A kőgazdag Helge Hansen 60. születésnapja alkalmából összecsődül a család az ünnepelt kastélyában, hogy lerójja tiszteletét a családfő előtt. Az eseményt kissé beárnyékolja Helge egyik lányának közeli halála, de az igazi sokk akkor jön, mikor Helge három élő gyermekének legfiatalbbika, Christian meghökkentő bejelentést tesz beszéd gyanánt. Egy normális családban ilyenkor elszabadulna a pokol, de a kékvérű Hansenek nem erről híresek. Most még.

Thomas Vintenberg FESTEN című filmje arról híres, hogy nem csupán az első dogmafilm, de egyben a legjobb is. Hozzáteszem, nekem még nem volt hozzá szerencsém, mivel DVD-n nem jelent meg, mozik nem játsszák, a tévé... nos, az egy olyan médium, ami nem áll hozzám túl közel.

Úgy általában a színházzal is így vagyok: a kényelmes életterét és öltözetét feszengésre és nyomorgásra cserélő ember kénytelen hosszú órákat eltölteni gyakorta középszerű színészek és fantáziátlan díszletek társaságában. Persze, ez csak előítélet; ha a darab jó, akkor egy pillanat alatt elfelejted a tömött sorokat, a 30 fokos meleget, a meghökkentő(en rossz) rendezői bravúrokat és szögletes színészeket. AZ ÜNNEP tényleg erős anyagból dolgozik, amely morbid és kendőzetlen, tragikus és komikus, egyszóval a bűze zamata eltéveszthetetlenül dán.

Még a főszerepet alakító Kamarás Iván robotpilóta szerű "alakítása" és a rendezőként egyre ismertebb (és kétségkívül elismertebb) Eszenyi Enikő félresikerült megoldásai sem tehetnek be az élménynek, ugyanis minden egyes Kamarásra jut egy Pindroch Csaba (ez a fazon zseniális, ezen nincs mit szépíteni), a csápoló Hegyi Barbaráért pedig kárpótol Hegedűs D. Géza csigolyropogtató hűvössége. És amikor Eszenyi érzi a jelenetet, akkor nagyon érzi: bámulatosan jól koreografált például az a jelenet, melyben egy dupla ágy körül egyszerre három különböző szcéna zajlik, mintha három különböző síkot vetítenének egymásra.

A szürreális(nak szánt) víziójelenetek, melyben Christian a múlt szellemeivel és saját démonaival küzd, nem igazén működnek, ráadásul szükségtelenek, mivel az igazi tragédia tükörországon innen zajlik, méghozzá alattomos belső tűzzel, melyhez nincs szükség sem effektusokra, sem zenei aláfestésre, csak jó színészekre és egy nézőpontra, ahogy azt egy működőképes dogmafilmtől is várnál.