan elvannak) büszke ellenfélből sunyi seggfejjé alacsonyodik, Optimus Prime pedig alig több különleges meghívottnál, akire utánfutóval kötik az érzelmeket, hogy mentsék, ami menthető.

A shanghai nyitány, egy erdős csihipuhi, valamint egy Decepticon, amit Giger is bírna (a helyében azért perelnék), mellett természetesen a trükkök és az utolsó 30 perc menti meg a filmet a vesztőhelytől: az odáig vezető érdektelen futkározósdi egy gigantikus összecsapásba torkollik, amely alapjaiban rengeti meg az egyiptomi piramisokat. Däniken tapsikolhat.