Ismét kikötött a Titanic és kezdetét vette a 11 napos non-stop mozimaraton, remélhetőleg sok értékes alkotással. Nézzük, hogyan is telt az első nap.

Sajnos Borat most nem tudott eljönni, de sikerült rávennie a Kazah Cenzúrásái Hivatalt, hogy a Rekitir (A behajtó) című gengszterfilmet nevezzék a fesztiválra és ezáltal képviseltessék magakut a soknemzetiségű mezőnyben. Főhősünk Szaján sosem volt jó tanuló, de a box mindig is érdekelte és fiatalkorától fogva megmaradt neki elsőszámú szerelemnek. Az évek előrehaladtával egyre jobb eredményeket ért el a ringben és egy szép napon felfigyelt rá Ruszlan, a helyi pénzbehajtó, aki munkát ajánlott neki. Rövid mérlegelés után Szaján úgy döntött, hogy csatlakozik Ruszlan "családjához" és kamatoztatja sportolói múltját, meg is bizták őt a védelmi pénzek beszedésével. Ruszlan "üzelete" idővel egyre jövedelmezőbbnek bizonyult, de az ismertségnek megvannak a maga hátulütői, főleg ebben a szakmában. A szokásos gengszterfilmes sablonok szinte kivétel nélkül visszaköszönnek, mégis annyira megnyerő a film egyszerűsége, hogy nem tudok rá haragudni. Az ilyen és ehhez hasonló párbeszédek miatt érdemes megtekinteni A behajtót: (Ruszlan és Szaján ülnek a szobában, háttérben klasszikus zene szól) - Szomorú ez a zene. - Nem szomorú, komoly.

A fesztivál nyitófilmje az olasz Gomorra volt, ami a nápolyi maffia (Camorra) működéséről rántja le a leplet. Pontosabban csak próbálkozik vele, ugyanis a híresztelésekkel ellentétben szó sincs semmiféle műfajdefiniáló mesterműről. Hiába megnyerő a dokumentarista stílus, de az 5 szálon futó cselekmény képtelen összeállni egy kerek egésszé, az antipatikus és jócskán alulírt karakterek csak növelik az elhibázott narratíva által keltett közömbösséget. Ha már a játékfilmes forma mellett döntöttek, akkor nem ártott volna hozzá egy épkézláb forgatókönyv vagy a könyv alapján készíthettek volna egy tisztességes dokumentumfilmet. A Gomorra a maga 137 percével semmi olyat nem mutat, amivel eddig ne találkozhattunk volna jobb megvalósításban, ezt pedig néhány jól sikerült jelenet kivételével (a lenti képen látható az egyik) sajnos rendkívül unalmasan és érdektelenül teszi.

A nap végére maradt a Der Knochenmann (Csontdaráló) című, műfajilag nehezen behatárolható osztrák film. Aprólékosan kidolgozott karakterek, váratlan fordulatok, groteszk jelenetek, látatlanba egy ízig-vérig dán mozi képe körvonalazódott, azonban nagy meglepetésemre egy német nyelvű mozgókép nyújtotta mindezeket. Wolfgang Murnberger alkotása leginkább a Kiss Kiss Bang Bang-gel és az In Bruges-zsel rokonítható, egy elképesztően cinikus ex-nyomozó nem mindennapi kalandjait meséli el, nagy adag fekete humorral és kellemesen beteg momentumok tömkelegével. Már meg is van az egyik idei titkos favoritom, ha lehetőségetek van rá, akkor mindenképpen tekintsétek meg ezt a remek kis mozit, ha másért nem, akkor Gryllus Dorka miatt.