eat. mióta hazaértem, napjaim jobbára eseménytelenül telnek - nem mintha unatkoznék: egyik főnököm tíz karommal kapaszkodik belém, s kb. óránként bombáz valami melóval, így van mivel elfoglalnom magam, de az nem blogba való. summa summarum, gondoltam, még egy-két bejegyzés erejére visszatérek new yorkba, ha már személyesen (egy darabig) nem mehetek.

ugye te is emlékszel a belleville randevú utolsó fél órájára, amely egy képzeletbeli amerikai városban játszódott, s a lakók földgömb méretű óriások voltak? (ha nem láttad, sürgősen pótold!) bár ez a kép talán egy kicsit szélsőséges, de az amerikai nép tényleg rendesen el van hízva. mondom ezt úgy, összevont szemöldökkel, hogy én is "súlyos" voltam világéletemben: velem ellentétben az amerikaiakat nem nagyon érdekli a túlsúly; a 120 kilós megahölgy nyugodt szívvel kiteszi bájait, és van rá vevő. mondjuk, ahogy az amerikai étrendet elnézem, nem is nagyon csodálom, hogy ebben az országban a zsír az ötödik elem...

már a tipikus amerikai reggeli (mint legfontosabb étkezés) brutális. az alapokat a nem ritkán centi vastag amerikai palacsinta szolgáltatja, amihez dzsemet, vajat, mogyoróvajat (vagy ezt mind) fogyasztanak. aztán ehhez jön a piritós, a különböző formában elkészített tojás, az aprókrumpli, a bacon - kérdem én, hol marad a zöldség és a gyümölcs? s a poén: mindezt leöntik émelyítően tömény juharsziruppal. jó étvágyat! no persze, ha rohansz, akkor opciónak ott vannak a műanyag kaják: az ezerféle gabonapehely, vagy az "űrhajóskaja" (oatmeal), amely valahol a tejbegríz és a kalóriabomba között helyezkedik el.

ha még ezek után is ragaszkodsz az amerikai konyhához, akkor ebédre ugorj ki az utcára és kapj be egy-két hotdogot és/vagy fánkot, vacsorára pedig válassz magadnak a dinerben a milliónyi hamburgerből, amely sültkrumplival érkezik, desszert gyanánt pedig rendelhetsz pitét. no, ezzel biztos nem mondtam túl sok újat. a vendéglátóm megtiltotta, hogy minden nap ilyesmivel etessem magam - nem mintha szándékomban állt volna -, s mivel new yorkban mindenféle kultúra megfordul, így az ember a világ valamennyi konyháját kipróbálhatja, s még ki sem kell mozdulnia otthonról (a filmekből is tudhatod: nem is étterem az olyan, ahol nincs házhoz szállítás). ot tartózkodásom 15 napja alatt kipróbáltuk

- a kínai konyhát (a pincér fél percenként jött oda hozzánk, hogy sikerült-e választanunk már, viszont kaptunk szerencsesütit, woohoo :),
- a jamajicai konyhát (4 dollárért akkora adag csirkepörköltet kaptam, hogy hárman ettük meg - az édes "banánkrumpli" nagyon finom volt!),
- a vietnámi konyhát a "tyson" étteremben (kevésbé szélsőséges, mint a kínai, viszont nagyon finom, s nem is drága),
- a magyar konyhát (az úgy volt, hogy egy magyar-amerikai étteremben jártunk, ahol spanyol volt a felszolgáló, kínai a pénztáros, partnerem csirkepaprikást, én görög ételt rendeltem, mert miért ne)
- a mexikói konyhát (házhoz hozták nekünk a marhával és csirkével töltött burítót, megint csak akkora adagot kaptunk, hogy négyen ettünk belőle,é s még másnapra is maradt)
- az indiai konyhát (bár csak egy csésze levest, előételt és kenyeret kértünk (amely inkább lángosra hasonlított), itt is akkora porciókat hoztak, hogy hamar kifeküdtünk tőlük: amúgy jóóó fűszeres és csípős)
- és az etióp konyhát. ez volt a legegzotikusabb. az étlap nem sokat segített a tájékozódásban, mivel nem csak az ételek nevei nem mondtak semmit, de a részletezés sem. azért a csapat összerendelt mindenfélét, próba: cseresznye alapon. az összes kaját egy nagy tálon hozták ki, amely savanykás ízű, egyik oldalán sült palacsintákkal béleltek ki. evőeszközt nem kaptunk, csupán további palacsintákat, amelyekből lecsipegetett darabkákat lehetett mártogatni, esetleg szabad kézzel étkezni, vállad fölött azt nézve, nem leselkedik-e a közelben egy támadásra kész leopárd... az etióp ízek amúgy elég messze állnak tőlem (és most enyhén fejeztem ki magam :), viszont az élmény maradandó volt.

tudom, hogy csak az amerikai felületes közvetlenség részét képezi, de nagyon bejött az, hogy a pincér mindig odajön megérdeklődni, hogy ízlik az étel, segíthet-e valamiben (ilyenkor jövök azzal, hogy "would you make, err... take a picture of us?"), s ha kiürült a jeges vízzel töltött poharad, akkor máris újratölti (a fenti sürge kínai étteremben elég volt, ha csak ujjnyi hiányzott a pohárból). volt olyan hely - az UNO nevezetű étteremlánc egyik, feketék által kedvelt éttermében -, ahol ez a közvetlenség odáig fajult, hogy mikor a pincérnő meghallotta, hogy a durva méretű beefsteaket követően nem kívánjuk a desszertet, hangosan nyilvánította ki nemtetszését: "oh, maaaan!", mi meg jót derültünk.