1st day in the usa. 6.30-kor bruce springsteen elindult philadelphia utcáin, ideje volt hát felkelni. a hajnali no man's land pillanatok alatt a múltté lett, ahogy kinéztem az ablakon: wow, az első reggelem new yorkban! vendéglátóm már közel se volt ennyire lelkes, s miután elkisértem munkahelyére, kezdtem megérteni, miért is. mayaa iskolája harlem szivében található, s nem viccelek, úgy néz ki, mint egy sötét torony valami hardcore fantasy-ből. persze, ez leginkább a tatarozásnak köszönhető, de a környék maga sem túl bizalomgerjesztő: minden sarkon áll egy-egy rendőrautó járó motorral, s lelkemre kötötték, hogy nem szabad az emberek szemébe nézni, s ha bármi furcsaság történik, akkor is tegyek úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. odafelé a buszon és a metrón mi voltunk az egyetlen fehérbörű utasok... szivesen lefényképeztem volna a sötét tornyot, de nem volt hozzá merszem.

enyém az egész nap! mit tegyek? a) visszamehetek az apartmanba dolgozni, b) vethetek egy pillantást new yorkra. nos, a munka megvár... bevetettem hát magam a városba. a new yorki közlekedés baromi egyszerű. első ránézésre talán kicsit zavarosnak tűnhet a rengeteg metróvonal (itt: subway), melyeken ráadásul különböző betűjellel vagy számmal ellátott szerelvények rohangásznak. valójában viszont elég nehéz eltévedni. északon van az uptown (ez harlemmel végződik), délen pedig a downtown (manhattan csücske), a keletről nyugatra haladó utcák nem névvel, hanem számozással birnak, igy ha szembejön a 76th street, s te a 84th street felé tartasz, akkor nincs más dolgod, mint továbbmenni északnak. észak-dél irányban pedig hosszú avanue-k találhatók, ezek nagy része már rendelkezik névvel, de igy is kb. harmadannyi utcanevet kell megtanulni, mint a sokkal kisebb budapesten... a subway számozása pedig azt jelenti, hogy az ugyanazon a vonalon futó járatok nem állnak meg minden egyes megállóban, vannak expressz járatok is, melyek csak a legforgalmasabb pontokon állnak meg, ami nem csoda, hisz nem ritka a jó 1 órás metróútvonal...

első célpontnak a world trade centert választottam, ahol már javában zajlik az épitkezés: egy ilyen jól szituált hely nem maradhat kihasználatlanul, eh? a WTC helyét vaskerités vette körül, a keritésen kifüggesztett táblákon részletes timeline olvasható a szeptember 11-i eseményekről, valamint fel vannak sorolva az áldozatok is, s valahol bent az épület roncsaiból állitottak egy keresztet... a new yorkiak nevetgélve, ezzel mit sem törődve vonultak el: megtanultak együtt élni e sebhellyel, én pedig két tucat japán turistával együtt fényképeket készitettem.

oké, miután sikerült kimásznom a tragédia még mindig fagyos ujjai közül, vettem csak észre, hogy felhőkarcolók között ácsorgom, s mi mást mondhatnék, mint azt, hogy bazze, ezek tényleg óriásiak. s a felhőkarcoló nem túl találó név, ezek az épületek inkább felhőgyilkosok... miután magamhoz tértem, vendéglátóm tiltása ellenére és gyomrom panaszos hangjára hallgatva betértem egy burger kingbe, ahol ki is néztem magamnak valami helyi specialitást, ám a pultnál várakozó drabális hölgy hamar lehűtött azzal, hogy most csak reggeli rendelhető. mielőtt kérhettem volna magamnak akkor reggelit, ő már az utánam jövőt faggatta, hogy mi kéne neki. szúrós pillantásom és ekszjuzmizásom nem nagyon hatotta meg: újra állhattam be a sorba. d-fens emléke ötlött fel bennem, mikor képhez kaptam a rendelt éteket, amely tvoli rokonságban állt csak azzal a szendvics csodával, ami a pult fölött lógó tábláról kacsintott le rám. rendben van, akkor ennyit a burger kingről. irány a wall street!