újabb hervasztó ördögűző-klón? áh, dehogy. ennek jó a marketingje: egyrészt ott virít a címlapon a "based on a true story" titulus (csendben hozzáteszem, a the exorcist is megtörtént eset alapján készült), másrészt ez nem egy öncélú horrorfilm, hanem egy bírósági dráma, amely megütközteti a pragmatizmust a hittel, ráadásul olyan oscar-barát nagyágyúk szerepelnek benne, mint tom wilkinson és laura linney. ez nem lehet rossz! mint említettem, a film marketingje kitűnő, mi több, klasszul eladta magát (vess egy pillantást a bevételi mutatókra), a gond csupán az, hogy a sok hűhót lehámozván most sem kaptam mást, mint egy újabb hervasztó ördögűző-klónt.

legyen bármilyen érdekfeszítő az alapsztori (emily rose meghalt ördögűzés közben: vajh tényleg démonok szállták meg, vagy csak epilepsziás volt, és az orvosi segítséget megtagadó pap okozta-e halálát?), a néző számára nem adatik meg, hogy maga döntsön: pár perce megy csupán a film, s máris megrohannak mindenféle szupernaturális történésekkel, nehogy bármi kétséged legyen affelől, hogy a démonok léteznek és rosszban sántikálnak. nem értem, miért kellett ezt: a tárgyalás során számos flashbacket kaptam emily állapotáról, s ezek szinte kivétel nélkül valami paraeffektusba torkollottak, szóval a rendező igazán kiélhette volna magát az ördögűzőből, ómenből, stigmatából és más okult horrorokból elcsent trükkjei kamatoztatásával, miért kellett mindezt a paramarhaságot áthozni a jelenbe és a szerencsétlen ügyvédnőre (laura linney) uszítani? mi lesz így a száraz tények vs. vallás elgondolkodtató meccsével? a cselekmény hamar kipukkadt, ilyenkor lehet kapaszkodni a karakterekbe, de nem: laura linney karaktere egy lazán összegerebkézett közhelyhalmaz (röviden: karrieristából hívő), s a megvádolt pap (tom wilkinson) sem nyerte el szimpátiám: vagy csúnyán titkolózott az ügyvéd előtt, vagy pedig azt hajtogatta, hogy történjen bármi, emily rose történetét el kell mondani! szerinted elmondta? el ám. és érdekelt? de nem ám.

tény és való, ez a csaj bizony tud sikoltozni.