aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office special: június preview Takács Máté
2008. június 05. 16:14:42

Kategória: 9 komment

Június az a hónap, amikor már a hétköznapi bevételek is szép kövéren alakulnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Szex és New York az 57 milliós hétvégéjét követő két napon is 5 millió felett hozott. A nyár naptár szerinti első havára összesen 8 országos bemutatót tartogatnak a forgalmazók, minden hétre kettőt-kettőt. Alacsony szám, mégis lesz itt több animációs mozi, képregény-adaptáció és vígjátékok garmadája, illetve akad egy thriller is, ami az idősebb korosztályt is a hűvös multiplexekbe csábíthatja majd. Lássunk egy verziót arra, hogyan alakulhat a júniusi top 8 a végső észak-amerikai bevétel tekintetében!


8., THE LOVE GURU
A kevés film azt jelzi, hogy mindegyik számottevő érdeklődésre tarthat számot. Nehéz így rangsort felállítani, aminek sereghajtó pozíciójába végül Mike Myers komédiája került. Az MTV Movie Awards házigazdája azzal köszönt el vasárnap, nézze meg mindenki a The Love Gurut, de hogy hányan hallgatnak szavára, az csak két hét múlva dől el. Mekkora vonzerő a 45 esztendős nevettető, ha nem Austin Powersként vagy Shrekként bolondozik a vásznon? A karma az méretes, ahogy a plakát hirdeti, de a box office nem biztos, hogy az lesz, mindazonáltal tisztességes bevételre számíthat a vígjáték korlátain belül, Justin Timberlake ide vagy oda. (hazai bemutató: augusztus 14.)

7., WANTED
Meddig lehet elmenni, hogy a nézők elmenjenek (a mozikba)? A Wanted reklámanyagai nem semmi látványélményt ígérnek. A készítők ezzel az erre nagyon fogékony tizenéves fiúk kedvében járnak (hiába az R korhatár), ám meglehet, az eredeti képregény ismerői és kedvelői már háborognak különböző fórumokon. Ennek ellenére Bekmambetov rendező és a stúdió a hírek szerint már a folytatás terveit szövögeti, igaz, az eredeti képregényalbum szerzője, Mark Millar részvétele nélkül. A 65 millióból összehozott produkció nem a Universal legnagyobb ehavi dobása, de egy erős kezdés utáni gyors erózióval is megtérülhetnek költségei. (hazai bemutató: június 26.)

6., GET SMART
Mostanság minden hónapra jut egy televíziós sorozat-adaptáció, de a legszélesebb közönséghez kétség kívül a Get Smart szól ezek közül. A kisebb mellékszerepekben is jól ismert arcok szórakoztatnak, az élen pedig Steve Carell áll, aki tavaly ugyanilyenkor az Evan, a minden6óval öléggé leégett, mint a csipkebokor. A Warner filmje persze feleannyi pénzből készült (80M) és az előtte (Zohan), ill. mellette (Guru) jelentkező konkurencia ellenére is jó esélye van ennek visszatermelésére. Főleg, ha tényleg vicces. (hazai bemutató: augusztus 21.)

5., YOU DON'T MESS WITH THE ZOHAN
Ne meszelj Adam Sandlerrel! Noha a box office-sztárszínész vígjátékai rendre csökkenő tendenciát mutatnak üzletileg (Távkapcsnyitány: 40M, Férj és férj: 34M), nem tud olyan ötlettel előrukkolni, amire ne fizetnének be elegen a százmillióhoz. A melegek után most az izraelieket inzultálja a moszadosból fodrásszá, bocsánat, hair stylisttá váló fazon szerepében. Kung Fu Panda lazán leteríti a startnál holnap, de mint írottam volt, a kilenc számjegy minden bizonnyal meglesz kapuzárásra. (hazai bemutató: július 17.)



4., THE INCREDIBLE HULK
Oké. A hónap kérdése: lehet-e siker olyasvalamiből egy tehetségtelen rendező kezei alatt, amibe egy elismert is belebukott? A Hulk azt érdekelte igazán 2003-ban, aki az első hétvégén megnézte. Most is valami ilyesmi lesz a helyzet: mert ugyan melyik alkalmi moziba tévedő ülne be egy olyan filmre, aminek a premisszája az, hogy egy nagy zöld fika péppé zúz egy kicsit halványabbat? A fullos akciónak persze nagyon is megvan a piaca - megint csak kiemelten a tizenéves fiúk és az olyan mindenre elszánt húszasok körében, mint én - de miért is csökkenne lassabban egy viszonylag erős, de az első részét meg nem közelítő első hétvége után, mint elődje? Emlékeztetőül: Ang Lee filmje öt évvel korábban 70%-os mélyrepülést produkált, majd újabb 56% következett, azután 55%, 58%, és így tovább. A hihetetlen Hulk, az elsőéhez hasonlóan impozáns szereplőgárdával, könnyedén felülkerekedhet Shyamalan rejtélyein a 13-15-i hétvégén, de a versenyt nem ő nyeri végül. (hazai bemutató: június 12.)

3., THE HAPPENING
Súgták az érzékeink. Láttuk a jeleket. Június 19-én az esemény bekövetkezik. Elég jól hangzó tagline lehetne a magyar plakátra az eredeti mintájára, de az InterCom nem akarja megtornáztatni az agyakat: "Azt hiszed, megértheted? Örülj, ha megúszod!" - fenyeget a magyar poszter, s valamiért rossz érzést kelt az emberben afelől, hogy magára a filmre vonatkozik. Az amerikai közönségnél maradva, ők bizony a Lány a vízben kor elpártoltak Shyamalantól (mondjuk mink is: országosan 21 ezer néző), éppen ezért a direktor legnagyobb sikerei, a Hatodik érzék és a Jelek hagyományait követve készítette el az 58 milliós Az esemény t, ezúttal a Foxnál. Első R-korhatárú filmje a hónap legnépszerűbb élőszereplős mozijának ígérkezik, remélhetőleg - A falutól eltérően - hosszú távon. (hazai bemutató: június 19.)

2., KUNG FU PANDA
Sajnos arra nem számíthatunk, hogy a DreamWorks új animációjában Vasember tökönvágja a Kung Fu Pandát (lásd Ben Stiller Tropic Thunder virális videóját), de a vagdalkozó állatoknak jó előjel, hogy tavasszal már egy Horton is képes volt 150 millió dollárra. A Kung Fu Panda a cannes-i filmfesztiválon debütált, s azóta kellően kielégítő írások láttak napvilágot róla, így adott minden, hogy a családok gyorsan elfelejtsék az előttünk álló hétvégén a Narnia Krónikáit, s amíg nem érkezik meg Wall-E a hónap végén, teleszórják pénzzel a Jack Black, Dustin Hoffman, Angelina Jolie, Jackie Chan, Seth Rogen, Ian McShane, Lucy Liu és Michael Clarke Duncan hangával is szolgáló CGI-mozit. (hazai bemutató: július 3.)

1., WALL-E
A Wall-E a Pixar munkásságának esszenciája: a Toy Story, a Némó nyomában, A Hihetetlen család és a Verdák jegyei is megcsillannak az előzetes-anyagokban, s most először egy szerelmi történetet is láthatunk az animáció mestereitől. Merem állítani, hogy legújabb filmjük véget vet a Némó 339 milliója óta tartó folyamatos visszalépésnek (legutóbb a L'ecsó 206 millióig vitte), s megközelíti a 300 millió dollárt is az ősz beköszöntére. Komolyan vehető ellenfele nem is lesz (Utazás a föld középpontja felé? ugyan. Űrcsimpánzok? áhhh.), aki meggátolná ebben. (hazai bemutató: július 24.)


A június 6-8-i hétvégére a Kung Fu Pandától 45 millió körüli összeget várnak, második helyre számítják a Ne szórakozz Zohannal!-t nagyjából 35 millióval. Hogy hogyan alakulnak a dolgok végül, kiderítheted a szombat este megjelenő pénteki adatokból, vagy keresd fel a blogot vasárnap este a hétvégi áttekintésért!

Címkék

comics thriller box office comedy animation angelina jolie hulk action edward norton mike myers morgan freeman adam sandler coming soon shyamalan wall e steve carell

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr724535515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2008.06.05. 18:08:31

az én tippem: 1. wall-e 2. kung fu panda 3. the incredible hulk 4. you don't mess with the zohan 5. the love guru 6. wanted 7. get smart 8. the happening ez utóbbi jókorát fog bukni. a 4-5. hely pedig akár fel is cserélődhet.

Seraphin 2008.06.05. 20:05:01

tipp: Hulk-bukta

Ismeretlen_9654 2008.06.05. 20:51:53

nehéz elképzelni, hogy megbukik a hulk ilyen erős kampánnyal - tűnjön bármennyire is műanyagnak. a happening pedig egy nagy talány. szerintem bukás nem lesz belőle, de azért mégiscsak egy korhatáros filmről van szó.

Ismeretlen_1068 2008.06.05. 21:03:43

az első tesztvetítések azt mondják, a the happening egy szar. remélem, nincs igazuk.

Ismeretlen_84013 2008.06.05. 21:12:54

Az én tippem: 1. Wall-e 2. Kung Fu Panda 3. You Don't Mess with the Zohan 4. The Incredible Hulk 5. The Happening 6. Get Smart 7. Wanted 8. The Love Guru

Ismeretlen_9654 2008.06.05. 22:32:53

elképzelhető, hogy tényleg szar. engem még arról sem tudtak meggyőzni, hogy a vizeslányos film jó, pedig imádom m. nightot. mindenesetre az előzetesek nagyon bíztatóak.

Digitális Antikrisztus 2008.06.06. 09:39:27

Engem meg arról nem tudtak meggyőzni, hogy a Hatodik érzék jó, pedig az a "kult" és én tényleg szeretem az kis indiai gurut. Az összes többi filmjével egyetemben.

Ody Mandrell 2008.06.08. 10:22:22

Láttam a Wall-e előzetesét a Jones előtt. Ritka szarnak tűnik.

Ismeretlen_1068 2008.06.08. 10:26:27

ez az előzetes vélemény meglehetősen furán hangzik egy star wars rajongó szájából.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása