Három film indult neki, hogy letaszítsák trónjáról a Fox meséjét, azonban nem jártak sikerrel. A húsvét hétvégének hagyományosan a péntek a legerősebb napja, s noha akkor nem sokkal kevesebbet gyűjtött a Horton Hears a Who! az egy héttel korábbi eredményénél, a teljes hétvége bizony 45%-kal sikerült könnyedebbre a nyitánynál. Ettől függetlenül a film most már az év bajnoka 86 milliós összegével (ami éppen gyártási költségének felel meg), s egyben az első lesz, amely - a jövő hétvégére - átlépi a százmillió dollárt.
A három új bemutatóból a legkevesebb, szám szerint 2006 moziban vetített Meet the Browns került ki győztesen, méghozzá igen erős, 20 milliós starttal. A film mögött az a Tyler Perry áll, aki színdarabjait konstans sikerrel viszi vászonra. A 2004-es Diary of a Mad Black Woman átütő debütje óta a Madea's Family Reunion és a tavaly októberi Why Did I Get Married is húszmillió felett bankolt első körben. Nekünk nem volt szerencsénk még egyikhez sem, ahogy Észak-Amerikán kívül jóformán senki másnak sem. A Lionsgate piaci helyzetét tovább erősítő Meet the Browns - rendszerinti módon - számíthat egy 50 milliós végösszegre. A következő adag még idén, szeptemberben érkezik.
A dobogó legalsó fokán áll a Fox horrorja, a jótékony PG-13-as korhatárral megtámogatott Shutter. 10 millió fölötti eredménye tulajdonképpen meglepően jó ahhoz képest, hogy a milliomodik ázsiai ijesztgetés-remake-ről van szó, ezúttal éppenséggel thai eredettel. A húzónév nem más, mint Joshua Jackson, de valószínűleg ez a tényező kevés hányadát teszi ki a megtekintők motivációjának. Nem tűnik kivételnek semmilyen téren a Shutter társai köréből, így várhatóan gyors zuhanással 22-25 millió között fog megállapodni, talán még nyereséggel is.
A húsvét víkend vesztese, úgy ahogy tavaly a Grindhouse, idén a Drillbit Taylor lett, erőtlen 10 milliós nyitással. Owen Wilson első sztárszerepét játssza az Én, a nő és plusz egy fő óta, de ahogy októberben Ben Stiller, februárban pedig Will Ferrell, most ő is kénytelen elkönyvelni egy szembeötlő kudarcot. Talán nem tudták elegen, hogy a film mögött produceri pozícióban Judd Apatow, forgatókönyvíróként pedig Seth Rogen áll, vagy pedig túl sokan tudták, hogy a rendezői feladatokat a Sátánka és A kismenő direktora látta el. Egy szó, mint száz, a Paramount befürdött a több mint 3000 moziban indított komédiával, ami ráadásul a jelek szerint még nem is vicces. Nem valószínű, hogy 30 millióig kihúzza.
Mivel beférkőzött a top 10-be, illendő megemlékezni az Under the Same Moon angol címet viselő mexikói-amerikai filmdrámáról. A Weinstein Company 266 filmszínházban forgalmazza a produkciót, ami közel tízezer dolláros átlaggal csípte meg a 10. helyet a héten. Szerdai nyitása óta 3,5 millió dollárt keresett.
A jövő héten négy új film érkezik, közülük BO-szempontból mindössze a Superhero Movie tűnik mérvadónak, de meglepetések persze születhetnek.
TOP 10, 08/03/21-23 (aktuális hétvége/összesen)
1. Horton Hears a Who! ($24.6M/$86.0M)
2. Meet the Browns ($20.1M/$20.1M)
3. Shutter ($10.4M/$10.4M)
4. Drillbit Taylor ($10.3M/$10.3M)
5. 10,000 B.C. ($8.9M/$76.4M)
6. Never Back Down ($4.8M/$16.8M)
7. College Road Trip ($4.7M/$32.1M)
8. The Bank Job ($4.2M/$19.5M)
9. Vantage Point ($3.8M/$65.3M)
10. Under the Same Moon ($2.8M/$3.5M)
updated: 2008. március 25. 9:26