the life aquatic with steve zissou (2004). valahol a bolygónkon bizonyára megbomlott a galaktikus rend és feltárult egy tér-idő kapu, különben olyan arcok, mint a coen-testvérek, jim jarmusch, michel gondry vagy wes anderson soha nem léphettek volna a földre, hogy mozgóképnek álcázott nemi szerveikkel közösüljenek veled, aztán úgy hajtsd álomra a fejed, hogy innentől kezdve őket szolgálod.
világok harca alattomos, de nem alantas fegyverekkel: a normális találkozik az idegennel, hogy rezignált, de mégis tökéletes kifejező bill murray-t szőjön, aki látszólag a bosszúvágy által hajtva üldöz egy kétes létezésű halat, igazából azonban saját egójának maradékát szeretné még egy utolsó nagy villanásba oltani: legyen ez bármenyire is "antihőstett", hibáztatni nem lehet érte.
mint ahogy az sem róható fel neki, hogy teljes mértékig kihasználja - állítólagos - tékozló fiát (owen wilson), hisz huszonéves kora ellenére úgy rágcsálja a pipaszárat, mintha kurvára semmi értelme nem lenne a létezésnek, hát ad neki életet és a legjobb tennebaumi hagyományokat követve családot is, legyen az bármennyire elbaszott. meg persze kalandot lázadással, kalózokkal, mentőakcióval.
és rengeteg humorral.
ez a film nem kortárs karib-tenger kalózai. itt a külcsín csupán szimbólikus, a tenger sok esetben vetített, a hajó műtermi, a besorolhatatlan fajú állatok pedig gyurmából készültek, ugyanakkor a felszerlés igazinak hat, és ha a szereplők víz alatt kommunikálnak, akkor a légzőkészülék zaja is hallatszik, pedig azt MINDIG kikeverik a filmekből. és ugyanez a helyzet a figurákkal is: mintha csak típusok lennének, akiket hol az akcentusuk, hol az öltözékük határoz meg, s mégis árnyaltabbak a realistáknál. (trailer)