j.j. abrams úgy találta fel a spanyolviaszt, hogy tulajdonképpen a kotyvasztáshoz felhasznált valamennyi alkotóelem ismert volt, mi több, az unalomig koptatták őket: kézikamerázás? blairtól bourne-ig megvolt. bazi nagy monszter a város ellen? a japánoknál havonta bevetnek egyet. világkatasztrófa az egyén szemszögéből? ezt már spielberg is letudta néhány éve... szóval akkor miért jó a cloverfield?

mert pontosan azt hozza, amit ígér: testközelbe egy monstermovie-t, és nem csupán a kamkóder által. személy szerint baromi unalmasnak tartom az olyan sci-fiket és horrorokat, melyek mindent megmagyráznak. egy invázió, egy szörny, egy gyilkos számomra addig érdekes, amíg nem teregeti ki az összes lapját. nem vigyorog premier plánban, nem kínlódik a gyerekkorával, nem tartozik hozzá semmilyen virtuális prospektus, hogy honnan jött, mit akar és hogy lehet megölni. egyszerűen csak betoppan és felkér táncolni.

a cloverfieldben vannak srácok és lányok, akik a szörnyű jelenés közepette kajtatják a maguk kis (ön)mentőakcióját, s közben kliséket ropogtatnak, de ez csupán a körítés és a "dokumentálás" dramaturgiája, amely leginkább azért hatásos, mert olyan korban élünk, melyben a mindig kéznél lévő mobiltelefonokkal, digitális fényképezőkkel, zsebkamerákkal már bármilyen szörnyűséget rögzíthetünk és körbeküldhetjük a világhálón. már nem csak a kiégett romokat és a letakart hullákat látjuk a hírekben, hanem a tényleges balesetet és az ablakon kizuhanó embereket a youtube-on.

így aztán az is másodlagos, hogy a cloverfield egy jól bejáratott szörnyfilm magját hordozza magában, a filmet a tálalás - amely sokakat fog idegesíteni vagy egyenesen lebetegíteni - miatt fogod kényelmetlenül ismerősnek, már-már nyomasztóan valóságosnak érezni.

meg aztán manhattan szétcirkumveniálásából sosem elég.