aeon flux

ready for the action now, danger boy?

visszapillantó: foglalkozása: riporter (professione: reporter, 1975) Zalaba_Ferenc
2008. augusztus 12. 12:13:06

Kategória: 33 komment

Egy szakmájába belefáradt, de még „nagy név”-nek számító tévériporter egy sivár afrikai szállodában holtan találja szobaszomszédját, aki külsőleg valamelyest hasonlított rá. Hirtelen ötlettől vezérelve személyazonosságot cserél vele, és máris egy új, izgalmasnak tűnő élet kezdődik számára. Michelangelo Antonioni 1975-ben bemutatott filmjében azonban nem a cselekmény külsődleges fordulatai az igazán érdekesek, hanem a főhős individuális válsága, annak okai és következményei.

Tecnicamente dolce
A Foglalkozása: riporter előzményei az 1960-as évek végére nyúlnak vissza. Antonioni az évtized közepén 3 filmre szóló szerződést kötött az MGM-mel, és ezek közül mindjárt a legelső alkotás, a Nagyítás (1966) világsikert aratott. A Zabriskie Point (1970) fogadtatása azonban már korántsem volt annyira lelkes, kereskedelmi szempontból pedig egyértelműen bukás volt. A tervezett harmadik produkció forgatókönyve az ismert olasz író, Italo Calvino egyik műve alapján készült, s a Tecnicamente dolce munkacímet viselte. Antonioni a film főszereplőjének Jack Nicholsont választotta, aki épp akkoriban vált ismertté a Szelíd motorosok (1969) című drámával. A női főszerepet egy teljesen ismeretlen színésznőnek, Maria Schneidernek szánta. (Nicholson egyébként a ’60-as évek közepén Párizsban járt, ahol megismerkedett Schneiderrel, sőt el is jegyezte.) 1971 nyarán a rendező és a főszereplők elutaztak a dél-amerikai dzsungelbe a forgatás előkészítésére. Carlo Ponti producer azonban úgy találta, hogy a vállalkozás költséges és túlságosan rizikós, ezért lefújta a produkciót. Amolyan kárpótlásként felajánlotta Antonioni számára Mark Peploe novelláját. A rendezőnek eleinte nem nagyon tetszett a történet, de aztán megbarátkozott vele, és a szerző, valamint Peter Wollen társaságában megírta a forgatókönyvet, melybe beleszőtte személyes élményeit is. Az MGM a Zabriskie Point bukása után már óvatosan viszonyult Antonionihoz. Nem lehetett azonban figyelmen kívül hagyni, hogy Jack Nicholson az Öt könnyű darab (1971) című filmjével megerősítette pozícióját az új sztárok sorában, ráadásul időközben Maria Schneider is világhírű lett Bernardo Bertolucci Utolsó tangó Párizsban (1972) című hírhedt művének köszönhetően. Nicholson felhasználta a befolyását Antonioni érdekében, és az MGM végül vállalta a Foglalkozása: riporter finanszírozását, mert a cég illetékesei azt hitték, egy fordulatos thriller készül a forgatókönyvből.



A helyszínek és a közös munka
A film minden különösebb hírverés nélkül készült, valószínűleg 1973 nyarán. Forgattak Algériában, az NSZK-ban, Angliában és Spanyolországban. Az egyik spanyol helyszín Barcelona volt, az ország kereskedelmi központja: itt található a Les Rambles, Európa legrégibb és legfestőibb utcáinak egyike, ahol szintén forgattak. Nicholson és Schneider egyik találkozásának helyszíne a Palaccio Guell múzeum volt. A stáb járt Almeriában, Malagában és Sevillában is. A spanyolországi forgatás után két hétig dolgoztak Algériában, a sivatag közepén. Ezalatt a teljes stáb sátrakban élt. A forró spanyol és afrikai helyszínek után a munka a hűvös Londonban folytatódott 5 héten keresztül: az elegáns Georgian Square-en és a Bloomsburyben található modern épületkomplexumban forgattak. Antonioni nehéz természetű rendezőnek számított, aki híres volt arról, hogy nem szereti részletekbe menően instruálni a színészeit, mert az volt a véleménye, hogy minél többet tud a színész a szerepéről, minél jobban érti a figurát, annál kevésbé lesz természetes a játéka. A színészt csupán a képi elemeknek egyikének tekintette, ezért az általános eligazításon túl mindössze technikai instrukciói voltak a szereplők számára: hová álljanak, merre nézzenek stb. Voltak művészek, akik nehezen viselték ezt a munkamódszert, Nicholson azonban tökéletesen alávetette magát Antonioni irányításának, és jól tudott együtt dolgozni vele. Jacknek nem voltak problémái a partnernőjével sem: „Csodálatosan dolgoztunk együtt, alighanem azért, mert én mindent értettem, ő pedig az égvilágon semmit.”



A leghíresebb jelenet
A film leghíresebb jelenete az utolsó képsor, amelyben a riporter David Locke a fegyverkereskedő Robertsonként egy útmenti spanyol motelben várja be végzetét, a nyomában járó afrikai bérgyilkosokat. A 7 perces beállítást 11 napon keresztül forgatták egy spanyol kisvárosban, a Sevilla tartományban található Osunában. Antonioni a jelenethez nem valódi helyszínt használt: a szállodát kifejezetten ehhez a beállításhoz építették. Technikai okokból csak szürkületkor lehetett filmezni, kb. délután 5 és este fél 8 között, amikor a külső és belső fényviszonyok nagyjából kiegyenlítettek voltak. Erre azért volt szükség, mert a jelenetben a kamera lassan, de folytonosan mozgott: a szoba rácsain keresztül „kiment” az udvarra, majd ugyanazon az úton, ugyanolyan lassú mozgással visszatért a szobába. A néző nem látja, mi történik Locke-Robertson szobájában, csak hallja (hallani véli) a történések hangjait. Maga az ötlet nem volt teljesen új, egy évvel korábban Alfred Hitchcock is használta a Téboly (1972) című filmje azon jelenetében, melyben a gyilkos mit sem sejtő áldozatával együtt besétál annak lakásába, ám a kamera ahelyett, hogy követné őket, és bemutatná a gyilkosságot, a lépcsőházon keresztül fokozatosan kihátrál az épületből. Ami Antonioni alkotásának zárójelenetét igazán bravúrossá teszi, az a kamera mozgása és a jelenet felépítése. 1973-ban még nem ismerték a steadycamet: a kamera folyamatos mozgását az ablakrácson keresztül giroszkópok segítségével oldották meg. A szobában a kamera a mennyezetre szerelt sínen mozgott, az udvaron pedig egy közel 30 méter magas darura függesztett horgon haladt tovább. (Az ablakrácsokat mozgatni lehetett.) Antonioni a befejezéssel szimbolikusan is ábrázolja Locke személyiségcseréjének csődjét: mintha a figura ugyanoda jutott volna vissza, ahonnan elindult, hiszen a spanyolországi szálloda külsőségeiben alig különbözik az afrikaitól.



A valóság szökevényei
A kritikusok trilógiaként kezelik a Nagyítást, a Zabriskie Pointot és a Foglalkozása: riportert. Magyarázatuk szerint az első film a megismerés szabadságáról szól, a második a cselekvés szabadságának lehetőségeit keresi, míg a harmadik lényegében ezek kudarcát ábrázolja. David Locke akár a Nagyítás fotósa, Thomas öregebb, kiábrándult és kiégett alteregója is lehetne, aki túl van már a Zabriskie Point diák főhőse, Mark illúzióin is. Thomasban még élt a vágy a valóság megismerésére, megörökítésére és értelmezésére, noha végül nem bírta átlépni önmaga korlátait, és kudarcot vallott. Markban még megvolt a tenni akarás a világ megváltoztatására, noha a döntő pillanatban meghátrált a cselekvés elől. David Locke-ból mindez hiányzik, ami azért is feltűnő, mert elődjeivel ellentétben ő nagyon is benne van a valóság sűrűjében: a film elején például egy meg nem nevezett afrikai országban (alighanem Csádban) látjuk, ahol a polgárháborúról készít tudósítást. Ugyanolyan szenvtelenséggel rögzíti az államfő nyilvánvaló hazugságait, mint az államhatalom ellen lázadók kivégzését. (Ez utóbbi egyébként valódi képsor, Antonioni egy igazi dokumentumfilmből vette át.) Ő mindezt a riporteri munkához szükséges objektivitással magyarázza, ám alighanem arról van szó, hogy elvesztette érdeklődését a valóság iránt, amit a maga módján képes ugyan közvetíteni, de nincsen rá semmilyen befolyással. Hiába kínál a személyiségcsere cselekvési lehetőséget, ha magában Locke-ban nincs meg a motiváció a cselekvésre: önmaga elől akkor sem tud elmenekülni, ha Robertson bőrébe bújik, hiszen válsága belülről fakad, ezért riporteri énjének levetésével nem oldotta meg a problémát.

Nyitott kérdések
A Foglalkozása: riporter bizonyos kérdéseket megválaszolatlanul hagy, így például nem ad pontosabb információt ama bizonyos afrikai országról, a polgárháború fordulatairól, esetleges végkifejletéről. Egyes kritikusok ezt a film hibájának tartották. Nem volt igazuk. Antonioni Locke individuális válságát tette a vizsgálódás tárgyává, az afrikai szál csupán ennek függvényében volt érdekes számára. Tulajdonképpen csak a tőle megszokott módszert alkalmazta, hiszen például A kalandban (1959) sem tudtuk meg, hogy mi lett az eltűnt lánnyal, és a Nagyításban sem az volt az érdekes, hogy kit és miért öltek meg a parkban, hanem az, hogy mindez mennyire változtatja meg a főhős életét, illetve viszonyát a valósághoz. A Foglalkozása: riporter esetében a két legérdekesebb nyitva hagyott kérdés a lány figurája és a befejezés. A Maria Schneider játszotta szereplőről elvileg csak annyit tudunk meg, hogy egy művészettörténetet tanuló diák. Apró jelek azonban arra utalnak, hogy valójában Robertson feleségével azonos. A lány ugyanis mindegyik városban felbukkan, ahol Robertsonnak az előjegyzési naptára szerint egy bizonyos Daisyvel kell találkoznia. A film végén Locke a szállodai bejelentkezéskor át akarja adni az útlevelét a recepciósnak, ám ezt a férfi elhárítja azzal, hogy erre nincs szükség, Mrs. Robertson már bejelentkezett, elég az ő útlevele. Locke-ot itt is a lány várja. Az sem zárható ki, hogy ő árulta el az ál-Robertson hollétét a bérgyilkosoknak. A híres zárójelenetben ugyanis az egyik bérgyilkos az udvaron tartózkodó lányhoz megy, mintha ismernék egymást. A lány tiltakozó mozdulatot tesz, mintha megbánta volna, amit tett.

Bár a film logikusan értelmezhető és magyarázható Robertson halálától Locke haláláig, Antonioni mégis hagyott helyet annak az értelmezésnek is, hogy az ál-Robertson talán mégsem halt meg. Amikor ugyanis utoljára látjuk őt, mielőtt a kamera megkezdené lassú mozgását a híres beállításban, egy bordó színű inget visel. Miután a lassan mozgó kamera a hétperces beállítás végén visszatér a szobába, az ágyon fekvő férfin (arca nem látható) kék színű ing van. Nem tűnik túl valószínűnek, hogy a rendkívül aprólékos Antonioni elsiklott volna ekkora baki fölött, ha nem lettek volna ezzel kapcsolatban tudatos szándékai. A bérgyilkosok távozása után néhány perccel megérkezik Mrs. Locke is a spanyol rendőrséggel. Az asszony nem ismeri fel az ágyon fekvő halottban a férjét, a lány viszont Robertsonként azonosítja az elhunytat. Természetesen lehetséges, hogy Mrs. Locke csupán hazudik, és miután a férje meghalt, már nincs értelme lelepleznie a személyiségcserét, ám az sem zárható ki, hogy őszinte volt, és a halott tényleg nem a férje.



Így látták ők
A Foglalkozása: riportert eredetileg az 1974-es cannes-i filmfesztiválon akarták bemutatni, ám a premier akkor elmaradt. Rossz nyelvek szerint Antonioni azért nem akart részt venni a fesztiválon, mert a programban szerepelt a nagy konkurens, Federico Fellini új alkotása, az Amarcord. Az egy évvel későbbi cannes-i seregszemlén azonban végül bemutatták a filmet, melynek tartózkodó fogadtatása a későbbi magyar kritikákban is tükröződött.

„Antonioni ugyanis azt illusztrálja, hogy elvileg, érzelmileg elkötelezetlenül nem lehet egy elkötelezettséget feltételező, sőt követelő akcióba, életprogramba belépni. Aki riporterként nem vállalta a nyílt hovatartozást, azt a harc más frontokon is törvényszerűen félresodorja. De ennek a gondolatnak is hézagos a szervülése a sztorival, s nem eléggé mély a belső vetülete. Antonioni ugyanis sem az önmagát cserbenhagyás bűnében elmarasztalni, sem az önmagát megváltoztatni akarás jószándékában igazolni nem akarja Locke-t. Amikor a végzet utoléri őt, el is fordítja Locke-ról a tekintetét. […] Antonioni, aki az emberi életmegnyilvánulások annyi zárt, intim területére tudja bevezetni a nézőt, most inkább, a minden korábbinál elmesélhetőbb és nyíltabb cselekménybonyolítás ellenére, falakat emelt, zárakat rakott fel. Locke megmaradt ugyanannak az ismeretlennek, akivel a kalandozások sorát megkezdtük.”
(Sas György kritikája. In: Film, Színház, Muzsika 1976/33, 1976. augusztus 14., 5. oldal)

„A Foglalkozása: riporter egyébként feldolgozásmód tekintetében némileg megújult Antonionit állít elénk. A hosszú beállítások megint nagyobb szerepet játszanak, az előadásmód hűvösebb, visszafogottabb, sőt: rezignáltabb, mint valaha, nyoma sincs benne a Nagyítás viszonylagos mozgalmasságának vagy a Zabriskie Point érzelmi-indulati felhangjainak. Antonioni magasabb fokon visszatért korai filmjeinek stílusához. Mindez sajátos ellentétben áll azzal, hogy a cselekmény viszont, legalábbis külsőségeiben, fordulatosabb, attraktívabb még az előző két filménél is. A Foglalkozása: riporter sztorija önmagában semmivel sem kevésbé »izgalmas«, mint akármelyik jól megcsinált »thriller«-é, bűnügyi vagy kémfilmé. És bár Antonioni számára korántsem a puszta történet a fontos, nem mond le a fordulatok kínálta eredendő feszültségről sem. Csak éppen nem játssza ki, ellenkezőleg, szinte elrejti őket, kevéssé éber néző esetleg el is mulasztja egyiket-másikat. A különféle afrikaiak feltünedezése és machinációik például villanásnyiak. Ez persze ma már az igényesebb krimikben is így szokás, a hetvenes évek amerikai »akciófilmjeiben« például, de Antonioni nemcsak dramaturgiai okokból »altatja« a nézőt, hanem atmoszferikus célzattal is. Azt próbálja sugallni, hogy hiába cserélt azonosságot Locke, nem történik, nem változik semmi. Sőt általa következik be a teljes tehetetlenség állapota.”
(Győrffy Miklós: Antonioni – Szemtől szemben. Budapest, 1980, Gondolat Kiadó, 268–269. oldal)

FOGLALKOZÁSA: RIPORTER (Professione: reporter / The Passenger / El reportero) – olasz–amerikai–spanyol film, 1975. Vetítési idő: 126 perc. Rendezte: Michelangelo Antonioni. Írta: Mark Peploe, Peter Wollen, Michelangelo Antonioni. Operatőr: Luciano Tovoli. Zene: Ivan Vandor. Díszlet: Osvaldo Desideri. Jelmez: Louise Stjernsward. Vágó: Michelangelo Antonioni, Franco Arcalli. Főszereplők: Jack Nicholson (David Locke), Maria Schneider (a lány), Jenny Runacre (Rachel Locke), Ian Hendry (Martin Knight), Steven Berkoff (Stephen). Producer: Carlo Ponti. Gyártó: Compagnia Cinematografica Champion, CIPI Cinematografica S.A., Les Films Concordia. Bemutató: 1975. február 28. (Olaszország), 1976. augusztus 12. (Magyarország).

Díjak és jelölések
* 1975: Arany Pálma-jelölés a Cannes-i Filmfesztiválon
* 1976: Bodil-díj a legjobb európai filmnek
* 1976: Ezüst Szalag-díj a legjobb rendezőnek (Michelangelo Antonioni)
* 1976: Ezüst Szalag-díj a legjobb operatőrnek (Luciano Tovoli)
* 1977: Saint Jordi-díj a legjobb színésznek (Jack Nicholson, az elismerést a Száll a kakukk fészkére és a Testi kapcsolatok című filmekért is kapta)

(Tony McDouglas)

Címkék

kritika michelangelo antonioni jack nicholson maria schneider eurocinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr124535750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2008.08.12. 13:18:59

bemutatnám új bloggerünket, tony mcdouglast, aki régi-új klasszikusokról, legendás rendezőkről és színészekről fog bizonyos időközönként hosszabb/még hosszabb :) cikkeket közölni. légy üdvözölve!

Ismeretlen_82723 2008.08.12. 14:00:31

Üdv Tony! Egyfelől örülök, másfelől sajnálkozom. Nyilván tudod, miért. Ae: hányan is vagyunk mostmár? :)

Ismeretlen_84170 2008.08.12. 15:00:47

csak így tovább! újranézésre ösztönző alapos, világos kritika.

palakon 2008.08.12. 15:02:05

egyik kedvenc filmem. sok ilyet még!

Ismeretlen_99916 2008.08.12. 18:59:39

Üdv Mindenkinek! Köszönöm a szívélyes üdvözlést. Aeon_flux tényleg nem beszél a levegőbe (ő már ismer ilyen szempontból), hosszabb és még hosszabb cikkeim várhatók, főleg a régebbi filmek és alkotók (elsősorban rendezők és színészek) témájában.

Ismeretlen_1068 2008.08.12. 19:29:33

várjuk őket szeretettel!

vittorio 2008.08.12. 20:17:12

Oriasi film. Remek cikk.

orion 2008.08.14. 01:07:42

Az az osztályharcos gondolat kicsit erős, de egy 76-os cikkben talán érthető. Szerintem az akkori Béketábor kicsit félreérthette Antonionit. Talán ezért is kérhették fel a kínaiak (fel nem fogom, milyen alapon: Fellinivel pl. biztos jobban jártak volna, az ő filmjére nem hiszem, hogy betiltás és hecckampány várt volna), hogy forgasson náluk. A (nagy)politikát ugye, azért nem lehet kihagyni, mert ez már a Nagyítás évéhez képest szinte egy másik világ. A virágok elhervadtak, az olajárak épp gyűrűznek, az olaszokat pedig egyszerre boldogítja a maffia, a P2-es páholy, a Vörös Brigádok meg a gazdasági válság. (Nyilván innen jött a Riporter politikai mellékszála is.) Nem véletlen, hogy a - Jancsóhoz hasonlóan - igazi local boy Antonioni külföldre megy (mellesleg Jancsó is épp így tesz, csak az ő Amerikája pont Olaszországban lehetett, ezek szerint). Ahogy az sem véletlen, hogy az emlegetett bűnügyi filmek korabeli darabjai (az amerikai krimi utolsó nagy évei ezek) - bár a saját stílusukban, de - ugyanúgy a kiábrándultságról és illúzióvesztésről szólnak. Mondhatjuk, Antonionit utolérte a mainstream. Szomorú, hogy, ha a fenti cikk kapcsán elővesszük az idézett Györffy könyvet, akkor utolsó sorként ezt találjuk: "A pályakép itt félbeszakad. A befejezés még nyitott." Ma már tudjuk, hogy annak ellenére, hogy Antonioni neve még 24 évvel később is szerepelt stáblistán, ami a Riporter után jött, az már csak levezetés volt a BLASZII-ben. (Amiről megint csak Jancsó jut az ember eszébe.) Ennél már csak az lehet szomorúbb, hogy, ha a 70-es évek társadalmi, politikai légköréről ilyen-olyan is a véleményünk, a filmművészet, a filmipar akkori állapotát - kiábrándultság ide, illúzióvesztés oda - van miért visszasírni. Mellesleg a Riporter zárójelenete valószínűleg sokakat megihlethetett. Pl. Polanski bizonyára innen vette az ötletet a feleség eltűnésének ügyes megoldásához az Őrület című filmben.

Ismeretlen_99916 2008.08.14. 11:27:05

Szia Orion! Köszönöm a hozzászólásodat, sok mindenben egyetértek Veled. Szerintem is félreértették Keleten Antonionit, a Zabriskie Point Amerika-kritikája után kicsit elhamarkodottan baloldalinak könyvelték el. Talán ezért is őt kérte fel Kína az országról szóló dokumentumfilm megrendezésére, és nem a közismerten apolitikus Fellinit, aki esetében félő volt, hogy a doksi tele lenne extrém figurákkal, földig érő mellű nőkkel stb. :)) Persze ezt csak viccből írom, imádom Fellinit, bár érdekes, hogy az AMARCORD-ban is volt, aki baloldaliságot fedezett fel (pl. Nemeskürty István). A Kína-filmről egyébként írtam a szöveg eredeti változatában, de aztán terjedelmi okokból kihagytam az erre vonatkozó részt (is), de az tényleg nem érdektelen, hogy a doksi a meghiúsult TECNICAMENTE DOLCE és a RIPORTER között készült, és Antonioninak nyilván az akkor szerzett tapasztalatai is bekerültek a RIPORTER forgatókönyvébe. Egyébként a közeljövőben Jancsó egyik legismertebb filmjét is kivesézném a blogban, de nem az olaszok közül, mert azokat már más weboldalon feldolgoztam a magam módján. Mélységesen egyetértek Győrffy könyvének azon (meghiúsult) óhajával, hogy talán tényleg az lett volna a legjobb, ha a RIPORTER-rel lezárul az Antonioni-életmű. Ami utána jött, az tényleg elég halovány, ámbár napjaink fantáziátlanságról tanúskodó fantáziafilmjei között még azok a művek is szellemi oázist jelentenek, csak éppen alkotójuk korábbi teljesítményéhez nem érnek fel. Magam is visszasírom az 1970-es évek filmiparát (is), nem véletlen, hogy témáimat sem igazán a jelenből választom. Ami Polanskit illeti, vele is szeretnék majd foglalkozni, bár az ŐRÜLET már szintén feldolgozott téma számomra.

orion 2008.08.14. 16:06:16

Persze, önmagához képest gyengébbek ezek a későbbi dolgai. Emlékszem, amikor annak idején láttam a tévében a Túl a felhőkönt, utána hosszú hetekre elment a kedvem a hollywoodi filmektől. A betegsége nyilván meghatározó volt, de ha jól tudom, maradt az íróasztalban még (legalább) egy forgatókönyve, amelyen még egészségesen sokat dolgozott, aztán nem lett belőle semmi. Azt hiszem, a Filmvilág közölt is belőle részleteket akkoriban.

Ismeretlen_99916 2008.08.14. 20:40:10

Nem emlékszem a Filmvilágban közölt Antonioni-forgatókönyvre, de majd alkalmasint utánanézek. Te viszont biztos emlékszel arra a hajós sztorira, amit szintén nem csinált meg, és a Győrffy-könyv végén kerül szóba. Egyébként a TECNICAMENTE DOLCE forgatókönyve pár éve megjelent magyarul is egy Antonioni-kötetben. Bikácsy Gergely valami olyasmit írt róla a Filmvilágban, hogy elég érdektelen történet, tulajdonképpen megérti Pontit, hogy nem vállalta be.

orion 2008.08.15. 18:01:39

Nem is tudtam, hogy Antonioni forgatókönyvei megjelentek nálunk. Az a Filmvilág elég régi lehet. Minimum 20 éves. Akkortájt veszegettem utoljára a lapot.

Ismeretlen_99916 2008.08.15. 18:26:13

Nem jelentek meg, ha jól tudom, az említett kötet csak azt az egy forgatókönyvet tartalmazta, a többi írás más jellegű volt. Viszont AZ ÉDES ÉLET című antológiában (valamikor a 70-es években adták ki) szerepel AZ ÉJSZAKA forgatókönyve is.

orion 2008.08.16. 21:22:23

A könyv címe Michelangelo Antonioni: Írások, beszélgetések? Ezt találtam némi keresgéléssel. Gondolom, már nem kapható.

Ismeretlen_99916 2008.08.17. 11:41:15

Igen, azt hiszem, erről van szó. Nekem sajnos nincs meg, de nem kizárt, hogy on-line még kapható. Én pár hete például Zapponi AZ ÉN FELLINIM című könyvéhez jutottam hozzá on-line, noha előtte hasztalan keresgéltem mindenhol. Ráadásul a vadiúj állapotban lévő könyv kiszállítása végül többe került, mint maga a kiadvány: 500 Ft-ért hozták házhoz, miközben a 60 vagy hány százalék kedvezménnyel rendelt könyv négyszázvalamennyibe került.

orion 2008.08.17. 19:11:09

Majd megnézem. A piacgazdasági árak hajlamosak leszoktatni az embert a könyvesboltokról. És akkor a DVD-t, mint mértékegységet még nem is említettem. Egy átlagos könyv 2500-3000 ft-os árából minőségi digipackot vehetek. Néha kettőt.

Ismeretlen_99916 2008.08.17. 21:22:29

A legjobbnak mondod, civilben ugyanis a könyves szakmában dolgozom. Jómagam azon tünődöm néha, hogy miközben még soha ilyen mennyiségű könyv nem jelent meg nálunk, mint az utóbbi években, de vajh' mi lehet az oka annak, hogy a szocialista gyakorlattal ellentétben ma már nem írják bele a könyvekbe, hogy hány példányban készültek? A kérdés persze költői, hiszen tudom az elképesztő adatokat, hogy hány példányban jelenik meg egy-egy könyv, és olykor mennyi marad még így is eladatlan azokból... Egyébként a DVD-piacon is azt látom, hogy a mennyiség igencsak a minőség rovására ment. Régebben a bőség zavarával küszködtem, az akciós 4000 Ft-os (!!!) filmekből még vásároltam, amennyit csak tudtam a szerény lehetőségeim mellett, ma meg már az 1-2 ezer Ft-os filmek között se mindig találok olyat, amire azt mondom, érdemes megvenni, mert életem hátralévő részében többször meg akarnám még nézni. Furcsa, hogy miközben állítólag az emberek alig vesznek gyári DVD-ket, szédületes tempóban jelennek meg például a többlemezes tévésorozatok többezer Ft-ba kerülő évadjai. Némelyik szériáról én még életemben nem is hallottam...

orion 2008.08.18. 22:33:16

Gondolom a példányszám dolgát a szégyenkezés mellett régi (új) jó beidegződések is vezetik. Az előző rendszerben ugye, a "Ne borzoljuk az emberek kedélyét konkrét számokkal!" gyakorlat dívott - lásd államadósság vagy a magyar focisták fizetése. (Ez sok területen szépen átmentődőtt a mába.) A mostaniban pedig - talán érthetően - mindenki, aki üzletel, igyekszik minél komolyabb üzletembernek látszani (vö. a vécésnéni is ma már a "természetes szükségletek infrastruktúrájának operatív menedzsere"), és egy komoly üzletembernek természetesen komoly üzleti titkai vannak. Még akkor is, ha ezen titkokat azok ismerik legjobban (konkurencia), akik elől egyedül érdemes lenne titkolni. Mellesleg, a szocializmusban a példányszám bizonyára vívmánynak is számíthatott ("Ennyien olvasnak!") - joggal. Ami a DVD-piacot illeti, a 4000 ft-os Bombaár korszaka a hiánygazdaság volt. Mivel mennyiségből mindig több van, mint minőségből, így érthető a színvonal bizonyos szempontbóli csökkenése (a kiszerelésre a csökkenés szerintem nem áll: szinkron akkoriban kb. sehol nem volt, digipackból, díszdobozból, feliratos extrából pedig ma jóval több van). Speciális hazai íz, hogy az Intercom és főleg az FHE jóideje rengeteg aljacímet hoz be - ezzel is szlömösítve a választékot - miközben a minőségi darabokat sorra kihagyja - kereslethiányra hivatkozva. Ez nyilvánvalóan nem igaz, hiszen nehéz elhinni, hogy az IMDB-ben rendre 2,5-4,5 pontszámmal álló filmekre 3 ezerért - vagy akár ezerért is - bármekkora kereslet is lenne nálunk. Márpedig az FHE minden hónapban több ilyen címet is kiad. (A BD-re az FHE-nek nyilván nincs befolyása - azt hozza be, amit lehet - , ezzel együtt érdemes megnézni pl. a szeptemberi megjelenéseiket: 10 cím, ebből 7 olyan, amelynek az IMBD-átlaga 4,35. Ilyen kiadványokkal "építenek" piacot.) Másik dolog, hogy a 4 ezres korszakban örültél, hogy a te lemezed is úgy forog, mint a külföldieké. Beláttad, hogy szinkron sajnos, nuku ("Kicsik vagyunk és szegények. És még másolunk is."), extra többnyire szintén, a Mátrix pedig nagyszerű film (főleg ha csak ezt lehet kapni a boltban) stb. Azóta viszont fejlődött a piac, vele az igények is, és ma már nem mindenkinek kell a steelbook, ha 5 lemezt raknak bele, mert rájött, hogy ez így nem praktikus. Így inkább slimtokban veszi meg az ötlemezest, a steelbook-gyűjteményét pedig majd legközelebb fogja gyarapítani. Sorozatból tényleg jó sok van. Ezek szerint ekkora a kereslet. Kiadók és vásárlók egymásra találtak. Jó nekik.

Ismeretlen_1068 2008.08.19. 00:21:47

sajna a FHE-nek a dvd-k megjelenésébe is vajmi kicsi beleszólása van. lehet tili-tolizni a különböző címekkel, de a mennyiségi kvótának meg kell lennie, különben ugrik a szerződés. lenne jó pár feliratos darab, amit behozhatnának (hadd ne mondjak címeket, s akkor senki sem lesz ideges :), de inkább a sokkal értéktelenebb filmre voksolnak, mivel ahhoz biztosít szinkront is a stúdió. ma magyarországon pedig nem lehet eladni szinkron nélküli filmeket.

orion 2008.08.19. 18:09:22

A kvóta a címek számára vagy az összes DVD mennyiségére vonatkozik? Szerintem amennyit egy ilyen Starship Troopers 3. meg egyéb straight to video tételekből eladnak, annyi simán elmenne (még talán az Xpressen egyedül is) egy feliratos Gengszter- vagy Film Noir-díszdobozból. Persze nem 15 ezerért, hanem mondjuk, 5 film 10 ezerért alapon. Gondolom az "ahhoz biztosít szinkront is a stúdió" annyit tesz, hogy az FHE számára egy 3 ezer ft-os DVD költségeibe közé csak a legritkább esetben fér bele a klasszikus MTV-s, pannoniás szinkron jogdíja. Eltérően más cégektől, amelyek még a 990 ft-os kiadványaikba is bele tudják kalkulálni ezt a tételt.

Ismeretlen_99916 2008.08.19. 19:09:41

Orion, megint teljesen egyetértek Veled. Én is azon tünődöm, hogy a fenébe lehet, hogy nagy filmeket nem éri meg szinkronizálva kiadni, mondván, hogy nem térülnének meg, a szinkronos gagyik kiadása viszont megtérül? Egyébiránt nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki tud olvasni, tehát nekem továbbra sincs kifogásom a feliratos filmek ellen. A DILLINGER HALOTT-at is megvettem feliratosan, és valószínűleg azért a feliratosan kihozott MÜNCHEN se megabukta. Persze a STAR WARS-t mondjuk tényleg szinkronnal kellett volna kiadni, az egy olyan típusú trilógia, aminél a látvány az elsődleges, melyről viszont a feliratok silabizálása a kelleténél jobban eltereli a figyelmet.

orion 2008.08.20. 03:21:53

Nálam máshol van a szinkron-felirat határvonala: Ott, hogy létezik-e hozzá klasszikus szinkron, vagy sem. (Azzal együtt, hogy természetesen ma is készülnek jó szinkronok.) Az említett gengszterek, noir-ok többségéhez pl. szerintem nem létezik, mert nem vetítették nálunk. Ezért hoztam fel őket példának. Nem lenne mit hiányolni. Nyilván, bekiabálók - "Miért nem 5.1!", "Hogyhogy fekete-fehér!" - mindig vannak, de az üzletmenetet szerintem nem rájuk kell alapozni, hanem a komoly vevőkre, akik pl. egy ilyen műfaj legtöbb darabját megvennék. Márpedig ők - az érdeklődésük miatt - kétségkívül tájékozottabbak a témában, vagy ha nem, legalább hajlandóak tájékozódni. Igen, ők biztos kevesen vannak, de hogy mennyien valójában - vannak-e legalább annyian, mint a trúperesek - nem tudjuk, hiszen nincs kínálat, amely felmérné. Viszont ott a másik oldal is, hogy egy Máltai sólymot nekem nehogy már feliratosan adjanak ki, mikor klasszikusan klasszikus a szinkronja! Szóval, az FHE kicsiben ugyanazt csinálja, mint a hollywoodiak nagyban. Az egyik összemossa a "kicsi" - 50 milliósnál kisebb - piacokat ("A dánok sem kapnak szinkront, meg a görögök sem, akkor ti mit ugráltok aprócska magyarkák!"), a másik pedig csak sémákban hajlandó gondolkodni. Csak a zizegő bankjegy nyerő. A guruló forintokért lehajolni, azt nem. Business as usual. A Star Wars első 5 része még az 5 ezres korszakban jelent meg. Szerintem pofátlanság - azaz nekem elvileg elfogadhatatlan - hogy egy ennyire népszerű (ennyi bevételt hozó), ráadásul derekasan árazott sorozatot feliratosan adnak ki.

Ismeretlen_1068 2008.08.20. 08:34:39

orion: másról van itt szó. a nagyobb stúdiók még a szinkronok felvételét is monitorozzák, sok esetben ők rendelik meg, s a forgalmazótól csak beszedik érte a jogdíjat. vannak ún. LP, azaz lokál produkcióban készülő kiadványok, ilyenek a KSZ-filmek, egy-két régóta várt és sokáig küzdött darab (pl. a south park film), melyekre sikerül felimádkozni egy-egy klasszikus szinkront (már ha beszerezhető), de ezek száma elenyésző, s itt is inkább a slágertermékek dominálnak, semmint a klasszikusok. ami pedig az xpresst illeti: sajna a fórumozó közönséggel együtt a vásárlóréteg is megváltozott, ma már a trutyifilmek jobban mennek, mint az értékesek, jobban mondva, azok mennek kevésbé rosszul. :)

Ismeretlen_1068 2008.08.20. 08:36:21

tony: a münchennél patthelyzet állt elő. spielberg nem engedélyezte a szinkront, az intercom meg nem akarta szinkron nélkül kiadni a filmet, végül aztán - néhány éves késéssel - megtette. (közben volt egy kis gebasz is a dreamworks filmek jogai körül, de ez más téma.)

Ismeretlen_1068 2008.08.20. 08:38:59

orion: amikor egy forgalmazón havi 30 - kisebb, nagyobb jelentőségű - film fut át, egyszerűen nincs energiája, ideje, embere "lehajolni a guruló forintokért". jó esetben erre alapulnak a kis kiadók, akik aztán rendesen izzadnak a mikroszkópikus profitokért.

orion 2008.08.21. 03:47:49

"Guruló forint" alatt olyasmit értek, hogy kiadnak rétegfilmeket is - pl. a kétlemezes Máltai sólymot. Nem feltétlenül feliratos extrákkal, de mindenképpen az eredeti szinkronnal. Biztos, hogy lenne rajta haszon, ha nem is annyi, mint egy A-kategóriás újdonságon. Nem tudom, a WB-nél mennyi lehet a rendelés alsó határa. Ha mondjuk, 10 ezer db, akkor az FHE-nek igaza van, de ha pl. csak 2-3 ezer, akkor elég szomorú, hogy a legnagyobb hollywoodi stúdió jogai egy ekkora kockázatvállalási hajlandóságú cégnél vannak. Egyébként "guruló forintok" az Xpress-exkluzív kiadások is: A slipcase, a booklet, a steelbook. Úgy látszik, a kereskedőnek megéri (többnyire). És ha tovább fogja csinálni, akkor az azt jelenti, hogy az esetenkénti melléfogásokkal együtt ez vállalható üzlet. Annak, aki hajlandó vállalkozni. Szerintem az FHE ezzel a felfogással csak maga alatt vágja a fát. Mind több vevő fog elfordulni tőlük (Vajon hány külföldi Blade Runner került az országba az elmúlt félévben?), és valószínűleg a WB is egyre inkább csak úgy fog tekinteni rájuk, mint akiknek jól el lehet passzolni az ilyen Trúpereket (Talán nem véletlen, hogy még a rendkívül népszerű Harmadik típusú találkozások is csak egy ilyen herélt, minden eredeti értelmét elvesztő kiadásban tud megjelenni - igaz, a szlovákoknál is ilyen lett, de ez még az FHE-t nem menti fel.) Nekem pl. már jó ideje eszembe sem jut egy-egy komolyabb WB SE (pl. L.A. Confidential, Bonnie és Clyde stb.) amerikai beharangozóját olvasva, hogy vajon ez megjelenik-e nálunk (a Jazzénekes és a Vadnyugat hőskora így meg is lepett). Az ember szép lassan leszokik az ilyesmiről. Szerintem nem vagyok vele egyedül.

Ismeretlen_1068 2008.08.21. 08:05:02

"...a kétlemezes Máltai sólymot. Nem feltétlenül feliratos extrákkal, de mindenképpen az eredeti szinkronnal. Biztos, hogy lenne rajta haszon..." honnan tudod ezt ilyen biztosan? amúgy a most megjelent díszdobozos/nemdíszdobozos keresztapákból állítólag fele annyi ment el, mint amit kalkuláltak. és az a kalkuláció sem volt túl magas. de mondok mást. üsd be azt az xpress.hu keresőjébe, hogy "limitált". 1-2 kivételtől eltekintve mindegyik kapható, akár azonnali szállításra, több évre visszamenőleg. ez sem nagy biznisz, inkább csak tűzoltás.

orion 2008.08.21. 11:36:14

Ez egy szófordulat. Mint amikor az FHE azt mondja: "Nem adjuk ki, mert biztos nem lenne nyereséges." Keresztapa: Most akkor az Xpress-reklám valótlanságot állít, hogy a steelbook 75%-a elkelt? Megjelenés után egy héttel. Vagy ez nem számít jónak a DVD-knél? És ugye, arról a Keresztapáról beszélünk, amely, mint te is tudod, nálunk másfél-kétszer annyiba kerül, mint pl. Angliában.

Ismeretlen_1068 2008.08.21. 11:42:16

"Ez egy szófordulat. Mint amikor az FHE azt mondja: "Nem adjuk ki, mert biztos nem lenne nyereséges."" ezt nem értem. az xpressen feltüntetett 75% egy erősen megszépített adat. "hű, már csak 25% van hátra, rendeljünk!" egyébként az xpress ezúttal fele annyit kért be a dobozokból, mitn a korábbi steelbookokból. a keresztapa angliában is magyar vonatkozással kapható?

Ismeretlen_99916 2008.08.21. 13:06:14

Mondjuk én nem látok bele a filmkiadás kulisszatitkaiba, outsiderként azonban nem igazán értem, miért azok jelentik a DVD-forgalmazás elsődleges célközönségét, akik jó esetben 990 Ft-ért vesznek filmet, bár manapság, a 99 Ft-os filmek világában talán már a 990 Ft-ot is drágállják. És még mindig nem értem, miért nem biznisz kiadni szinkronnal a nagy klasszikusokat, miközben megéri szinkronizálva megjelentetni a bóvlit? Megértem, hogy a forgalmazóknak se könnyű, de azért saját maguk alatt is vágták a fát például az esztelen akciózásokkal, melyeknek az lett a vége, hogy már én is csak ritkán veszek teljes áron filmeket, mert gyakran 1-2 hónappal a megjelenés után akcióba is kerülnek. Ha viszont tuti lenne, hogy mondjuk fél évig nem akcióznak, vagy egy jobb kiadvány az életben nem lesz akciós, hiszen alternatívaként azonnal van egy fapadosabb változat is az olcsójánosoknak, akkor lehet, hogy változna valami, mert akkor felelősségteljesebben dönthetne a filmbarát, hogy mennyire fontos neki az a film, kell-e azonnal teljes áron, vagy ki tud várni fél vagy 1 évet egy akcióig. Mondjuk lerombolni a DVD-piacot biztos könnyebb volt, mint majd most újra felépíteni, de azért nem minden a vásárlókon múlik. A keresletet és a kínálatot a DVD-kiadásban is összhangba kéne hozni. Szerintem. Orionnak: a BONNIE ÉS CLYDE új kiadására én is áhítozom, de említhetném a CHINATOWN, a NETWORK vagy a THE TOWERING INFERNO hiper-szuper kiadásait is. Amerikában a Criterion pazar kiadásban adta ki az AMARCORD-ot (Párizsban tavaly 50 eurót kóstált), ami Magyarországra nem jutott el. Mi csak a fapadosat kaptuk, azt is jelentős késéssel, sőt az amúgy is kései premier is csúszott még pár hónapot, mert beígértek egy jobb változatot, aztán mégiscsak a fapados verzió jelent meg. Bertolucci IL CONFORMISTA-ja gondolom szintén reménytelen. A Criterion a napokban DVD-n adja ki Pasolini SALO-ját eddig még nem látott jelenetekkel és extrákkal, mi viszont a Fantasy Filmtől újrakiadásban jó esetben ugyanazt várhatjuk ebből a filmből, mint amit a Budapest Film adott ki pár éve, és ráadásul az a széria is hamar a 990 Ft-os kosarakba került. Érti ebben a logikát valaki?

orion 2008.08.21. 23:38:42

"a keresztapa angliában is magyar vonatkozással kapható?" Nem. Ezért is adhatta el az Xpress ezt az "erősen megszépített" 75%-ot (csak mondom, hogy a hitelességet a vevők, a hiteltelenséget a kereskedők szokták drágán megfizetni). Különben most 7,5%-nál tartana. A Criterionok jogai csak Amerikára szólnak, egy hasonló minőségi kategória pedig már tényleg elképzelhetetlen lenne nálunk: Saját (re)mastering, saját extrák, sok digipack, 20-30-tól 250-300 oldalig terjedő booklet...

Ismeretlen_1068 2008.08.25. 00:01:41

tony: eszem ágában sincs védeni a kiadókat, ők sem szent tehenek, sőt jókora részben ők tehetők felelőssé azért, ami most van: felelőtlenül akcióztak, nem hangolták össze a munkát másokkal, sőt, eszetlenül versengtek a másikkal, aminek az lett a vége, hogy hitelüket és értéküket veszítették. a legnagyobb bajt nem is a kalózok okozták, hanem azok a "gerillakiadók", melyek egyik napról a másikra akartak meggazdagodni, s míg a nagy stúdiók által támogatott (sok esetben visszatartott) kiadók lassú tűzön sütögették a pecsenyéjüket, ők belerondítottak az egészbe másodvonalbeli kiadványokkal, fele- és harmadáron. ilyen volt például fejes endre projectje, a már-nevére-sem-emlékszem magazinjával, aminek melléklete A HARC MESTERE c. wesley snipes borzalom volt 2.490 ft-ért (akkoriban 5-10e ft volt egy új dvd). elképesztően sokat eladtak belőle, hisz olcsó és szinkronizált volt: tulajdonképpena kutyát se érdekelte, hogy a film egy kalap szar: megvették. aztán megvették a következőt, aztán az azt követőt is, s hirtelenjében gombamód elszaporodtak ezek a mellékletes kiadványok. gondolom, még ti is emlékeztek arra, hogy már alig volt olyan magazin a piacon, amit ne csomagoltak volna össze valami filmmel. aztán már magazin se volt, csak film. viszont a kínálat nagyon hamar túltett a keresleten: rengeteg újságot vittek vissza remitendaként. a kiadóknak erre is volt egy frappáns ötletük: szétszedték a pakkot, s a dvd-ket kiszórták a nagy áruházakba 990 ft-ért. abból megint eladtak egy szekérderéknyi adagot. közben a nagyok (melyek ezen kiadványok töredékét tudták csak értékesíteni) kénytelenek voltak engedményeket adni, amihez hozzájött a minőség romlása is, míg végül összemosódott az egész. jelenleg ott tartunk, hogy a multik határozzák meg a piacot, mivel itt tömörül a kereslet é s akínálat 99%-a. és a tesco gazdaságos közönség nem éppen klasszikus filmekre hajt.

Ismeretlen_1068 2008.08.25. 00:05:35

orion: azért talán még van remény. én közelebbről csak az odeon és a cornerfilm kiadványait ismerem. mindkettő rendesen odatette magát egy-két megjelenés tekintetében, s ennek volt is visszhangja. mondjuk, azóta a többiek - előbb a kisebbek, aztán a nagyobbak - is rámentek ezekre a "limitált" meg "exkluzív" kiadványokra, s ez a piaci rés is gyorsan megtelt. megint ki kellene találni valami újat. :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása