aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office hazai: a da vinci-kód 2. Takács Máté
2009. május 18. 18:14:20

Kategória: 17 komment

A magyar mozik bevételei, 2009. május 14 - 17.

A csúcson
Nagyjából így álltak hozzá a hét egyetlen multiplexes premierjéhez a magyarok, noha az ANGYALOK ÉS DÉMONOK 79,9 millió forintos nyitóhétvégéje 45%-kal kevesebbet jelent A DA VINCI-KÓD három évvel ezelőtti indulásánál. Ennek ellenére feltétlenül sikerként könyvelendő az InterCom bemutatója, s ennek több oka van. Nem pusztán az év legnagyobb hétvégi bevétele ez, de a szerda óta összegyűjtött 94,5 millió forinttal már az éves top 10-be is bekerült Ron Howard filmje. Továbbá, az alapul szolgáló regényt, ahogy máshol, úgy nálunk is jóval kevesebben ismerik, s a film körüli viharok is elmaradtak - ami azt jelenti, a felhajtás miatt kíváncsiskodók most távol maradtak, márpedig ez komoly faktor nálunk. Harmadszorra meg, a kedvező időjárás felett is diadalt aratott a film, ami nem sikerült korábban az amerikai listavezető SZÖRNYEK AZ ŰRLÉNYEK ELLENnek, és az X-MEN KEZDETEK: FARKAS sem tudott kiugrani a szimpla 'megfelelő' startok átlagból, a május 1-jei hosszú hétvége ellenére sem. Jól szemlélteti tehát azt az ANGYALOK ÉS DÉMONOK, hogy egy igazi eseményfilm azért tavasszal is képes kimagasló eredményre; ahogy tavaly az INDIANA JONES ÉS A KRISTÁLYKOPONYA KIRÁLYSÁGA, úgy idén az ANGYALOK ÉS DÉMONOK pályázik csupán 200 millió forint feletti bevételre ezen évszakból (ugyanakkor A DA VINCI-KÓD közel félmilliárdos bevételétől távol végez majd); 2009 eddigi legszélesebb premierje (44 kópia) a napokban teljesíti is a 100 milliós határt.

Korábbi filmek
A korábbi nagyköltségvetésű mozik, melyek Észak-Amerikában 150 millió dollár körül járnak, feleztek a hétvégén idehaza. A korrekt kilövés után a STAR TREK 53%-ot veszít erejéből, s összbevétele még nem éri el a 45 millió forintot. Pont kétszer ennyit költöttek a magyarok eddig a FARKASra, ami harmadik hétvégéjén 10 millió forintot hozott az InterComnak - éppen ezerrel nézték többen ugyanekkor az X-MEN: AZ ELLENÁLLÁS VÉGÉt, bevételi előnye pedig a 2006-os epizódnak 11 millió forint. A filmnek még legalább 2-3 hétvégébe kerül a 100 millió teljesítése.

Megőrizte negyedik helyét a HANNAH MONTANA: A FILM. A Fórum családi mozija 70 felett jár már, mind milliós bevételben és ezres nézőszámban. A UIP két másik, a top 10-ben szereplő filmje, a KETTŐS JÁTÉK és a SPANCSEREK szinte ugyanannyi nézőt érdekelt eddig, noha előbbinek erre egy héttel kevesebb ideje volt; akárhogy is, a 37-38 millió forintos bevétel mindkét - szinkronizált - film esetében csalódás. A két élőszereplős produkció között két 3D-s animációs mozi áll: a SZÖRNYEK AZ ŰRLÉNYEK ELLEN elérte a százezres nézőszámot, amihez az emelt helyáras vetítéseknek köszönhetően 130 milliós bevétel párosul - ezzel most még a bronzérmet birtokolja a MADE IN HUNGARIA és a VOLT mögött. A LÉGY A HOLDON tizenegy nap után sem érte el a tízezer látogatót, mialatt az ÁLOM.NET gyanúsan makacsul tartja magát a legjobb 10 között, most épp a lista legalacsonyabb csökkenését produkálva; 36 milliós bevétele azonban töredéke csupán az utóbbi idők két magyar blockbusterének, amik mellé vélhetően ezt is szánták az alkotók.

A hétvégén 115 ezren látogattak el a legközelebbi filmszínházba a top 10 filmjeire (62%-uk az ANGYALOK ÉS DÉMONOKat nézte meg), ami nem kevesebb mint 155%-os emelkedés 2008 azonos hétvégéjéhez képest. Ez egyébként nem nagy bravúr, hiszen tavaly ilyenkor mondott világraszóló csődöt a SPEED RACER - TOTÁL TURBÓ mindössze 3,5 milliós nyitányával, amit 10 millió forint fölé nyögött, mielőtt végleg kifulladt.

Ami jön
A jövő héten újabb világpremierrel kedveskedik nekünk az InterCom. Az ÉJSZAKA A MÚZEUMBAN 2 egy sereg, a magyar közönségnek jobbára semmitmondó történelmi személy megelevenedését ígéri az előzetesben, valamiféle sztorivázat fel sem festve. Hogy az ismétlésre csábítás elegendő lesz-e az első rész 40 millió forintos nyitányának legalább megismétlésére, az egy hét múlva kiderül. Aki nem bírja ki csütörtökig, már szerdán éjfélkor élvezheti Ben Stiller vicceit néhány multiplexben. Aki pedig valami igényesebbre vágyik, annak Mickey Rourke viszi be megkésett ütéseit A PANKRÁTORban, de James Cameron is felbukkan újra a porondon 2003-as IMAX-filmjével.

A Top 10 (csütörtök-vasárnap; forintban)
1. Angyalok és démonok (79,9m/94,5m)
2. Star Trek (11,8m/44,8m)
3. X-Men kezdetek: Farkas (10,1m/88,2m)
4. Hannah Montana: A film (6,2m/71,0m)
5. Kettős játék (4,7m/38,8m)
6. Szörnyek az űrlények ellen (3,6m/130,1m)
7. Légy a Holdon 3D (3,5m/9,2m)
8. Spancserek (3,3m/37,7m)
9. Álom.net (2,7m/36,2m)
10. Miért éppen Minnesota? (2,4m/25,0m)

a UIP Duna Film támogatásával

Végezetül pedig néhány pillanatkép arról, hogyan is álltak a nagyobb mozik hétvégi foglalásai az ANGYALOK ÉS DÉMONOK vetítései előtt egy-két órával. Képek a Corvin, a Sugár, a fővárosi és egy vidéki Cinema City, illetve a Palace Cinemas virtuális termeiről az ELOLVASOM mögött.

Végezetül pedig néhány pillanatkép arról, hogyan is álltak a nagyobb mozik hétvégi foglalásai az ANGYALOK ÉS DÉMONOK vetítései előtt egy-két órával. Képek a Corvin, a Sugár, a fővárosi és egy vidéki Cinema City, illetve a Palace Cinemas virtuális termeiről.

Címkék

star trek box office intercom wolverine x men magyarvalosag uip duna film box office hazai

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr254536665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

solfilo 2009.05.18. 19:01:49

Húúú, nagyon klassz ötlet ez a foglalási körkép! :DD Nem rossz az A and D teljesítménye, de majd az Ice Age 3 és a HP6 megmutatja, hogyan kell felvenni a versenyt az időjárással.

Ismeretlen_82723 2009.05.18. 19:39:12

Akkorra már nem lesz nagy cucc a jó idő, csak így a kezdete az, ami ellenállhatatlan. Amúgy a Sugár az egy nagyon durván kihasznált mozi. Tavaly nyáron ott mammamiáztam, ráadásul szombati napon, és hát..szóval egy tűt se.

Ismeretlen_1068 2009.05.18. 20:05:19

off: az elolvasom mögé a cikket magát is rakd be, kérlek.

