nem tudom, mit gondoljak guy ritchie legújabb filmjéről. tulajdonképpen semmi újat nem hoz, de azt a régit legalább egészen jól. ugyanazok - egyébként többnyire jó - a karakterek, ugyanaz a dramaturgia, a jól megszokott vágások stb. olyan nagy hibái nincsenek, de nem egy többször újranézős film. ki kell emelnem tom wilkinsont, aki hihetetlenül nagy ripacs, egy idegesítő műműájer. gerard butler ellenben egészen cool.

összességében nem találok komolyabb fogást a rocknrollán, két tényező viszont nagyon zavart. az elsőt betudhatjuk az én defektemnek is, de nem kizárt, hogy te is így vagy vele. őszintén szólva, nekem már kezd elegem lenni, hogy minden második filmben az orosz maffia szerepel. az ábrázolásmód körülbelül annyira érdekes XXI. század első évtizedének a végén, mint az olasz maffia a filmvásznon - semennyire. a filmesek kifogytak az ötletekből, ami elég durva egy olyan tehetséges írőtól, mint ritchie.

a másik gondom a film rapszodikus voltából ered, ami abba nyilvánult meg, hogy miközben néztem vagy kurvára röhögtem (kergetőzős móka, sebmutogatás) vagy csak komoly erőfeszítések árán voltam képes figyelni. kicsit keserű szájízt hagy ez a csapongó minőség.

egyre biztosabb vagyok benne, hogy guy ritchie olyan, mint a legjobb karakterszínészek, csak ő éppen rendezőben. egy műfajban érzik igazán jól magukat, de abban nagyon. nem baj, ha a karakterszínészeket szeretem, akkor a rendezőket is.