olvastam. patrick süskind - das parfüm (1985). szerintem ez a fazon nem normális. vagy pedig zseni. egy őrült zseni. nem lennék a barátja. ilyen fokú embergyűlölettel írott oldalakon még nem nagyon találkoztam. sőt, más médiumon se nagyon. ez az emberi ésszel felfoghatatlan utálat olyan fokú, hogy kizárt, hogy komolyan gondolta. és akkor tényleg zseni. máskülönben őrült.
míg a film nem volt több egy egyszerű thrillernél (a nézőket messzemenőkig kizökkentő befejezéssel), addig a könyv szükségszerű mellékszálként kezeli a gyilkosságokat, s inkább a korra, a XVIII. századra összpontosít, de nem rajzol, inkább karikíroz, méghozzá olyan maró gúnnyal, hogy majd átégeti az egyszeri ember agyhártyáját.
ott van hőse, grenouille, akit egy pillanatig sem próbál megszerettetni az olvasóval; talán egy kicsit hónaljszagúnak éreztem az ellenszenv sulykolását, hisz a figura vagy háromszor kijelentette, hogy ő mennyire gonosz, meg minden. ugyanakkor tragikus figura: felsőbbrendűségének köszönheti magányát. s a mellékkarcok is romlottak. baldini köpönyegforgató, gyűlölködő kisember, aki mindent megvet, ami egy hangyányit is liberális, s richisbe némi pedofília szorult, amely elöl kétségbeesetten próbál menekülni, akár lánya lelkének és ártatlanságának feláldozásával.
az alapszitu egyedülálló, hisz tárgya oly ismerős, mégis ismeretlen: orra mindenkinek van, mégsem gondolt még rá, hogy mi mindenre lenne képes... nem hinném, hogy stan lee valaha is eljátszadozott a noseman névre hallgató szuperhős gondolatával. :) szóval grenouille-nak van a legjobb szaglása a világon, ugyanakkor az a legfőbb tragédiája, hogy neki magának nincs szaga, ezért az emberek nem éreznek iránta semmit: se gyűlöletet, se szeretet. elhatározza hát, hogy vele született tehetségét kihasználva kikever egy olyan parfümöt, amit magára kenve mindenkit meghódít.
a könyv meglepően vékonyka, leírásokban legalább annyira szegény, mint párbeszédekben: süskind leginkább felsorolásokra és sietős agymenésekre hagyatkozik, ezért néha meglehetősen barátságtalanul ír, máskor viszont nem lehet lehet vele betelni. imádtam azt, ahogy jelentéktelen mellékszereplők elő- és utóéletét sommázta, s bármennyire próbált távolságtartó, elemezgető és gyűlölködő lenni, azért messziről látszik, menyire imádja ezt a kort, a civilizáció születését... és hanyatlanságát. 
Az oldalon található tartalmak kizárólag