Seraphin84 2009.05.18. 21:19:37

Sugár menő

Ismeretlen_112472 2009.05.18. 22:50:06

Köszi TheHun ismét! :) Nagyon kíváncsi leszek a Transformers, vagy a Terminátor teljesítményére. (A HP6 nézettsége szerintem egyértelmű, így arról inkább nem is elmélkedek.) James Cameron-nak az IMAX-os filmje az a Titanic-os lesz igaz?

solfilo 2009.05.19. 08:47:23

Amennyiben a Sugár eszméletlen kihasznált, s az Aréna mozi is eldöcög, akkor utóbbi melyik moziból vett el nézőket? Csak mert ugye a bp-i nézettség csökkent tavalyhoz képest. A Sugáron nem vagyok meglepődve, hogy szalad, az Örs környékén sokan laknak, nagyon sokáig egy mozi sem volt arra felé, a Pólus messze van, s aki kijjebbről jön, az meg is áll az Örsön, minek menne tovább. Jah és kevés terem van, 5, azt nem olyan nehéz megtölteni ilyen külső körülmények mellett. Arra leszek kíváncsi, hogy az új Cinema City mozi hogy fog hasítani, ha fog egyáltalán. (A Budai Skála helyén, az Allee)

Ismeretlen_82723 2009.05.19. 08:53:19

Az Aréna az IMAX termével döcög el, a többi elég gyakran kong az ürességtől. Szóval nem vett el, hanem unikumával külön vonzza a népet. Persze ilyen filmeknél, mint az A&D, a többi terem is megtelik. Új Cinema City? Erről nem hallottam. Pedig kettőt is bezártak már korábban...

Daemiaen 2009.05.19. 09:44:19

Igen, 13 termes Cinema City lesz a budai Skála helyén épülő lájfsztájlszentörben. Nyitás elvileg novemberben.

Ismeretlen_1068 2009.05.19. 11:53:17

arra megfordul egyáltalán valamilyen komolyabb tömegközlekedési járat?

Daemiaen 2009.05.19. 13:06:18

Tömegesen autók, amúgy pedig a 4-es villamos végállomása.

Ismeretlen_1068 2009.05.19. 13:14:39

hmm, azt hiszem, nem lesz belőle kedvenc mozi. amúgy is júniustól 3 megállóra költözöm a MOM-hoz (a legjobb budapesti mozihoz). :)

Daemiaen 2009.05.19. 13:43:03

MOM és Aréna. A legjobb hang viszont továbbra is a Duna Plaza pirivilégiuma.

Ismeretlen_1068 2009.05.19. 13:45:34

ez nem vitás. csak ott jó szarok az ülések. :(

solfilo 2009.05.19. 20:01:34

Az új Cinema City nincs rossz helyen. Mellette a piac, 4-es villamos végállomás, 4-es metró megálló és közelebb a Móricz körtér gyalog, mint az Aréna a Keletihez. Én nem szeretem a MozimaxiMOM-ot, nagyon nem tetszik a hang, s Cloverfield alatt erősen lehetett hallani a légkondit. Bár a Pepsi teremhez még nem volt szerencsém. Mi történt a Duna Plázával? Nem tudjátok, miért zártak be 4 termet? (tényleg ott a legjobb a hang.) Új kedvenc az Aréna, a nem 3D-s digitális vetítéseivel! Kár, hogy leszoktak róla, Wall-E csodálatos volt így...

Daemiaen 2009.05.20. 09:25:33

Az történt a Duna Plazával, hogy a kutya nem jár már oda, így pedig luxus volt a 11 terem.

Ismeretlen_1068 2009.05.20. 09:29:31

szellemtanya a DP, sajnos, amit nagyon-nagyon sajnálok, ugyanis rengeteg kellemes emlék fűződik hozzá, pl. az első multiplex élményem 1996-ból. ez volt a RANSOM c. film. azt hiszem, 320 ft volt a jegy. egy kisebbfajta vagyon. :)

solfilo 2009.05.20. 11:35:22

Sejtettem, de nehéz volt elhinni. Azt hittem, csak azért csinálták, hogy a Westend kihasználtságát növeljék. (Bár gondolom pont miatta szellemtanya a DP) Érdekes, hogy HMPLX időkben fővárosi top 3-4 volt a DP. Gyűrűk ura 3, SW 3, HP 5, stb. csomó blockbustert néztem A Nagyteremben! :) Kár...

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása