aeon flux

ready for the action now, danger boy?

hip-hop, jön-e vuk? Takács Máté
2008. február 10. 18:04:13

Kategória: 2 komment

A legfrissebb, 2008. április 17-re kitűzött bemutatóval immáron egy évet ölel fel az az időszak, amit rozsdásszőrű barátunk elvileg a mozibamerészkedésre szánhatott volna, ám mégse tette. Kezdetben, 2006 júliusában vala a 2007 húsvétjára belőtt dátum. A Cinematrindex Gát Györggyel készített interjújában a direktor úr igen sokat elárul azzal, hogy nem mond semmit. Akinek még nem volt szerencséje hozzá, érdemes meglesnie.
Aztán jött a húsvét, de nem jött Vuk. Lett helyette szeptember 20-as premier, majd november 22-es. Utóbbi előtt nem sokkal már megteltek a boltok a mörcsöndájzzal, de a róka ravasz módon továbboldalgott a naptárban. A készítők november derekán közölték, hogy a vágásra decemberben kerül sor, Gát György azonban valószínűleg egy alternatív valóságban dédelgette kisgyermekét, hiszen továbbra is állította, hogy "még az idén", azaz 2007-ben debütál a film.
Ennek ellenére a következő célirányozott időpont, a 2008. február is füstbe ment terv lett, most tehát április 17-re várhatók a fürge rókalábak. Időközben nem mellesleg a produkció forgalmazót is váltott: egy rövid ideig még a Budapest Film sem tudta, hogy már az InterCom viszi a művet. Vagyis a magyar piacon működő legérdemesebb forgalmazóval csesztek ki újfent, de talán nem is kell bánkódniuk, a Macskafogó 2-t többé-kevésbé sikerrel intézték a mozikba (eddig 258 ezer néző; a 300 ezer már csak a jól bevált "busszal visszük a művházas ingyenvetítésre a nézőket"-módszerrel lesz meg, amit elsősorban Koltai Róbert űz szeretettel), a több, mint duplaannyiból készül(t/ő) A kis Vuk pedig az újkori magyar filmgyártás legnagyobb blamájának ígérkezik, ha még nem lenne az.

Címkék

magyarfilm coming soon kis vuk magyarvalosag

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr964535112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2008.02.10. 18:23:25

törredelmesen bevallom, én még a macskafogó 2-t sem láttam, pedig azt még meg is akartam nézni... aztán megláttam az első előzetest, s felállt a hátamon a szőr, macskastílusban.

Ismeretlen_89754 2008.02.10. 19:30:31

Engem elrettentett a sok negatív kritika :S A KisVuk nem tudom mikor kerül a mozikba, de nekem az előzetes, amit még nyáron nyomattak tetszett. Hogy a kész film milyen lesz, fogalmam sincsen.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása