"Girls just wanna have fun."

az elején ellenálltam és szándékosan nem néztem a sorozatot, mert frusztrált az a média hype, amit azonnal magával hozott.

aztán megtört a jég, és egy pillanat alatt kialakult a függőség. sosem gondoltam volna magamról, hogy barátnőimmel sex és new york-néző estéken fogok részt venni. a sorozat eleve sikerre volt ítélve, mert valamelyik szereplőben biztosan egy kicsit megtaláltad önmagad. a szerző úgy alakította női figuráit, hogy megteremtette bennük a négy alap típust és ehhez a castingosok megtalálták a tökéletes színésznőket és a tökéletes díszlet ugyancsak adott volt: New York.

amíg nem voltam New Yorkban, úgy gondoltam, hogy jópofák ezek a csajok, de hát a helyzetek, a ruhák, a helyszínek teljesen lehetetlenek. amikor ott voltam, rá kellett jönnöm, a sorozat minden szava és szituációja reális. rengeteg Carrie és Charlotte hasonmást láttam az utcákon, az ember úgy érezte, hogy Manhattanben mindenki fashion freak.

mint majd minden rajongó, én is féltem a filmtől és ez a félelem rettegéssé változott, amikor megláttam az előzetest. nem csak vicces nem volt, de a kiragadot részletek szinte fájdalmasan rosszak voltak. elhatároztam, hogy nem nézem meg, de ahogy közeledett a bemutató, addig rágták a fülemet, míg beadtam a derekam, ha szar, akkor is látni kell.

ez csajos program: össze is szerveződtem legjobb barátnőimmel és a moziban szánalommal vegyes csodálattal néztem azokat a férfiakat, akik elkísérték partnerüket. a moziteremben az ivararány már egyértelműen mutatta, milyen film várható.

már az első 10 perc meggyőzött arról, hogy mégsem életem egyik legnagyobb hibáját követtem el, hogy jegyet váltottam erre a filmre.. minden szereplő és minden szituáció a sorozatot idézte, vicces és szórakoztató volt az első perctől az utolsóig. egyszerre volt ordenáré, romantikus és giccses, de még épphogy nem verte ki a biztosítékot, hogy nyáltengernek nevezzek bizonyos jeleneteket. a két és fél óra úgy telt el, hogy még csak meg sem moccantam a székben, illetve hazudok: előfordult, hogy annyira nevettem, hogy előre-hátra csapódtam a székben és karommal a karfát püföltem. 

mind a 4 szereplő megjárja a maga mennyországát és poklát a film alatt, olyan szituációkba keverednek, amiket nem feltételeztem volna róluk a korábbiak alapján, és szinte szükségszerűen a végén minden visszatér az eredeti, normál kerékvágásba.

sokan azért nevezték hiteltelennek a sorozatot, mert 30-as éveiben járó szingli new york-i nőket játszanak öregecske és csúnya színésznők. persze ez sarkítás, mert kisugárzása révén Charlotte mindig gyönyörű, Miranda tökéletes working woman és lenyűgöző szarkasztikus humora van, Samantha szexualitása vibrál és Carrie a jelenetek 60%-ban tényleg szuper jól néz ki (többször meg is választották a világ legjobban öltözött sztárjának - AE).

persze a másik oldalnak is némileg igaza van: Charlotte időnként hihetetlenül ostoba, Mirandát mintha egy leszbi bárból szalasztották volna, Samantha öregedő, szálkás teste cikin hat a kopulációs jelenetekben és Carrie piszkafa lábai szánalmasak az 500 dolláros cipőcskékben, melyeket épeszű nő nem vesz fel.

a szereplők az eltelt időben nem lettek fiatalabbak, talán botox kezeléseken is csak módjával vettek részt, így kiváncsian vártam, hogyan oldják fel ezt a feszültséget a filmvásznon. nagyon megkönnyebbültem, amikor szinte már önmagukat kigúnyolva élcelődtek korukon és nem próbáltak meg kevesebbnek látszani. sőt, a végén Samantha 50. születésnapját ünneplik egy dinerben. ha jól emlékszem nem nagyon volt jellemző a sorozatra, hogy emlegették volna korukat a szereplők. talán a rendező ezzel is érzékeltetni akarta, hogy igen, az idő múlik, minden megváltozott, csak egy valami maradt meg változatlanul: Carrie, Charlotte, Miranda és Samatha kikezdhetetlen barátsága.