aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: arrivederci amore, ciao (2006) Angyalosi Ádám
2009. január 13. 06:07:33

Kategória: 5 komment

Michele Soavi filmjének (anti)hőse egyszerű dologra vágyik: a börtönből kijutva szeretne visszailleszkedni a társadalomba. A folyamat hasonlóan letisztult: mindössze zsarolás, rablás és gyilkosság szükséges hozzá. Az Arrivederci amore, ciao egyszerre gúnyosan cinikus és hűvösen objektív mozi: helyenként Kubrick legjobb pillanatait idézi, máskor Fincher rideg képeire emlékeztet (az operatőri munkáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni), a gengszterlét bemutatása pedig Scorsese montázsait iskolázza le - zene, vágás, fényképezés: mind hibátlan. A színészvezetés és a főszereplők játéka is példás: Alessio Boni egyszerre számító, kíméletlen rohadék és szimpátiát keltő tragikus hős, Michele Placido pedig a világ legnagyobb szemétládáját alakítja az őt sakkban tartó korrupt rendőr szerepében.

Soavi az ember és a klasszikus értékek helyét keresi a mai világban, és a lelkiismeret csírájától is mentes Giorgio történetét elnézve a férfias becsület és a női romantika is letűnt korok maradékainak tűnnek: az érvényesülés és a beilleszkedés csak az ördöggel való lepaktálás után lehetséges (akár képletesen beszélünk, akár Placido Aneddáját tekintjük az antikrisztus megtestesülésének), Giorgo csak a pusztítással építheti újra identitását. A film végén még megkísérel egy kétségbeesett próbálozást lelke összefoltozására, de ez a rövid elbizonytalanodás is sokba kerül neki: az erkölcsösség a modern férfinak nem válhat javára. A pillanatnyi zavar utáni introspekció és önelfogadás egyszerre rémisztő és felszabadító (még ha helyenként hajszálnyit didaktikus) katarzishoz vezet: ritka manapság az ilyen.

Az egész filmet áthatja valami leírhatatlanul magabiztos maszkulinitás: a ritkán feltűnő nők áldozatok, elnyomott, kihasznált lények, de a forgatókönyv ambivalenciája talán itt a legerősebb, hiszen az erkölcsi fölény végig az övék marad. Ne higgyük azonban, hogy ez a diadal jelent valamit; Soavi kompromisszumok nélkül, hajszálpontos ívű narratívával, (nem túl) egyszerű szimbólumokkal és nagyon sokáig velünk maradó képek segítségével vázolja fel a magától értetődő, de a lelkiismeret által nehezen elfogadott igazságot: a pisztoly csövébe nézve baszhatod az ideáljaidat.

Címkék

kritika thriller michele soavi eurocinema daesu 9csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr1004536206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2009.01.13. 08:14:18

apropó placido: az ismeretlen megvolt már? ott is elég címeres, ráadásul fel se lehet ismerni - legalábbis én két polip-rajongó társaságában néztem meg a minap, s mindkettő kamillázott a feliratoknál. :)

Ilum 2009.01.13. 14:32:35

Örülök, hogy neked is tetszett :-) Két észrevétel: érdekes, hogy formanyelvilag te sem az olasz gyökerekhez (nem, nem úgy...) viszonyítasz, bár nálam ez egyértelműen műveletlenségből fakadt. Továbbá tök kiváncsi vagyok, hogy változik ezeknek az értékválság-filmeknek a recepciója, értelmezése évek múltán. Mostanában (?) igen sok szerző fókuszál erre (elég csak a tavalyi két nagyágyút emlegetni), érdemük vitathatatlanul annak a bizonyos, naiv morális origónak a megkérdőjelezése, amit a puska csöve valóban faszán takar. De volt-e valaha funkcionális "férfi-becsület", "női romantika", vagy csupán korabeli (mindenkori...) pr-bullshit és utólagos idealizálhatnék ötvözete az egész? .m.

padi 2009.01.13. 15:44:23

Nagyszerű kritika,nálam abszolút az évtized filmje.

ringsider · http://geekz.blog.hu 2009.01.14. 16:19:02

Ilum! abszolút európaiak a gyökerek szerintem, az említett amerikai rendezőkre nem aszociáltam! A zene és akép ilyen összhangja európai dolog, Fincher és főleg Scorsese kurva jól használja a zenét, de főleg hangsúlyokra, hangulatokra, nem „mesélésre"... most őszintén, mi másról lehetne beszélni? az idei év szinte összes nagy filmje erről mesélt, a Redbellt pl a másik végpontból, de ugyanerről szól...sőt még Craig Bond-ja is! A film zseniális, btw...:-)

Ismeretlen_62806 2009.01.14. 16:38:54

ae: rajta van a megnézendők listáját, de még nem szereztem be, igyekszem.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása