Hájpolt brit elsőfilmesek rovatunk legújabb részét olvashatják. Írhatnék horror rendezőket is, de a Hunger (bár címe ideális lehetne egy hi-concept gorefesthez) legfeljebb társadalmi és lelki szinten sokkol: középpontjában a bebörtönzött IRA aktivisták 1981-es éhségsztrájkját vezető Bobby Sands életének utolsó hat hete áll. Gyűlölettel, megaláztatással és reménytelenséggel teli hat hét.

Ha a műfajt nem is, a kezdőkhöz képest meglepő tehetséget Steve McQueen (nem vicc, komolyan) is osztja a blog hasábjain korrában tárgyalt honfitársakkal (mínusz a szamárverő, ugye): fantasztikus stílusérzékkel, rémisztően magabiztos ecsetvonásokkal festi meg a börtönlét mindennapjait; helyenként az őröket, máshol a rabokat helyezi előtérbe, de nézőpontja valójában végig kívülálló marad (és így rendkívül manipulatív – tehetségét mutatja, hogy nagyrészt sikeresen).

A cselekmény és a stáb bravúrjai egyaránt a film negyvenhatodik percében érik el csúcspontjukat egy negyed órás, statikus, vágás nélküli snitt formájában: az Eden Lakeben is látott Michael Fassbender visszafogott, mégis rendkívül maradandó alakításának köszönhetően egy nyugodt (bár néhol mesterkélt), a végső beletörődést feltáró dialógot hallgatva figyelhetjük szívünk fokozódó dobogását – az elkerülhetetlennel való szembenézés paradox módon a hívő papot és a végkifejlettel tisztában lévő nézőt is képes meglepni.

A film fájóan elégikus hangvétele és jólesően kényelmes tempója leginkább a Propositionra emlékeztet, de Nick Cave szkriptjével ellentétben a forgatókönyv néhol csapongó,és a kelleténél egy-kétszer többször visz végbe radikális váltásokat. A cselekmény ívét nagyrészt a sztrájk előzményei teszik ki: ez nagyszerű döntés volt, hiszen ember legyen a talpán, aki egy 60 napja éhező férfit képes hatásvadászat nélkül bemutatni: McQueen tapasztalatlansága az utolsó fél órában meg is jelenik, de ez kevés ahhoz, hogy igazán megtörje a film menetét.

A Hunger olyan, mint egy magabiztos kézfogás: pontosan tudod, hogy lesz vége, de egy pillanatra mégis képes meglepni. És bár hamar elfelejted, a következő találkozást nagyon várod majd.