aeon flux

ready for the action now, danger boy?

bevétel budapest 7/12/27-30: nézőfogó II Takács Máté
2008. január 02. 14:33:35

Kategória: 1 komment

Az év utolsó hétvégéje össznézőszám tekintetében szép sűrűre sikeredett, de kétségtelen, sok potenciális látogatót sarkallt otthon maradásra az igen ellenséges időjárás (jómagam is majd a héten pótlok). Az élen természetesen nem változott semmi, már ami a pozíciókat illeti: a Macskafogó II-nek rosszhíre fikarcnyit sem árt, majd' tizenegyezerrel többen váltottak rá jegyet csütörtök és vasárnap között, mint egy hétten korábban. Csak a fővárosban így már 91 ezren látták, vagyis pehelykönnyedséggel veszi át majd az HBO idei szilveszteri meglepetésfilmjétől, vagyis az S.O.S. Szerelem!-től (112e bp néző) „az év legnézettebb magyar filmje” szerepét.

A második helyen újfent Nicolas Cage és famíliája, akik szintén tízezerrel több egyént hívtak kalandra, mint egy hete, amikor is azonban A nemzet aranya: Titkok könyve csak feleannyi embert érdekelt, mint Grabovszky. A Fórum Hungary által gondozott hollywoodi kikapcsolódás még megduplázhatja félszázezres nézőszámát, amivel lefőzi elődjét. A következő három helyezett mind korábbi kedvenc, elsősorban családok számára. A Mézengúz most először kerekedett felül Az arany iránytűn, 142%-kal több hely volt foglalt a CGI-film nézőterein, mint egy héttel korábban. A New Line fantasyja még most, három heti futás után sem volt képes a 40 ezer főt teljesíteni, így valószínűleg az InterCom is a „kudarc” besorolással illeti az év végi elszámolásnál. A Bűbáj több, mint kétszer akkora közönséget vonzott, mint egy hete, s jelen ponton szinte ugyanannyian látták, mint A nemzet aranya 2-t, igaz, kétszer akkora idő alatt.

Bizony csak a Top 5-ön kívül sikerült tanyát vernie Uwe Bollnak, akár bevétel, akár nézőszám szerint alkotunk listát. A király nevébenre 8343 gyanútlan fővárosi szórakozni vágyó ült be, ez a szám azonban a főszezonban nem mondható kielégítőnek egy szinkronizált kalandfilm esetében, sőt; mindazonáltal több, mint háromszorosa a 2006 júliusi BloodRayne eredményének. A Paradigma Film fennállása legnagyobb sikerét könyvelheti el az USA-ban jövő pénteken startoló mesterművel. A farmer Farmer csak bevétel szempontjából előzi meg a listán utána következő két produkciót. Alvin és a mókusok 137%-kot javítottak debütjükön. Az év egyik legnagyobb amerikai sikere szinte egy vonalon mozog a P.S. I Love You-val: a bevétel szerint nyolcadik helyen befutó romantikus mű, hasonlóan az InterCom gyerekfilmjéhez, eddig 15 ezer főt érdekelt.

Csak a kilencedik helyet sikerült megcsípnie Clive Owen Golyózáporának: a szintén a piacvezető forgalmazó által terjesztett akciómozi bizony hidegen hagyta a karácsonyi-szünet szellemében mozizni vágyókat: ha így is csupán 5557 jegyet sikerült eladni rá, vajh mennyire lett volna képes egy általában katasztrofális áprilisban? A kérdés nyitott, a film meglehet, hamar zár Budapesten. A top 10-et záró Beowulf kb. kilencszáz nézőt javított múlt heti köréhez képest. A 3D-s vetítéseknek köszönhetően a film bevétele 58 millió forinton áll, noha ez csak 41 ezres közönséget takar.

Tehát az első tízen kívül végzett a Fórum Hungary Mammutban, Westendben és Puskinban vetített Mesterdetektíve, nem is rossz, 4168 nézős eredménnyel. Ez előadásonként 58 ezer forintot jelent, vagyis ha ez alapján rangsorolnánk, a film a hetedik helyre kerülne. Woody Allen új mozija, a Kasszandra álma premier előtti szkríningjeivel (hogy ne szóismételjek túl sokat) 845 érdeklődőt tudhat már magáénak, jó azoknak, akik élőben látták magát a mestert is a Puskinban.

Végül néhány leg: az első húsz film közül a legnagyobb emelkedést az elmúlt héthez képest, illetve a legmagasabb vetítési átlagot az Adjátok vissza a hegyeimet produkálta, a legnagyobb, s egyben egyedüli bevételcsökkenést pedig a Hitman élte meg.

A Top 10 össznézőszáma 138 361 fő, ami 21.7%-kal több, mint egy évvel korábban. Akkor azonban szilveszter napja is a hétvégéhez tartozott, így igen sok vetítés elmaradt. Nézőszám szempontjából a teljes év némileg alulmaradt 2006-hoz képest, de bevétel tekintetében sikerült túltenni rajta, köszönhetően a megemelkedett jegyáraknak.

Köszönet illeti az Odeon.hu-t az információáramoltatásért, ez vonatkozik az elmúlt két heti budapesti box office-bejegyzésre is.

A következő hétvégén hozzánk is elér a máris világsikerű Legenda vagyok, illetve néhány artmozi-plázamozi keverék, a Kasszandra álma és a Plasztik szerelem, no és persze az artáradat is beindul újfent: a már régi adósság Esküvő utánnal és a szintén 2006-os Red Roaddal köszönti az új évet a Cirko Film.

BUDAPESTI TOP 10, 7/12/27-30
. (aktuális nézőszám/össznézőszám)
1. Macskafogó II: A sátán macskája (41 511/91 882)
2. A nemzet aranya: Titkok könyve (26 909/52 903)
3. Mézengúz (13 193/65 131)
4. Az arany iránytű (11 330/39 042)
5. Bűbáj (10 490/52 795)
6. Alvin és a mókusok (9149/15 987)
7. P.S. I Love You (8438/15 182)
8. A király nevében (8343/8343)
9. Golyózápor (5557/5557)
10. Beowulf – Legendák lovagja (3441/41 233)

Címkék

uwe boll intercom macskafogo magyarvalosag box office budapest

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr284534992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seraphin 2008.01.02. 19:14:03

"Paradigma Film fennállása legnagyobb sikerét könyvelheti el az USA-ban jövő pénteken startoló mesterművel" ez azt jelenti, hogy Boll nálunk nem lesz direct-to-dvd rendező? Postalnak vagy Seednek mennyi az esélye?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása